Aristotle and Dante Discover the Secrets of the Universe ( Benjamin Alire Sáenz)

Már két napja halogatom ennek a kis értékelésnek a megírását, és egyáltalán nem azért, mert nem lenne mit mondanom a könyvről. Éppen ellenke...

Már két napja halogatom ennek a kis értékelésnek a megírását, és egyáltalán nem azért, mert nem lenne mit mondanom a könyvről. Éppen ellenkezőleg, tulajdonképpen rengeteg gondolat fogalmazódott meg bennem egyszerre, csak egyszerűen tényleg nem tudom, hogyan kezdhetném el úgy a könyv bemutatását, hogy az méltó legyen magához a regényhez.

A legtöbbször az 500 nap nyár című film narrátora jut eszembe, amikor megpróbálom megfogalmazni, miről is szólt Aristotle és Dante története. Ő mondta azt, hogy "This is a story of boy meets girl, but you should know upfront, this is not a love story" Ha ezt egy kicsit átalakítjuk, máris sokkal könnyebb elmagyaráznom, mit is olvastam. A legkönnyebben talán így összegezhetném egy mondatban: This is a story of boy meets boy, but you should know upfront, this is much more than a love story.

Mert tényleg az. Sáenz regényében két tinédzser fiú, Aristotle és Dante életét ismerhetjük meg. Bár a narrátor Aristotle, az első pluszpontot mindenképp azért kapta tőlem a regény, mert mindkét karakter eszméletlenül pontosan volt kidolgozva, és nagyon szépen végig lehetett követni a fejlődésüket, s ezzel természetesen azt is elérte az író, hogy nagyon gyorsan megszeressen mindkét fiút. Aristotle sebezhetősége, azm, ahogy bezárkózott a világ elől, s közben néha mégis úgy érezte, muszáj beszélnie, az a kétségbeesett vágy a világ megértésére végig saját magamra emlékeztetett. S amilyen egyszerűen tudtam azonosulni vele, ugyanolyan egyszerű volt Dante szemszögéből vizsgálni mindent, még ha ő úgymond nem is kapott narrátori pozíciót. Lenyűgözött, amilyen egyszerűen behozta Dantén keresztül Sáenz az élet nagy kérdéseit a legegyszerűbb beszélgetésekbe, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Imádtam azt az őszinte érdeklődést, amit Dante minden mondatában olvastam, a hatalmas érzékenységét, és azt, hogy annak ellenére, hogy Ari sokszor őt érezte az erősebbnek, Dantének is ugyanúgy megvoltak a gyengéi.

Szóval igen, kaptam két olyan főszereplőt, akikre már régóta szükségem volt, akik nagyon sok dolgot megtanítottak nekem a saját életemről, akikkel azonosulni tudtam és akiket nagyon hamar megszerettem. De ez nem lett volna elég. A két fiú barátságának leírására én mostanában nem találtam szebb példát. Mindig is úgy gondoltam, hogy egy barátság kialakulásának leírása a legnehezebb írói feladatok közé tartozik (ezért is történik meg olyan sokszor, hogy az ifjúsági regények szereplői legtöbbször vagy már egy óvoda-óta-együtt-vagyunk-örökké legjobb barátot kapnak, vagy az újonnan kialakuló barátságaikat két-három mondatban elintézik) Ari és Dante kapcsolata viszont egyszerre fejlődött nagyon finoman és mégis rettentő dinamikusan, egyszer sem éreztem a megírt helyzetek irrealitását, egyszerűen minden egyes mozzanat a helyén volt. Az édes játékok mellett teljesen természetesen jelentek meg az intelektuális beszélgetések, és a minden tinédzsert foglalkoztató kérdések.

De Ari és Dante története nem csak a két fiúról szólt. Ami az egyik legkellemesebb meglepetés volt számomra a könyvvel kapcsolatban, az a szülők ábrázolása. Egy másik szűk keresztmetszet szokott lenni a hasonló stílusú könyveknél, hogy a szülők vagy szinte teljesen elhanyagoltak, vagy csak egy nagyon szélsőséges karaktert kapnak, akiktől végképp nem várhatjuk el, hogy bárhová fejlődjenek. Ennek azonban nyomára sem bukkantam a regény olvasása közben. Épp ellenkezőleg, egyszerűen faltam azokat az oldalakat, ahol Ari szüleit jobban megismertük, és az ő fejlődésük külön története- ami persze ezer szállal kapcsolódott a két fiúhoz - teljesen lenyűgözött, úgy éreztem, hogy Sáenz egy külön történetet is elrejtett magában a történetben. Pont ezért hiszek abban is, hogy Ari és Dante egyáltalán nem merül ki abban, hogy a 15-25 éves korosztály emészti magát rajta, ennél sokkal szebb sorsot érdemel.

Ha mindez még nem lett volna elég, Sáenz írói stílusa is hozzájárult ahhoz, hogy a könyvet ne lehessen kivenni a kezemből, és az éjszaka közepéig olvassam. Hála az égnek elmaradtak a Coelho-féle bemásolt bölcsességek, helyette kaptam rengeteg eredeti gondolatot, mindezt egy tizenéves fiú abszolút átélhető és hiteles tolmácsolásában, mindenfajta ciráda nélkül. Csodás ez a könyv, és ahogy már említettem, messze túlmutat egy egyszerű szerelmes történeten. Nem is merném annak nevezni, annyival több érték van ebben a párszáz oldalban.

Nem tudom eléggé hangsúlyozni, mennyire szeretném, hogy elolvasnátok ezt a könyvet. Egyszerűen annyira elvarázsol az a természetesség és az a könnyű sodrás, ahogy végigrepülsz a regényen, miközben igazán mély gondolatokat olvasol és fontos - de nem szájbarágós - leckéket kapsz életről, fiatalságról, szerelemről. Ari és Dante története mindenképpen felkerült a kedvenc könyveim listájára, és ha kedvet kaptatok az angol nyelvű olvasáshoz, ezt semmiképp ne hagyjátok ki. Csak remélni merem, hogy előbb-utóbb magyarul is megjelenik majd, hogy mindenki élvezhesse azt az élményt, amit Sáenz kínál nekünk.

Aristotle and Dante Discover the Secrets of the Universe
Szerintem: 10/10. nem kérdés.
Kedvenc szereplő: Ari és Dante, imádom őket.
Kedvenc idézet(ek): 
"The problem with my life was that it was someone else's idea."
"I had a rule that it was better to be bored by yourself than to be bored with someone else. I pretty much lived by that rule. Maybe that's why I didn't have any friends"

You Might Also Like

0 megjegyzés

Flickr Images