2015 könyvekben és sorozatokban

Az év végére azért beerősödött a vizsgaidőszak miatti instant pánikom, így nem nagyon jutott már arra energiám, hogy a tavaly megnézett soro...

Az év végére azért beerősödött a vizsgaidőszak miatti instant pánikom, így nem nagyon jutott már arra energiám, hogy a tavaly megnézett sorozataimról és elolvasott könyveimről is írjak nektek, de itt az ideje, hogy bepótoljam ezt a lemaradásom. Tudom, hogy senki nem kérdezte, de legalább a vizsgákkal ebben a félévben elég jól haladok, már csak három van hátra, úgyhogy szűk két hét és fellélegezhetek.

Ami a könyveket illeti, a tavalyinál mindenképp sikeresebb évet zártam. Bár az ötven könyvet tartalmazó reading challenge nem jött össze (mondjuk erre nem is nagyon számítottam), azért 40 darabot lehúzhattam a listáról és ezzel egyben teljesítettem a goodreads kihívást is. Tavaly összesen 26 könyvet olvastam, úgyhogy mindenképp örültem az idei eredménynek, mégis van ezeknek a hülye kihívásoknak valami ösztönző erejük, és sok olyan könyv a kezembe került, ami azóta kedvencemmé vált. Mindenfajta rangsorolás nélkül összeszedtem az idei legnagyobb kedvenceimet, amik közül párat talán már említettem, de sosem lehet elégszer hangsúlyozni nagyszerűségüket.

James Frey: Endgame
Nem tagadom, a borítója miatt vettem meg James Frey regényét, szerintem ti is találkoztatok már vele könyvesboltokban, egyszerűen kiszúrja az ember szemét ez a tömény csillogó arany borítás. A könyv egyébként nagyjából annyit tartalmaz, amit egy sokszereplős, tinikről szóló disztópiától elvár az ember, kellően megcsavart a sztori és elkülöníthetőek a karakterek (bár hirtelen most egyikőjük nevét sem tudnám elmondani), és gyorsan olvasható, könnyed olvasmány volt, ami miatt izgulhattam is, de közben rettentően szórakoztatott és ennél nem is vártam többet. Messze nem tökéletes könyv, de várom a folytatást.

David Nicholls: Starter For Ten

Egy alexandrás akcióban jutottam hozzá A nagy kvízválasztóhoz, ami méltánytalanul csúnyácska borítót kapott ahhoz képest, hogy mennyire jó könyv. Mindig is szerettem az ilyen random műveltségi vetélkedőket, a regény főszereplője ráadásul pont akkor kezdte az egyetemet, és olyan pontosan megfogalmazta mindenféle érzésemet az egyetemi élettel kapcsolatban, hogy ha jól emlékszem, még itt a blogban is idéztem a könyvből. Amiből egyébként film is készült, James McAvoy főszereplésével, amit szintén csak ajánlani tudok.

Ernest Cline: Ready Player One
Megint egy olyan könyv, amiről soha nem is képzeltem, hogy tetszeni fog, mivel olyan messze állok a videójátékoktól, mint... ööö úgyis mindenkinek Makó és Jeruzsálem jut eszébe, szóval mint Makó Jeruzsálemtől. Ennek ellenére ez a könyv engem rettentően lekötött és elszórakoztatott, lenyűgöztek a nyolcvanas évek popkultúrájára tett utalások és damn it még ahhoz is kedvet kaptam, hogy egyszer-egyszer majd odaüljek öcsém ps konzolához. És halálra idegesítsem a bénaságommal, de ez megint másik kérdés.

Ned Vizzini: It's Kind Of A Funny Story
Már régebben megrendeltem bookdepóról ezt a könyvet, de csak 2015 elején volt alkalmam elolvasni. Nem is emlékszem, hogy anno mi fogott meg a leírásában, de a könyv őszintesége és az, amit képviselt így utólag abszolút meggyőzött arról, hogy jó vásárt csináltam. Imádtam azt a hangot, amivel a főszereplő megszólalt, imádtam, ahogy történetet mesélt, és sokkal-sokkal jobban tetszett a könyv, mint a film, szóval ha valaki Craig sztorijával csak a vásznon találkozott volna, azért adjon esélyt az eredeti történetnek is, megéri.

Joe Dunthorne: Submarine

Egy nemrégi posztban már kifejtettem, mennyire szerettem Dunthorne regényét, de úgy látszik, ismétlés a tudás anyja, én meg még mindig túl sok felesleges szólás-közmondást építek bele a bejegyzéseimbe. Mindegy, jó pap holtig tanul, előbb-utóbb én is leszokok erről. És különben is, jobb később, mint soha. Na, ígérem, abbahagytam. Szóval a Submarine-t én filmként ismertem meg először, és már úgyis az egyik kedvencem volt, de ez a könyv legalább annyira beférkőzött a szívembe. Imádtam a stílusát, imádtam a tempóját, minden sorát csak úgy szívtam magamba és még egy csomó új szót is tanultam közben.

J.D.Sallinger: Franny and Zooey

Még januárban vettem meg Sallinger regényét, mert igen, már nagyon égett az arcom, hogy csak a Zabhegyezőt olvastam, de a Franny és Zooey talán egy picivel jobban is tetszett, mint Holden kalandjai. Nem állítom azt, hogy szívesen ajánlanám minden olyan ismerősömnek, akik hipszterbüszke módon fanyalognak a Zabhegyezőtől (why am I still friends with these people? I don't know), de szerintem egy remek könyv, nagyon különleges karakterekkel, eszmefuttatásokkal és párbeszédekkel, és különleges élmény lehet sokak számára.

Bill Konigsberg: Openly Straight

Az első könyv volt, amit a karácsonyra kapott, azóta William névre keresztelt Kindle e-book olvasómon olvastam, és milyen jó döntésnek bizonyult ez az egyébként teljesen random választás! Bill Konigsberg regénye egy gimis fiú életébe kalauzol el minket, aki új bentlakásos iskolába megy, ahol nem vállalja fel melegségét, hogy ne csak úgy ismerjék, mint "a meleg srácot". Szerintem egy nagyon érdekes felvetés és egy király alapszituáció, amivel az író ráadásul remekül játszott tovább, nagyon szerethető karaktereket és érdekes problémákat hozott fel és egy elgondolkodtató, de szórakoztató könyv kerekedett belőle.

Szabó Magda: Abigél
Már meg nem mondom nektek, miért emeltem le újra a könyvespolcról Szabó Magda regényét, de eszméletlenül örülök, hogy sok-sok évvel az első élmények után újraolvashattam, mert egy egészen új történet bontakozott ki előttem is. Sokkal kevésbé értettem meg a főszereplő Gina most már kislányosnak tűnő hisztijeit, viszont sokkal többet tudtam figyelni a felnőtt karakterekre, az ő indítékaikra és viselkedésükre, és nagyon régen sírtam annyit könyvön, mint idén az Abigél végén. Ezek után persze újranéztem a sorozatot is, szerencsére pont adták a részeket a tvben, és abban sem csalódtam.

Andy Weir: The Martian
A marsi még azelőtt került a kezembe, hogy megtudtam volna, hogy film készül belőle, így csakis azért olvastam el, mert az egész családom áradozott róla és utáltam, hogy nem tudtam részt venni a beszélgetésekben ebéd közben. És ahhoz képest, hogy mennyire nem érdekel a sci-fi, az űrutazás, a fizika és a kémia, és úgy összességében ez az egész humbug, hát én iszonyatosan élveztem ezt a könyvet. Konkrétan nem tettem le a kezemből hosszú-hosszú órákon keresztül és imádtam azt a stílust, amit Weir Watney szájába adott, igazi élmény volt.Ahogy a film is, de azt a filmes összefoglalóban már említettem.

Piper Kerman: Orange Is The New Black
Nem láttam még a sorozatot furimuci módon, a könyv viszont már régóta várólistás volt. Nem igazán tudtam, mire számítsak, de megfogott a Kerman által megütött hang, az őszinteség és az, hogy valamilyen szinten bele tudtam magam képzelni a helyzetébe. Sok minden tetszett ebben a könyvben, olvasmányos volt, izgalmas, és alig vártam, hogy a végére érjek, de azért egy-két hiányosságot éreztem. Ennek ellenére azért kedvet adott a sorozathoz, amit így lehet hogy bepréselek majd a következő évembe.

A tovább alatt jönnek a sorozatok, tudom, hogy sokan csak azért jöttetek, de nehogy csalódjatok!




Szóval Fanni és a sorozatok... Hogy is mondjam, nem nézek túl sok sorozatot. Lefogadom, hogy sokkal kevesebbet nézek, mint a korosztályos átlag. Ennek talán a legfőbb oka, hogy cserébe iszonyatos mennyiségű filmet nézek, és egyszerűen a kettőre együtt nincs időm és nagyon sokszor, ha választani kell, inkább végignézek egy háromórás filmet, minthogy ledaráljak fél évad sitcomot. Ennek ellenére 2015-ben kicsit jobban áll a szénám, mint az előző években és elég sok mindent sikerült megnéznem, vagy legalább belekezdenem és reménykedni, hogy be fogom majd egyszer fejezni.

Glee - 6. évad

Komolyan, egyetlen egy sorozat volt, ami elérte, hogy hétről hétre várjam és nézzem és lelkesedjek érte, hát nem annak is vége lett? Szóval megkaptuk végre a Glee utolsó részeit, amik elég vegyes érzéseket hagytak bennem, voltak olyan részek a sztoriban, amivel nagyon-nagyon elégedetlen voltam (Mi volt az a Blaine Karoffsky történet? És miért nem jött össze Tina és Mike a sorozat végére? MIÉRT?), de ennek ellenére még mindig annyit köszönhetek a sorozatnak, hogy efelett is szemet hunytam. Hiányozni fog a sok dal és a még több dráma, és még azóta is keresem a Glee-pótlékot az életemben.

Teen Wolf - 3b, 4. évad

Az első két és fél évadot egy nyár alatt ledaráltam és imádtam, de aztán jött a hétről-hétre varázslat és tudjátok ki maradt le kb. két hét után? Hát persze hogy én. Idén viszont még a TW állt legközelebb ahhoz, hogy pótolja a Glee által keltett űrt a gondolataimban, mivel még mindig azt gondolom, hogy a világ legmenőbb castjéről beszélünk, és a harmadik évad második fele egyszerűen parádésra sikeredett, rég izgultam már ennyit sorozaton. A negyedik évadot is végignéztem, viszont az ötödik első fele még hátra van, de már nagyon készülök rá, amint vége a vizsgaidőszaknak.

In The Flesh - másfél évad
Na látjátok, innen is látszik mennyire szerencsétlen balfék vagyok, még az In The Flesht sem néztem végig, pedig imádtam az eddig megnézett pár részt és már nem is lenne sok hátra! Már nem is emlékszem, tavaly januárban miért pont ennek álltam neki, azt meg pláne nem tudnám megmondani, miért nem néztem aztán végig, de ünnepélyesen fogadom, hogy bepótolom ezt a maradék három részt, aztán végigsírom a napot, amiért elkaszálták ezt is. Why do bad things happen to good shows, csak ezt nem értem,

House Of Cards - 1. és 2. évad
Olyan, mintha ez is évekkel ezelőtt lett volna, de ha minden igaz,  a HoC első két évadát is 2015 januárjában és februárjában daráltam le. Az első pár rész nagyon magával ragadt, imádtam, ahogy Kevin Spacey narrált néha, meg hát alapból túl menő hangja van erre a földre, és bár alapjáraton nem igazán érdekel a politika, Francis Underwood és környezete teljesen bevonzott. Ahogy haladtunk előre, azért egy kicsit szenvedtem persze, mert még mindig nem életem témája az amerikai politika, és annyira nem is lettem lelkes, hogy később a harmadik évadra idő szakítsak, de remélem, ezt majd idén azért megteszem, mert megérdemelné a sorozat.

The Fosters - 1. évad
Azért is borzasztóan demotiváló elkészíteni ezt a listát, mert ahelyett, hogy annak örülnék, hogy mennyi sorozattal megismerkedtem, azon kell bosszankodnom, hogy semmit, de semmit nem sikerült szintrehoznom. Pedig a The Fosters is nagyon-nagyon tetszett, ezt az első évadot szinte befaltam, egyik részt követte a másik, imádtam a karaktereket, imádtam a konfliktusokat, teljesen lenyűgözött az egész, aztán belekaptam valami másba, és bumm, a második évad már el is sikkadt, a harmadik pedig már a látóterembe sem került. Mindegy, ami késik, nem múlik (tudom, megígértem, de még ezt sem tudom betartani).

Parks and Recreation - 1. évad
Igen, igen, beleszámítom azt is, hogy ledaráltam azt a kemény hat darab húszperces részt, amiből a parks and rec első évada áll, mert kis lépésenként kell előrehaladni! Van egy olyan sanda gyanúm, hogy soha nem fogok végezni ezzel a sorozattal, mivel híresen rossz vagyok abban, hogy sitcomot daráljak (szerintem még semmit nem sikerült befejeznem), de ezt a pár részt imádtam, végre be tudom azonosítani a tumbli gifeken, hogy ki kicsoda, és őszintén, azért szeretnék még parks and recet nézni, szóval remélem megjön hozzá a kedvem év közben.

Supernatural - 1. évad
Igazából remélem észrevettétek, hogy saját magam alatt ásom a fát, merthogy sikerül olyan sorozatokba belekezdenem, amiknek huszonhétezerétszáznyolcvannégy évada van, és biztos ami biztos, berendelik még egyre, hogy csak növekedjen a lemaradásom nagysága. Alsooo... a barátaim miatt kezdtem bele a SupNatba a tavaly téli vizsgaidőszak kellős közepén és igazából nagyon-nagyon tetszett, egyáltalán nem az volt, amire számítottam és király kis sorozat, csak fogalmam sincs mikor találjak arra időt, hogy ennyi évadot bedaráljak.

Pushing Daisies - 1. és 2. évad
Végre egy sorozat, amit befejeztem! És annyira tetszett, hogy még a blogon is írtam róla egy ajánlót, amit ITT el is olvashattok. Már nem emlékszem, milyen indíttatásból kezdtem bele nyár közepén ebbe a sorozatba, de hogy az egyik legkellemesebb sorozat-élményem volt, az biztos. Bryan Fuller egy zseni és azóta is lelkiismeretfurdalásom van, hogy a Hannibalt még nem néztem végig. Lee Pace életem pitesütője lett, és ez a sorozat egyszerűen annyira cuki volt, hogy ha rangsorolnám az idén megnézett sorikat, ez tuti dobogós lenne.

Sense8 - 1. évad

A nyáron nagyon jól sikerült beválasztanom, mert a Sense8 is azok köze a sorozatok közé tartozott, aminek egyszerűen minden percét imádtam. Csodálatos szereplőgárda (a kedvenc német színészemmel), remek karakterek, szerintem nagyon érdekes sztori és rohadt jól megcsinált jelenetek, meg persze rengeteg pofás kis konfliktus, én nem tudom, nekem ez a sorozat mindent megadott, amire szükségem volt. Komolyan, mindent. Zseniális első évad volt, még még sok ilyet!

BoJack Horseman - 1. és 2. évad
Nem hiszem, hogy említettem volna, de szerintem kitalálható, hogy eddig semmilyen animációs sorozatot nem néztem. Nem azért, mert nem érdekelnének, csak valahogy sosem fogott el hirtelen késztetés, hogy megnézzek egy ilyet. BoJacket viszont az öcsém ajánlotta és rá szoktam hallgatni ilyen helyzetekben és adtam neki egy esélyt, és bumm, azóta is ezen a sorozaton nevetek. Imádtam a poénjait, imádtam a karaktereket, imádtam a sztorikat, amiket kitaláltak, imádtam BoJack szinkronhangját (mármint az angolt persze) és nagyon várom már a folytatást, remélem a lelkesedésem kitart addig.

Modern Family - haladok!
Év elején valahol a harmadik évad közepén voltam, most a negyedik évad egyharmadánál járok, szóval nem mondhatnám, hogy sok időt szenteltem szegény Modern Familynek idén, de továbbra is ez az egyetlen sitcom, ami elmondhatja magáról, hogy egynél több évadot láttam belőle, és az, hogy már három évadot kivégeztem, évszázados rekordnak számít. Igazából ez az egyetlen sorozat, amit magyarul nézek, mert az eredeti HBO-s szinkron szerintem kurvajó lett (nem úgy, mint az új), és így
tudok mellette multitaskingolni és mondjuk színezni.

Mr. Robot - 1. évad

A Mr. Robot akkor került a látóterembe, amikor megjelentek az első égigmarasztaló kritikák, és szinte az összes megemlítette a Harcosok klubját, valamint az Amerikai pszichót, amik ugye már régóta a kedvenceim közé tartoznak, így úgy döntöttem, hogy Rami Malek csinos kis pofija megérdemel egy misét. És bár a hackerek világa talán még kevésbé érdekel, mint az amerikai politika, a Mr. Robot rettentő izgalmas volt, abszolút élveztem, és ha nem is rágtam tövig a körmöm, azért tényleg volt, hogy nagyon koncentráltam nézés közben. Tetszett, jó volt, érdekel, tudnak-eebből a sorozatból ennél többet kihozni.

Elkezdtem még: a norvég Lilyhammert, meg is néztem vagy három részt és nagyon jó lenne folytatni, de erre tényleg nagyon kell koncentrálnom, ha mindent érteni szeretnék, de NORVÉG. És volt benne már síugrósánc. Aztán belenéztem a Scream Queensbe és a True Detective második évadába is, de csak egy-egy részig jutottam, majd ha végtelen időm lesz, talán ezeknek is adok még egy esélyt. Tetszett az a három rész is, amit a Wilfredből láttam, de sitcom, úgyhogy nem tudom, mikor kapok hozzá kedvet. Valamint év végén elkezdtem az X-aktákat is teljesen az elejéről, itt még rengeteg-rengeteg rész áll előttem, de az eddig megnézett 15 rész nagyon meggyőző volt, szóval remélem ezzel is tudok majd haladni. Idén mindenképp szeretném még a How To Get Away With Murdert és a Hannibalt bepótolni, talán ez a két legnagyobb célom, de aztán ott az Adventure Time, a Rick and Morty, a Halt and Catch Fire, a Fringe, a Friends meg te jóó ég... inkább nem is folytatom

You Might Also Like

0 megjegyzés

Flickr Images