100 dolog, amit 2014-ben csináltam

Évértékelést csinálni menő, listákat írni még menőbb, összeszedni 100 valamirevaló eseményt meg szinte lehetetlen, de minden másra ott a kö...

Évértékelést csinálni menő, listákat írni még menőbb, összeszedni 100 valamirevaló eseményt meg szinte lehetetlen, de minden másra ott a közpénz, úgyhogy megpróbálkozom vele.

1. Megtaláltam az egyik új kedvencemet a regények terén, az Aristotle and Dante Discover The Universe címre hallgató csodát (vélemény itt).
2. Sikerült eldöntenem, milyen sorrendben jelölöm be a különböző szakokat. 
3. Eljutottam a német OKTV második fordulójára, ahol nem volt finom a szendvics és alig hallottam valamit a Hörverstehenből.
4. Találtam téli kabátot és ruhát a szalagavatóra anélkül, hogy hosszú napokon járkáltam volna a plázákban.
5. Ettem frozen yoghurtot vagy mit, és azért nem változtatta meg gyökerestül sem a világom, sem a fogyasztási szokásaim.
6. Meghibásodott a metró, épp akkor, amikor utaztam rajta.
7. Elvittem a kisöcsémet újévi mozira, és ketten ültünk a teremben, ahol a 12 év rabszolgaságot vetítették. 
8. Először ettem nachost a moziban. Aztán másodszor és harmadszor is azt választottam a popcorn helyett.
9. Túléltem a szalagavatóm, ahol táncoltam, és nem estem el. 
10. Belefértem a szalagavatón a kosztümömbe. 
11. A szalagavató után meglepően jól éreztem magam a barátaimmal és egész emlékezetes maradt az az este.
12. Pár osztálytársammal Csillebércen részt vettünk egy versenyen, és wait for it, megnyertük.
13. Jártam a Parlamentben, és olyan fancy érzés volt, mint mindig. 
14. Voltam az Alkotmánybíróságon is, sőt, alálkoztam az AB elnökével.
15. És sikerült találkoznunk Vágó Gáborral meg a szakállával, ami nálam már külön személynek minősül.
16. Eljutottam Csehországba, Harrachovra, a sírepülő világbajnokságra.
17. Ez azt is jelentette, hogy wow de közelről láthattam a kedvenc embereimet a világon (SCHLIERENZAUER PLS)
18. Egy kortárs magyar darabot játszottunk a színjátszócsoportommal, és történetünk során először arany minősítést kaptunk érte.
19. Ezért juthattunk el Dombóvárra, az országos fesztiválra, ami életem egyik legjobb élménye volt. 
20. Három egymást követő napon voltam moziba, mindháromszor különböző emberekkel.
21. Nem készültem az OKTV döntőre, de így is 27. lettem, és beszámíthattam a pontokat.
22. Elkezdhettem pánikolni az érettségi miatt.
23. Nem mehettem el áprilisban szavazni és ez rohadtul zavart. 
24. Jártam a Győri Színházban többször is, de a darabok nagy része nem fogott meg.
25. Segítettem a német színjátszós csoportnak felkészülni egy előadásra.
26. Újra elkezdtem zumbázni.
27. Résztt vettem a kollégiumi utolsó vacsorán, azaz a búcsúestemen.
28. Útközben nagyon megszerettem az idei szobatársaimat, és nehéz volt tőlük elválni. 
29. Szerenádoztunk. Vicces volt inkább, mint megható.
30. Április 30. Fannilány elballagott. 
31. Nem estem el a ballagáson.
32. Megünnepeltük unokatesóm ballagását még aznap este nagy családi körben.
33. 18 éves lettem május másodikán.
34. Tartottunk egy összevont szülinapi-ballagási vacsorát. Élmény volt.
35. Még részeg sem lehettem a szülinapom környékén, úgy lettem nagykorú, hogy szinte semmit nem ittam, partiról meg szó sem lehetett, mivel...
36. Május elején megírtam négy írásbeli érettségit (magyar, matek, töri, angol középfokú)
37. Ezek után a fennmaradó szabadidőmben minden egyes töri és matek tételt kidolgoztam magamnak, mert idegesítettek mások jegyzetei/tételei
38. Ezt leszámítva viszont rengeteg szabadidőm volt, hat év után először fordult elő, hogy egyedül ottthon lehettem hetekig.
39. Júniusban 30 filmet néztem meg. Mindezt az érettségire való készülés mellett.
40. Június 20-án hivatalosan is megértem, megkaptam az érettségi bizonyítványt meg minden ilyesmi.
41. Ja előtte még megálmodtam, hogy 48-at fogom húzni töriből, és azt húztam.
42. Az angol szóbelimen pedig John Greent idéztem, és ezzel egyből beloptam magam az elnök szívébe. 
43. Végérvényesen kiköltöztem a középiskolás koleszomból, ahol nem kevesebb, mint hat évet töltöttem. 
44. A pontszámom elég magas volt ahhoz, hogy ne kelljen aggódnom a ponthatárok miatt, így gyorsan elkezdhettem megszervezni a nyaram. 
45. Végignéztem a nyáron az American Horror Story első három évadát, erről ITT és ITT olvashattatok.
46- Eljutottam a Csillagainkban a hiba premier előtti vetítésére. 
47. Aztán mégegyszer sikerült rá eljutnom, és másodszorra már nem agyonbőgött szemekkel hagytam el a mozitermet. Össze is gyűjtöttem, mi tetszett benne (ITT)
48. Életemben először sütöttem amerikai almás pitét és a család szerint jó lett.
49. Meglátogattam a Volt fesztivál utolsó napját, ahol
50. LÁTTAM AZ ARCTIC MONKEYST ÉLŐBEN. oh jeez.
51. Ugyanitt végigénekelhettem életem harmadik Intim Torna Illegál koncertjét.
52. Másnap hullafáradtan indultam el Csornára, színjátszós táborba.
53. A tábor nagyon nagy kellemes csalódás volt, rengeteg szeretetet és pozitív visszajelzést kaptam, és olyan emberekkel köthettem barátságot, akikről előtte nem nagyon gondoltam volna.
54. Az utolsó délelőttöt pedig végigsírtam, hiszen ez egyben a színjátszócsoportom felbomlását is jelentette.
55. Alig fejeztem be az élménybeszámolókat, már újabb kaland várt rám, így a bőröndből kipakolva, már pakolhattam is újra össze.
56. Osztálytársaimmal ugyanis Brüsszelbe utazhattunk, ez volt a nyeremény a versenyen.
57. Meglátogattuk az Európai Parlamentet, újra láthattam a pisilő kisfiút.
58. Jártam első világháborús tengeralattjáróban.
59. Eljutottam a tengerpartra.
60. Voltunk Bruges-ben is, ami mint kiderült, Európa egyik legszebb városkája. 
61. Összeállítottam a 100 kedvenc celebpasimat tartalmazó listát, zseniális ötletnek bizonyult, még ha kicsit nagyon gyerekesnek is tűnt. 
62. Brüsszelből ahogy hazaértem, már indultunk is a családdal plusz unokatesómékkal Olaszországba.
63. Toszkánában töltöttünk egy hetet egy ilyen dupla apartmanban, és újra rá kellett jönnöm, hogy imádom Olaszországot.
64. Életem legfinomabb pizzáját sikerült ennem.
65. Eljutottam Firenzébe, és már most vissza akarok menni.
66. Voltunk Volterrában, ahol egy kicsit ilyen Twilightos vámpírnak érezhettem magam.
67. Újra rá kellett ébrednem, hogy az olaszok isteni mentafagyit csinálnak.
68. Nem tudom, ez miért most jutott eszembe, de tavasszal láttam egy minikoncert erejéig George Ezrát. 
69. Végre fürödhettem a tengerben, nagyon-nagyon hiányzott már, és  eszméletlen érzés volt. 
70. Öcsémmel és egy barátnőmmel részt vettünk a Szigeten. Elejétől a végéig.
71. Ami azt eredményezte, hogy életemben először sátrat kellett felvernem és abban aludnom.
72. Megvettem életem első BKK bérletét.
73. Először voltam a Puskin Moziban és a Szputnyik Shopban.
74. LÁTTAM ÉLŐBEN A BASTILLE-T!
75. Megfoghattam az Imagine Dragons énekesének a kezét.(fangirling level 100)
76. Láttam Maty Healy-t félmeztelenül. 
77. Bár senkivel nem beszéltem meg, rengeteg ismerőssel összefutottam az egy hét alatt.
78. Nem ázott be a sátrunk. Zseniális. 
79. Utólag rendesen kijött rajtam a szigetbetegség, szerencsére a náthás-köhögős fajta
80. Így hullabetegen indultam el a gólyatáboromba.
81. Mert időközben félúton felvettek a corvinusra nemzetközi gazdálkodásra.
82. A gólyatáborom Sikondán volt, és sikerült rengeteg ultrakedves embert megismernem ebben a pár napban.
83. Plusz újra belement a szemembe a por a color party alatt, mint anno a Szigeten.
84. Ó és sikerült lebarnulnom. Már amennyire ez nálam lehetséges. Ne számítsatok nagy dologra. Egy árnyalattal kevésbé lettem fehér.
85. Felköltöztem Budára.
86. Egy volt osztálytársam lett a szobatársam, így az egymás megszokása részt viszonylag gyorsan át tudtuk ugrani.
87. Beiratkoztam az egyetemre.
88. Elmentem a csoporttársaimmal párszor inni, hogy lerójuk az ilyen tiszteletköröket.
89. Részt vettem a koleszos gólyatáborban, hihetetlenül zseniális volt.
90. Megismertem itt is RENGETEG borzasztóan édes embert, akiket nagyon imádok.
91. Történtek ilyen bulikák.
92. Minden pénzemet mozira költöttem, és nem bántam meg.
93. Voltunk Szirmai Gergő-féle szerkesztőségi mozizáson is.
94. Volt egyszer egy gólyabál is, a legélvezhetőbb momentum az Ivan & the Parazol koncert volt.
95. Találkoztam nagyon sok olyan barátommal, akit már régen nem láttam, és ezek a reunionok nagyon megmelengették a szívem.
96. Mentem úgy egyetemre, hogy előző éjjel nem aludtam, és borzalmas érzés volt.
97. Megnéztem idén 200 filmet.
98. Levizsgáztam két tantárgyból, de az igazi bukások csak januárban érkeznek.
99. Megvolt a karácsonyi vigadalom is, nagy családdal, sok kajával, kevés levegővel.
100. IMÁDTAM EZT AZ ÉVET ÉS KÖSZÖNÖM MINDENKINEK, AKI RÉSZT VETT ABBAN, HOGY ILYEN EPIC ÉVEM LEGYEN, GOD BLESS YOUR SOUL.

You Might Also Like

2 megjegyzés

Flickr Images