15:04
Lecsap a catch up
15:04Nagyon régóta nem meséltem arról, hogy mi minden történik velem, és kivételesen nem azért, mert 0-24ben csak álmodoztam, és elszáguldott mel...
Nagyon régóta nem meséltem arról, hogy mi minden történik velem, és kivételesen nem azért, mert 0-24ben csak álmodoztam, és elszáguldott mellettem az élet. Inkább csak olyan fontosnak álcázott semmiségek történtek, amikről csak bizonyos távlatokból lehet mindenféle hülyeségtől mentesen beszélni, és ezt próbálnám meg most, a tőlem telhető legnagyobb lelkesedéssel teljesíteni.
Ha a bevezetőből semmit sem értettek meg, ne aggódjatok. Mostanában felszedtem egy ilyen különleges képességet, amivel úgy tudom szaporítani a szavakat, hogy közben tulajdonképpen nem is mondtam semmit. Ennek ellenére azért valahol mélyen biztos nagyon fontos igazságokat rejtek el a sorok mögött, úgyhogy érdemes minden szó mögött rejtett értelmet keresni.
Nem. Tényleg nem. Igazából nyílván arról szeretnék mesélni, hogy mi a helyzet továbbtanulás-érettségi-végzős lét fronton. Visszaolvasva a szeptemberi aggódásomat, fogalmam sem volt, mire vállalkoztam ezzel az évvel. Természetesen nem a tanulásba szakadtam bele, erről szó sem volt. De azért az állandó szervezkedés, az osztályban újra és újra fejét felütő és tomboló vitahullám, meg persze a rengeteg, így utólag feleslegesnek tűnő agyalás a jövőmmel kapcsolatban rendesen leszívta az energiámat, ezért is sikerült a blogot is rendesen elhanyagolnom és magára hagynom.
A döntés viszont úgy-ahogy megszületett, leadtam a jelentkezésemet, és az már szinte ezer százalékosan biztos, hogy egyetemre fogok járni, méghozzá itthon, Magyarországon. Bécs nagyon sokáig csábított, és természetesen sokkal nagyobb kihívás lenne, mint Budapest, de megpróbáltam tanulni a hibáimból. Az, hogy anno 12 évesen elkerültem itthonról és kollégistaként próbáltam boldogulni az ország egyik legerősebb gimijében, bár racionális szinten abszolút tökéletes döntésnek látszott, érzelmileg igenis megviselt. Így utólag visszanézve, biztosan túl korai volt, de az első hónapok kifejezett szenvedést jelentettek, és nagyon sok önbizalmam elveszett az első két évben. Érzelmileg igenis is túl nagy akadályokat görgettem magam elé, és hiába ment a tanulás, mint a karikacsapás, mire igazán elkezdtem élvezni az iskolát, a koleszt, egyáltalán a győri életet, már majdnem két év eltelt. És ezt nem szeretném megismételni. Szóval, még ha valószínűleg sokkal nagyobb kihívást is jelentene tanulmányilag Bécs, egyelőre maradok itthon mindenki örömére vagy bánatára.
A szakokkal kapcsolatban is kitisztult azért az ég, és viszonylag magabiztosan írtam be a jelöltjeimet, amik aztán szépen le is redukálódtak, és mostanra igazából csak és kizárólag egy cél lebeg a szemeim előtt. Ez pedig... drumroll... a Corvinus nemzetközi gazdálkodása. Sokan meglepődtek a döntésemen, úgyhogy egy kicsit részletezném. A pszichológiáról még januárban tettem le a pályaválasztási tanácsadó után (talán erről írtam is itt), és a fennmaradó lehetőségek közül mégis elvetettem a kommédiát, mert egy kicsit túl szabadnak és túl bölcsésznek éreztem a jelenlegi énemhez képest. Ez persze nem jelenti azt, hogy két félév után nem ott fogok kikötni, ugye. A skandinavisztikát, mint biztos pontot, beírtam harmadik helyre, de már régóta nem ez az életcélom. Az ng meg hát... barátságos középútnak tűnik, ahonnan még bármerre vihet az utam. Az egyetlen célom az volt a választásnál, hogy olyat keressek, ami nem korlátoz be teljesen, és ahonnan szerteágazóan lehet még továbbmenni, és ilyen szempontból szerintem keresve sem találtam volna jobban nekem valót, mint az ng. A nyelvek pedig továbbra is előnyt jelentenek így a két felsőfokú tudatában.
És egy kicsit a Corvinusról, mert már messziről hallom a BME-n tanulók elégedetlen mormogását. Mondjuk kezdjük ott, hogy ha valahol, akkor a műegyetemen nekem semmi keresnivalóm, mert a műszaki érzéke még egy szőke varangynak is jobb, mint nekem. Igen, valószínűleg nem fogom magam összetörni a tanulásban a Corvinuson sem, de ez elképzelhetetlen mennyiségű lehetőséget biztosít arra, hogy ezt megtegyem máshol. Vagy nem. Annyira nem kell engem félteni, na. Másrészt pedig az, hogy a Corvinuson kezdek el valamit, nem jelenti azt, hogy ott is fogom befejezni.
Aztán mi minden történt velem? Voltam német OKTV-n, amire természetesen semmit sem készültem, és még így is becsusszantam a 27. helyre. Milyen szerencse, hogy semmire sem tudom használni ezeket a pontokat, right? Megnyertünk egy országos csapatversenyt is, ezzel pedig kaptunk pár osztálytársammal egy nyári brüsszeli utat, ami azért akárhonnan nézzük, elég csábító. A színjátszó-business sem maradt tétlen, arany minősítést kapott a csapatunk a regionális fordulón, így áprilisban még országos találkozóra is megyünk. A változatosság kedvéért a német színjátszós csapatnak is besegítek egy kicsit, mert csak. Így szűk egy hónappal az érettségi előtt háromszor is eljutottam moziba, előbb a lánykákkal a Beavatottat néztük (kritika nemsokára), majd barátnőmmel beültünk a Grand Budapest Hotelre (jajj de jó volt), múlt héten pedig öcsémmel és szobatársával megnéztük a Noét(hoztál bogyót?).Elolvastam az Útvesztőt is, jártam színházban, egyszóval telik az élet erre felém is. Újra elkezdtem zumbázni is, hátha a testmozgás felfrissíti az agyam két tanulási periódus között, és igen, valamennyire már arra is rá tudtam venni magam, hogy nekiálljak tanulgatni. Májusra négy középszintű érettségim maradt csak, egy töri, amitől félek, egy magyar, amivel kapcsolatban tehetetlennek érzem magam, egy matek, amit 95 százalék körül kellene megírnom és egy angol, amire nem készülök. Szép az élet, az a lényeg.
Ha a bevezetőből semmit sem értettek meg, ne aggódjatok. Mostanában felszedtem egy ilyen különleges képességet, amivel úgy tudom szaporítani a szavakat, hogy közben tulajdonképpen nem is mondtam semmit. Ennek ellenére azért valahol mélyen biztos nagyon fontos igazságokat rejtek el a sorok mögött, úgyhogy érdemes minden szó mögött rejtett értelmet keresni.
Nem. Tényleg nem. Igazából nyílván arról szeretnék mesélni, hogy mi a helyzet továbbtanulás-érettségi-végzős lét fronton. Visszaolvasva a szeptemberi aggódásomat, fogalmam sem volt, mire vállalkoztam ezzel az évvel. Természetesen nem a tanulásba szakadtam bele, erről szó sem volt. De azért az állandó szervezkedés, az osztályban újra és újra fejét felütő és tomboló vitahullám, meg persze a rengeteg, így utólag feleslegesnek tűnő agyalás a jövőmmel kapcsolatban rendesen leszívta az energiámat, ezért is sikerült a blogot is rendesen elhanyagolnom és magára hagynom.
A döntés viszont úgy-ahogy megszületett, leadtam a jelentkezésemet, és az már szinte ezer százalékosan biztos, hogy egyetemre fogok járni, méghozzá itthon, Magyarországon. Bécs nagyon sokáig csábított, és természetesen sokkal nagyobb kihívás lenne, mint Budapest, de megpróbáltam tanulni a hibáimból. Az, hogy anno 12 évesen elkerültem itthonról és kollégistaként próbáltam boldogulni az ország egyik legerősebb gimijében, bár racionális szinten abszolút tökéletes döntésnek látszott, érzelmileg igenis megviselt. Így utólag visszanézve, biztosan túl korai volt, de az első hónapok kifejezett szenvedést jelentettek, és nagyon sok önbizalmam elveszett az első két évben. Érzelmileg igenis is túl nagy akadályokat görgettem magam elé, és hiába ment a tanulás, mint a karikacsapás, mire igazán elkezdtem élvezni az iskolát, a koleszt, egyáltalán a győri életet, már majdnem két év eltelt. És ezt nem szeretném megismételni. Szóval, még ha valószínűleg sokkal nagyobb kihívást is jelentene tanulmányilag Bécs, egyelőre maradok itthon mindenki örömére vagy bánatára.
A szakokkal kapcsolatban is kitisztult azért az ég, és viszonylag magabiztosan írtam be a jelöltjeimet, amik aztán szépen le is redukálódtak, és mostanra igazából csak és kizárólag egy cél lebeg a szemeim előtt. Ez pedig... drumroll... a Corvinus nemzetközi gazdálkodása. Sokan meglepődtek a döntésemen, úgyhogy egy kicsit részletezném. A pszichológiáról még januárban tettem le a pályaválasztási tanácsadó után (talán erről írtam is itt), és a fennmaradó lehetőségek közül mégis elvetettem a kommédiát, mert egy kicsit túl szabadnak és túl bölcsésznek éreztem a jelenlegi énemhez képest. Ez persze nem jelenti azt, hogy két félév után nem ott fogok kikötni, ugye. A skandinavisztikát, mint biztos pontot, beírtam harmadik helyre, de már régóta nem ez az életcélom. Az ng meg hát... barátságos középútnak tűnik, ahonnan még bármerre vihet az utam. Az egyetlen célom az volt a választásnál, hogy olyat keressek, ami nem korlátoz be teljesen, és ahonnan szerteágazóan lehet még továbbmenni, és ilyen szempontból szerintem keresve sem találtam volna jobban nekem valót, mint az ng. A nyelvek pedig továbbra is előnyt jelentenek így a két felsőfokú tudatában.
És egy kicsit a Corvinusról, mert már messziről hallom a BME-n tanulók elégedetlen mormogását. Mondjuk kezdjük ott, hogy ha valahol, akkor a műegyetemen nekem semmi keresnivalóm, mert a műszaki érzéke még egy szőke varangynak is jobb, mint nekem. Igen, valószínűleg nem fogom magam összetörni a tanulásban a Corvinuson sem, de ez elképzelhetetlen mennyiségű lehetőséget biztosít arra, hogy ezt megtegyem máshol. Vagy nem. Annyira nem kell engem félteni, na. Másrészt pedig az, hogy a Corvinuson kezdek el valamit, nem jelenti azt, hogy ott is fogom befejezni.
Aztán mi minden történt velem? Voltam német OKTV-n, amire természetesen semmit sem készültem, és még így is becsusszantam a 27. helyre. Milyen szerencse, hogy semmire sem tudom használni ezeket a pontokat, right? Megnyertünk egy országos csapatversenyt is, ezzel pedig kaptunk pár osztálytársammal egy nyári brüsszeli utat, ami azért akárhonnan nézzük, elég csábító. A színjátszó-business sem maradt tétlen, arany minősítést kapott a csapatunk a regionális fordulón, így áprilisban még országos találkozóra is megyünk. A változatosság kedvéért a német színjátszós csapatnak is besegítek egy kicsit, mert csak. Így szűk egy hónappal az érettségi előtt háromszor is eljutottam moziba, előbb a lánykákkal a Beavatottat néztük (kritika nemsokára), majd barátnőmmel beültünk a Grand Budapest Hotelre (jajj de jó volt), múlt héten pedig öcsémmel és szobatársával megnéztük a Noét(hoztál bogyót?).Elolvastam az Útvesztőt is, jártam színházban, egyszóval telik az élet erre felém is. Újra elkezdtem zumbázni is, hátha a testmozgás felfrissíti az agyam két tanulási periódus között, és igen, valamennyire már arra is rá tudtam venni magam, hogy nekiálljak tanulgatni. Májusra négy középszintű érettségim maradt csak, egy töri, amitől félek, egy magyar, amivel kapcsolatban tehetetlennek érzem magam, egy matek, amit 95 százalék körül kellene megírnom és egy angol, amire nem készülök. Szép az élet, az a lényeg.
