chameleon blonde: fesztivál

21:33

Marina and the diamonds: top 10

22:49

Legidegesítőbb koncertezős "társaim"

21:04

A 21 legjobban várt dal a Szigeten

17:15

VOLT egyszer egy Arctic Monkeys

23:26

Az Arctic Monkeys álom-setlist

17:15

Nem szeretem a nyarat, mert egyszerűen megőrülök a melegtől és borzasztóan tudok szenvedni. Ennek ellenére úgy tűnik az idei nyaram meglehetősen fantasztikus lesz, már ha minden úgy jön össze persze, ahogy azt eddig terveztem. Jöjjön tehát a lehető legkiszámíthatóbb poszt a blog történelmében - nyári tervek a'la fanni. ( Nem tudok franciául. Fogalmam sincs, hogy kell ezt leírni. Azt is anyutól kellett megkérdeznem, hogy a Tartuffe-ben hogy ejtem ki a neveket. Mindegy.)

1. LEÉRETTSÉGIZNI - ez tűnik a legnehezebb kihívásnak, pedig a nehezén már, ha minden igaz, túl vagyok. A három darab maradék szóbelim június huszadikán, pénteken esedékes. Bizony, szorít az idő, a tételek meg csak nem akarnak belemászni a fejembe, de én mindent megteszek. A blogban erről nem is írtam, de a twitter követőim már biztosan besokalltak az érettségi-tweetjeimből, szóval annyira nem ereszteném bő lére. Az írásbelik jól sikerültek, de mindig van hová fejlődni, így aztán a max pontokra hajtok töriből, magyarból és angolból is. Szombaton megkapom majd a bizonyítványom, vasárnap pedig a bankett, ami egyelőre csak egy púpnak tűnik a hátamon, de legalább a kaja jó lesz.

2. ARCTIC MONKEYS - Még mindig nem igazán fogtam fel, hogy Alex Turnerék Magyarországra jönnek, de ha már így alakult, nem hagyom ki ezt a fantasztikus alkalmat, hogy élőben is meghallgassam az egyik kedvenc együttesemet. Már rengeteg emberrel megbeszéltem, hogy találkozunk ott, szóval öcsém valószínűleg rövid időn belül fog idegbajt kapni, de már két éve megállapodtunk, hogy ha az Arctic Monkeys jön, akkor mi együtt megyünk, úgyhogy kérdések nincsenek.

3. SZÍNJÁTSZÓS TÁBOR - az utolsó, minden valószínűség szerint. Mivel az Arctic Monkeys koncert másnapján kezdődik, így elő kell vennem a szervezői tehetségemet, ugyanis fogalmam sincs, hogy a francba fogom ezt megoldani úgy, hogy senkitől ne kérjek túl nagy szivességet. Vagy 0 alvással kezdem a tábort, de az meg ugye nem túl szerencsés. A táborról amúgy annyit, hogy egy hét masszív színjátszás, ami egyrészről szép búcsúztatója lesz az elmúlt négy évnek, másrészről viszont egy kicsit tartok is tőle, mert az ilyen helyeken nagyon sok furcsa ember is megfordul, és bár általában jól bírom a furcsaságokat, higgyétek el nekem, itt van pár olyan dolog, ami átlépi az ingerküszöbömet.

4. BRÜSSZEL - Nem tudom említettem-e itt, hogy még a tavasszal nyertünk egy társadalomismereti versenyen pár osztálytársammal egy brüsszeli utat, na ennek is megtudtuk már az időpontját, július közepén öt napot fogunk a belga fővárosban tölteni. Jártam már egyébként Brüsszelben két éve, de akkor csak egy napot maradtunk, így azért lesz ott még bepótolnivalóm bőven. Hab a tortán, hogy az európai parlamentbe is elmegyünk, na meg persze az osztálytársakkal eltöltött külföldi utaknál kevés jobb dolog van, pláne, ha az egész ingyenes.

5. CSALÁDI NYARALÁS - Ha minden igaz, a történelem során először kiterjesztett családi nyaralásunk lesz, és unokatesómékkal utazunk majd le Olaszországba, Toszkánába, ami úristen nagyon régóta álmom, imádom az olasz kultúrát és természetesen a gasztronómiát is, szóval a fő életcélom, hogy újra igazi olasz pizzát és fagyit ehessek, hahh. Még szervezés alatt van a történet, szóval annyira nem éltem bele magam, de felemelő lenne esténként unokatesóimmal belevágni az olasz éjszakába.

6. SZIGET - évek óta terveztem, hogy meglátogatom a legnagyobb magyar fesztivált, de mindig azt mondtam magamnak, hogy csak akkor vagyok hajlandó ennyi pénzt kiadni érte, ha olyan előadók jönnek, akik tényleg fontosak nekem. És láss csodát, 2014-ben sikerült eljutni ide. Bastille, Miles Kane, The 1975, Imagine Dragons, The Kooks, Tom Odell, Jake Bugg, a Blink, de még Macklemore is hatalmas buli lesz, és egy hetes ott tartózkodásom alatt azért lesz időm arra, hogy ismerősökkel és barátokkal is találkozzak. Jajj.

7. GÓLYATÁBOR - nem kellene persze ennyire előreszaladnom, de ha minden a tervek szerint halad és felvesznek a csodálatos egyetemre, és még mindig lesz kedvem elkezdeni, akkor semmi esetre sem szeretném kihagyni a gólyatábort, mert biztosra akarok menni, hogy nem történik ott semmi izgalmas. Na jó, igazából tényleg érdekel, hogy milyen, meg hát meg kell ismerni a jövőm meghatározó alakító tényezőit, szóval igen. Gólyatábor. Fantasztikus.

Persze ezer dolgom van még. Először is el kellene kezdenem a jogsit, mert a nyelvvizsgák miatt ez eddig kimaradt az életemből, aztán jó lenne valamit dolgozni is a nyáron, csak sajnos erre elég kevés időm marad majd, de igyekszem. Öcsémnek megígértem, hogy németül tanítom majd, de természetesen rengeteg sorozatot és filmet is kell néznem, olvasnom, osztálytársakkal és barátokkal találkozókat szerveznem, meg felkészülnöm a fővárosi életre. Éljen 2014, meg hogy jobban élek, mint 4 éve.

12:22

StrandFeszt ( I'm so done)

Igyekszem addig megemlékezni mindenről, amíg nem vész a feledésbe, viszont figyelembe kell vennetek, hogy a beszámolóm hemzsegni fog a hülyeségektől, mivel a vonaton be-beiktatott tízperces alvószünetektől eltekintve semmit nem aludtam, valamint roppantul elfogult leszek, mivel a rohadt életbe is, nekem a Fall Out Boy volt Az Első Zenekar, arról nem is beszélve, hogy Pete Wentz volt az első sztárszerelmem. Szóval nem tudok tárgyilagos maradni, hiába is próbálnám.

Magyarul itt jön a fanni-féle fangirl elemekkel tűzdelt beszámoló a Strand Fesztivál hétfői napjáról.

Kezdjük ott, hogy rettegve indultam el, olvasgatva, hogy vasárnap egyesek hét órán keresztül a bejutásra vártak. Nagyon paranoiás vagyok ilyen szempontból, meg gyűlölök melegben sorban állni, így majdnem elment az egész kedvem az egésztől. Arról meg ne is beszéljünk, hogy hála a fantasztikus tömegközlekedésnek, előbb egészen Kelenföldig fel kellett vonatoznunk, és onnan le Zamárdiig. Uh, az unk ragról (rag? ehhez most életképtelen vagyok) annyit, hogy drága édes és egyetlen kisöcsémet választottam, három nagyon szimpla okból . 1, utálok tömegesen fesztiválozni, vagy bármit csinálni, mert túl sok kompromisszumot kell kötni, és általában én mondok le minden igényemről, mert ilyen kedves vagyok ,szóval forget kategória 2, az öcsémmel roppant módon tudunk alkalmazkodni egymáshoz, meg amúgy is tartozott nekem, mivel én elmentem vele Muse koncertre. 3, fiú, így a jókedvű és bátor fiúkák és férfiak békén hagynak. Visszatérve a vonatúthoz, azért be kell látnom, hogy megvolt a feelingje, egyből ki lehetett szúrni, kivel közös a célunk, és egyébként csak ennek köszönhettük azt is, hogy a bejáratig eltaláltunk .

És itt jött az első igazi nagy meglepetés, sornak ugyanis híre-hamva sem volt ( időpontilag háromnegyed hat körül jártunk), úgyhogy kb. öt perc alatt bejutottunk, és hirtelen azt sem tudtuk, mihez kezdjünk temérdek szabadidőnkkel. Megnéztük a színpadokat, de hát éppen az Anna and the Barbies produkálta ott önmagát, és töredelmesen bevallom, legszívesebben tíz perc után felpofoztam volna a nőt, annyira idegesített. Tudom, hogy biztos nagyon sokan szeretik, de nekem egyszerűen nagyon sok, szóval sokáig nem időztünk ott. Viszont utána jött az Intim Torna Illegál. Na most. Tudom, hogy nagyon sokan azon a véleményen vannak, hogy a magyar zene így rossz, úgy pocsék, de ez meg szerintem oltári nagy baromság. Alapjáraton én egy elég erős és bombabiztos alteres múlttal rendelkezem, még úgy 12-14 éves koromból (amig el nem kezdett a fél osztályom ilyen zenéket hallgatni, engem meg ez idegesített, szóval kicsit abbahagytam), és e múltamnak köszönhetően nagyon sok jó magyar zenét és együttest ismerek, meg néha ráakadok ilyen kincsekre, mint az ITI, akik hát, ha most szabad ilyet mondanom, perpill a kedvenc magyar együttesem, és ha nem tetszik, lehet lyukat vágni a kádba. Nagy nehezen kikönyörögtem öcsémnél, hogy e csodásan varázslatos koncertre ereszkedjünk be a pórnépbe, és vágjunk a sűrűjébe. Mivel Annáék után egy csomóan otthagyták a terepet, sikerült beállnunk úgy kb. a hetedik sorba, teljesen a jobboldali középbe (két részre volt osztva a nézőtér, középen egy ilyen sáv, na és mi így konkrétba a sáv szélén álltunk, magyarul nagyon perfektül lehetett látni mindent. Innen tomboltunk végig az Intim Torna Illegált, ami fergetegesen élvezetes volt....NEKEM. Körülöttünk ugyanis már kb . mindenki FOB-ra foglalta a helyét, és annyira felhúztak, mert képesek voltak faarccal, nulla életkedvvel végigállni első sorból az ITI meg a Subscribe koncertet, és a tényleges rajongók meg így kb. még mögöttünk pár sorból tomboltak, és ááá.. az ilyen emberek annyira szétcsesznek, miért nem lehet legalább egy picit élvezni azt, ami történik? Mindegy, én kiordítottam a torkomat, mivel minden számot kívülről tudtam, és annyira jó érzés volt, mert egy csomó kedvencemet játszották a fiúkák, volt Test vagyok, meg Mit gondol?, ezekre pedig nem is számítottam, meg jajj, Adta alám, és ráadásul az Albérletemmel zártak... A történet pikantériája amúgy, hogy eddig már vagy három győri ITI koncertre akartam eljutni, de mindig külföldön voltam, amikor ők itt koncerteztek, de ez a tegnapi dolog rendesen kárpótolt azért mindenért.

És itt jött a gyönyörű választás lehetősége: Vagy most még több, mint két óráig nem megyünk sehova, végigálljuk a Subscribe-ot is, és fantasztikus helyünk lesz a Fall Out Boyra, vagy elmegyünk Fish!-re, de akkor hátulról nézzük csak a FOB koncertet. Természetesen az első verzió mellett maradtunk, bár azért ez már egy kicsit neccesebb történet. Amúgy semmi bajom a Subscribe-bal, így koncerten kifejezetten élveztem a zenéjüket, bár így magamtól nem hallgatnék ilyet, de meg kell hagynom, energiában lazán felülmúltak mindenkit az este. Hatalmas volt az őrület, amit élveztem is volna, ha nem kezdett volna el préselődni össze a tömeg, meg ugrott volna nekem valaki félpercenként "milyenjóapogó" alapvelven. Félreértés ne essék, semmi bajom a pogóval, és valószínűleg nem zavart volna, ha magamtól egy Subscribe koncertre megyek, de így, hogy a kis kiharcolt helyemet kellett őrizni, így azért önző módon megint megvertem volna jópár embert. Mindegy, Subscribe mellesleg tényleg eszelős volt, a kis raszta hajú énekes csávesz egyszer így konkrétan fullosan mellettünk/felettünk énekelt, az epic volt, elégedett voltam.

Amint vége lett a Subscribe-nak, jött a tömegnyomor és a szenvedés. Néha konkrétan azt hittem, nem fogok levegőt kapni, de hát egyszerűen annyira csodálatos helyünk volt, nem hagyhattam magam. Azt a fél órát mondjuk senkinek nem kívánnám, konkrétan olyan volt, mint egy hatalmas szendvicsben, egy csávesz úgy fejbekönyökölt, hogy fullosan bedagadt, levegőt sem kaptam, mindenem fájt, de abszolút megérte, mivel nagyon-nagyon közelről láthattam a fiúkákat, és jajj, a kicsi szívem meghalt. A hangosítás mondjuk eszméletlenül kaksi volt így anblock, Patricket alig lehetett hallani, a dob meg a basszus viszont erős volt, de ez kb. így két másodpercig tudta lefoglalni a gondolataimat, mert utána csak a masszív tombolás meg az éneklés maradt. Először is, a fiúk pontosan olyan tökéletesek, mint amilyenek mindig is voltak az én kis 11-12 éves énem képzeletében. Másodszor, halálos boldogsággal töltött el, hogy Pete végigvigyorogta a koncertet, mert esküszöm előtte végig az járt a fejemben, hogy morcos lesz :D Aztán-aztán... Természetesen koncert közben is ment a lökdösődés ezerrel, így egyszer csak azon kaptam magam, hogy basszus, a negyedik sorban állok kb. Na ott már aztán volt minden, kb. kétpercenként lettek rosszul az emberek, de ami még ennél is jobban irritált, az a pár ember, aki fogalmam sincs, mit várt egy koncerttől. Konkrétan ott nyafferoltak, hogy "jajj, valaki rálépett a lábamra", illetve a "lécci ne lökj meg" és hasonlók. Az ilyenektől tudnék falnak menni, nem is térnék ki erre bővebben. Mindezen kellemtlenségek ellenére amúgy a koncert meg maga volt a fantasztikszenzáció, bár még azt sem igazán fogtam fel, hogy élőben láttam a srácokat. A dallistáról nem is nagyon tudok nyilatkozni, jöttek a nagynál nagyobb kedvenceim, ténylegesen végigordítottam az összes dalt, nem is emlékszem már, mi hogy volt, mert egy ilyen félextázisban töltöttem ezt a szűk másfél órát. Bár feltűnően más volt, mint amiket eddig szoktak játszani, szerintem kicsit azt hitték, mi ilyen kis nyomingerek vagyunk, mert csak a nagyon biztos receptekhez nyúltak. Mármint komolyan, én a Beat it-nél lesokkolódtam, arra nagyon nem számítottam, és úgy örültem neki. Aztán hatalmas kedvencem volt még a Little Less Sixteen Candles, meg az I Slept With Someone In FOB, meg hát persze az új albumos dalok is, és ki nem hagynám a legnagyobb slágereket, a Dance, Dance, na az volt aztán a jajjdehajjcihő. Mit szerettem volna még elmondani? Természetesen volt azért hiányérzetem is, mindent megadnék egy élő Hum Hallelujahért és Where did the party go?-ért, de hát majd legközelebb. Mert, hogy lesz legközelebb, az azért ezer százalék. És ha tehetném, most visszamennék a 11 éves énemhez, és elmondanám neki, hogy nem kell aggódnia, minden még sokkal szuperebb, mint azt gondolta.

FOB végére teljesen lefulladtunk, gyorsan feltöltődtünk, közben belehallgattunk a HS7-be (jajj pont a Konyhámban volt Lovasival, az is akkora szerelmem), aztán visszaballagtunk Carbonfoolsra, kicsit hátrébb, de középtájra, hogy mindent lássunk, de ne fullladjunk meg. A Carbonfoolsról annyit, hogy ha valamelyik mai magyar zenekar megérdemelné, hogy világhírű legyen, az szerintem a Carbonfools, egyszerűen mindenük megvan hozzá. Egyedi és minőségi zene, stílusos bandatagok, és szexisten énekes, akinek fantasztikus hangja, táncmozdulatai és karizmája van (Fehér Balázs egy a sok future husbandem közül), plusz egy nagy adag humorérzék és eszméletlen dalszövegek. A koncert az maga inkább ilyen átlagos volt, a közönség és a srácok is elég fáradtnak tűntek, de azért a Birthdayt, a Hideawayt, és a végén a Sunsetet ismételten fullosan élveztem.

Na most hogy ezek után mi történt? Hatalmas szélvihar volt, ezért tele volt homokkal a szemem, meg úgy mindenem, néztünk Balatont, összefutottam egy rakat ismerőssel, vagyis inkább ők futottak belém, velük jól megbeszéltünk hirtelen mindent, aztán olyan négy körül visszaindultunk a vasúthoz, két pesti lányhoz csapódtunk, velük még bementünk boltba, betankoltunk energiaitalból, és az öt harmincassal már jöttünk is haza, hát a hazaút borzasztóan hosszúnak tűnt, de mindegy is, mert túléltük, most meg így próbálom feldolgozni, mi történt, talán egyszer majd sikerál.

14:08

cause I remember every sunset

Azt hiszem, elég régóta adós vagyok egy "mi is történt velem tulajdonképpen a nyáron?" poszttal, mivel az elmúlt időszakot blogügyileg leginkább azzal töltöttem, hogy próbáltam valamilyen téma szerint írogatni, így viszont sikerült teljesen elhanyagolnom azt a vonalat, ami miatt tulajdonképpen anno öt éve az egész blogbizniszbe belemerültem: hogy elmeséljem, mi is történik az én tyúkszaros kis életemben. Több mint két hétre kivontam magam egyébként a forgalomból, és ez eszméletlenül jól esett a pinduri lelkemnek, valamint rendesen meg is változtatott, mindenféle szempontból. Nem tudom, hogy mennyire volt tudatos bennem a cél tavasszal és nyár elején, amikor jelentkeztem erre a két táborra, hogy valamilyen változást eszközeljek az életemben, de hogy messze felülmúltam minden elképzelt elvárást, az ezer százalék.

Július nyolcadikán vette tulajdonképpen nálam kezdetét az aktív, szociális, és emiatt számomra meglehetősen ijesztőnek ígérkező nyaram. Addig békésen bekuckóztam a lakásba, néha egy-két jobb barátnőmmel találkoztam, de abszolút szolid, délutáni fagyizós-beszélgetős történésekre csak, és ha engem kérdeztek, én ezzel tökéletesen meg lettem volna elégedve egész augusztus végéig. De júliusban csak beütött a mennykő a színjátszóstábor képében, ami finoman szólva is legalább száznyolcvan fokot fordított az életemen. Amennyire az elején már csak az elindulás gondolatától is rosszul voltam, annyira nem akartam otthagyni a tábort a vasárnapi búcsúzkodás után, és annyira szívfájdalommal néztem vissza a jobbnál jobb képeket az előadásokról. Nem is nagyon tudom elmagyarázni, mi történt velem. Sokkal bátrabbá váltam ez alatt az egy hét alatt, olyan színjátszós feladatokat hajtottam végre, amire ezelőtt gondolni sem mertem volna, szereztem egy kupacnyi új ismerőst, akikre ezentúl mosolyogni fogok, akárhányszor összefutok velük a városban, készítettem egy mentazöld medúzabábot, aki a Lili névre hallgat, táncoltam és báboztam, valamint káromkodtam az előadásunkban, és ami talán a legfontosabb, rengeteget tanultam saját magammal kapcsolatban. Így, hogy már tudom, min kell változtatnom, sokkal egyszerűbb lesz a jövőben magabiztosabbá és erősebbé válnom. Mindez a hegyibeszéd persze nagyon jól hangzik, de a történethez azért természetesen hozzátartozik, és nem hagyhatom ki, hogy utolsó este azért részt vettünk egy eszméletlenül jól sikerült valamin, amit nem merek sem mulatságnak sem partinak hívni, mert az egyik nevetségesebben hangzik, mint a másik. Lényeg a lényeg, rájöttem, hogy ha macifröccs nincs, vadász is jó alapokkal nagyon érdekes táncmozdulatokat is természetesnek érezhetek, valamint, hogy egy idő után már az amúgy általam nem megtűrt david guetta és pitbull számok is tökéletesnek tűnhetnek. Az éjszaka folyamán sikerült olyan beszélgetéseket átélnem, amikre örökre emlékezni fogok, és mondjuk ki kerek perec: Oltári jól éreztem magam, na.

Nem sokat pihenhettem viszont ezután az élményáradat után, szerdán, tizennegyedikén ugyanis belevágtunk két barátnőmmel életünk egyik legfurcsább és legrandomabb kalandjába: Még a nyáron jelentkeztünk a Corvinus diákszervezetének nyári felkészítő táborába. Elsőre roppant ijesztőnek hangzott, hogy mi ott napi kétszer három órában matekozni és törizni fogunk, de úgy voltunk vele, hogy kár lenne kihagyni egy ingyenes egy hetes táborozási lehetőséget, így aztán ezen a szerdai napon le is keveredtünk valahogy Somogyzsitfára. Na most, ha kérdeznétek, ez a világváros egészen konkrétan a semmi közepétől két kilométerre található, tehát - hogy is fogalmazzam meg? - nem városnézéssel és vásárolgatással töltöttük el a hetünket. Amit viszont helyette csináltunk, az minden előzetes elképzelésemet felülmúlta, és életem egyik legmeghatározóbb élményévé vált ez a táborozás. Tulajdonképpen 100 velem egyidős fiatallal, plusz 40 corvinusos egyetemistával tölthettük el az időnket, és ez, bárhogy is forgatjuk, már nagyon jól hangzik. Ehhez társul az is, hogy a kis egyetemistáink fantasztikus szervezők voltak, akik olyan programot rittyentettek nekünk össze, hogy levegőt venni sem volt időnk. Rengeteget nevettünk és szórakoztunk, együtt táncoltunk uszodákban és focistadionokban, rabszolgákat tarthattunk, akik teljesítették a kívánságainkat, érdekesebbnél érdekesebb alter előadásokon vehettünk részt, de voltak tipikus tábori tényezők is, mint a csapatversenyek, a bátorságpróba, és a tábortűz is. Hogy tanultunk-e? Hát persze, hogy tanultunk, de egyáltalán nem úgy, mint azt év közben tesszük. Öt-hat fős csoportokban toltuk, sok-sok nevetéssel és beszélgetéssel, kötetlen hangulatban, az egyetemista "tanárainkkal", ennek ellenére matekból egy egész témakört sikerült két nap alatt megértenem, és töriből is ragadtak rám azért évszámok. De a tanulás volt a legkevesebb... Ennél sokkal fantasztikusabb volt a rengeteg együtt töltött idő, a közös poénok, és nagy találkozások. Bele sem kezdek abba, hogy elmeséljem a tábor legnagyobb sztorijait, mivel holnapig itt ülhetnék, ha mindent részletesen el szeretnék mesélni. Legyen elég annyi, hogy ha még a tizenegyedik évfolyam előttetek van, és érdekelne titeket egy ilyen "bevezetés az egyetemi életbe" tábor, akkor figyeljétek a lehetőségeket, jelentkezzetek a Studium Generale nyári táborába, mert egy életreszóló élmény.

Mikor szerdán hullafáradtan hazaestem (itt kiemelném, hogy Pesten sikerült nem eltévednem, ami azért nálam mindig nagy szó), és minden apróságról beszámoltam tulajdonképpen bárkinek, aki a közelembe került, kiderült, hogy esélyem se lesz egy legalább három hetes semmittevéssel tökéletesíteni a nyaramat, szombatra ugyanis egy rövid egyeztetés után sikerült elintéznünk barátnőimmel, hogy lemehessünk a veszprémi Utcazenefeszt utolsó estéjére. Természetesen nem is maguk az előadók vonzottak, azokat ugyanis, szégyen-nem szégyen, nem igazán ismertük, sokkal inkább a hangulat csábított minket Veszprémbe. Bár eleinte úgy terveztük, csak hárman hóditjuk meg a fesztivált, egyik lánykának sikerült magával cibálni egy ismerősét, aki meg szintén odavonzott két-három embert, így a végén már azt sem tudtam követni, ki van velünk, és ki nincs. Na itt kezdődtek ám csak a problémák, mert nekem sajnos megvan az a nagyon gonosz és semmirekellő tulajdonságom, hogy ki nem állhatom a buta, suttyó embereket, ebből következően pedig sem komolyan venni, sem kommunikálni nem tudok velük. Ez a hozzánk csapódott havercsávó meg aztán bónuszpontot is kaphatott volna, mert amellett, hogy az értelem sem sugárzott belőle, még azt is hitte magáról, hogy ő az új Coelho, és konkrétan olyan sületlen butaságok jöttek ki a száján "életbölcsességek" néven, hogy az éjszaka folyamán sikerült többször is pofánröhögnöm szegényt. Szóval valószínűleg nem lehettem a kedvence. Mindegy, túltéve magam a fantasztikus társaságon, próbáltam inkább élvezni a programokat. Koncertet mondjuk nem sokat láttunk/hallottunk, egyszer bekapcsolódtunk egy spanyol banda koncertjébe pár perc erejéig, illetve elkaptunk egy francia és egy meghatározhatatlan nemzetiségű együttest is, de a többiek mintha a zene helyett egymás társaságát keresték volna, így az éjjel nagy részében össze-vissza mászkáltunk, valami füves területen bandáztunk és beszélgettünk. Nem mondom, voltak élményteli részei az éjjelünknek, de olyan három körül én már nagyon offon voltam. (Szerencsére nem az alkohol miatt, maradtam a barátságos sör és egy icipici boroslötty kombónál, úgyhogy szinte teljesen józanul kellett elviselnem egyes egyedeket) Megláttuk még kedvenc helyünket, a mekit, aztán bekapcsolódtunk egy random karaoke showba is, de olyan háromnegyed öt körül nagyon kipukkadtunk, úgyhogy a maradék időnket azzal töltöttem, hogy a buszvégállomáson próbáltam megjegyezni, melyik busz hányas kocsiállásról indul.

Innen sem állt meg ám az élet, vasárnaptól keddig ugyanis Vivi érkezett hozzánk, akinek valahogy sikerült túlélnie azt, hogy végig kánikulában kuksoltunk a házban, hogy én az idő nagy részében hullafáradt voltam, és szinte minden pillanatban el tudtam volna aludni, hogy e fáradtságom miatt állandóan meséket szerettem volna nézni, sőt még azt is, hogy nem vagyok épp a legalkalmasabb idegenvezető. Több mint két napig élvezhettük tehát egymás társaságát, és mikor győrben elváltunk, még bennmaradtam a városban Vivivel (nem, nem azzal, egy másikkal. Nagyon jó vagyok az ilyen "gyűjtsünk ugyanolyan nevű barátnőket" programokban. Négy éven keresztül volt két Zsófi nevű szobatársam. Egy élmény. ), sikerült az egész családomnak névnapi ajándékot vennem, szóval egy abszolút sikeres, élménydús, de ugyanakkor roppant fárasztó időszakon vagyok túl, így kb. azóta is csak próbálom kiheverni életem egyik legjobb júliusát.

Persze azt nem mondanám, hogy mostantól így augusztus végéig itthon cseszem majd a rezet, sőt... Mivel a családdal még nem voltunk sehol, beiktattunk egy hosszú hétvégét Szegeden, ami az egyik kedvenc magyar városom, utána pedig egy csipetnyi szusszanó, és már megyek is Zamárdiba, arra a híres-neves Strand Fesztiválra, ahol igenis végig fogom tombolni a Fall Out Boy koncertjét. Unokatesómékkal is jön még majd egy kisebb országjárás, ezt is már régebb óta terveztük, valamint több barátnőmnek is lógok még egy-egy találkával, és strandolás sem esne rosszul... bosszantóan rövid ez a nyár, nem? (;

Marina and the diamonds: top 10

Legidegesítőbb koncertezős "társaim"

SZI-SZI-SZI-SZIGET 2014

A 21 legjobban várt dal a Szigeten

VOLT egyszer egy Arctic Monkeys

Az Arctic Monkeys álom-setlist

Summer Plans

StrandFeszt ( I'm so done)

cause I remember every sunset

fannilány

fire truck

highlight

time machine

eternity

Flickr Images