23:00
arról, hogy milyen barát vagyok
23:00Már régóta szerettem volna megírni ezt a bejegyzést, egyfajta bocsánatkérésként minden barátomtól, ugyanis tényleg nem vagyok a barátok gyön...
Már régóta szerettem volna megírni ezt a bejegyzést, egyfajta bocsánatkérésként minden barátomtól, ugyanis tényleg nem vagyok a barátok gyöngye, és nagyon sok türelem meg jó idegrendszer kell ahhoz, hogy hosszútávon el lehessen viselni. Összeszedtem tehát a legidegesítőbb szokásaimat és tulajdonságaimat a barátkozás témakörében, de hogy ne csak egy hatalmas szörnyetegnek lássatok, a végére odabiggyesztettem pár pozitív dolgot is, biztos ami biztos.
1. Elérhetetlen vagyok és nem válaszolok az üzenetekre
Komolyan, beteges méreteket öltött már ez a rossz szokásom, és nagyon nehéz elhitetnem az emberekkel, hogy nem direkt csinálom. Vagyis de, egy részét, a telefont tényleg nem szívesen veszem fel. Senki nem olyan awkward, ha telefonálásról van szó, mint én, mindig is utáltam a telefonálást, és lehetünk akármilyen jó barátok, nem fogom szívesen telefonos fecsegéssel tölteni az időt. Szerintem egy kezemen meg tudnám számolni, hányszor hívtam fel én valakit. És nincs függvényszerű kapcsolat aközött, hogy milyen gyakran veszem fel, ha hívsz és mennyire szeretlek. Szóval nem úgy működik, hogy ha ugrasz egy lépcsőfokot a barátságmércén, akkor majd felveszem. Teljesen kiszámíthatatlan és random. Borzalmas. Tényleg. Még kínosabb a facebook üzenetek kérdése, mert ott már nem védekezhetek azzal, hogy nem szeretek beszélgetni. Mármint tényleg, ha valaki jó pillanatban kap el, nagyon-nagyon jó beszélgetéseket lefolytathatunk. DE! néha (ne szépítsük, sokszor) lusta vagyok elolvasni az üzeneteket, később pedig - és itt jön a fontos rész - egyszerűen elfelejtem őket. Szóval nem arról van szó teljesen, hogy nem szeretnék válaszolni, csak egyből nem teszem meg, mert lusta vagyok, vagy félek, vagy egyéb bajom van, később pedig fullosan kimegy a fejemből és egy idő után (lásd több nap, vagy hét) már olyan kínos reagálni. És ez így rettentően kínos, mert napi szinten bántok meg hozzám közel álló embereket azzal, hogy lusta vagyok vagy épp abban a pillanatban nem szeretnék egy tök átlagos kérdésre válaszolni. Kín, kín, kín az egész, és ha nem tettem volna meg elégszer, ismételten bocsánatot kérek mindenkitől, aki érintett.
2. Sokszor lemondom a programokat
Van ez a hülye szokásom, hogy nagyon lelkesen igent mondok mindenre, aztán az event előtt egy-két nappal vagy pár órával anxiety strikes again, valami miatt már nem tartom olyan fantasztikusnak, hogy kimozduljak a komfortzónámból, megijedek, és valami igen idióta indokkal visszalépek. Merthogy imádok tervezgetni. Meg elméletben mindig nagyon szociálisnak és társaságkedvelőnek képzelem magam. Csak nagyon könnyen megijedek minden kicsit is ismeretlen helyzettől. Amit viszont fontos megértenetek, hogy ez sem azzal áll összefüggésben, hogy kit és mennyire szeretek. Egyszerűen nem a ti hibátok, ha valamit lemondok, csak én vagyok hülye. Ráncigálni kell és bátorítani, mint egy háromévest.
3. Sosem készülök el időben a szülinapi ajándékokkal
Két alaptétel:1. általában nagyon személyes és kedves ajándékokat kaphatsz tőlem, ha a barátomnak tartalak. 2. kilencven százalék rá az esély, hogy jóval a szülinapod után kapod meg. Nem csak arról van szó, hogy rossz az időmenedzsmentem és nem tudom a bevásárlást két-három nappal előrébb tenni. Ennél sokkal fontosabb, hogy annyira szeretnék különleges dolgot választani, hogy a mindent vagy semmit elvet követve addig nem választok ajándékot, amíg eszembe nem jut valami tényleg ütős ötlet. Ez beletelhet viszont hetekbe vagy hónapokba és így nagyon gyakran kicsúszom az időből és ez olyan csalódást kelthet sok emberben, de tényleg nem rosszindulatból csinálom, vagy azért, mert nem fontos nekem az illető, csak egyszerűen keresem a tökéletes ajándékot.
4. Kerülöm a konfliktusokat
Ez egyébként sokszor jól jöhet és ezer százalék, hogy nem fogok senkivel apróságokon marakodni, mert nem igazán szeretem kihúzni a gyufát senkinél, de nálam ez az elkerülő stratégia eszméletlen méreteket ölthet, és még akkor sem fogok szólni semmit, mikor már valamivel nagyon nem értek egyet vagy valami eszméletlenül zavar. Viszont mielőtt mindenki elkezdene azon gondolkodni, hogy vajon idegesít-e és titokban felforr az agyvizem minden alkalommal, amikor találkozunk, akkor nyugodjon meg, alapvetően is egy béketűrő kismókus vagyok, ritkaságszámba megy, hogy valami tényleg idegesítene.
5. Néha elzárkózom. Teljesen
Vannak ezek a hangulatingadozásaim, ami miatt időnként előbújik belőlem a hagyjatokbékénegyedülakarokmeghalniegysarokban hangulat és teljesen elzárom magamat a külvilágtól. Ez megtörténhet szó szerint is, de néha csak arról van szó, hogy az emberek beszélnek hozzám, kérdeznek valamit, én tőmondatokban válaszolok, ha válaszolok, de egyszerűen nem vagyok jelen a beszélgetésben. Ez persze összefüggésben áll a konfliktuskerülésemmel is, mert nincs merszem, hogy megmondjam, hogy figyelj, most hagyj békén, mert nyugira van szükségem, nem, én ehelyett mindent ugyanúgy csinálok, mintha minden rendben lenne, közben meg rohadtul nincs.
Meg sokak szerint idegesítően nevetek. Meg túl sokat. Meg hogy kinevetlek. De én sosem nevetek senkin. Én szituációkon nevetek, meg emberekkel nevetek. De ebbe nem mennék bele. Lássuk inkább, hogy szerintem (bár biztosan nem engem kellene megkérdeznetek) mi tesz engem egy csodálatos baráttá (ami nem vagyok. ez már a fentiek alapján kiderült).
1. Érdekel, hogy mi érdekel
Komolyan. Ha azt mondod, hogy "hé haver, kezdd el nézni ezt a sorozatot, nézd meg ezt a filmet, hallgasd végig ezt az albumot, olvasd el ezt a könyvet, vedd meg ezt a csokoládét", akkor nagyon nagy az esélye, hogy meg fogom csinálni. Nem csak megígérem, hogy persze, majd megcsinálom, hanem ha úgy érzem, hogy ez számodra fontos, akkor tényleg szánok rá időt. Plusz abszolút érdekel, hogy mi tetszik neked, általában megjegyzem, a barátaimnak és ismerőseimnek kik a kedvencei, és ha meglátom az adott filmet, énekest, sorozatot, könyvet, akármit, már kapcsolok is, hogy hűűű ezt XY szereti, gondolok rá, meg ilyenek. Mert szerintem ez nagyon fontos és több figyelmet kellene rá fordítani a mindennapokban.
2. Oda megyek, ahova csak szeretnél
Érdekel egy film, amit a környezetedben senki nem szeretne megnézni? Szólj nekem. Kiállításra mennél, ami a giliszták szaporodásával foglalkozik? Szólj nekem. Boltba mennél, de unod, hogy egyedül kell mászkálnod? Szólj nekem. Érdekelne egy görög nyelvű előadás az egyetemen, de senki nem tud görögül? Én sem, de azért elmegyek veled. Focimeccsre mennél? Menjünk, biztos vicces lesz. Majdnem mindenre rá lehet venni, abszolút nem érintő dolgok is meg tudnak fogni, és ígérem, nem fogok nyafogni, ha már ott leszünk. Kivéve az aktív sportolást. Maratont még akkor sem futok veled, ha nagyon-nagyon szeretlek. Komolyan. Az egy saját magam ellen elkövetett bűntett lenne.
3. Nem kések el, kivéve, ha direkt csinálom
Általában én vagyok az, aki mindenhol minimum tíz perccel előbb ott van és türelmetlenül várja a többieket. Kivéve akkor, ha pontosan ismerem a többieket. Olyan embereknek ugyanis nem fogok pontosan érkezni, akik tudom, hogy minimum egy negyed órát késnek majd. Megspórolom magamnak az aggodalmakat. Nem, de amúgy komolyan, mindig nagyon pontos szoktam lenni, a körülményekhez képest még Budapesten is (bár vidéken nyilván könnyebb számolni).
Remélem sikerült mindenkinek elvennem a kedvét, hogy közelebbi barátságba kerüljön velem. Ha esetleg bárki azon gondolkodna, hogy tekinthet-e a barátjának, amúgy valószínűleg igen a válasz, mert nagyon könnyen válok nagyon ragaszkodóvá ,tényleg, két kedves szó és megfogtatok.
1. Elérhetetlen vagyok és nem válaszolok az üzenetekre
Komolyan, beteges méreteket öltött már ez a rossz szokásom, és nagyon nehéz elhitetnem az emberekkel, hogy nem direkt csinálom. Vagyis de, egy részét, a telefont tényleg nem szívesen veszem fel. Senki nem olyan awkward, ha telefonálásról van szó, mint én, mindig is utáltam a telefonálást, és lehetünk akármilyen jó barátok, nem fogom szívesen telefonos fecsegéssel tölteni az időt. Szerintem egy kezemen meg tudnám számolni, hányszor hívtam fel én valakit. És nincs függvényszerű kapcsolat aközött, hogy milyen gyakran veszem fel, ha hívsz és mennyire szeretlek. Szóval nem úgy működik, hogy ha ugrasz egy lépcsőfokot a barátságmércén, akkor majd felveszem. Teljesen kiszámíthatatlan és random. Borzalmas. Tényleg. Még kínosabb a facebook üzenetek kérdése, mert ott már nem védekezhetek azzal, hogy nem szeretek beszélgetni. Mármint tényleg, ha valaki jó pillanatban kap el, nagyon-nagyon jó beszélgetéseket lefolytathatunk. DE! néha (ne szépítsük, sokszor) lusta vagyok elolvasni az üzeneteket, később pedig - és itt jön a fontos rész - egyszerűen elfelejtem őket. Szóval nem arról van szó teljesen, hogy nem szeretnék válaszolni, csak egyből nem teszem meg, mert lusta vagyok, vagy félek, vagy egyéb bajom van, később pedig fullosan kimegy a fejemből és egy idő után (lásd több nap, vagy hét) már olyan kínos reagálni. És ez így rettentően kínos, mert napi szinten bántok meg hozzám közel álló embereket azzal, hogy lusta vagyok vagy épp abban a pillanatban nem szeretnék egy tök átlagos kérdésre válaszolni. Kín, kín, kín az egész, és ha nem tettem volna meg elégszer, ismételten bocsánatot kérek mindenkitől, aki érintett.
2. Sokszor lemondom a programokat
Van ez a hülye szokásom, hogy nagyon lelkesen igent mondok mindenre, aztán az event előtt egy-két nappal vagy pár órával anxiety strikes again, valami miatt már nem tartom olyan fantasztikusnak, hogy kimozduljak a komfortzónámból, megijedek, és valami igen idióta indokkal visszalépek. Merthogy imádok tervezgetni. Meg elméletben mindig nagyon szociálisnak és társaságkedvelőnek képzelem magam. Csak nagyon könnyen megijedek minden kicsit is ismeretlen helyzettől. Amit viszont fontos megértenetek, hogy ez sem azzal áll összefüggésben, hogy kit és mennyire szeretek. Egyszerűen nem a ti hibátok, ha valamit lemondok, csak én vagyok hülye. Ráncigálni kell és bátorítani, mint egy háromévest.
3. Sosem készülök el időben a szülinapi ajándékokkal
Két alaptétel:1. általában nagyon személyes és kedves ajándékokat kaphatsz tőlem, ha a barátomnak tartalak. 2. kilencven százalék rá az esély, hogy jóval a szülinapod után kapod meg. Nem csak arról van szó, hogy rossz az időmenedzsmentem és nem tudom a bevásárlást két-három nappal előrébb tenni. Ennél sokkal fontosabb, hogy annyira szeretnék különleges dolgot választani, hogy a mindent vagy semmit elvet követve addig nem választok ajándékot, amíg eszembe nem jut valami tényleg ütős ötlet. Ez beletelhet viszont hetekbe vagy hónapokba és így nagyon gyakran kicsúszom az időből és ez olyan csalódást kelthet sok emberben, de tényleg nem rosszindulatból csinálom, vagy azért, mert nem fontos nekem az illető, csak egyszerűen keresem a tökéletes ajándékot.
4. Kerülöm a konfliktusokat
Ez egyébként sokszor jól jöhet és ezer százalék, hogy nem fogok senkivel apróságokon marakodni, mert nem igazán szeretem kihúzni a gyufát senkinél, de nálam ez az elkerülő stratégia eszméletlen méreteket ölthet, és még akkor sem fogok szólni semmit, mikor már valamivel nagyon nem értek egyet vagy valami eszméletlenül zavar. Viszont mielőtt mindenki elkezdene azon gondolkodni, hogy vajon idegesít-e és titokban felforr az agyvizem minden alkalommal, amikor találkozunk, akkor nyugodjon meg, alapvetően is egy béketűrő kismókus vagyok, ritkaságszámba megy, hogy valami tényleg idegesítene.
5. Néha elzárkózom. Teljesen
Vannak ezek a hangulatingadozásaim, ami miatt időnként előbújik belőlem a hagyjatokbékénegyedülakarokmeghalniegysarokban hangulat és teljesen elzárom magamat a külvilágtól. Ez megtörténhet szó szerint is, de néha csak arról van szó, hogy az emberek beszélnek hozzám, kérdeznek valamit, én tőmondatokban válaszolok, ha válaszolok, de egyszerűen nem vagyok jelen a beszélgetésben. Ez persze összefüggésben áll a konfliktuskerülésemmel is, mert nincs merszem, hogy megmondjam, hogy figyelj, most hagyj békén, mert nyugira van szükségem, nem, én ehelyett mindent ugyanúgy csinálok, mintha minden rendben lenne, közben meg rohadtul nincs.
Meg sokak szerint idegesítően nevetek. Meg túl sokat. Meg hogy kinevetlek. De én sosem nevetek senkin. Én szituációkon nevetek, meg emberekkel nevetek. De ebbe nem mennék bele. Lássuk inkább, hogy szerintem (bár biztosan nem engem kellene megkérdeznetek) mi tesz engem egy csodálatos baráttá (ami nem vagyok. ez már a fentiek alapján kiderült).
1. Érdekel, hogy mi érdekel
Komolyan. Ha azt mondod, hogy "hé haver, kezdd el nézni ezt a sorozatot, nézd meg ezt a filmet, hallgasd végig ezt az albumot, olvasd el ezt a könyvet, vedd meg ezt a csokoládét", akkor nagyon nagy az esélye, hogy meg fogom csinálni. Nem csak megígérem, hogy persze, majd megcsinálom, hanem ha úgy érzem, hogy ez számodra fontos, akkor tényleg szánok rá időt. Plusz abszolút érdekel, hogy mi tetszik neked, általában megjegyzem, a barátaimnak és ismerőseimnek kik a kedvencei, és ha meglátom az adott filmet, énekest, sorozatot, könyvet, akármit, már kapcsolok is, hogy hűűű ezt XY szereti, gondolok rá, meg ilyenek. Mert szerintem ez nagyon fontos és több figyelmet kellene rá fordítani a mindennapokban.
2. Oda megyek, ahova csak szeretnél
Érdekel egy film, amit a környezetedben senki nem szeretne megnézni? Szólj nekem. Kiállításra mennél, ami a giliszták szaporodásával foglalkozik? Szólj nekem. Boltba mennél, de unod, hogy egyedül kell mászkálnod? Szólj nekem. Érdekelne egy görög nyelvű előadás az egyetemen, de senki nem tud görögül? Én sem, de azért elmegyek veled. Focimeccsre mennél? Menjünk, biztos vicces lesz. Majdnem mindenre rá lehet venni, abszolút nem érintő dolgok is meg tudnak fogni, és ígérem, nem fogok nyafogni, ha már ott leszünk. Kivéve az aktív sportolást. Maratont még akkor sem futok veled, ha nagyon-nagyon szeretlek. Komolyan. Az egy saját magam ellen elkövetett bűntett lenne.
3. Nem kések el, kivéve, ha direkt csinálom
Általában én vagyok az, aki mindenhol minimum tíz perccel előbb ott van és türelmetlenül várja a többieket. Kivéve akkor, ha pontosan ismerem a többieket. Olyan embereknek ugyanis nem fogok pontosan érkezni, akik tudom, hogy minimum egy negyed órát késnek majd. Megspórolom magamnak az aggodalmakat. Nem, de amúgy komolyan, mindig nagyon pontos szoktam lenni, a körülményekhez képest még Budapesten is (bár vidéken nyilván könnyebb számolni).
Remélem sikerült mindenkinek elvennem a kedvét, hogy közelebbi barátságba kerüljön velem. Ha esetleg bárki azon gondolkodna, hogy tekinthet-e a barátjának, amúgy valószínűleg igen a válasz, mert nagyon könnyen válok nagyon ragaszkodóvá ,tényleg, két kedves szó és megfogtatok.
