Régen nem jelentkeztem, tudom, de szerintem a legtöbben már sejtitek, miért: a legutóbbi bejegyzésem óta még jobban magába szippantott a k-pop jelenség, ha ez egyáltalán lehetséges. Akkor még azon nyavalyogtam, milyen nehéz tizenkilenc embert ilyen intenzitással szeretni, örömmel közlöm, hogy azóta a szám már szerintem bőven ötven fölé emelkedett és ahogy magamat ismerem, nem fog itt megállni. Hiába, valamit vagy nagyon megszeretek, vagy semennyire, nem játszom középutas politikát.

De mi is történt velem február vége óta?
Igazából az életem nem vett drámai nagy fordulatokat, de most pár hónap passzivitás után újra motiváltnak érzem magam, hogy kezdjek valamit az életemmel, elkezdtem azon gondolkodni, milyen szakmai gyakorlatra menjek, melyik mesterszakot válasszam, meg úgy egyáltalán, mi legyen velem, ha egyszer valahogy elvégzem az egyetemen az alapszakot. Hogy is mondjam, továbbra sem érzem azt, hogy teljesen és totálisan beleszerettem volna a nemzetközi gazdálkodásba, de elég sok érdekes dolgot tanulunk és valahogy még mindig nem bántam meg, hogy ide jöttem. Ebben persze nagy szerepet játszik az is, hogy a szakkoliban nyugodtan kiélhetem a médiával kapcsolatos összes perverzióm, igen. még mindig szeretek írni, és szeretek a médiáról tanulni, szóval így eléggé jól ellensúlyozza egymást az egyetem és a koli. A nyelvtanulás is életben tart, bár messze nem foglalkozom annyit a spanyollal és az olasszal, mint kellene (holnap pl. olasz zht írunk és még nem tanultam rá), de legalább nem adtam fel, és szépen lassan haladok afelé, hogy meg merjek szólalni külföldön.

Amikor végre félredobtam a kötelességeket
A tavaszom eddigi legfontosabb eseménye mindenképp az volt, hogy két másik leányzóval elutaztam a szemeszter közepén a Szlovéniában lévő Planicára, hogy ott megnézzük közösen a síugró világkupa záróállomását. Összesen egy hetet töltöttünk Szlovéniában, s rengeteg élménnyel gazdagabban tértünk vissza, még síugrókkal is találkoztunk, tényleg egy nagy álmom vált valóra március közepén. A szakkolival szerveztünk egy bált, az is nagyon jól sikerült, megfőztem életem első ázsiai tésztáját, sokat sütöttem, bulikba jártam, megnéztem egy (kettő) koreai drámát és rengeteg koreai filmet. Láttam moziban az Eddie, a sast, amit ezúton is mindenkinek ajánlok, menjetek el megnézni, nem fogjátok megbánni. Ebben a félévben zumbázni is járok az egyetemen és meglepően szeretem, pedig általában mindenfajta mozgástól óvni szoktam magam. Már nagyban tervezem a nyaram is, szeretnék eljutni a Szigetre, anyuékkal Olaszországba megyünk, már megvan a jegyünk Fishing On Orfűre is, de nyári egyetemet is szervezünk majd, dolgozni is szeretnék, meg persze a jogsit is ideje már beindítani, szóval igen, viszonylag sűrű nyaram lesz. Ha egyáltalán túlélem addig a vizsgaidőszakot, ugye.

Miért írtam meg egyáltalán ezt a posztot?
Csak hogy jelezzem egy kicsit saját magamnak, hogy igazából rendben van az életem. Tudom, hogy mostanában mindig meg kell ezt említenem, de annyi hülyeség, rosszkedv meg általános melankólia után annyira furcsa, hogy milyen sokat érzem jól magam. Ebben az egyetemista létben tényleg van valami. Ami meg még jobb, hogy egyedül is egyre jobban érzem magam. Februárban kiköltözött a szobatársam, nyolc év után először élek egyedül, és hirtelen nem is tudok a sok szabadsággal mit kezdeni. Én tényleg imádtam eddig szinte az összes szobatársamat, de szólhattatok volna, hogy az egyedüllétnek ennyi előnye van :). Csak viccelek, de amúgy tényleg egyelőre élvezem a helyzetet. Ma például nagyon tevékeny napom volt, rendet raktam, kitakarítottam, boltba mentem, főztem magamnak a hétre és még filmet nézni is volt időm. WOW, ez már valami.

Amiről igazán beszélni szerettem volna...
Az nyilván a k-pop. Másról nem nagyon lehet velem mostanában, és ezért akkor tényleg elnézést mindenkiről, de engem annyira lenyűgözött itt minden. Szinte teljesen leszoktam a nyugati zene hallgatásáról, már csak k-pop bulikban tudom igazán élvezni a zenét és nem tudom, a koreaiak átvették az életem felett az uralmat. Sajnos nem bánom egyáltalán. sőt, ezt élvezem a legjobban. Annyi, de annyi csodát felfedeztem az elmúlt pár hónapban, hogy én komolyan nem értem, hogy maradhatott ki ez eddig az életemből. És bár persze nagyon csábító lenne, hogy mindenkit 24/7-ben arról győzködjek, hogy a k-pop jobb, mint gondolnák, megpróbálom minimalizálni a tevékenységem. Úgyhogy itt sem fogok hosszú védőbeszédeket közzétenni. Kivéve persze, ha igény van rá, szóval... let me know.