Soha nem írtam még száradó körömlakkal és hajjal, hullabetegen, gólyatáborra készülősen posztot, hát így öreg tizennyolc évemmel ennek is eljött az ideje. Nem is tudom, miről szeretnék a legszívesebben beszélni, egyszerűen csak szükségem van egy személyes-semmilyen mondathalmazra itt a sok felettébb felesleges és fellengzős lista és beszámoló között. Ezt is megértük. Direkt akarok a semmiről írni. Nem tudom, van-e ennél lejjebb.
Kezdjük ott, hogy holnap gólyatáborba indulok. Hajnalban. Furcsán nem izgulok amúgy, pedig lehet, hogy kellene. Vagyis persze az agyam hülye, apró, elrejtett és lekorlátolt részében már megjelentek a tipikus, mi van, ha senki nem fog bírni, mert egy idegesítő sajtkukac vagyok típusú kérdések, de igazából valahogy még ez sem tud érdekelni. Mert a jóleső izgatottság sem jött meg mellé. Szóval az sincs, hogy jajj de jó, találkozok egy csomó új emberrel, biztos mindenki hiperszuper lesz. Nem tudom. Önmagamhoz képest nagyon higgadtan kezelem a helyzetet. Nincsenek olyan vágyálmaim, hogy mindenkivel jóba legyek, vagy hogy életre szóló barátságokat kössek, ezen már egy ideje túltettem magam. Inkább hagyom, hogy elsodorjon magával ez a hét, aztán lesz, ami lesz. Majd utólag biztosan okosabb leszek már. Addig meg egyetlen szabály van, amit be kellene tartanom.

Mi van még? rendeltem pár hete angol könyveket, és a Sziget alatt meg is érkeztek és még mindig el vagyok telve tőlük. Megkaptam végre a The perks of being a wallflower angol kiadását, EZT a gyönyörűséget, sőt, ezt már sikerült is elolvasnom. Két dolog: nagyon tetszett a nyelvezetének az egyszerűsége, és így utólag visszagondolva a magyar fordítás nagyon jól visszaadta az eredeti könyv hangulatát ( még ha a kifejezéseket meg szóhasználatokat nem is mindig sikerült). Azért nagy felüdülés volt eredetiben olvasni. Megjött még a wreck this journal, ami persze már évek óta bakancslistás volt. Leginkább az unalkozó felnőttek foglalkoztató könyvének hívnám Keri Smith találmányát, de legalább tényleg rávesz majd arra remélhetőleg, hogy tönkretegyem a most még nagyon szép és ép példányt. Mondjuk menő lenne, ha a végén valahogy ÍGY nézne ki az egész. Rendeltem két régóta olvasólistás könyvet is, így került hozzám John Green Paper Towns-a, ami az egyetlen könyv az úriembertől, ami még hátra van, valamint az It's kind of a funny story Ned Vizzinitől, ami a leírása alapján totálisan az én világom lesz. Belelapoztam már, szerintem tetszeni. Végül, de nem utolsósorban megleptem magam egy igazi csodával is. Biztosan találkoztatok már a gyönyörű, jubileumi kiadású Fitzgerald könyvekkel, amiket már nézni is csoda, na ezek közül lett az enyém a Tales of the jazz age, közte a Benjamin Button novellával, amire nagyon kíváncsi vagyok. ILYEN gyönyörűen néz ki egyébként a könyv. Minden forintot megért.
Meg ha már rögtönzött book hault tartok, akkor az alexandrában is kiraboltam az akciós polcot, hogy ősszel legyen nagy unalmamban pesten mit olvasnom. Féláron volt a szép új világ és a száll a kakukk fészkére is, meg megvettem a véres olimpiát valamint az egy lányrólt, csak mert jó áruk volt. Nem tudom, annyira szeretek könyveket venni, a gondok csak ott kezdődnek, hogy hónapokig itt sorakoznak az ágyam mellett, és az istennek sem kezdeném el őket. Pedig régen annyit olvastam, 100-120 évente mindenféle megterhelés nélkül lecsúszott. Idén huszonegynél tartok. Siralmas. Mindegy, helyette elkezdtem aktívan filmeket nézni, a nyáron eddig 57 számomra új film sorakozik a listán, ezért is váltak nálam értelmetlenné a "mit néztem mostanában" posztok. Mert egyszerűen ennyi filmről nem lehet koherens véleményt alkotni. De tényleg, van egy-két annyira felejthető alkotás közöttük, amikről már két hét után sem tudtam elmondani, miről szóltak. Amik meg igazán tetszettek, azokat meg megnéztem utána még legalább kétszer, viszont így elvettem az időt más filmektől. Ez egy ördögi kör, de valamiért mostanában szükségem van rá.
Jövő hét vasárnap már beköltözök a koleszba. Pesten leszek. Pontosabban Budán, de jó vidékiként nekem az egész város Pest egyelőre. Még szerencse, hogy hat évet lehúztam már koleszban, így az egész nem lesz akkora váltás. Épp elég lesz megszoknom az egyetemet, mint olyat. Nem igazán tudom, mire számítsak. Mindenki jön ilyenkor a jótanácsokkal, meg a rémisztő történetekkel, meg a mittudoménmikkel, and I'm just sitting here like WTF. Komolyan, a legidiótább az egészben a gólyacsoport, jönnek a primitív kérdések, és néha már azt hiszem, velem van a baj, amiért első olvasás után is fel tudom fogni, hogy el kell menni az okmányirodába, meg ki kell nyomtatni két papírt, meg át kell utalni a pénzt gólyatáborra. Biztosan azért is, mert alig voltam itthon július huszonnégy óta, de így nagyon lazán vettem az azóta eltelt időt, nem ültem görcsösen itt mindenféle kódokra meg mailekre várva, és abszolút bevált. Még jó, hogy el tudtam magam foglalni más dolgokkal. Meg el is fogom, remélhetőleg.
Tábor után jelentkezek. Nagyon jó terveim vannak. Addig meg szerelmes vagyok Kyle Simmonsba, meg az úszó EB-ről a két fiatal olasz gyorsúszóba. Nem, ez csak egy vicc volt. Nem.