SZI-SZI-SZI-SZIGET 2014

Szerintem én reggelente kávé helyett neocitrant fogok inni, mert annak ellenére, hogy éjjel értem haza az egyhetes "tegyük tönkre a gye...

Szerintem én reggelente kávé helyett neocitrant fogok inni, mert annak ellenére, hogy éjjel értem haza az egyhetes "tegyük tönkre a gyereket azzal, hogy a segge alá pakoljuk a kedvenc előadóit" Sziget fesztiválról, meglepően friss vagyok. Soo... fogalmam sincs, hol kezdjem a beszámolóm, mivel legszívesebben a koncertekről beszélnék, de az meg olyan hűbelejózsisan hat. Pedig tényleg leginkább azért mentem ki, hogy részt vegyek a zenei részén a dolognak, minden más buli és vicces helyzet csak ilyen nonpluszultra ajándék grátisz volt.  Na mindegy, megpróbálom napok szerint szétszedni a történetet, aztán meglátjuk, hova lyukadunk ki.

-1. nap
Sokáig rágtam a saját fülem amiatt, hogy ki kellene menni beköltöző jeggyel már vasárnap, de győzött a lustaság meg a random dolgokon spórolási mániám, így aztán reggel hétkor indultunk el itthonról egy olyan vonattal, ami all the way from München érkezett, ergo már ott csak szigetelő fiatalokkal találkoztunk. A fülkénkben két ír sráccal meg egy nagyon aranyos német fiúkával beszélgettünk, az írek azt mesélték, azért jöttek el ilyen messziről, mert elég nehéz a brit fesztiválokra normálisan bérletet szerezni, a sziget meg olcsó és cső. A keletiben aztán elhagytuk a kis manókat (amúgy vörös volt a hajuk is. wtf crazy), vettünk fancy bkk bérletet, amit legalább szeptember elején még használni fogok majd, így nagyon megérte. Metró, HÉV, tele minden hátizsákkal, morgó nénik, eltévedt külföldiek, gondolom a szokásos. Nagyon be voltunk egyébként attól, hogy mekkora lesz a sor, nem akartam hat órát ott gengelni a hídon. De így, hogy 10-re odaértünk, kb. fél óra alatt már túl is éltük a bejárat előtti várakozást, thank zeusz. Normális sátorhelyből viszont már ekkor aggasztóan kevés volt, de aztán találtunk egy pöpec helyet, igaz mindentől messze, de a zuhanyzókhoz és mosdókhoz közel. A holland sátorszomszédaink nem voltak annyira szimpik, de a szerbekkel és a németekkel gyorsan összespanoltunk, felállítottuk a csodasátrunkat, aztán elmentünk inni, mert one does not simply kibírni ezt a meleget. Az első must see koncert Ivánéké volt a nagyszínpadon háromkor, előtte már rendesen gyűltek az elvetemült blink-rajongók, de a második sorban így is tökéletes volt a kilátás. Már párszor megírtam, mennyire szerettem volna a kis bumszlikat élőben látni, és nem is okoztak csalódást, engem nagyon felpörgettek így a kora délutánban. Iván nagyon vicces csípőmozdulatokkal rendelkezik, bár lehet, hogy csak a fekete-fehér csíkos nadrágja miatt volt ennyire feltűnő. Na mindegy, a together jól szólt élőben is, szerintem méltó utódja a szabadonnak, sőt... Maradtunk Leningradon is, és pont megkaptuk a hátunkba  az orosz keménymagot, hát az egy élmény volt. Rég buliztam ilyen jót egy jóformán ismeretlen csapat koncertjén, bár mint kiderült, egy dalukat már hallottam. Mindegy is, kurvajó hangulatot csaptak, ráadásul az egyik tag a body surfing után konkrétan mellénk került, szóval lepacsiztam valami orosz celebbel. Erős. Igazából a nap fényponjtja viszont számomra a The 1975 koncertje volt, megkértünk két brit csajjal pár blinkre váró emberkét, hogy engedjenek minket előre a koncert idejére, így aztán úristen olyat partiztunk, mint egyszer. Matty Healy így élőben is túl szexi to handle, főleg miután levette a felsőjét, ami "too hot for a hungarian festival". Amúgy sokkal jobban tolták élőben, mint azt gondoltam, és így elől még jó volt a buli is, nem tudom, hátul mennyire lehetett érzékelni. Viszont Mattynek van egy ilyen kicsit feminim mozgása, na az volt a kedvencem, meg George arckifejezései. Uhh, a zenéről is illene beszélni, ugye? Csak nagyon nehéz leküzdenem az inner fangirlt. Minden kedvencemet játszották, ráadásul pont a The City-vel kezdtek, nekem már ez jó alap volt. A Girls egyszerűen zseniális volt, de a végén a Chocolate és a Sex tette fel a pontot az I-re. Egyre inkább szemezek én azzal az őszi bécsi koncertjükkel. Tankcsapda annyira azért nem vonzott, elmentünk inkább sörözni, aztán letelepedtünk hátul és ülve néztünk végig az engem egyébként totálisan hidegen hagyó koncertet. A Blinket viszont vártam azért, az elején jól bemásztam a tömegbe, és végigtomboltam az első négy dalt, ami egyébként a négy kedvenc blink számom, és annak ellenére, hogy egy picit nagyon gagyinak tartottam őket élőben, a Feeling this, a Wishing Well és a What's my age again? igazából tetszett. Travist meg szeretem, de  fura volt a Demi Lovato klip után újra itt látni. Összességében nekem a Blink egy kicsit nagy csalódás volt, főleg, hogy a számok között átkötőszövegeik kb. abból álltak, hogy fuck fuck penis fuck penis dick dick vagina, ami nem tudom miért, de nagyon gyerekes lázadásnak tűnt, de I guess this is growing up a részemről. A koncert többi részét hátul ülve néztem, ahol valami német csávóka ecsetelte nekem a balaton szépségeit, elég vicces volt. És a tovább mögött most átmegyek SZJG Renibe, és mindent értékelni fogok. Örvendjetek.


0. nap
Túléltük az első sátras éjszakát is, igazából sokkal jobb volt, mint a rémtörténetek alapján számítottam rá, reggel kilencig  úgy aludtam, mint a bunda. Délelőtt kimentünk a városba, mindenképp szerettem volna megnézni ugyanis a Frank című filmet (guglizzatok rá, nézzétek meg, stb. ) és mennyire jó döntés volt! Nagyon-nagyon tetszett az egész, hangulatában meg témájában ráadásul hajazott az egész fesztiválra, és Fassbender meg még egy műanyag fejjel a fején is klasszis. Elsettáltunk a szputnyikba is, mert kedvet kaptunk hozzá a szigeten, aber gondoltuk, a városban nyugisabban lehet vásárolgatni, és zsákmányoltam is egy alex turneres topot, fantasztikus darab. Annyira nem siettünk vissza, mert elég lightosra terveztük a napot. Tesóm jó helyet akart magának QOTSA koncerten, szóval amíg ő elment leülni, én visszamásztam a sátrunkhoz kajálni, aztán visszaútan beleakadtam két belga srácba, akik tíz percig nagyon próbáltak nekem magyarázni valamit brüsszelről, mire benyögtem nekik, hogy két hete voltam ott. Visszaértem a koncertre, előbb még jót nevettünk a Ska-P spanyol bandán, akik valamiért nagyon fontosnak érezték, hogy az összes farsangi kosztümüket magukkal cipeljék, és abban parádézzanak. Viszont, ismertem egy dalukat. Nem tudom, biztos amúgy nagyon fontos társadalmi és politikai kérdésekben foglaltak állást, de hát én a cannabis szót értettem egyedül. Igazából a hangulat jó volt, de pénzt olyan nagyon nem adnék egy újabb koncertért. Aztán végre jött a Queens of the Stone Age és meglepően jók voltak, bár nekem egy igen kicsit túl kemény a zenéjük. A basszerosuk viszont furcsamód felettébb szexinek tűnt a kivetítőről. Jó, színvonalas koncert volt amúgy, és egy dal, a make it witchu borzasztóan beleragadt a fejembe, nagyon dallamos, és élőben még jobb koncert volt. Utána már csak a 30Y koncertje volt betervezve aznapra, és uramatyám, az volt aztán a koncert. Teljesen visszahozta az emlékeimet Beck Zoliék régebbi koncertjeiről, és az új dalok is nagyon ütöttek, a szívemhez szorítom pedig az év egyik, ha nem a legjobb magyar dala. Ráadásul barátnőimmel is tök random összeakadtam a koncerten, így legalább nem kellett telefonon egyeztetnünk és tudtunk egy kicsit beszélgetni. Éjszaka meg annyira nem volt kedvem partizni, így egy ilyen kis elkerített chill részben kerestem magamnak egy puffot, aztán ott üldögéltünk pár holland meg brit fazonnal, viccesek voltak, meg nagyon részegek, úgyhogy jól elszórakoztattam magam.


1. nap
Jajj ez a nap. A reggeli bejáratott Auchan-parti után dél körül érkezett egy ismerősöm, Betti, aki ha nem is egész estére, de legalább egy ideig csatlakozott hozzánk. Megmutattunk neki pár helyet a Szigeten belül, kajáltunk, aztán már kb. oda is csapattunk a nagyszínpadhoz, mert üldögélni és kártyázni ott is lehet, és így legalább jó helyünk lett az első koncerteken, praise the lord. A második sorban álltunk a kifutó bal oldalán, ergo überszuperül láttunk mindent, csak az volt zavaró, hogy két nagyon sipákoló nagyon magyar lányt kaptunk elénk, akiknek mindennel bajuk volt. az egész élettel. az ilyen is minek jön ide, nem tudom. However, Jake Bugg drága jött négykor, és bocsánat mindenkitől, de nem tudom jobb szóval kifejezni, irtózatosan CUKI volt. Nem ismertem minden dalt, de a pár slágerére, és főleg a Two Fingersre nagyon felpörögtem, úgyhogy abszolút jó hangulatban vártam az Imagine Dragonst, ami pedig úristen, messze felülmúlta az elvárásaim. Lehet, hogy azért, mert Dant kb. nem lehetett levakarni a kifutóról, és állandóan ott ugrabugrált előttünk, vagy azért mert meglepően energikusak voltak és jól szóltak élőben, vagy mert amikor lekecmergett a színpadról, akkor megérintettük (such very nagy dolog) vagy nem tudom, de ez volt a 1975 után az első koncert, ami olyan igazi euforikus örömöt adott. A Tiptoe-nak nagyon eszméletlenül örültem, az Amsterdam király volt, de a Demons és az It's Time is akkora hangulatot adott, plusz a Song 2 feldolgozásra is jó volt tombolni egyet. Hatalmas hangulatban hagytuk ott a nagyszínpadot, miközben zsákmányoltunk magunknak zászlókat (olyan volt mint egy tömegszámháború, mindenki ráröpült azokra a kis zászlókra), kikísértük Bettit, és a Placebo helyett Tom Odell A38-as koncertjét választottuk. Nem sokat vártam Tomtól, hiszen 2-3 számát ismertem összesen, azt hittem, kis szelíd-szolid módon leül a zongorájához és elpötyög pár dalt, hát ehhez képest óriási hangulatot csinált, olyan vérbeli zenésznek tűnt, és fel is került a "többet kell hallgatnom" listára, mert élőben eszméletlenül király volt. Az I know, a Grow Old With Me és az Another Love külön helyet foglalnak már el a szívemben. Aztán pedig jött a koncert, ami az egyik fő oka volt a sziget-létünknek. Nem, nem skrillex... az semmiképp sem. Ohohohoh, az A38-as sátorban ladies and gentlemen, MILES KANE. Úriemberünk azt írta ki twitterre, hogy a nyár koncertje volt a szerda esti, és egyet kell értenem vele. Igaz, nem volt teltház, de az ott bulizók hatalmas hangulatot csináltak, és Miles is rendesen hergelt minket azért. Aminek nagyon örültem, hogy szinte csak magyar hangot hallottam körülöttem, beszélgettünk is pár lánykával, plusz a nagy tombolás közepette egyszer csak kiszúrtam egy barátnőmet is, szóval ja, minden perfektül és flottul ment, szerintem a Sziget egyik legnagyobb koncertje volt, főleg így visszagondolva a Rearrangere meg a Don't forget who you are alatti őrületre. Elmentünk inni egy kicsit, aztán rendesen gyűlt Clean Banditre a tömeg, szóval két számot ha láttunk, aztán inkább kijöttünk, találkoztunk egy ismerősömmel és elmentünka chill gardenbe, ahol ilyen elég psziho mixeket nyomott egy dj, de tök jó volt a hangulat, meg az a sátor elég klafán nézett ki.

2. nap
Azt hiszem, talán ezt a napot vártam legjobban, a Bastille a Pompeii megjelenése óta élvezheti megtisztelő figyelmemet, szerintem az egyik legjobb friss banda, és mindenképp szerettem volna őket élőben is látni. Ennek ellenére a nap elég felemásan indult. Már mikor felkeltünk csepegett az eső, de amikor visszaértünk a boltból nagyon rákezdett, így én bemenekültem a magyar színpadhoz, mondván az fedett, tesóm pedig (akinél volt esőkabát), elment a sátrakhoz a menő esőzsákjainkért (tudjátok azok a vicces zacskócuccok). A színpadon közben a Carbonfoolsos fiúk hangoltak és olyan vicces volt őket nézni, mert Fehér Balázs még mindig életemszerelme, és ilyen kis közvetlen környezetben olyan más, mint koncerteken. Kedvet is kaptam az esti fellépésükhöz, de addigi terveim szerint akkor még rég macklemore-on / stromae-n kellett volna csapatnom.  Az eső csak nem akart elállni, én viszont Bastille-ra mindenképp jó helyet szerettem volna magunknak, így aztán leszarva az időjárást, olyan negyed négy felé odasétáltunk a nagyszínpadhoz, ahol lényegesen kevesebben voltak, mint előző nap, így simán lett helyünk a bal oldali kifutónál az első sorban. A Mary Popkidset már láttuk a volton, és akkor kicsit csalódáskeltőek voltak, így másodszorra viszont már egész élvezhető koncertet nyomtak. Sanyóca egyre hülyébb, az énekes gyerek viszont szerintem alapjáraton tehetséges, és sikerült egy-két elég slágergyanús dalt összedobniuk.  A kung fu fightning feldolgozásuk is értékelhető volt, és legalább a színpadi lánykéréssel is ment az idő. Az eső néha jobban rákezdte, néha elállt, én meg erőteljesen imádkoztam minden létező istenséghez, hogy Dan Smithéknek jó idejük legyen, ami be is jött nagyjából.  Elkezdődött a koncert és hát én teljes extázisban voltam, mert Kyle-on a kedvenc cicás pólója volt (mármint az én kedvenc pólóm. ezt szerkezetileg hogy kell összerakni?), Dan meg jött a hülye kis táncmozdulataival, komolyan nem is tudom, a kedvenc bandáim énekesei miért táncolnak mindig ennyire viccesen? Szóval ez a koncert hiperüberkirályállatság volt, és igen, elfogult vagyok, de ez szerintem érezhető. A legjobban a no angelsnek örültem, mert a No scrubs eredetiben is jó, de ez a feldolgozás még epicebb, aztán a These Streets, na azon megőrültem kb, meg a Dawnon, meg Laughter Lines, meg az Oblivion úristen. És ezek a fickók olyan kis közvetlenek voltak, az volt a legjobb, mikor Kyle és Dan megölelték egymást, meg amikor a tökéletes időzítésről viccelődtek, mikor az Icarus előtt kisütött a nap, aranyemberek. Már most hiányoznak. A hét csúcspontja volt ez. Lily Allenen öt számot maradtam, aztán úgy döntöttem, inkább én is átmegyek Intim Tornára. Nem mintha  Lily nem csapott volna nagy partit, de annyira nem volt ilyen pop hangulatom. Intim Tornán meg hirtelen az első sorban találtam magam, és úristen, petiék ugyanolyan jók voltak, mint mindig, sikerült újra szétordibálnom az agyam minden számukra, és az egyik legjobb ITI koncert volt, szóval nem bántam meg, hogy nem aszalódtam tovább a heringpartiban. Visszamentünk Macklemore-ra, de ott is nagyon nagy volt a tömeg, meg a fickó többet beszélt mint amennyit énekelt, és igazából a thrift shop után nekem nem sokat tudott mondani, így olyan 6-7 szám után visszaindultunk Carbonfoolsra, ami viszont megint nagyon jó volt, sikerült újra jót tombolnom a srácok zenéjére. Gondoltam, akkor Stromaet mégis meg kellene ejteni, el is indultam a sátor felé ,de aztán megláttam mi van, és inkább kimaradtam a tömegnyomorból, hála az égnek. Tesóm valami rage against the machine tribute koncerten tobzódott, eredetileg őt indultam megkeresni, de közben hirtelen rohadt hideg lett és fáztam (wow very szokatlan érzés), így remélem hamar megtalálom. hát nem ez lett, helyette leszólított egy brit srác (tiszta kis cuki volt), valami játékban segítettem neki eleinte, de aztán elkezdtünk beszélgetni, dumáltunk vagy fél órát, meghívott egy sörre, meg oda akarta adni a pulcsiját, de ezt visszautasítottam, pedig így utólag el kellett volna fogadnom, legalább lenne egy jó pulcsim :D Ja és percekig azt hitte brit vagyok, megkérdezte, hogy londonból jöttem-e vagy honnan, mondom ok barátom, ezt te sem gondolhattad komolyan. Próbáltunk kikeveredni a sárdagonyából, aztán valahogy megtaláltam öcsémet is, így az ő koncertjének a végébe is belehallgathattam.

3. nap
Na ez a péntek volt számomra az abszolút mélypont, ugyanis reggel borzalmas fej- és torokfájásra, köhögésre és náthára ébredtem. A tegnapi esőzés megtette tehát hatását, hozzám is elért a jól ismert Sziget-betegség, de próbáltam nem túl nagy jelentőséget tulajdonítani neki, mert ha leállok ezen nyavalyogni, semmit nem élveztem volna a hét további részén. Dél körül találkoztunk Vivi barátnőmmel a belvárosban, vele limonádéztünk-sütiztünk egyet, aztán az Auchanben tett kitérőnk után visszaértünk a fesztiválra, de én még mindig nem voltam a topon. Annyira nem érdekelt a forget you-s csávóka, így aztán inkább megkerestük a before I die falat meg beültünk Pataki Balázs és Kőhalmi Zoli stand-up cuccára, ami jó döntésnek bizonyult, mert egy kicsit feldobta  a napom. A nagyszínpadon egyedül a Manic Street Preachers érdekelt aznap, őket meg is néztük, nem hoztak se többet, se kevesebbet, mint amit vártam tőlük, de nagyon megörültem, hogy játszották az it's not a wart. Az megmelengette a szívemet. Ilyenkor már full lázasan működtem, de nem törtem meg, mentünk is Brainsre, akiket furcsa mód még sosem láttam élőben, és nagyon kellemes meglepetést jelentettek, még a fáradt és nyűgös fannit is fel tudták dobni annyira, hogy a Desire és a Superheroes dalaikat végigtomboljam. Meg vicces volt, ahogy néha random egy-két sort beénekel az énekes tök híres dalokból. Aztán 11kor megint rákezdett az eső, kettősnyíl, még a külföldiek is a magyar színpadhoz menekültek, így fordulhatott elő, hogy az Alvin és a Mókusok unplugged koncertjén nagyobb volt lökdösődés a pogó, mint egy átlagos Alvin koncerten. Engem például bepréseltek négy olasz srác közé, akik nagyon nem értették mi van. eddig bírtam a hányattatásokat, egykor már ágyban voltam, és kértem megint mindenkit, hogy ne ázzon be a sátrunk.

4. nap
És NEM ÁZOTT BE A SÁTRUNK. Olyan boldogan ébredtem, az sem érdekelt, hogy a köhögésem egyre rosszabbá vált. A sátorszomszédainkkal reggeliztünk, aztán kora délután bejutottunk végre a lumináriumba is, klafán nézett ki, gyorsan végigsétáltunk a múzeum negyeden, megnéztük a világfalu cuccokat, ettünk egy gyrost, söröztünk, egy szóval tipikus szigetelő fiatalokká váltunk. Délután az első minket érdeklő koncert a Bombay Bicycle Club volt, akiknek előtte két dalát, ha hallottam, de nagyon hangulatos kis koncertet rittyentettek és olyan kis szimpatikusak voltak, úgyhogy már töltögetem is lefelé a diszkográfiájukat. A legjobban amúgy az it's always like this-t élveztem. Maradtunk Punnanyra is, simán bekerültünk előre, mert néhány elvetemült prodigy rajongón kívül a külföldieket nem nagyon hatotta meg a téma. A punnany koncert is kimaradt eddig az életemből, de ezentúl biztosan jobban figyelem majd, mikor melle járnak, mert kellemesen csalódtam mátéékban. Tudtak hangulatot teremteni, és még ha nem is a kedvenc számaimat tolták el, azért jól kitombolhattam magam. A color party viszont egyáltalán nem volt olyan eszményi, mint a képekről tűnik, nekem legalábbis csak az maradt meg, hogy jól beszívtam a levegőt, és az amúgy is náthás énem nagyon nem bírta, ahogy megtelik porral az orra. Az viszont tény, hogy utána viccesen nézett ki mindenki. Főleg a hajam. Madnessre hátra álltunk, mert annyira nem lettünk azért ska rajongók, de az Our house még mindig jó dal, hiába váltak bácsikká az előadók. Azért túlzottan nem hatott meg a történet, így még elérhettük a Szabó Balázs koncert végét, jajj az is milyen jó volt. Maradtunk is a bevált magyar színpadnál, és kezdődhetett a nosztalgiadömping. Első sor közepéről végigpartiztuk a Kiscsillag koncertet, istenem, annyira istenkirály volt, az állnak a férfiakat konkrétan üvöltettem a full megfázott hangomon, Lovasi meg még mindig tud valamit. Budapest bár előtt újra összefutottunk osztálytársaimmal, velük hallgattuk aztán azt végig, igazából Frenk és Szűcs Krisztián miatt maradtam, de nem volt rossz.

5.nap
Úgy döntöttünk, hogy nagyjából elég volt a hétre az őrületől, így a Calvin Harris koncert előtt hagytuk el a szigetet, mivel még mindig nem látom értelmét az ilyen "produkcióknak". És most nem is az, hogy ne szeretném CH egy-két dalát, de nem érzem, hogy az élő jelenléte bármit hozzátenne a dologhoz. Heringpartit meg bármelyik diszkóban lehet tartani. Előtte viszont várt még ránk három koncert.A Bohemian Betyars délután kettőkor nagyon jó hangulatot teremtett a magyar színpadon. A Triggerfingert nem igazán ismertem a sziget előtt, talán egy dalukat ha hallottam, de a korukhoz és ahhoz képest, amire számítottam, nagyon jó kis pörgős koncertet toltak.Ja meg megkaptuk az egyik pengetőt, de mellettünk a belga lány nagy rajongó volt, úgyhogy odaadtam neki, erre konkrétan a nyakamba borult, mondom nyugi. Na de nem emiatt álltunk az első sorban, hanem a The Kooks miatt, akik tökéletes záróprodukciónak bizonyultak a számomra.Viszonylag sok dalt játszottak ugye a nemsokára megjelenő új albumra, de ez egyáltalán nem zavart, mert a Downt már kívülről fújtam, és a Bad Habit, az Around Town és a Melody maker sorai is ismerősen csengtek. De jöttek az általam unalomig hallgatott nagy slágerek, amik közül a Seaside, az Always Where I need to be és ofc a záró Naive váltak a kedvenceimmé.  Outkast alatt nagyjából összecuccoltunk, de azért a Hey Ya-t onnan is bőven hallottuk, aztán a sok italozó fiatal között elhagytuk a hajógyári szigetet. sad story.

Nem tudom, összegzésként kell-e egyáltalán valamit mondanom. Megbántam-e, hogy elmentem? Abszolút nem. Igazából annak is örülök, hogy sátraztunk, így volt igazi feelingje a dolognak. Hogy megyek-e jövőre is? Nem tudom. Tény, ami tény, ez az egész hét csak akkor nem válik bénítóan hosszúvá és unalmassá, ha sok olyan előadó jön, aki érdekel. Ha ez meglesz jövőre, ha az ideihez hasonló line-uppal állnak elő, nem fogok hezitálni. Ha viszont csak egy-két kedvencem jön, sokkal inkább megfontolom a napijegyes megoldást. Azért nagyjából egészéből hatalmas potizív kaland volt az egész, eszméletlenül élveztem, és örökre emlék marad. Ezt is kihúzhatjuk a bakancslistáról. Jujj ilyen fun fact, hogy a képeket mind én csináltam. TÖBB KÉPECSKE A TOVÁBB ALATT.



















You Might Also Like

0 megjegyzés

Flickr Images