what a comeback

Tudom, eltűntem mint a nyomorék szürke szamarak szoktak a ködben, és biztos lenne ezerféle jó indokom erre, de igazából rohadtul nincs kedve...

Tudom, eltűntem mint a nyomorék szürke szamarak szoktak a ködben, és biztos lenne ezerféle jó indokom erre, de igazából rohadtul nincs kedvem elmagyarázni, hogy mi minden történt, hadd egyen titeket a fene és gondoljátok azt, hogy az életem még a szokásosnál is szánalmasabb gödörben folydogált.

Pedig amúgy nem, mert hirtelen így felpörgött minden, és hát történt az is, hogy egyszerűen ha időm lett is volna idejönni írogatni, annyira lehúzta az agyam az iskola+nyelvvizsga+csapatverseny triász, hogy egyszerűen nem tudtam értelmes gondolatokat kierőszakolni magamból. Persze néhány kritikának nekiálltam, itt állnak félkész állapotban a piszkozatok között, de az mégsem az igazi visszatérésnek, úgyhogy egy ilyen kis személyes szösszenettel újra itt termek, hogy ha lehetséges, kicsit újraélesszem ezt a haldokló kis kaméleonkát itt.

Szóval egyrészt lehet, hogy elkezdtem egy pöppenetnyit felnőni, ami legalábbis ezt az egész karácsonyi mizériát takarja. Tudni kell rólam, hogy borzalmas ajándékozó vagyok, és aki közel került már hozzám valamilyen szinten az tapasztalhatta ezt. Merthogy nem azzal van ám a baj, hogy én nem akarok valakinek ajándékot adni, sokkal inkább azzal, hogy egyszerűen képtelen vagyok időre elkészülni. Van aki ilyen több hónapos késéssel kapja meg az ajándékát. Az meg a másik, hogy utálom azt az érzést, amikor megköszönnek nekem valamit, mert jajjj nekem ti csak ne köszöngessetek semmit, és ezért próbálom elkerülni vagy minimálisra csökkenteni az ajándékátadási pár perces procedúrát, because I'm so awkward, that's why.Szóval általában elhalasztgatom az ajándékozást és a végén senki nem kap semmit, pedig esküszöm nektek én nagyon szeretnék adni, like really, de nekem csak ne köszöngessenek, mert nem azért adom. Meg nem is azért, hogy visszaaadják. Már csak az kellene. Na de idén. Összeszedtem minden energiámat (és pénzemet. elképesztő mennyibe kerül minden. na mindegy) és megpróbáltam időben elkészülni..és dobpergés... többé-kevésbé sikerült. És amúgy tényleg jó érzés, szóval ragaszkodnom kellene ehhez a rendszeremhez. Ráadásul mindenkinek olyan jó ajándékot találtam ki *vállonveregetisajátmagát*

Aztán meg voltam angolból felsőfokú nyelvvizsgázni, ami azért elég meggondolatlan lépés mert mégiscsak négy éve tanulom csak az angolt és hát azóta sem túl intenzíven, de hát egyszer élünk. Januárban derülnek ki az eredmények, addig meg lerághatom a körmeimet, ezazz. Mostanában amúgy ilyen kis cinikusan-ironikusan boldog vagyok, vagyis inkább boldog vagyok, és ezt rengeteg cinizmussal leplezem, és ettől csak még boldogabb vagyok, valami nagyon nagy baj lehet velem. De ezt eddig is tudtuk. Na most. Holnap megyek a bécsi karácsonyi vásárra. Idén már jópár vásárkában voltam, de a bécsi az mindig különleges, mert 1. Bécs gyönyörű 2. ZUCKERAPFEL 3. minden gyönyörű 4. van ott egy csomó bolt, ami sokkal érdekesebb mint maga a vásár. Szóval remélem jó lesz. A karácsony meg hát.. közeleg, aztán majd arról is kellene mesélgetnem, hogy az hogy zajlik, de... szorít az idő.

Májusban érettségi, februárban szalagavató, néha csak azt kívánom, hogy legyek túl az egészen, és tartsak már ott, hogy azon izgulok, hogy felvesznek-e, és aztán örülhessek, és őrülten keresgélhessek koleszok után, és aztán csalódjak, meg küszködjek, csak legyen már vége ennek a cseszett középiskolának. Annak ellenére mondom ezt, hogy a körülöttem lévő embereket most kifejezetten imádom, meg jajj persze, nehéz lesz elválni, de hát egye kutya, nekem ez a hat év elég volt. meg ez a rengeteg hülyeség így tizenkettedikben, idegbajt kapok. Mármint komolyan, akar a fene táncolgatni, meg ruhapróbákra járogatni, meg papírokat kitöltögetni, meg pontokat számolni, meg a felvi.hu-t kb. kívülről megtanulni, és egyáltalán kitalálni, mit kell beírni a jelentkezési lapra. Ain't nobody get time for that.

Gyűlölöm magam amiért ez ilyen össze-vissza lett. de legalább van valami végre.

You Might Also Like

0 megjegyzés

Flickr Images