Ahogy említettem, az előző dallista közel sem volt teljes, hiszen rengeteg olyan nem kislemezes/videós/menőséges dal is beférkőzött a szívembe, ami abba a felsorolásba egyszerűen nem kerülhetett bele. Most jöjjenek tehát azok a kedvenceim, amik még nem kapták meg a nekik megfelelő figyelmet a zenepiactól, de ez nem jelenti azt, hogy nem tökéletesek. (Néha csaltam, mert volt olyan dal, ami végülis kislemezesnek is vehető, de igazából nem kapott nagy hype-ot, szóval inkább idetettem. Such a rebel)

50. Brandon Flowers - Diggin' Up The Heart
49. One Direction - Temporary Fix
48. Halsey - Drive
47. Fall Out Boy - Jet Pack Blues
46. Twenty One Pilots - The Judge
45. Little Mix - Weird People
44. Imagine Dragons - Hopeless Opus
43. Fifth Harmony - Top Down
42. Nick Jonas - Wilderness
41. Catfish And The Bottlemen - Business

Nem mondom, azért egy kicsit nehezebb volt nem kislemezes dalokból összegyűjtenem ötvenet úgy, hogy visszafogjam magam, és ne pakoljam rá az egész Made In The A.M.-et úgy, ahogy van, de összességében meglepően gyorsan végeztem vele. Brandon albumáról első hallgatás után is kiemelkedett már számomra ez a dal, a Temporary Fixről pedig már zengtem ódákat nem egyszer, Niall Horan you naughty boy. (Ki kellett törölnöm egy dalt, hogy valahogy ez mégis ráférjen). A Drive refrénje aranyat ér és mindig jópár otp-met eszembe juttatja, ezért került ide is. A Jet Pack Blues nagyon popos-lightos lehet azoknak, akik a kétezres évek végén hallottak utoljára FOB-dalokat, de én (lehet pont ezért is) nagyon megszerettem. A twenty one pilotsról sem nagyon tudok már újat mondani, a The Judge szövegét is imádom, mint mindig. A Weird People a Little Mix lemezének címadó dala, és szerintem elég jó ars poeticája is lehetne a lányoknak. Vagy nekem, ami azt illeti. A Hopeless Opus csak szimplán cuki, a Top Down viszont az egyik legalulértékeltebb dal a Fifth Harmony debütáló lemezéről, szerintem zseniális. Nick Jonas nem kislemezes dalai is nagyot tudnak ütni, ez a Wilderness például nagyon kedves kis dal lett hallgathatóság szempontjából. Cafishéket már említettem az albumlistán is, a The Balcony minden szempontból figyelemreméltó, ezt a Businesst meg külön szerettem.

40. Shawn Mendes - Kid In Love
39. DNCE - Pay My Rent
38. Bastille - Hangin
37. Demi Lovato - Old Ways
36. Troye Sivan feat. Betty Who - Heaven
35. Halsey - Srange Love
34. Nick Jonas - Take Over
33. Adele - Send My Love
32. James Bay - Craving
31. One Direction - What A Feeling

Ez a Kid In Love egy olyan cuki szám, amitől a tizenöt éves énem konkrétan hátast dobott volna, és biztos, hogy akkor nem 1D poszterekkel lett volna telerakva a falam (de, azzal is). A Pay My Rent meg szerintem tök jól viszi tovább a DNCE stílusát a Cake By The Ocean után is, úgyhogy csak így tovább nekik. A Bastille nem kényeztetett el idén, de majd jövőre! Mi év lesz az is, te jó ég. Demi albumáról elsőre ez az Old Ways tetszett meg legjobban, így többet pörgött nálam, mint a többi dal a Confidentről.  A Heaven pedig annyira jó, főleg azért, mert Troye mellett Betty Who-t is egyre jobban szeretem mostanában. A Strange Love szerintem kiemelkedik a Badlandsről, amivel talán nem mindenki értene egyet, DE AZ A SZÖVEG. A Take Over szintén Nick Jonas szólóalbumáról jött, hiába, a Jonas tesók rendesen odarakták ezt az évet (kivéve Kevint, akinek egyetlen megjegyezhető dolga az volt, hogy valamelyik közösségi médián elkezdte követni trumpot és családját). Én végighallgattam a 25-t, igazából nem is volt rossz, de a balladákkal mindig hadilábon álltam, de ez a Send My Love ez hatalmas jamem lett, ha lenne spotify-on, még előrébb végzett volna. A Craving az egyik abszolútkedvencem James Baytől, nem csoda, hogy ide is felkerült, ahogy a What A Feeling is a 1D-től, mert mm... 70-es évek much? Abszolút nem várt stílus much?

30. Kasabian - Doomsday
29. Fall Out Boy - Novocaine
28. 5 Seconds Of Summer - Safety Pin
27. All Time Low - Dancing With A Wolf
26. One Direction - Wolves
25. Twenty One Pilots - Polarize
24. All Time Low - Bail Me Out
23. Fifth Harmony - Reflection
22. One Direction - Olivia
21. Muse - Reapers

Erről is írtam már, de a Kasabian albumáról teljesen elfeledkeztem tavaly, idén viszont a Szigetes koncertjük miatt újra visszatértem hozzájuk, és nagyon megszerettem ezt a pink csodát. A Doomsday pedig rohadtul bentragadt a fejemben, volt, hogy napokig ezt énekeltem. A Novocaine az AB/AP egyik csúcspontja ennél sokkal többet most nem is tudnék róla mondani. A Safety Pin is azok közé tartozott a Sounds Good, Feels Good-on, amiket elsőre is megjegyeztem és dúdoltam magamban. A Dancing With A Wolfnak már a címe is kiváló, és a Bail Me Out-tal nálam vitték a pálmát, ha a Future Heartsról van szó. Ha meg már farkasok, akkor a 1D Wolves című dala nálam telitalálat volt, annyira királyságos a szövege, meg az egész költői kép, amire felépítették. A Polarize mindent tud, amit minden jó twenty one pilots dalnak tudnia kell, a Fifth Harmony albumának címadó dala meg mindent tartalmaz, amit én egy girlpower számtól elvárok, Az Olivia azért is csodálatos, mert Harry Styles tud dalt írni, meg mert THE BEATLES FEELINGS, oh god. A Reapers meg valamiért megragadt a Muse albumról, pedig azért nem hallgattam agyon a Dronest. Majd jövőre.

Nagyon sokat szenvedtem a legjobb dalok összeszedésénél, mert túl sok jelölt volt a listára, és az istennek sem tudtam eldönteni, melyiket szerettem jobban a másiknál, ezért a saját magam gyötrésére meg a ti kínzásotokra kettészedtem a listát, így most csak azok a dalok jönnek, amik ebben az évben kislemezek voltak/videóklip készült hozzájuk, szóval tudjátok, nem ilyen elrejtett dalocskák random albumokon. És ha azt hiszitek, így sokkal egyszerűbb volt döntenem, azért maradjunk annyiban, hogy nincs igazatok. A nem kislemezes lista meg a napokban érkezik. Az előző évek listáit pedig itt elérhetitek: 2014 2013 2012 2012B 2011

50. Simple Plan - Boom
49. Drake - Hotline Bling
48. Muse - Dead Inside
47. Florence And The Machine - Ship To Wreck
46. Fleur East - Sax
45. The Weeknd - Can't Feel My Face
44. Brandon Flowers - Still Want You
43. Olly Murs - Kiss Me
42. Demi Lovato - Confident
41. Selena Gomez - Same Old Love

Alapvetően ide szoktak kerülni azok a dalok, amik a listaírás végén jutnak eszembe, hogy "úúúrég még ezt sem raktam bele", és akkor egyes elemeket ki kell törölnöm, hogy ezeknek jusson hely. A Simple Plan nyári koncertjére ugyan nem jutottam el, de ez a Boom tökéletes hangulatot teremtett nekem itthon is. A Hotline Blinget pedig egyszerűen nem tudtam kihagyni, márcsak Drake cuki táncmozdulatai miatt sem. A Dead Inside nem a kedvenc Muse singlem, az biztos, de a listára kerüléshez ez is elég volt. Florence szigetes koncertjén sem voltam a változatosság kedvéért, és annyira nem is tartom magam nagy rajongónak, sőt, az új albumot nem is hallottam még, de a ship to wreck meggyőzött azért. Fleur Eastnek NEM szurkoltam az X-Factor alatt tavaly, de a debütáló dala meglepően dallamos lett. A The Weeknd slágerét sem szerettem volna elhagyni, mert partiképessé tette a nyaram meg hát nem érzem az arcom. Brandon Flowersről már regéltem eleget, cuki a dal, na. Olly Murs szerintem jó volt műsorvezetőnek, de erről a daláról sem szerettem volna megfeledkezni, a Confident és a Same Old Love pedig Demi és Selena remek választásai, mindkettőt imádom.

40. Who Is Fancy - Boys Like You
39. Rudimental - Lay It All On Me
38. X Ambassadors - Renegades
37. Years & Years - King
36. Major Lazer - Lean On
35. Walk The Moon - Shut Up And Dance
34. Nico & Vinz - That's How You Know
33. 5 Seconds Of Summer - She's Kinda Hot
32. Bebe Rexha - I'm Gonna Show You Crazy
31. Elle King - Ex's and Oh's
30. Loic Nottet - Rhythm Inside

Ariana Grande és Meghan Trainor sem került volna fel a listára Who Is Fancy nélkül, de ez a boys like you elképesztő fülbemászó dal és élőben olyan cukin adják elő. A Rudimental is csak Ed Sheerannek köszönheti a helyét a listán, itt emlékeznék meg arra, Ednek milyen elege volt a konfettiből az X-Factoros fellépésén. A Renegades elméletileg egyáltalán nem vág az ízlésembe, gyakorlatilag meg imádom. A Kinggel kezdődött közelebbi kapcsolatom Olly Alexanderékkel, úgyhogy sokat köszönhetek ennek a dalnak. A Lean Ont akkor kezdtem el hallgatni, amikor még nem volt menő (poor me) és döbbenve nézem, hogy már majdnem 1 milliárd megtekintésnél jár. A Shut Up And Dace-ről viszont lemaradtam és későn találtam rá, azért is szerepel az idei listán. A Tha's How You Know szerintem olyan perfekt nyári dal és NORVÉGOK. A She's Kinda Hot tökéletes promó volt a 5SOS új albumához, Bebe Rexha pedig nálam az év egyik nagy felfedezettje. Elle King dala annyira király, hogy túl menő hozzám, Loic Nottet pedig az egyetlen, akinek a dala befért a válogatásomba az idei Eurovízióból.

29. Little Mix - Black Magic
28. All Time Low - Something's Gotta Give
27. Ellie Goulding - On My Mind
26. Troye Sivan - Youth
25. Little Mix - Love Me Like You
24. Panic! At The Disco - Hallelujah
23. Kygo feat. Ella Henderson - Here For You
22. Aurora - Running With The Wolves
21. Hayley Kiyoko - Girls Like Girls

A Little Mix első két kislemeze az új albumról jól belandolt a középmezőnybe, igazából mindkettőt imádtam, de a Love Me Like You teljesen levett a lábamról ezzel a doo-wop beütéssel, amire nem igazán számítottam a lányoktól. A Something's Gotta Give amúgy is az egyik kedvencem volt a Future Hearts albumról, az On My Mind pedig szerintem Ellie egyik legjobb eddigi dala és mmm tudom, hogy elméletileg nem Edről szól, de azért gyanús. A Youth az új kislemez Troye albumáról és ez mindenképp A+ döntés, mert imádom a dalt. A P!ATD új albumát nagyon-nagyon várom, a Hallelujah pedig igazi megváltásként jött tőlük. Kygoról (NEM KÁJGÓ, oké???) csak annyit, hogy NORVÉG (tehát NEM KÁJGÓ), Ella Henderson meg az egyik kedvenc ex faktorosom, szóval ez egy tökéletes kombináció volt. Aurora pedig szintén NORVÉG, most van befutóban, a running with the wolves pedig a skandináv könnyűzene magasiskolája. Hayley Kiyoko-val random sodort össze a sors youtube-on, de nem bántam meg, ez a girls like girls pl. rengeteget forgott nálam. Ó és igen, direkt szórakoztam a számokkal, nem véletlenül volt ebben a szakaszban 9, az előzőben 11 dal.

Bár sok dolgot nem kezdek az életemmel, szerencsére a mainstream kultúra még mindig rettenetes módon érdekel, úgyhogy ismételten hoztam egy olyan kis válogatást, mint amilyennel jelentkeztem már korábban az év folyamán. Olvassátok, hallgassátok, nézzétek, szeressétek! És vegyétek úgy, hogy ezekről mind külön-külön szerettem volna írni, csak reménytelenül lusta vagyok.

5 Seconds Of Summer: Sounds Good Feels Good
Már a második albuma jelent meg az ausztrál négyesnek és szerintem ebben sikerült csak igazán definiálniuk, milyen szerepet szeretnének betölteni a piacon és egyáltalán kik ők a mai könnyűzenében. Valahol pont a One Direction és az All Time Low/ Good Charlotte közé félútra lőtték be a Sounds Good Feels Good dalait, és nemcsak nálam működött, hanem például Amerikában is, mert az album első helyen nyitott a billboardon is (bár sok vetélytársa nem volt). Nagyon érezni a dalokon, hogy Luke, Calum, Ashton és Michael szinte végig a Madden testvérekkel dolgozott, és ez jót is tett az albumnak: A Sounds Good Feels Good sokkal átgondoltabb, érettebb hangzásvilágot hozott igazi slágergyanús darabokkal. És most nem csak a Hungry Like a Wolf dallamára felépített Hey Everybody!-ra és a sikeres első kislemezre, a She's kinda hot-ra gondolok, hanem a borzasztóan fülbemászó Permanent Vacation, az erős nyitásnak számító Money, vagy az Alex Gaskarth közreműködésével írt Catch Fire című dalokra. Jó ez a lemez, bár több időm lenne hallgatni.
J'ai tué ma mère (2009)

1. Azért, mert egy nagyon király album.

Oké, hónapok óta halogattam, hogy jelentkezzek valamivel, mert minden ötletemmel, ami elindult a fejemben, megakadtam kb. negyed óra után, de közben meg ijesztően üresnek és kihaltnak tűnt az oldal és HÁT TELE VOLTAM IDEGGEL, MAUNI. Na de, lófaszt, nincs is ibolya, igazából csak a mérhetetlen lustaságomat szeretem mindig kimagyarázni, ehhez már hozzászoktatok, lehet, hogy ez lesz az én vezérfonalam és ha már világhírű író, költő, fordító, blogger, vlogger, énekes és színésznő leszek, akkor így fognak emlegetni: jaa, ő volt az a csaj, aki a bevezetésben már mindjárt meg is magyarázta a bizonyítványát.

Az örömteli pillanat, amikor random kutakodni kezdesz egy táskában, amit nyáron használtál utoljára és találsz benne - mikor máskor, mint hajnali fél kettőkor? - két csomag mini nutellát. Most már semmi nem választ el a teljes boldogságtól. (ööööö maximum az, hogy pont az ilyen éjjeli nutellázásoknak, meg a stressznek, meg a sportolással szemben érzett ellenérzetemnek, meg a lustaságomnak, meg a mohóságomnak, meg minimális szinten a genetikának köszönhetően majd nem fogok beleférni semmilyen ruhámba. De ez részletkérdés)

Na de nem is ez a lényeg, hanem mi? Na mi? Sem mi. Mi sem. Abbahagytam, ígérem. Szóval, hogy mi van velem. Önző módon most erről szeretnék írni, leginkább azért, hogy amikor majd egy-két év múlva kétségbeesetten böngészem végig a blogom és apró jeleket keresek arra vonatkozóan, hogy valamikor életemben legalább egy kicsit boldog is voltam, legyen mit találnom. De miért vagy boldog Fanni, hát normális ez? Kinn vannak a papírok, behozzam, Móni?

Nem azért, mert olyan fényesen hasítok az egyetemen. Hogy is mondjam ,erősen tartom magam a középmezőnyben. De ez fele annyira sem aggaszt, mint gimiben gondoltam, hogy fog (god bless everyone, aki nem vár el tőlem semmi emberfelettit). Nem is azért, mert hirtelen rám talált életem szerelme és rózsaszín felhős ködmámoros szerelmes mennyországban úszom. Pedig vicces lett volna, ha végre készül egy bejegyzés, ami a magánéletemről szól, nem? NEM. Meg még csak amúgy nem is azért vagyok boldog, mert rájöttem, mit akarok kezdeni az életemmel, és akkor mostantól fuck police, irány Európa, töröm magamnak az utat.

Amúgy sokkal több köze lehet a jókedvemhez annak, hogy most ABBA összest hallgatok. Kicsit olyan vagyok, mint a parancsnok a csúfosan Mentőexpedícióra módosult Marsiból a hülye diszkómániámmal. De hát I can't help it, aki az ilyen zenéktől nem derül jobb kedvre, az őőő... könnyűzenei sznob, és ezért mélyen elítélem minden szinten. DE! A jó zene nem megoldás mindenre. Lelkesít még, hogy elkezdtem olaszul tanulni és csinálom mellette a spanyolt és MAMMA MIA! ezek a nyelvek annyira tündérien aranyosak! Hát hol vannak ezek a nyelvek a német SCHUNDENBUNDENKUNDEN-jeihez képest (nincs ilyen szó, nem kell  beszarni)? A mennyekben, ott.

Jó, ez nyilván a szarrágás volt, igazából azért vagyok ilyen kiegyensúlyozottan boldog az elmúlt másfél hónapban, mert olyan emberek vesznek körül, akik állandó jelleggel táplálnak impulzusokkal meg energiákkal, és komolyan, annyira egyszerűvé vált minden, csak azért, mert szeretem azokat, akikkel az időm nagy részét töltöm. Mármint annyira elképzelhetetlenül menő, hogy van kedvem kimozdulni az ágyamból, hogy van kedvem hozzászólni emberekhez, hogy van kedvem hosszú beszélgetésekbe bonyolódni, hogy van kedvem kimozdulni és élni, mint egy normális egyetemista, ez valami elképesztő! Ezt most nyugodtan magára veheti mindenki, aki olvassa, és valamilyen szinten jelen van az életemben. Tényleg.

Látjátok mennyi észbontó hülyeséget kellett végigolvasnotok ahhoz, hogy kiderüljön, hogy igazából ti vagytok a királyok? Hát, ez ilyen. Minden, másokkal kapcsolatos pozitív megnyilatkozásomnak ára van. Na, nem szívesen adom az emberek tudtára, hogy amúgy menthetetlenül imádom őket és nagyon érdekelnek. Csak ilyen rejtélyes félmondatokban.

Ha valaki eddig eljutott, annak tapzs tapzs hatalmas gratuláció, már csak a még ennyire sem érdekes rész van hátra, ahol leírom, hogy hogy módosította az agyam a popkultúra az elmúlt pár hónapban. A Pushing Daisiesről írtam ugyan, de ha sorozatok, nem szeretnék elmenni szó nélkül a Sense8 mellett, ami wow such very sorozat much nekem való, látni benne Max Riemelt-et énekelni és meztelenül is. Meg aztán ott a Boejack, the horseman, az első animációs sorozat, amit komolyabban elkezdtem nézni és hát iszonyatosan imádom,a netflix megint betalált. És hogy még nagyobb klisékbe bonyolódjunk, persze Mr. Robot. De szerintem ezt meg sem érdemes említenem. Most egyébként a Lilyhammert kezdtem el, ami pedig azért is zseniális, mert hát NORVÉGIA (szeretek kiabálni a norvégokról). Filmekből bőven sok volt mostanában, de nem elég, a fontosakról majd írok később. Viszont! Zene, zene, zenebona: Hallgassatok Halseyt pls. Meg öö.. az új The 1975 dalt. Meg a Chvrches album. És Aurora (aki norvég). és Kygo (aki norvég), aki mostanában Ella Hendersonnal kollaborálgat. Valamint várjátok velem az új Rihanna albumot. és a kis nyomi 1D várhatóan minőségi korongját. És lesz új Justin Bieber is. Ami reményeim szerint majd menő lesz, hogy egy csomó emberben controversy-t keltsen. Pedig amúgy nem kellene, ha az emberek kicsit is elfelejtenék ezt a "megyek a tömeggel és szidok mindenkit, akik őt" effektust. Nézem a brit X Factort újra, eddig igazi kedvencem nincs, az úgyis az élő show-nál alakul ki. Az ausztrál X is erős évadot tudhat magáénak, de bénák a dalválasztások. Georgina 5 seat-es dalát viszont imádtam. Jó az amerikai Voice, Király Viktor ide vagy oda, a Hungary's Talent pedig egész szórakoztató zsűrit rakott össze, wow. A Sztárban Sztár szerintem egy picikét gyengébben indult, mint tavaly, de Gáspár Laci nem létező angoltudása szórakoztató, Peter Sramek minden körülmények között vicces jelenség, Baby Gabi tud énekelni, Tóth Gabi meg nem jó Britneynek. Vettem könyveket is magamnak, mert kicsit megakadtam az olvasással mostanában. Viszont még mindig aktívan színezek.


Fanni, amúgy ennek a posztnak volt értelme?
Nem.
Ok bye.


Ez csak azért van, mert nem tudok jó befejezést írni. #ripme

Igazából rettentő régóta tartozom nektek ezzel a bejegyzéssel, mivel mostanában a legtöbb blogon egy kattintással a főoldalról el lehet érni a szerkesztő különböző közösségi oldalait. Ehhez képest én rettentő titokzatosan (és veszélyesen) élek, és nem tettem ki sehová a social media linkjeimet. Ennek nem az az oka, hogy nem akarom, hogy megtaláljatok (egy-két esetet leszámítva), inkább csak ilyen bújócska, amit arra építek, hogy ha valaki nagyon kíváncsi rám és szeretne mindenhol megtalálni, ne legyen olyan egyszerű dolga. Ez a poszt viszont egy virtuális térképként fog működni, felsorakoztatom 4-5 kedvenc közösségi oldalon lévő profilomat, KÖVESSETEK NYUGODTAN MINDENHOL, meg írjatok, hogy innen találtatok rám és nagyon szívesen visszakövetek.

Twitter: @imitationpearl
A twitter volt az egyik első közösségi platform, amit használni kezdtem, most már kb. hét éve. Az első profilomat (@szokefanni) aztán viszonylag gyorsan töröltem, és hat éve, 2009 júliusában hoztam létre az imitationpearl-t, amit azóta is aktívan használok, most már több, mint 55 ezer tweetet sikerült kitermelnem. Sokáig publikus volt a profilom, aztán  amikor felkerültem egyetemre, úgy éreztem, hogy mindenkinek jobb, ha privátra váltok, de főleg nekem. Tudom, hogy így nehéz megítélni, mennyire minőségiek a csiripeim (semennyire), de messze a twittert használom a leggyakrabban, így ha tényleg arra vagytok kíváncsiak, mi történik velem napról napra, akkor kövessetek nyugodtan.

Tumblr: spotted-sheep
Az előbb elfelejtettem említeni, de egy ideje már úgy választok magamnak felhasználónevet, hogy felcsapom az angol szótárt két random helyen és a szavakból, amiket meglátok, alkotok valami közel-értelmeset. Ez a tumbli profilom is már a második, kb. a twitterrel együtt készült, az elődje, a crying-shame még egy muse dalról kapta a nevét, de gyorsan törlődött. A tumblim egy nagy káosz, de főleg a "fangörcseimet" szeretem ott kiélni. Télen nagyon sok a síugrás, máskor pedig a zene, a filmek, sorozatok, de lényegében ami esik, úgy puffan, szeretem a kisállatokat, meg a vicces szöveges posztokat, tényleg egy nagy vegyesvágott az egész.

Instagram: fanniberger
Messze a legszemélyesebb közösségi oldalam az instagram, amihez nagyon-nagyon későn csatlakoztam, mert hosszú évekig felesleges majomkodásnak tartottam. Itt sem tartom magam szigorúan egy témához, általában minden felkerül, amit érdekesnek tartok. Nagyon béna fényképész vagyok és lusta vagyok az efektekkel sokáig bajlódni, de ha érdekelnek a művészi szárnypróbálgatásaim, az általam sütött sütik, a helyek, ahol jártam, a koncertek, amiket végigtomboltam és kis mértékben a hülye fejem, akkor nyugodtan keressetek rám. Plot twist: a twitterrel szemben ezt nem lakatoltam le.

Last.fm: kismaszlag
Az egyik kedvenc oldalam, bár az új kinézettel engem teljesen összezavartak és sírom vissza a régi szép időket. A last lényege, hogy összeszedi neked, milyen zenét mennyiszer hallgattál meg, és így nagyon képben lehetsz azzal, hogy statisztikailag kik a kedvenc előadóid és mik a kedvenc dalaid. Én azért imádom, mert nagyon jó képet ad arról, mennyire kaotikus az ízlésem, simán megfér egymás mellett Rihanna és a Kasabian, a One Direction és a 30Y. Ha nem használtátok eddig, próbáljátok ki amúgy az alkalmazást, én imádom az ilyen statisztikákat.

Goodreads: fanni
Őszinte leszek, többször is elkezdtem már molyozni, de egyszer sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Ennek ellenére szerettem volna rendben tartani a könyveimet is, vagy legalábbis tudni, hogy mennyit olvasok egy évben (sokkal kevesebbet, mint az vállalható lenne), így a moly külföldi nagytesója, a goodreads mellett tettem le a voksom. Ha még többet olvasnék, még jobban imádnám az oldalt, de így is abszolút használhatónak tartom, szóval jelöljetek itt is barátnak nyugodtan.

Trakt: karmachameleon
Eszméletlenül boldog voltam, hogy trakton még nem volt foglalt a karmachameleon név, szóval le is csaptam rá. A trakt nagyjából arra jó, mint a goodreads és a last, csak a könyveim és a zenéim után itt a filmjeim és a sorozataim tarthatom rendben, amire nagy szükségem volt, mióta elkezdtem kétpofára zabálni a filmeket. Nagyon hasznos kis oldal, ha szerettek filmezni/sorozatozni, úgyhogy regisztráljatok, és kövessetek és használjátok, mert tök király (én például szeretem megnézni, hogy a barátaim épp mi néztek.

Holnap újra kilátogatok a Szigetre, ami nagyon furcsa élmény lesz azok után, hogy a múlt évben végigsátraztam ezt a hetet a Hajógyári szigeten. Viszont aki a kicsit nem becsüli,..
Azért választottuk a pénteki napot, mert én évek óta imádom a Marina and the Diamonds zenéjét, öcsém pedig kifejezett rajongója a Kasabian dalainak, így aztán ez tűnt a legoptimálisabb kompromisszumnak. A holnapi koncertnek előre örülve úgy gondoltam, eljött az ideje, hogy összeállítsam a kedvenc Marina dalaim listáját, még ha a szívem szakad is meg pár dalért, amit ki kellett hagynom a legjobb tízből.

11. How To Be A Heartbreaker
Oké, tudom, hogy azt ígértem, hogy csak 10 dal lesz, de az utolsó pillanatban eszembe jutott ez a szám, és egyszerűen nem mertem/akartam kihagyni a listámról. A sztori nagyjából annyi, hogy régen egyáltalán nem tartozott a kedvenc Marina dalaim közé, de aztán megjelent a glee-s feldolgozás, és ahogy ez lenni szokott, az teljesen visszaszoktatott az eredetire és onnantól nem volt megállás.

Találtam tumblin egy ilyet, vigyétek nyugodtan, fogyasszátok egészséggel, el nem tudom képzelni, hogy bárki hasznot húzna abból, hogy ilyen információkat megtud rólam, de zavar, hogy évezredek óta nem posztoltam, és a másik téma, amit előhúzhattam volna a varázskalapból, az a színezés, annak pedig sokkal nagyobb hacacárét szeretnék keríteni. Majd meglátjátok.

1. Mi a kedvenc gyertyaillatod?
Ez igazából egy nagyon jó kérdés és figyelnem kell rá a jövőben, hogy több embertől megkérdezzem. Igazából elég ikea-központú vagyok, ha gyertyákról van szó, van ez a bogyósgyümölcsös-piros illatuk, konkrétan a szerelmem, de a zöldalmásból is kisebb készleteket halmoztam már fel. És múltkor a kezembe került egy egres illatú gyertya is, az is zseniális. A narancsos és a fahéjas gyertyákat viszont nem szeretem.
2. Melyik női hírességet szeretnéd nővérednek?
Mindig is szerettem volna egy nővért, muhahha. Jennifer Lawrence way too basic válasz lenne, sooo I'm gonna stick with Evanna Lynch. Nagyon menő, és hp cast, ami azt jelenti, hogy már rég legjobb barátok lehetnénk Tom Feltonnal meg Rupert Grinttel. Ha ez esetleg nem jönne össze, jöhetne Holland Roden is, mert egy királynő és gyönyörű neve van.
3. Melyik férfi hírességet szeretnéd testvérednek?
Oh man, túl sok lehetőség. Chris Colfer biztos tökéletes testvér lenne, totálisan el tudnám képzelni, ahogy együtt éneklünk musicaleket nulla-huszonnégy. De egy olyan családban is felnőnék, ahol James és Dave Franco a két übercool bátyám. És Nat Wolff, ő is tökéletes testvér-material. És uhmm... Tyler Posey. És Kyle a Bastille-ból. Abbahagyom, ígérem.
4. Mit gondolsz, hány évesen fogsz megházasodni?
Őszintén fogalmam sincs, de harminc fölé nem nagyon szeretném húzni, úgyhogy a következő egy évtizedben érdemes lenne összeszednem magam. Szeretnék esküvőt, bár nem annyira fancyt.
5. Ismersz hoardereket?
Oké, legugliztam, ők az ilyen felhalmozó emberek, akik mániákusan gyűjtenek dolgokat és nem dobják ki őket. Krónikus esetet nem ismerek, anyukám azt szokta hinni, hogy én vagyok ilyen, amikor nem vagyok hajlandó kidobni a körömlakkgyűjteményem egyetlen darabját sem, de nyugi, teljesen rendben vagyok.
6. Tudsz spárgázni?
Nem. (btw. ezt már egy csomóan megkérdezték. a tumbli is folyton hazudozik csak mostanában.
7. Hány évesen tanultál meg biciklizni?
Szerintem maximum öt lehettem, mert tuti, hogy mikor iskolába mentem, néha már villogtam a színes kattogó biciklimmel. Ezer százalék.
8. Hány tengerben úsztál eddig? 
Eredetileg óceán volt, de hát nem vagyok ennyire menő azért. Szóval. Földrajzból sosem szerettem a tengeres témákat, úgyhogy inkább országokat sorolok, ti meg beazonosíthatjátok a tengereket: voltam a tengernél Norvégiában, Németországban, Belgiumban, Olaszországban, Spanyolországban és Egyiptomban.
9. Hány országban jártál eddig?
Lássuk. Ausztria, Szlovákia, Szerbia, Románia, Csehország, Lengyelország, Németország, Belgium, Franciaország, Hollandia, Egyesült Királyság, Dánia, Norvégia, Spanyolország, Olaszország, Egyiptom. az 16.
10. Van olyan a családodban, aki a hadseregben szolgál? Nope
11. Milyen nevet adnál a kislányodnak, ha lenne?
Bolondulok az l-betűs nevekért, az ilyen lara, lora, ilyesmikért. De tetszik a Veronika is.
12. És a kisfiadnak?
Ha nem lenne ma minden második kisgyerek Noel, annak hívnám szívesen, de nagyon tetszik még az Alex is.
13. Mi a legrosszabb jegy, amit dolgozatra kaptál?
Egyszer kaptam egy kettest fizikából, de azt kihúzta a nő, mert meggyőztem. Volt egyszer egy darab hármas dolgozatom kémiából. De a hármas volt a legjobb jegy, mentségemre szóljon. Illetve most az egyetem bekajáltam jópár hármas vizsgát, de ez ilyen.
14. Gyerekkorod kedvenc tv műsora?
Funfact: nulla darab nickelodeon mesét nézhettem gyerekkoromban, így egészen máshogy teltek ezek az évek, mint a legtöbb kortársamnak. Szerettem a dr. bubót meg a mézga családot, meg a pom-pomot gombóc artúr miatt - spirituális szinten érzem őt.
15. Minek öltöztél a farsangi bálon nyolc évesen?
Itt meg eredetileg halloween buli volt, de mi falun olyat nem tartunk, farsangi bált annál inkább. Oké, szóval farsangi jelmezek: tuti, hogy voltam királynő, néptáncos, méhecske, francia nevelőnő (ezzel nyertem), kínai lány (nagyon vicces lehettem szőke hajjal a kimonómban meg a pálcikákkal a hajamban), golfozó, később meg már az osztállyal öltöztünk be.
16. Olvastad a Harry Potter, Éhezők Viadala vagy Twilight könyveket?
Mindegyik megvolt, és a magam módján mindegyiket szerettem is. A HP-t főleg. Bár az Alkonyat első részével sincsenek gondjaim, szerintem nagyon felfújták a gyűlölethullámot, azzal a résszel nincs annyi gond, csak a folytatásokkal.
17. Amerikai vagy brit akcentust szeretnél?
My darling, mindig azt várom, hogy varázsütésre menő brit akcentusom legyen.
18. Az anyukád járt egyetemre/főiskolára?
Járt, és ott is maradt, jelenleg is ott tanít.
19. A nagyszüleid még mindig házasok?
Anyai ágon igen, apai ágon még nagyon régen elváltak.
20. Tanultál valaha karatézni? 
Nem, de mindig szerettem volna kipróbálni valamilyen küzdősportot, csak aztán semmi nem lett belőle, mert imádok tervezgetni, de tenni is valamit?
21. Tudod, hogy kicsoda Kermit, a béka?
Rá kellett gugliznom, mert névről nem ismertem, de a feje már sokkal ismerősebb.Ez az a muppet bábu béka, ehh.
22. Melyik vidámparkban voltál először?
Egyetlen alkalommal voltam a pesti vidámparkban, 10 évesen, ezt kaptam szülinapomra. Nem voltt nagy élmény, olyannak tartottam, mint egy nagy búcsút.
23. Melyik nyelven szeretnél folyékonyan beszélni?
Az angol és a német többé-kevésbé megyeget már, szeretném a spanyolomat is felfejleszteni, emellett az olasz és a norvég is bakancslistás.
24. Hogy betűzöd a szürkét angolul: grey vagy gray?
e-vel, de nem azért, mert 50 árnyalata van.
25.Apukád kopasz?
Nem. Furcsa lenne. Valószínűleg.
26. Ismersz hármasikreket?
Neeem, de nagyon szeretnék. Általánosban viszont voltak egypetéjű iker osztálytársaim és ez nagyon menő.
27. Titanic vagy Szerelmünk lapjai?
Mindig a Titanicra fogok szavazni, mert Draw me like one of your french girls, mert Leo és Kate, meg mert a The Notebook bár sírós, nem tudnám annyiszor újranézni és mert EVERY NIGHT IN MY DREAMS I SEE YOU I FEEEEEEEL YOU.
28. Ettél már indiai kaját?
Igen, de itthon készíttették, szóval az nem az igazi. Kimennék Indiába egy ilyen gasztrotúrára.
29. Mi a kedvenc éttermed neve?
Nincs kedvenc éttermem. Komolyan.
30. Hogy hívtak volna a szüleid, ha fiúnak születsz?
Péternek. Ezzel a Fannival elég boldog vagyok. De ha öcsém lány lett volna, ő Zsófi lett volna. Az is cuki.

Vannak sorozatok, amik évek óta pihennek a várólistádon, és hiába jutna rá minden nyáron időd, hanyagolod őket. Aztán meg vannak olyanok, amik előbukkannak a semmiből, és hiába lenne ezer más sorozat, amit nézhetnél, mégis pár nap alatt ledarálod őket. Ez utóbbi kategóriába esett nálam Bryan Fuller remekműve, a Halottnak a csók is, amihez (sajnos) még csak most volt szerencsém.

A történettel furcsa módon az amerikai sütik iránti rajongásom hozott össze, ugyanis a Pushing Daisies főhőse, Ned történetesen pitesütőként éli mindennapjait. Már amikor nem magánnyomozó barátjának, Emerson Codnak segít bűnügyeket felgöngyölíteni különleges képessége segítségével. Ned egyetlen érintésével képes visszahozni a halottakat az életbe, ám az "ajándék" nem jár ingyen, és a következményekkel nem egyszerű együtt élni. A bonyodalmak akkor kezdődnek, amikor Ned feléleszti gyerekkori barátnőjét, Chuckot, ám az újraegyesülést akadályozza, hogy Ned újabb érintése visszaküldené a lányt a halálba - ezentúl azonban örökre.


A sorozatnak összetéveszthetetlenül édes és karakteres stílusa van. Gyönyörűen keveri a Tim Burton-től megszokott, harsány színekkel és eltúlzott formákkal tarkított látványvilágot az Amelie csodálatos élete és az 500 nap nyár miatt ismerősnek tűnő narrációval és az abban megjelenő hirtelen csavarokkal, és az egészet megbolondítja pont kellő mértékű iróniával és öniróniával, valamint kellemes mértékű izgalommal, drámával, szerelemmel és humorral. Persze, habos-babos álomvilág az egész, de pont az teszi szerethetővé és különlegessé a Halottnak a csókot, hogy ezt a kellemesen jóleső realista iróniát és akár szarkazmust egy ilyen giccshalmazban kapjuk meg. Minden annyira valószínűtlen, mint egy gyermekmese, mégis ahogy sodródunk a sztorival, előbb-utóbb az érzelmek túlságosan is valóságossá válnak.

Ahhoz persze, hogy magával ragadjon ez a sorozat, nem volt elég a látvány, a történet és a stílus: elengedhetetlenek voltak a szerethető karakterek és az őket megformáló zseniális színészek is. Lee Pace tökéletesen hozta számomra a pitesütőt, legalább olyan édes volt, mint az általa készített süteményei, és az első pillanattól kezdve elkerülhetetlen, hogy a szívedbe zárd ezt a szerencsés/szerencsétlen srácot. A Chuck nevű lány karaktere bár néha idegesített, összességében messze a pozitív sávban mozgott a sorozat egésze alatt, Anna Friel a lehető legtöbbet kihozta a szerepből és úgy vált különleges csodabogárrá, hogy elkerülte, hogy közben Audrey Tautou vagy Zooey Deschanel kiköpött másává váljon. Az egyik kedvenc szereplőmmé a pénzéhes magánnyomozó, Emerson Cod vált, aki amellett, hogy a legjobb poénokat szállította a nézőknek, a két évad alatt hatalmas jellemfejlődésen is keresztülment. Külön öröm volt persze Kristin Chenowethet a képernyőmön látni, aki Olive-ot, a Nedbe reménytelenül szerelmes pincérnőt alakította. Olive is szinte állandóan a humor kimerülhetetlen forrása volt, ebben pedig, mint ez számomra már többször is kiderült, Kristin igazi királynő.

A Pushing Daisies groteszk, a szó legnemesebb értelmében. Vicces, izgalmas, ironikus, odaragaszt a képernyőhöz, szórakoztat és elvarázsol. Ha van egy kis időtök a nyáron, ha szeretnétek lehetetlenül nevetséges bűntények után nyomozni hőseinkkel, esetleg kedvet kaptatok a pitesütéshez, vagy csak okot kerestek, hogy órákon át bámulhassátok Lee Pace-t feltűnés nélkül (amit megértek), akkor nyugodt szívvel tudom ajánlani a Halottnak a csókot. A két évad mindössze 22 negyven perces részt ölel magába, úgyhogy az időhiány nem lehet kifogás.

A tovább után pedig, micsoda csoda, kiélem egy kicsit a rajongásom egy challenge kitöltésével, tele spoilerrel.

Szinte teljesen mindegy, hol kerestek rá először a brit Years & Years együttesre, az első mondatok között említik majd, hogy ők nyerték el a BBC Sound Of 2015 díjat. Ez sokáig nekem sem mondott semmit, de olyan elődök után jutott el hozzájuk az elismerés, mint Sam Smith, Ellie Goulding, Jessie J, Mika vagy Adele, akik azért azóta rendre álomszerű karriert tudhatnak maguk mögött. A rádiók által még itthon is felkapott King után így elég magas elvárásoknak kellett megfelelniük a srácoknak, Mike-nak, Emre-nek és Olly-nak, mikor kiadták debütáló albumukat, a Communiont, ami a héten került a boltokba és így hozzám is.

Ha a média és a kritikusok magas szintet vártak a fiúktól, akkor az én elvárásaim már felhőkarcolóknak voltak tekinthetőek. Nem is feltétlenül a King miatt, bár ez az első kislemez az év egyik, ha nem legjobb popdala és a szöveggel és a videóval együtt valami olyan egységet és konstrukciót alkot, amit abszolút nem várnék el egy épphogy megalakult friss bandától. Ami viszont még ennél is nagyobb hatást gyakorolt rám, az a többi, az elmúlt egy évben megjelenő dal volt, hiszen mind a Take Shelter, a Desire, a Shine és a Real is már jóval a lemez megjelenése előtt bezárta magát a szívembe. Nagyon nagy érdeklődéssel vetettem bele magam az anyag végighallgatásába, hiszen kíváncsi voltam, tudnak-e még meglepetéseket okozni Ollyék, vagy egyáltalán képesek-e azt a magas színvonalat hozni, amihez hozzászoktattak.

Könyörgöm, hadd mondjam ki a lehető legegyszerűbben: IMÁDOM EZT AZ ALBUMOT. Minden hibája, minden apró tökéletlensége ellenére vált a kedvencemmé már az első hallgatás után, mindezt úgy, hogy én hosszú-hosszú évekig arra szavaztam, hogy rendes, domináns gitárjáték nélkül márpedig nem létezik jó zene és az "elekronikus zene" (is this even a thing?) csak rossz lehet. Azóta persze már számtalanszor mea culpáztam, rá kellett jönnöm, hogy az élet nem ilyen egyszerű, és ebben azért a Communionnak is szerepe volt.

A Foundation számomra inkább egy introként és bevezetőként üzemel, mint teljes értékű dalként, annak viszont tökéletes: letisztult, és nagyjából megmutatja, mire várhatunk az elkövetkező bő egy órában. A Real szerintem azért is  válhat az egyik legnagyobb kedvenccé a későbbiekben, mert nagyon egyszerűen tud a dalszöveggel mindenki összhangba kerülni, aki próbált már másnak megfelelni, esetleg olyan emberbe szeretett bele, aki ezt nem viszonozta. Ez a sok bizonytalanság és önbizalomhiány egyébként az egész albumon végigvonul, szinte mindegyik dalban érezhető a sebezhetőség, amit Olly hangja szerintem remekül hoz vissza, abszolút tükrözi azt a törékenységet, amit a dalszövegek hordoznak. A Shine zenei alapja számomra telitalálat lett, a refrén pedig talán a legfülbemászóbb az egész albumról. Nem csoda, hogy ez a dal hozta a King után a legnagyobb sikert az együttesnek, a UK Top 40 második helyéig sikerült felkúsznia és kellemes nyári sláger lehet belőle. A Take Shelter olyan szempontból lóg ki a lemezről, hogy a dallamvilága erőteljesen az R'n'B-re támaszkodik, és így egy kicsit kaotikus, de mégis fülbemászó hangzásvilágot képvisel. Épp ezért lett ez a legtáncolhatóbb szám az összes közül, nagyon jó kiegészítője a Communionnak. A Worship követi a kicsit gyorsabb tempót, amit az előző két dal hozott, stílusban viszont leginkább a Kinghez hasonlít, és az egyik legkönnyebben fogyasztható popdal lett az összes közül. A szöveg teljesen beleillik abba a képbe, amit Ollyék eddig a Reallel és a Take Shelterrel kialakítottak. Ezek után viszonylag éles váltás az Eyes Shut, ami egy gyönyörű, zongorára írt balladaként indul, és Olly hangja teszi különlegessé. A "Nothing's gonna hurt me with my eyes shut, I can see through them" sortól meg megbolondulok, annyira tetszik. Ha további fülbemászó, de minőségi popdalokra vágynánk, akkor nem kell messzire menni, mindent megkapunk a Tiestól. Ezt követi a még mindig az album húzódalának számító King, majd a Desire, ami ugyan dallamában követi a popdalok szabályszerűségeit, a szövege viszont legalább annyira átélhető és érthető, mint a Realé. A Gold és a Without szintén szépen beleillik ebbe a mintába, mindkét dal szerethető, bár nem kimagaslóan különlegesek a többi dal között. Ehhez képest engem a Border egészen felpezsdít, talán ez a másik "táncolható" szám a Take Shelter mellett, ráadásul olyan, mintha egyszerre két refrént kapnánk. Az album egy balladával, a Memoval zárul, ami valahogy egy kerek egésszé teszi a Communion történetét. Mind szövegvilágában, mind zeneileg összefoglalja és lezárja az albumot, megmutatja az erősségeit és kiteszi azt a három pontot is a végére, ami egy szép folytatás reményét jelentheti.

A Years & Years nagyon szépen találta meg azt a csapásvonalat az indie és a mainstream pop között, ami mindkét oldal hallgatói számára fogyaszthatóvá teszi őket, és ezt szerintem gyönyörűen képviselik a debütáló albumon is. Az igényes popzene, bár ma már kevésbé hiánycikk, mint pár éve volt, még mindig közönségre talál és ezért reménykedek abban is, hogy a Years & Years-t is később úgy emlegethetjük, mint Adele, Sam Smith vagy Ellie Goulding nevét. Addig pedig, ha másnál nem is, nálam eddig az év egyik legerősebb debüt lemezét sikerült produkálniuk.

A héten megfordultam a Volt Fesztiválon, így végre idén is elindulhatott a fesztiválszezonom, ami igazából 1-2 nap Szigetes munkában és az augusztusi Strand Fesztiválban fog kimerülni, hacsak nem keveredek le véletlenül újra a Veszprémi Utvazenére. Igazából a csütörtöki Bastille koncert előtt jutott eszembe, hogy rengeteg olyan ember/csoport állt már mellettem különböző koncerteken, akik halálra - de tényleg halálra idegesítettek. Ezeket próbálom most összeszedni. Ha bárki magára ismerne, ne vegye fel, én is természetesen rengeteg embert idegesítettem már, szóval no para.

Sikoltozó kislányok
Oké, szóval szerencsére elég sok olyan együttest szeretek, akiknek nem (csak) a tizenéves lányok (ami lényegében én is vagyok, szóval lehet, hogy bort iszok, de vizet prédikálok) tartoznak a célközönségébe, így általában el vagyok kényeztetve, mert nem kell koncertek előtt a nagyon felszínes fangirlködésüket hallgatnom, majd egész koncert alatt ott üvöltenek a fülembe. Egyébként nem is feltétlenül a sikoltozással van a baj, mert az én is szoktam csinálni, hanem hogy konkrétan az eszetlen marhák még akkor is visonganak, amikor az énekes épp beszél valamit és így ROHADTUL nem lehet hallani, mit mond. Nézzétek, én megértem, hogy valaki nem tud angolul, de jó lenne megadni legalább az esélyét annak, hogy aki szeretné, felfogja, hogy a kedvence miről beszél a színpadon. Na. Mértéket kell csak tartani. A mértékkel sikoltozókkal semmi, de semmi gondom nincs.

Mr. & Mrs. Know It All
Ha valaha valamilyen koncerten voltatok már, biztosan találkoztatók azzal az embertípussal, aki úgy érzi, ő a földkerekség legnagyobb rajongója, és rengeteg felhalmozott információáradatát a koncert előtt az egész közönséggel meg kell osztania. Nem is lenne ezzel baj, ha tényleg érdekes tényeket tudnánk meg, de amikor olyanokat hallgatsz egy órán keresztül, hogy [MEGTÖRTÉNT ESET!] Tudod hogy hívják az Arctic Monkeys új albumát? AM. Hogy miért? Hát mert A, mint Arctic, M, mint Monkeys, ééééérted? Igen bazdmeg értem.

Nyiff-Nyaff hercegnők
Az megvan, hogy ha előkelő (hahh fancy) helyet szeretnél egy viszonylag híres előadó koncertjén, akkor azért időben oda kell battyognod, fesztiválok esetén pedig akár több számodra érdektelen koncertet végigállnod? Na, eddig eljutnak a drágaságos hercegek és hercegnők is, csak azt nem mérlegelik, hogy ez milyen fizikai megpróbáltatásokkal jár. És akkor olyan 1-2 óra után elkezdenek hisztizni. Mindenen. Hogy meleg van. Hogy túl sokat ivott. Hogy nem mer többet inni, mert majd pisilnie kell. Hogy pisilnie kell. Hogy fáj a lába. Hogy milyen unalmas ez a koncert. Hogy miért vannak ilyen sokan. Hogy ő ezt nem fogja bírni. Mármint csesszétek meg, ez egy rohadt koncert/fesztivál. MÉGIS MIRE SZÁMÍTOTTATOK?

Az "X.Y. egy rohadt geci" csoport
Gondolom, ismerős helyzet, mikor fiatal fiúk a lányaikkal tartanak szolidaritásból vagy gyávaságból egy olyan koncertre is, ami őket nem annyira érdekli, sőt, esetleg kifejezetten nem bírják az adott előadót. Ilyenkor szokott belőlük előjönni a nagymenő swagyolo mittudomén mi, és elkezdik üvöltözni a legnagyobb rajongók között, hogy az adott énekes/zenekar egy nagy ratyi, egy rohadt geci, vagy hasonlók. Way to go, guys, ez ám a férfias és civilizált viselkedés, tényleg.

Beléd kötök, mint a beton
Van aztán a magyar, részeg, koncertre járó állatoknak egy külön alfaja, a kötekedősök. Ők arról híresek leginkább, hogy bármilyen apró atrocitás éri őket (valaki véletlenül nekik megy, rálépnek a lábukra, túl nagy a tömeg, stb.. ), elkezdenek kötekedni, és az egész koncert alatt azt hallgathatod, ahogy arról beszélnek, hogy ez a kis innuendo nekik az egész koncertjüket, az egész fesztiváljukat, sőt, az egész életüket tönkretette és mi lesz most velük. Ahelyett, hogy figyelnék azt a nyamvadt zenekart, akit állítólag annyira szeretnek. Furcsa egyébként, hogy ezek az emberek általában a harmincas korosztályból jönnek. Múltkor voltam egy Quimby koncerten, ott annyi ilyen volt, Dunát lehetett volna velük rekeszteni.

Freakin' Lovebirds
Na, komolyan, nagyon sok tündérien édes párocskával összehozott már a sors koncerteken, úgyhogy ezt ne vegyétek általánosításnak. Tényleg, például tavalyi Szigeten, Bombay Bicycle Club-on a világ legmenőbb szerelmespárjával beszélgettünk. De sajnos léteznek ezek a rohadt idegesítő egybenőtt identitások, akik, ha nincs szerencséd, akkor pont az előtted lévő sorban nyalják-falják egymást az összes szám alatt, kivéve, mikor a csávó nyakába veszi a nőt, és akkor meg konkrétan több számon keresztül csak egy segget látsz. Ünnepélyesen fogadom, hogy jövőbeli one and onlymmal nem, nem, és nem fogjuk ezt csinálni (és nem csak azért, mert valószínűleg sosem lesz majd képes a nyakába venni, kivéve, ha egy gorillát választok).

Hirtelen ennyi jutott eszembe. Persze nagyon sok iszonyat jófej emberrel összeakadtam már ilyen helyeken, szóval ne képzeljétek el egy hatalmas kínzásnak az egészet (különben senki sem járna koncertekre).

Nektek is voltak hasonló élményeitek? Mit hagytam ki a listáról?

Június harmincadika mindig nagyon ijesztő nap a számomra, mivel elérkezünk az év feléhez és az ember akaratlanul is végiggondolja, mit sikerült ebben a hat hónapban teljesítenie. Mivel nagyon szeretek saját magam elé teljesen értelmetlen kihívásokat állítani, idén is nagy volt a tét: sikerül-e tartanom az ütemtervet, s megnézem 100 filmet június végéig? Vajon több könyvet olvasok el, mint tavaly ilyenkor? Mennyi és milyen új albumokat hallgatok végig? (Igen, ennyire unalmas az életem.)

Bár a blogolásban nem jelentkeztem, a kultúrát ilyen szempontból elég szépen sikerült megkörnyékeznem. Pont 100 új filmnél tartok az éves listámon, 12-szer moziba is eljutottam. Voltam 5-6 koncerten, meghallgattam egy csomó új dalt és albumot és elolvastam 20 könyvet is, ami így elsőre nem tűnhet soknak, de tavaly összesen 25 darabig jutottam, úgyhogy büszke vagyok magamra. Most ebben a posztban próbálom összegyűjteni a legnagyobb kedvenceimet, és meleg szívvel ajánlom bárkinek, aki a nyári szünet kitörésével máris azon kapná magát, hogy unatkozik.

Filmek

Mysterious Skin (2004)
Az itthon Titokzatos bőr címen futó film egyik főszereplője az akkor még kölyökképű, de már nagyon tehetséges Joseph Gordon-Levitt, de meglepő módon nem rajta keresztül találtam rá Gregg Araki rendezésére, hanem a témája ragadott meg teljesen. A Titokzatos bőr két fiú történetét meséli el, akiket összeköt a múlt a tragédiája, de ezt két nagyon eltérő módon dolgozzák fel. A Lolita elolvasása után került elém a történet, talán akkor így jelezném, hogy mire számítsatok. Nagyon kevés igazán mély, elgondolkodtató filmhez volt szerencsém mostanában, de a Mysterious Skin az volt.

Coffee and Cigarettes (2003)
Remélem, Jim Jarmusch rendező neve ma már nem ismeretlen számotokra, hiszen ez a furcsa fazon olyan filmeket álmodott képernyőre, mint a Ghost Dog vagy az Only Lovers Left Alive. Számomra mégis a Coffee and Cigarettes a legkedvesebb, ebben a szkeccsfilmben 11 történetet ismerhetünk meg, melyek mindegyike egy-egy csésze kávé és pár szál cigaretta mellett játszódik. A fekete-fehérben forgatott jelenetekben ráadásul olyan arcokkal futhatunk össze, mint Jack és Meg White, Steve Buscemi, Iggy Pop vagy Cate Blanchett.

Viharsarok (2014)
Nagyon ritkán nézek magyar filmeket, bár az elmúlt egy évben több nagy sikerű mozi is eljutott hozzám, a Liza, a rókatündér és a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan is messze felülmúlta az elvárásaimat. Én most mégsem ezekről beszélnék, hanem a Viharsarokról, ami remek kontrasztot ad az enyhén szólva bugyuta és nevetséges Coming Out mellé, egy olyan filmről beszélünk ugyanis, ami két magyar fiatal srác kapcsolatát mutatja meg. Azért is tartom kiemelkedőnek, mert eddig nem nagyon láthattunk a vásznon olyan meleg fiúkat, akik a magyar vidéken, egy apró faluban élnek. Érdemes megnézni, minden apró hibája ellenére tanulságos és FONTOS magyar film.

Kingsman: The Secret Service (2015)
Nem voltak nagy elvárásaim, amikor beültem a moziba megnézni ezt a filmet, őszintén szólva azt sem igazán tudtam, miről fog majd szólni. Ehhez képest rég nevettem ennyit és ilyen jót moziban, ennek a filmnek minden mozzanata aranyat ér, hatalmas színészi alakításokkal, egetrengető poénokkal és szerethető motívumaival engem teljesen levett a lábamról. Ha szeretitek a kémfilmeket, akkor azért, ha ki nem állhatjátok őket, akkor azért ajánlom. A zene és a látványvilág is megérne egy misét, és akkor is nézzétek meg, ha tetszettek Zendaya harci mozdulatai Taylor Swift új videójában, mert itt még menőbbeket láthattok.

Big Hero 6 (2014)
Nagyon mérges voltam, hogy a Lego Movie-t nem jelölték az Oscarra, de ha már így történt, a Big Hero 6 abszolút és teljes mértékben megérdemelte az aranyszobrocskát, ugyanis azon kevés (hahh) mese közé tartozik, amin úgy elsírtam magam, mint egy kisbaba. Egyszerűen gyönyörű történet, de tele édes poénokkal és a világ legszerethetőbb robotjával, akiből kérek egyet én is itthonra. Évek óta a legértékelhetőbb film, ami kikerült a Disney gyárból és bele tudnék nyugodni, ha a jövőben is hasonló minőségben dolgoznának.

Könyvek

Andy Weir: A Marsi
Amikor eljutott hozzám a film híre, egyből lecsaptam az öcsém szobájában leledző könyvre, pedig engem általában abszolút nem érdekel a sci-fi, mint műfaj, sem filmekben, sem könyvekben. Ennek ellenére a Marsi egyszerűen lenyűgözött, teljesen magával ragadott és egyetlen nap alatt végeztem az olvasással. Valamiért teljesen magával ragadott a Mars világa, az, hogy milyen lehet ott egyedül túlélni, a könyv sajátságos humora pedig még emberibbé, még elképzelhetőbbé varázsolta számomra a történetet. Alig várom a filmes verziót.

J. D. Sallinger: Franny és Zooey
Kétféle ember létezik a világon, a "Zabhegyező zseniális könyv és mindenkinek el kellene olvasnia" és a "a Zabhegyező aaaannyira túlértékelt, nem értem, mit esznek rajta annyira" csoport tagjai, és ha ez utóbbiba tartoztok, nos akkor... inkább nem mondok semmit,  (Bár sokat elárul a személyiségetekről. Nem mondom meg, miért meg hogyan. De higgyétek el.) Szóval igazából még annak is ajánlanám a Franny és Zooey-t, aki nem rajongott a Zabhegyezőért, mert teljesen más értékei vannak és kicsit nehezebb is olvasni. Lenyűgöző, de nagyon selejtes karakterekkel dolgozik Sallinger, akiket érdemes a regényen keresztül megismerni. Bár beszélhetek itt akármit, a tamáskodók továbbra is tamáskodni fognak.

Erlend Loe: Elfújta a nő
Szégyen nélkül promózom a norvég írókat a blogon, mivel úgy érzem, muszáj az egész világnak megismernie, mire képes ez a kis ország. Szóval Erlend Loe-t legtöbben talán Doppler című regénye által ismerik, ha ismerik. Ha esetleg még nem hallottatok róla, mindenképp guglizzatok rá, egy próbát megér. Az Elfújta a nő Erlend első regénye, és ez a kis tapasztalatlanság meg is érződik rajta, ennek ellenére egy kellemes, olvasható könyvről van szó, amelyben egy kapcsolat mindennapjait ismerhetjük meg kisebb pontokba foglalva. És *spoiler* VAN BENNE SÍUGRÁS. két mondat erejéig, de akkor is. *spoiler vége*

Albumok

Fall Out Boy: American Beauty / American Psycho
Gyönyörűen indult a januárom, hiszen megjelent gyerekkorom egyetlen kedvenc zenekara, a Fall Out Boy új albuma, ami ráadásul két kedvenc filmemről kapta a nevét. Ugyan szerintem nem feltétlenül lett a legjobb FOB lemez, de simán dobogóssá tenném, és nagyon sok dal belelopakodott a szívembe. Az Uma Thurman és a Fourth of July instant kedvencek lettek, de imádom a Centuries-t, a Jet Pack Bluest, és a Novocaine-t is. Igazán tudnám értékelni, ha Pete-ék a közeljövőben erre koncerteznének, mert szeretnék ezekre a dalokra élőben is tombolni.

Imagine Dragons: Smoke + Mirrors
Az unalomig emlegettem már itt a blogon is, de az Imagine Dragons második lemeze egyáltalán nem okozott csalódást, sőt, talán jobban is megszerettem egy-két dalt róla, mint a Night Visions-ről. Örökre szívembe zártam a Shots szövegét és videóját, de imádom még az I'm So Sorry-t, a Frictiont, az It Comes Back To You-t, a Trouble-t és a Hopeless Opust. oh meg a Summert, a Polaroidot... lényegében felsorolhatnám az egész albumot. Alig várom a januári koncertet.

twenty one pilots: Blurryface
Az év eddigi legnagyobb meglepetése számomra ez az album. Bár a fiúkról már hallottam, amikor a Fall Out Boy-jal és a Panic! At The Disco-val turnéztak, de a zenéjüket csak most ismertem meg, és a szövegeiktől egyszerűen lehidaltam. Komolyan, annyira erős ez az egész album, minden egyes dalban megtaláltam egy kicsit saját magamat és a környezetemet is, és rengeteg erőt és jókedvet lehet meríteni ezekből a számokból. Külön kedvenceim lettek: Tear In My Heart, Stressed Out, Ride, Polarize és a We Don't Believe What's On TV. Hallgassátok őket, nagyon-nagy királyság ez az egész.

Fifth Harmony: Reflection
Simon Cowell, hogy rohadjon meg, már megint megcsinálta. A Fifth Harmony ugye az amerikai X Factorban alakult csapat, nagyjából megfeleltethető a női One Directionnek, except like these girls really know how to sing and stuff. Nagyjából ennyi, de nem hittem volna, hogy ilyen remek debütáló albummal rendelkeznek, főleg hogy a verseny utáni első pár daluk nagyon kis gagyi volt. Kislányokból viszont igyekeztek most igazi nőkké válni, és a Reflection sokkal nőiesebb lett, ráadásul nagyon jól teletömködték feminista üzenetekkel is, és sikerült olyan poplemezt készíteniük, amit élvezet agyonhallgatni. A legnagyobb kedvencemmé a Sledgehammer vált, de nagyon jó a címadó Reflection, a Top Down, a Them Girls Be Like, és a Going Nowhere is.

Catfish and The Bottlemen: The Balcony
A tavalyi listámra sajnos nem került fel a The Balcony, mivel akkor még nem ismertem Catfishéket, idén viszont sikerült rongyosra hallgatnom debütáló albumokat és ha tehetném, még rengeteg embert erre köteleznék. Indie-ért dobogó szívem már az első taktusoknál tudta, hogy szeretni fogja ezt az albumot, komolyan. Kezdésnek szerintem tökéletes, a srácok nagyon-nagyon jók, és szeretném őket jó magasra jutni a ranglétrán, köszönöm szépen. Fogyasztásra ajánlom a Homesick-et és a Rango-t, de zseniális a Kathleen, a Cocoon, a Business, a 26 és az Hourglass is. Meg a borító. Az a legjobb.

Dalok

Már régóta szerettem volna megírni ezt a bejegyzést, egyfajta bocsánatkérésként minden barátomtól, ugyanis tényleg nem vagyok a barátok gyöngye, és nagyon sok türelem meg jó idegrendszer kell ahhoz, hogy hosszútávon el lehessen viselni. Összeszedtem tehát a legidegesítőbb szokásaimat és tulajdonságaimat a barátkozás témakörében, de hogy ne csak egy hatalmas szörnyetegnek lássatok, a végére odabiggyesztettem pár pozitív dolgot is, biztos ami biztos.

1. Elérhetetlen vagyok és nem válaszolok az üzenetekre
Komolyan, beteges méreteket öltött már ez a rossz szokásom, és nagyon nehéz elhitetnem az emberekkel, hogy nem direkt csinálom. Vagyis de, egy részét, a telefont tényleg nem szívesen veszem fel. Senki nem olyan awkward, ha telefonálásról van szó, mint én, mindig is utáltam a telefonálást, és lehetünk akármilyen jó barátok, nem fogom szívesen telefonos fecsegéssel tölteni az időt. Szerintem egy kezemen meg tudnám számolni, hányszor hívtam fel én valakit. És nincs függvényszerű kapcsolat aközött, hogy milyen gyakran veszem fel, ha hívsz és mennyire szeretlek. Szóval nem úgy működik, hogy ha ugrasz egy lépcsőfokot a barátságmércén, akkor majd felveszem. Teljesen kiszámíthatatlan és random. Borzalmas. Tényleg. Még kínosabb a facebook üzenetek kérdése, mert ott már nem védekezhetek azzal, hogy nem szeretek beszélgetni. Mármint tényleg, ha valaki jó pillanatban kap el, nagyon-nagyon  jó beszélgetéseket lefolytathatunk. DE! néha (ne szépítsük, sokszor) lusta vagyok elolvasni az üzeneteket, később pedig - és itt jön a fontos rész - egyszerűen elfelejtem őket. Szóval nem arról van szó teljesen, hogy nem szeretnék válaszolni, csak egyből nem teszem meg, mert lusta vagyok, vagy félek, vagy egyéb bajom van, később pedig fullosan kimegy a fejemből és egy idő után (lásd több nap, vagy hét) már olyan kínos reagálni. És ez így rettentően kínos, mert napi szinten bántok meg hozzám közel álló embereket azzal, hogy lusta vagyok vagy épp abban a pillanatban nem szeretnék egy tök átlagos kérdésre válaszolni. Kín, kín, kín az egész, és ha nem tettem volna meg elégszer, ismételten bocsánatot kérek mindenkitől, aki érintett.

2. Sokszor lemondom a programokat
Van ez a hülye szokásom, hogy nagyon lelkesen igent mondok mindenre, aztán az event előtt egy-két nappal vagy pár órával anxiety strikes again, valami miatt már nem tartom olyan fantasztikusnak, hogy kimozduljak a komfortzónámból, megijedek, és valami igen idióta indokkal visszalépek. Merthogy imádok tervezgetni. Meg elméletben mindig nagyon szociálisnak és társaságkedvelőnek képzelem magam. Csak nagyon könnyen megijedek minden kicsit is ismeretlen helyzettől. Amit viszont fontos megértenetek, hogy ez sem azzal áll összefüggésben, hogy kit és mennyire szeretek. Egyszerűen nem a ti hibátok, ha valamit lemondok, csak én vagyok hülye. Ráncigálni kell és bátorítani, mint egy háromévest.

3. Sosem készülök el időben a szülinapi ajándékokkal
Két alaptétel:1. általában nagyon személyes és kedves ajándékokat kaphatsz tőlem, ha a barátomnak tartalak. 2. kilencven százalék rá az esély, hogy jóval a szülinapod után kapod meg. Nem csak arról van szó, hogy rossz az időmenedzsmentem és nem tudom a bevásárlást két-három nappal előrébb tenni. Ennél sokkal fontosabb, hogy annyira szeretnék különleges dolgot választani, hogy a mindent vagy semmit elvet követve addig nem választok ajándékot, amíg eszembe nem jut valami tényleg ütős ötlet. Ez beletelhet viszont hetekbe vagy hónapokba és így nagyon gyakran kicsúszom az időből és ez olyan csalódást kelthet sok emberben, de tényleg nem rosszindulatból csinálom, vagy azért, mert nem fontos nekem az illető, csak egyszerűen keresem a tökéletes ajándékot.

4. Kerülöm a konfliktusokat
Ez egyébként sokszor jól jöhet és ezer százalék, hogy nem fogok senkivel apróságokon marakodni, mert nem igazán szeretem kihúzni a gyufát senkinél, de nálam ez az elkerülő stratégia eszméletlen méreteket ölthet, és még akkor sem fogok szólni semmit, mikor már valamivel nagyon nem értek egyet vagy valami eszméletlenül zavar. Viszont mielőtt mindenki elkezdene azon gondolkodni, hogy vajon idegesít-e és titokban felforr az agyvizem minden alkalommal, amikor találkozunk, akkor nyugodjon meg, alapvetően is egy béketűrő kismókus vagyok, ritkaságszámba megy, hogy valami tényleg idegesítene.

5. Néha elzárkózom. Teljesen
Vannak ezek a hangulatingadozásaim, ami miatt időnként előbújik belőlem a hagyjatokbékénegyedülakarokmeghalniegysarokban hangulat és teljesen elzárom magamat a külvilágtól. Ez megtörténhet szó szerint is, de néha csak arról van szó, hogy az emberek beszélnek hozzám, kérdeznek valamit, én tőmondatokban válaszolok, ha válaszolok, de egyszerűen nem vagyok jelen a beszélgetésben. Ez persze összefüggésben áll a konfliktuskerülésemmel is, mert nincs merszem, hogy megmondjam, hogy figyelj, most hagyj békén, mert nyugira van szükségem, nem, én ehelyett mindent ugyanúgy csinálok, mintha minden rendben lenne, közben meg rohadtul nincs.

Meg sokak szerint idegesítően nevetek. Meg túl sokat. Meg hogy kinevetlek. De én sosem nevetek senkin. Én szituációkon nevetek, meg emberekkel nevetek. De ebbe nem mennék bele. Lássuk inkább, hogy szerintem (bár biztosan nem engem kellene megkérdeznetek) mi tesz engem egy csodálatos baráttá (ami nem vagyok. ez már a fentiek alapján kiderült).

1. Érdekel, hogy mi érdekel
Komolyan. Ha azt mondod, hogy "hé haver, kezdd el nézni ezt a sorozatot, nézd meg ezt a filmet, hallgasd végig ezt az albumot, olvasd el ezt a könyvet, vedd meg ezt a csokoládét", akkor nagyon  nagy az esélye, hogy meg fogom csinálni. Nem csak megígérem, hogy persze, majd megcsinálom, hanem ha úgy érzem, hogy ez számodra fontos, akkor tényleg szánok rá időt. Plusz abszolút érdekel, hogy mi tetszik neked, általában megjegyzem, a barátaimnak és ismerőseimnek kik a kedvencei, és ha meglátom az adott filmet, énekest, sorozatot, könyvet, akármit, már kapcsolok is, hogy hűűű ezt XY szereti, gondolok rá, meg ilyenek. Mert szerintem ez nagyon fontos és több figyelmet kellene rá fordítani a mindennapokban.

2. Oda megyek, ahova csak szeretnél
Érdekel egy film, amit a környezetedben senki nem szeretne megnézni? Szólj nekem. Kiállításra mennél, ami a giliszták szaporodásával foglalkozik? Szólj nekem. Boltba mennél, de unod, hogy egyedül kell mászkálnod? Szólj nekem. Érdekelne egy görög nyelvű előadás az egyetemen, de senki nem tud görögül? Én sem, de azért elmegyek veled. Focimeccsre mennél? Menjünk, biztos vicces lesz. Majdnem mindenre rá lehet venni, abszolút nem érintő dolgok is meg tudnak fogni, és ígérem, nem fogok nyafogni, ha már ott leszünk. Kivéve az aktív sportolást. Maratont még akkor sem futok veled, ha nagyon-nagyon szeretlek. Komolyan. Az egy saját magam ellen elkövetett bűntett lenne.

3. Nem kések el, kivéve, ha direkt csinálom
Általában én vagyok az, aki mindenhol minimum tíz perccel előbb ott van és türelmetlenül várja a többieket. Kivéve akkor, ha pontosan ismerem a többieket. Olyan embereknek ugyanis nem fogok pontosan érkezni, akik tudom, hogy minimum egy negyed órát késnek majd. Megspórolom magamnak az aggodalmakat. Nem, de amúgy komolyan, mindig nagyon pontos szoktam lenni, a körülményekhez képest még Budapesten is (bár vidéken nyilván könnyebb számolni).

Remélem sikerült mindenkinek elvennem a kedvét, hogy közelebbi barátságba kerüljön velem. Ha esetleg bárki azon gondolkodna, hogy tekinthet-e a barátjának, amúgy valószínűleg igen a válasz, mert nagyon könnyen válok nagyon ragaszkodóvá ,tényleg, két kedves szó és megfogtatok.