A top 100-as úriember lista: 20-1

Nem is reméltétek, hogy egyszer vége lesz ennek a listának, ugye? Maradjunk annyiban, hogy mint mindennel, ezzel is rendesen elmaradtam, de ...

Nem is reméltétek, hogy egyszer vége lesz ennek a listának, ugye? Maradjunk annyiban, hogy mint mindennel, ezzel is rendesen elmaradtam, de a blog életében kb. először sikerül befejeznem egy több bejegyzésből álló projektet. Igen, már bonthatjátok a pezsgőket és készíthetitek hozzá a fagyos eperszemeket. Hatalmas a buli. Ahogy most állnak a dolgok, valahogy le kellene zárnom ezt a projektet. Nem tudom, mit mondhatnék. Hogy túl sok szép ember lett híres. Ez például nagy problémám. Meg hogy az első ötben minimális lesz a meglepetés azok számára, akik egy kicsit is ismernek. Mondjuk arra kíváncsi lettem volna, hogy ti kiket gondoltatok ezekre a helyekre. Mármint hogy szerintetek én kit teszek oda. Na, értitek. Szívesen mondanám, hogy az egész lista teljesen irreleváns mert megtaláltam életem szerelmét, de erről még nincs szó. Addig is élvezzétek ezt! Előbb a 20-tól 5. helyezett emberkékig, a tovább után pedig jönnek a legleglegjobbak.



Egyre nehezebb amúgy mondatokba foglalni, hogy miért kerültek egyes emberek fel a listára, néha azért, mert úgysem értenétek, néha meg azért, mert annyira obvious. like really.Chris Colfer például szinte az egyetlen oka, amiért elkezdtem nézni a Glee-t először és másodszor. Josh Hutchersonról meg mindig ilyen vicces Peeta-gifek jutnak sajnos eszembe, de egyébként olyan kis aranyosan alacsony és cukorfalat.Leora nem adok magyarázatot. Sam Claflin pedig a világ legjobb Finnickje, nekem nem tudnak megfelelőbb alternatívát mutatni. Chris Evans, come on gurls... Bár a számos pasi című filmkezdeménytől én rosszul vagyok, mert a női főszereplő kikészít, de amerika kapitány, az amerika kapitány. James McAvoyt már Tumnusként is imádtam, azóta meg így egyenes irányban halad felfelé az ilyen szeretetlistáimon, mert egyre jobb(an néz ki). Evan Peters a legnagyobb idei meglepetés a számomra, az American Horror Story színvonalát rendesen megemelte, mert szerintem tényleg. nagyon. jó. színész. Ugyanitt szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy a legjobb 15-ben négy X-men szereplő is van. (Vajon miért szeretem én annyira azokat a filmeket, vajon miért?) Tom Hiddleston megint az a kategória, ami szerintem nem nagyon igényel indoklást, maradjunk annyiban, hogy én például  a halhatatlan szereplőkben is nagyon szerettem. We're up all night to get Loki. Alex Rybak az egyik legrégebbi crush a listán, ez is hosszú történet ugye, eurovízió, norvégia, fairytale, oah. Matthew Healy ellenben idén nyerte meg a pici szívem az ezerfelé álló hajával, a hülye akcentusával, a the 1975 dalaival meg azzal, hogy a szigeten levette a felsőjét. gyenge vagyok, de ez akkor is menő volt. Logan Lerman pedig tipikusan az a kisfiúarc, ami nagyon sokáig egyet jelentett nekem azzal a szóval, hogy helyes. Like literally, a srácok, akik eddig tetszettek, mindig ilyenek voltak. Egyébként meg Logan is jó színész ám. Tom Felton meg hát úristen, nála már ilyen übermasszív, sokéves és töretlen crushról beszélünk, mármint ez az ember te jó ég... Nem találom rá a szavakat. Draco Malfoy all the way, de mióta abbahagyta a tejfölszőke létet, azóta sem tudok mellette elmenni szó nélkül. Dáááááájlen, vagy ahogy kultúráltabb helyeken fogalmaznak, Dylan pedig természetesen elsősorban a Teen Wolf alatt lopta be magát a szívembe, még ha a the first time-ot és az gyakornokokat is előbb láttam, mint a sorozatot. Most viszont gyászolok egy kicsit, mert egyre több lánnyal kell osztoznom majd rajta a Maze runner miatt. Darren Criss meg egészen nehéz eset, mert a gleeben mindig makulátlanul kis helyes és precíz és olyan kis jófiú volt a kis csíkos pólóiban meg színes nadrágjaiban, a való életben meg sokszor szőrös meg nem olyan előnyös a haja és ezt először nem nagyon tudtam hova tenni, de igazából még így is szívszorítóan néz ki, csak ilyenkor olyan pasis és nem tudom. Mindegy, a legjobb harry potter ever. James Franco pedig a világ legmenőbb tinédzsere volt a Freaks and Geeksben, és aki ott egyszer beleszeret, kénytelen minden szar filmjét végigszenvedni. Tény, hogy néha nagyon be tud választani, de közben meg egyébként brutál színész és brutál pasi meg olyan furcsán jó hangja és beszédstílusa van és JAMES FRANCO. egy fogalom. (és annyira imádom, mikor Seth Rogennel van. Like seth rogen majdnem bekerült a listára. pedig hát messze van a helyestől. but somehow). Az öreg FASSY meg egyszerűen az isten császára, még egy ilyen férfi nincs. És ezt úgy mondom, hogy pár évvel ezelőtt még ki nem állhattam a szőrös pasikat. Erre ki követi mr. Fassbendert a negyedik helyen?

Jajj igen, Hugh Jackman. Komolyan nem értem, hogy lehet valaki ennyire Hugh Jackman. Amikor fiúkkal néztem az X-ment (volt pár ilyen alkalom, mert valamiért fogékonyabbak a témára, mint a lányok, akik még nem szembesültek a szereposztással), még ők is elismerték, hogy neki összejött az élet rendesen. A kedvencem ugyan még mindig az, ahol egy arany öltönyben riszálja formás kis popóját az I'm not the boy next door-ra egy tony gálán, de az ízlésemmel ugye mindig is voltak problémák. Joseph Gordon-Levitt meg igazából egy édes pofa. Olyan tipikus boyfriend-materialnak tűnik innen a magyar porfészekből. Gondolom senkinek nem okozok meglepetést, de az 500 nap nyár volt az a kilencvenakárhány perc, amivel kivívta magának a helyet a legnagyobb kedvenceim között, és azóta sem csalódtam még. Vágjátok például azt a videót, ahol egy Nicki Minaj számra tátog? Vagy amikor Lady Gaga-val Baby it's cold outside-ot énekel? Priceless egy ember. Alex Turner meg hát uramég. Lehet, hogy minden második tizenhét éves lány ezen a véleményen van és ez a pasikat zavarja, de hát ezek a dolgok nem véletlenek. Alex Turner nálam egy fogalommá vált. Nem tudom, majdnem minden benne van, ami egy tipikus rocksztárnak kell. És alapjáraton nem szeretem az ilyen férfiakat. De ha valaki ennyire jól csinálja, azt még én is észreveszem. ALEX TURNER. Nem tudom. A hangja is már too much to handle. És akkor a number one, már kb. ötödik éve, micsoda csoda, az osztrák síugró Gregor Schlierenzauer, aki hát imádatom tárgya már az első megnézett síugróverseny óta (majdnem). Láttam élőben, überugyanolyan, kicsit kisgyerekes, kicsit szőke, nagyon markáns arcéllel, nagyon bejön. Nem tudom. Valamiért ragaszkodom hozzá és megmaradt ilyen long time crushnak. Öt év hosszú idő... Öt év alatt nem jött szembe velem senki, aki jobban felkeltette volna az érdeklődésemet, mint ő (exceptmlike real life people). Pedig németül beszél. De még így is. Mr. Schlierenzauer. Nézzetek síugrást. Miatta. Vagy nem miatta.

You Might Also Like

0 megjegyzés

Flickr Images