A Dal: Top 10

Sosem titkoltam hogy az Eurovíziós Dalfesztivál a rajongásom tárgyát képezi és már több éve nagyon aktívan figyelemmel követek mindent, ami ...

Sosem titkoltam hogy az Eurovíziós Dalfesztivál a rajongásom tárgyát képezi és már több éve nagyon aktívan figyelemmel követek mindent, ami a versennyel kapcsolatos. Így aztán a magyar válogatóműsor, A Dal lelkes nézőjévé is váltam az évek során és nagyon kíváncsian vártam az idei felhozatalt. ByeAlex tavalyi meglepően sikeres szereplése után szeretném, hogy idén biztosra menjünk, és valami olyan dallal állnánk Európa színe elé, amivel újra a döntőbe kerülhetünk.

A harmincas mezőny viszont erre nem sok esélyest kínál. Bár már a tavalyi válogatott-csapattal sem voltam teljesen megelégedve, idén is vannak olyanok, akiknek a dalát végig sem bírtam hallgatni és azóta is forgolódok álmomban, ha eszembe jut az a pár perces szenvedés. Aztán nem értem ezt a rengeteg mr2-kompatibilis előadót, akik az alter szférából felszivárogtak, ugyanis hiába szeretem a Belmondot és a HoneyBeast sem rossz, de NEM IDE VALÓ. Meg persze vannak olyanok is, akik szerintem messzemenően nagyobb médiafigyelmet kapnak mint megérdemelnék (hella Radics Gigi), és eszméletlenül pocsék daluk ellenére az élmezőnybe sorolják őket. Ezért aztán személyes top 10emet is csak nagy nehézségek árán hoztam össze, de reménykedjünk, hogy ugyanúgy, mint az elmúlt két évben, az első öt valamelyike jut majd el Koppenhágába. (vagyis leginkább az első. inkább mindenképp ő menjen ki. végre)

10. Extensive - Help Me
Vannak azok a dalok, amik annyira rosszak, hogy nagyon, na ez is ilyen, viszont értékelem a lelkesedést, meg hogy amúgy a zenéjük stílusát imádnám, ha és amennyiben tudna énekelni az énekes csávóka és az Eurovízió valaha is értékelte volna az együtteseket. Harmatgyengék, és az, hogy idekerültek, csak az bizonyítja, milyen a mezőny.
9. Pál Dénes - Brave New World
Mivel az elmúlt pár év nagyon csajosra sikeredett eurovízióilag, van egy olyan sejtésem, hogy idén az erősebb nem képviselői fognak újra nagyobb figyelmet kapni (remélhetőleg), és ilyen szempontból egy ilyen csillagszemű juhásszal előállni nem lenne rossz. A dal viszont jóindulattal is csak átlagos, de itthon tuti szeretni fogják, a magyar döntő szerintem szinte garantált. Nem tetszik amúgy.
8. Dér Heni - Ég Veled
Hahh tuti ez tetszik a legkevesebb embernek, de szerintem Heni dala fülbemászó és tipikus rádiósláger, pont ezért persze semmi esélye nem lenne vele kint Dániában, de jogosnak éreztem, hogy felkerüljön a listára, mert azon kevés dal közé tartozik, amit ténylegesen egynél többször hallottam már.
7. New Level Empire - The Last One
Nem tudom mit akar ez a magyar 30 Seconds To Mars, mert hogy szerintem - akármennyire tetszik is a dal a maga módján - tuti hogy meg sem közelítenék Alex eredményét, és csak ebben a közegben eshetett meg, hogy ilyen előre kerültek, mert amúgy közepes a dal, naaagyon átlagos. Még annál is kettővel átlagosabb. Lol lassan Byealexnek érzem magam kritikaírás közben, szerintem csak számára szomorú, hogy ő sem tudott értelmesebben fogalmazni pár szerzeménnyel kapcsolatban.
6. Bogi  - We All
Történet személyes vonatkozása: Bogika a sulinkba jár, tizedikes, idegesít, de mégiscsak öcsém évfolyamtársa és szobatársam osztálytársa. Szóval el sem tudom képzelni hogy libegne be a suliba, ha elérne valamit, de egyrészt az idei dala nem olyan rossz, mint amit tőle megszoktunk, másrészt élmény lenne megosztani a kompromittáló képeimet, amik jó mélyen el vannak rejtve az internet sötét bugyraiban.
5. Fool Moon - It can't be over
Hát amúgy tulajdonképpen ettől sem dobtam hátraszaltót, sőőőt, elsőre kifejezetten unalmasnak tűnt, de egy ilyen akapella gruppetto legalább különleges lenne, amivel lehet, hogy azt érnénk el, hogy utolsó helyen rúgnak seggbe minket, de legalább tudnánk, hogy megint nem álltunk be a sorba. Na mindegy.
4. Joni - Waterfall
Ez a dal szerintem kifejezetten az, ami ha nem magyar színekben indulna, tetszene, sőt, talán a top 10be is beférne egy gyengébb évbe, de ezer százalék, hogy nem szavaznék rá, és szerintem pont ez lehet Joni buktatója, amellett, hogy ha Európa nem tanul a tavalyiból, egymást fogják leénekelni a különböző nőcik  a színpadról (adja az ég hogy ne ez legyen)
3. Knoll Gabi - Sweet Memories
Nem tudom kinek kell fizetni, hogy ne öltöztessék Lana Del Reynek a csajt, ha esetleg őt küldjük ki, mert akkor a fejemet fogom a falba verni. Szóval a dal amúgy talán unalmas meg felejtős elsőre, meg másodszorra, de harmadszorra megragad, és minőségben meg messze minden felett áll idén, ráadásul Gabi nagy pártfogoltja Alexnek, úgyhogy az ő hátvizén eljuthat egy darabig.
2. Király Viktor - Running Out Of Time
Tudom, hogy Viktorral sok embernek baja van. Nekem speciel nem, az egész Király familiából őt találom  a legszimpatikusabbnak, ráadásul végre, ha már van két olyan előadónk, akik tudnak rendesen angolul, használjuk már ki. A dal meg naaagyon fülbemászó,  a fülbemászó-kört nálam mindenképp ez nyerte idén, és bár lenne még hova fejlődni, meg sok függ majd az élő szerepléstől, én sokkal inkább adnék neki esélyt, mint bárki másnak a listáról... Kivéve...
1. Kállay Saunders András - Running
Igen, Andrist. Mert szerintem harmadik éve ő hozza a legjobb, legaladhatóbb dalt a versenyre, borzasztóan tetszik ez a Running is, egyszerűen benne látom idén egyedül a potenciált, hogy valamit is elérjen, és nagyon remélem, hogy végre eléri, amit egyébként már tavaly és tavalyelőtt is megérdemelt volna, és kijut Koppenhágába. Könyörgöm legyen már esze ennek az országnak egyszer.

You Might Also Like

0 megjegyzés

Flickr Images