just like a pill

Lassan vége a második szemeszternek is az egyetemen és a változatosság kedvéért továbbra is csak olyan semmitmondó kijelentésekkel tudok szo...

Lassan vége a második szemeszternek is az egyetemen és a változatosság kedvéért továbbra is csak olyan semmitmondó kijelentésekkel tudok szolgálni, mint Charlie tette a Perks-ben, azaz egyszerre vagyok boldog és szomorú, és még mindig azon agyalok, hogy ez hogyan lehetséges.

Találtam útközben viszont egy nagyon jó könyvet, ami az első egy fejezetében szóról szóra megfogalmazta, hogy mit is várnék el az egyetemi éveimtől, aztán egy egész könyvön keresztül döntötte meg ezt az álomképet, de meglepően élvezetes módon. David Nicholls A nagy kvízválasztójáról beszélek, és minden egyetem előtt álló, vagy épp a magyar felsőoktatásban sínylődő, a nyolcvanas évekért nosztalgikus rajongást kifejlesztő sorstársamnak előszeretettel ajánlanám ezt a remekművet. A könyvből egyébként film is készült, James McAvoy, Rebecca Hall és egyetlen Benedict Cumberbatch-ünk főszereplésével, szóval ha a 400 oldalas könyv el is riaszt titeket, legalább a másfél órás filmre hagyhattok időt két vizsga vagy érettségi között. Kedvcsinálónak pedig hoztam egy részletet is, ami more than accurate, mint mostanában minden, ami nagy ritkán ide kiderül. Eljátszom a rejtélyes ladyt, olvassatok a sorok között.

mióta egyetemre járok, észrevettem, hogy az emberek szívük szerint mindig ugyanarról az öt fő témáról beszélnének: 1. „Az emelt szintű érettségin elért osztályzataim”; 2. „Az idegösszeomlásom / étkezési zavaraim”; 3. „Az ösztöndíjam”; 4. „Miért tölt el tulajdonképpen megkönnyebbüléssel, hogy miért nem Oxfordba/Cambridge-be vettek fel”; 5. „A kedvenc könyveim”.

Rájöttem közben arra is, miért veszítette el mára szinte minden funkcióját ez a blog, és miért esik olyan nehezemre, hogy viszonylagos rendszerességgel előszüljek magamból valami vállalhatót. A sokat akar a szarka tipikus mintapéldája lettem, ahogy egyszerre szeretném, hogy ez a blog kulturális fellegvárként lépjen működésbe, másrészt viszont igényem lenne arra is, hogy a legaprócseprőbb problémáimat is itt fogalmazzam viszonylag ovális mondatokba. A kettő között pedig egyelőre nem látom, hogyan lehetne párhuzamot vonni, vagy egyáltalán lehetséges-e bármilyen univerzumban, hogy ez a kettő megférjen egymás mellett. Mindegy, ebben az egyben legalább rendesen képviseli a chameleonblonde a személyiségemet: szétszórt és elviselhetetlen.

Sokat gondolkodtam azon is az elmúlt pár hétben, hogy mennyit változhattam tavaly május óta. Születésnapok előtt akaratlanul is beleköltözik az emberbe ez a nyugtalanító érzés, hogy akármennyire érzi magát ugyanannak, aki tavaly májusban elballagott a középiskolából, külső szemmel egészen másnak tűnhet. Teszem azt irgalmatlanul sokat beszélek egyáltalán nem lényeges dolgokról. Persze, a hétvégi családi vacsorák eddig is arról szóltak, hogy valamelyik világmegváltó tervemet osztottam meg felmenőimmel, mostanában viszont amint hazaérek péntekenként, elindul a szólavina, és szegény szüleim meg kisöcsém levegőt sem kapnak a sok irreleváns adathalmaz között. A teljesség igénye nélkül a következő témákkal szoktam untatni egyetlen olyan közösségemet, amelyik nem hagy ott két mondat után:

• A popipar árupiacként való értelmezése, külön kitérve egyes előadók piacirés-betöltő szerepére és arra, hogy ennek mennyi köze van elért sikerük mértékéhez

• A szexizmus bármilyen formájának mély elítélése és elutasítása

• A magyar kritikusok helyzete, kiemelve a női kritikaírók nehézségeit

• Miért fontos az LGBTQ közösség jogainak védelme, valamint miért kell elfogadnunk és támogatnunk őket?

• A magyar felsőoktatási rendszer problémái, sokszor a saját életemből merített példákkal alátámasztva

• Aktuális olvasmány- és filmélményeim

• Miért nem fogom elkezdeni nézni a Trónok harcát?

• Miért felületes az a kijelentés, hogy a popzene rosszabb, mint a rock?

• Hogyan oldhatnánk meg a roma gyerekek integrációját és hogyan változtassuk meg a begyöpösödött rasszista gondolkodásmódot, ami az emberek többségében él?

• Miért gondolják azt az emberek, hogy attól jobbnak és többnek számítanak nálam, ha valamilyen filmet/sorozatot szeretnek, amit én nem?

• Miért volt a nyolcvanas évek popzenéje zseniálisan fantasztikus?

• Madonnának vagy Gagának volt könnyebb a sikereit elérnie, és egyáltalán melyikük volt nagyobb hatással a világra?

Ezek után képzelhetitek, milyen nálunk mostanában egy családi étkezés. De ha bármelyik témáról van véleményetek és szívesen megosztanátok velem, keressetek.

You Might Also Like

3 megjegyzés

  1. hogy te milyen hülye vagy...

    VálaszTörlés
  2. Miért nem fogod elkezdeni nézni a Trónok Harcát? :D

    VálaszTörlés

Flickr Images