Valahogy amikor arról beszélnek, milyen extramenő is végzősnek lenni, úgy végigmenni a folyosón, hogy a kisebbek köszönnek neked (amúgy aha..köszönnek, persze. ez maximum a mi időnkben volt elvárható, köszönni az idősebbeknek, ma már... borzalom), valahogy azt mindig elfelejtik említeni, mekkora idegbaj az egész. 

És most kivételesen nem is arról beszélek, hogy májusban-júniusban nekem itt mindenből le kellene éretségiznem, vagy hogy még mindig nem tudom, mit is kezdek magammal az érettségi után, nem, ennél sokkal konkrétabb és földhözragadtabb problémáim vannak. A ballagás, azon belül is a ballagási ruhánk, amely már most, szeptember elején olyan vitaáradatokat kevert az osztályban, hogy rossz nézni.

Még augusztusban megígértettem magamnak, hogy bármi történik, én nem húzom fel magam, tudom nagyon jól, hogy mindenki mekkora irányító középpályás az osztályunkban, én majd szépen visszahúzódom, nem idegeskedek, és mindent elfogadok, mert nem hiányzik egy ilyen plusz stresszfaktor. Rám vall persze, hogy két hétig sem bírtam, és már most legszívesebben megtépném az osztály egy részét (de úgy ténylegesen megtépni. Cicaharc vagy mi a fene. Na, pont olyan esne jól a lelkemnek). Hogy miért?

Alapjáraton sosem voltam teljesen konzervatív típus, mindig benne voltam a különleges megoldásokban és jó ötletekben, de valamiért evidensnek tűnt számomra, hogy a ballagáshoz legésszerűbb és legcélszerűbb ruha az egy kosztüm, amit aztán felsővel meg kiegészítőkkel úgy bolondítunk meg, amit akarunk. Nem véletlen, hogy hosszú évek tradíciója áll a kosztüm mellett: Valószínűleg nem azért választotta azt annyi osztály, mert éppenséggel annyira divatos és fantasztikusan néz ki. Viszont egyszerűen nem tudok elmenni amellett, mennyibe is fog nekünk fájni egy ilyen ruházkodás. Ha nagyon optimistán nézem is minimum 25 ezer a ruhára fog elmenni, és ha már lesz pofám ennyi pénzt elkérni a szüleimtől (de ha a saját pénzemről lenne szó, ugyanezen a véleményen maradnék), akkor már olyanra szeretném költeni, amit később is használni tudok. Soha nem adok ki több tízezreket még olyan ruhákra sem, amiket alig lehet lerángatni rólam, mert egész nap abban vagyok, nem ám egy ilyen egyszeri mulatságra. Egy kosztüm elképzelhetetlenül jól jön érettségin, későbbi csodaéletemben vizsgákon, állásinterjúkon meg lényegében bármilyen hivatalos környezetben. Emellett persze ott az az egyáltalán nem elhanyagolható tény, hogy ahány lány, annyi alak és forma, és a kosztüm azon kevés ruhadarab közé tartozik, amiket kicsi finomításokkal és csalásokkal szinte mindenkin viselhetővé és csinossá lehet varázsolni. 

Ehhez képest mi az a "csodálatos" ötlet, amely megragadta jópár osztálytársam fantáziáját? EGY EGYBERUHA. Értitek? Egy blézerfelsővel, jó, most nem ez a lényeg, hanem, hogy egy ilyen kis ruhácskában parádézzon ott mindenki. Na most. Szerintem konkrétan lehetetlen olyan ruhaszabást találnunk, ami mindenkin viszonylagosan értelmezhetően álljon, mert tök más megy egy vékony pálcikalányhoz, mint egy szélesebb csípő-nagy mell kombóhoz, vagy hozzám, a magas és nagydarab csodához. Ez nem kérdés, ez egy kijelentés, így van, hiába mondják nekem, hogy "de úgy varratjuk, leveszik a méreteid" ÉRTEM ÉN BAZDMEG HOGY BELEFÉREK A RUHÁBA DE ATTÓL MÉG NEM FOG JÓL ÁLLNI, MI NEM FELFOGHATÓ EZEN? A másik, hogy ugyan  hova tudom én még ezt a ruhát, ami valószínűleg nem fog jól állni, felvenni így a való életben? Elmehetek benne érettségizni? Nem nagyon gondolom ,főleg, ha, mint ezek a nagy kreatív gombóckák tervezik, még színeket is keverünk a ruhába. Vizsgázni vizsgázhatok benne? Öö.. nekem nem lenne pofám hozzá, de lehet, hogy ez az én neveltetésemből adódik (anyu egyetemi tanár. end of story). Magyarul fizethetnék tényleg baromi sokat azért, hogy porosodhasson egy ruha a szekrényemben. Arról nem beszélve, hogy ruha ide vagy oda, valamiben  mégiscsak érettségiznem kellene, tehát egy kosztümre még ezen felül is be kellene ruháznom, és feltételezem, ezzel az osztály nagy része így lenne. És lehet, hogy egy-két embert annyira feldobja a pénz, hogy ez belefér, de nem mindenki ilyen szerencsés.

De nem is ez a legnevetségesebb, hanem az, ami miatt egyáltalán felmerült ez a "ne kosztümben  ballagjunk" téma, most figyeljetek: Azért ne, mert az nem egyedi. Na pontosan itt fog el borzasztóan hosszú cinikus röhögőgörcs, mert ez egyszerűen NEVETSÉGES. Kezdve attól az alapelvtől, hogy szerintem pénzen és ruhán egyáltalán nem lehet egyediséget vásárolni, egészen addig, hogy minél inkább rágörcsölünk a témára, annál átlagosabb és/vagy nevetségesebb lesz az eredmény. És nekem ne mondja senki, hogy egy kosztümös megoldásból nem lehet egyedi dolgokat varázsolni. Annyi-annyi lehetőség van, a blúztól kezdve a virágos brossokon keresztül a kendőkig és a nyakláncokig, komolyan, pont nekem, a divatanaabétának kell ezt elmagyaráznom? Ez az egész egyediséghajszolás meg a legnevetségesebb és legszánalmasabb dolog, nem is ragozom  tovább. 

Egyetlen szerencsém van egyébként, hogy ahogy körbepillantottam a termen, rengeteg lány szemében láttam az egyetértő csillogást, és jól sikerült is megbeszélnünk az igazunkat. Meg aztán ott van az osztályfőnök-szülő ütőkártyánk, egyik fél sem hallotta még csodás terveinket, és nem hiszem, hogy mondjuk az álmodozó tiniknél jóval praktikusabb szüleik is ennyire oda meg vissza lennének a ruhácskánk ötletétől. 

Mindegy, az a legfontosabb, hogy a napi kiakadásom megvolt, pedig a tabló és a képek még szóba sem kerültek, a szallagavatóról meg az ottani táncról nem is beszélve, amik hasonlóan nagy falatok lesznek.

Nektek mi a véleményetek? Megéri beruházni egy ilyen csodarucira? Ti miben ballagtatok / fogtok ballagni? Mennyibe fájt egyáltalán a felszerelésetek?

Nem hiszek a divatban. De tényleg, a világ egyik legnagyobb őrülete az alapjáén öltözkedni, hogy nagyokosok, meg "jó divatérzékkel rendelkező emberek" miket mondanak, akiknek mellesleg tele az összes bankkártyájuk annyi pénzzel, amennyit én még elképzelni sem tudok, meg úgy egyébként is. Alapjáraton rosszban vagyok a legtöbb üzlettel meg divatházzal, vagy hogy is hívják őket, mert - és most figyelj - nincsenek pálcikalábaim, széles a csípőm, igen, van rajtam husi rendesen, és még magas is vagyok hozzá, azaz vállas is, magyarul annak az esélye, hogy normális ruhadarabokat találjak a méretemben, így egyre inkább közelít a nullához. Néha így meglátok ilyen harminckettes nadrágokat, és realizálom, hogy az nekem maximum a bokámig menne fel... Na az azért nem kellemes érzés. 

Rengetegszer éreztem magam csúnyának, kövérnek és esetlennek csak amiatt, mert nem fértem de ezekbe a cuccokba (a kínaiakról ne is beszéljünk...annak így az xxl-es az s-es méret kb.), és néha tényleg sírhatnékom lett volna, amikor bevittem az elméletileg méretben passzoló nadrágot a próbafülkébe, és hiába húzkodtam hosszú percekig, nem jött fel. Igen, persze legyek egészséges, mozogjak, fogyjak és minden rendben lesz, de drágáim, nem tudom mennyire vagytok biológiában járatosak, hiába fogyok akár húsz kilót is, a csipőcsontom nem lesz keskenyebb. Na mindegy, erről ennyit, az lenne a legkevesebb, hogy az idióta méretezéseken felhúzom magam. 

Ennél sokkal inkább idegesít az, ahogy mindennek megvan a szezonja, és te azt csak akkor kapod meg. Régóta rajongok már a norvégmintáért, és én  minden egyes télen norvégmintás dolgokat kerestem, már legalább hat éve, nem viccelek. Esküszöm, évekig jártam a boltokat, és sehol, de tényleg sehol nem jelentek meg azok a rohadt rénszarvasok (nem rohadtak, immádom őket, teljes szívemből) Erre egyik télen meg, akárhová néztem, RÉNSZARVASOK, RÉNSZARVASOK EVERYWHERE. Hát én úgy kiakadtam, hogy be is mentem a faszántos kis New Yorker, meg H&M ( seriously, mindenki háendemnek ejti, szóval amúgy ez most édzsendem vagy háundem vagy mi? Igen, ennyire tájékozatlan vagyok, válasz jöhet kommentben) meg ilyen jóság-boltokba, és ilyen dacból felvásároltam az egész készletet, ami így amúgy két éven belülre fel is szívódott, elnyelték a jó kis teletömött szekrények minden lányszobában, de én, de én még mindig kitartóan hordom a drágáimat, mert én szeretem a norvégmintát, és nem azért, mert most épp azt lehet kapni itt meg ott. Hanem mert kicseleztem mindenkit, és jól betankoltam, hahh. 

Ennek az irománynak eredetileg amúgy arról kellene szólnia, hogy én milyen ruhákat is hordok előszeretettel, de amint a mellékelt ábrák mutatják, imádok elkalandozni. Szóval aki esetleg ismerne a valós életben (LOL), az tudja, hogy kb. annyira össze-vissza az öltözködésem, mintha Voldemort és Dr. Szöszi próbálnának meg közösen karácsonyfát díszíteni (ezért a hasonlatért legalább valamilyen különdíj járna). Magyarán, sajnos képtelen vagyok órákig a szekrényem előtt áldogálni, pluszmínusz koleszos is vagyok, azaz limitált az, hogy mennyi ruha lehet egyszerre nálam, így azon szerény kisebbséghez tartozom, akik felkapnak majdnem mindent, ami a kezük ügyébe kerül. Egyedül a narancs-piros-rózsaszín-lila gyengepontokra figyelek, ezek azért egyszerre erősek lennének.. De egyébként? Hát, van egy-két ilyen "bandás" pólóm, konkrétan két vagy három Beatleses, meg egy Ramones menő bordó ujjatlanom, ezeket akármeddig elhordanám. Meg imádom a csíkokat, tele vagyok különböző színű és sávvastagságú csíkos pólóval. Ja meg van egy menő Stewies pólóm, amit Angliából hoztam, és akárhányszor felveszem, egy csomó "jéé de menő pólód van!" felkiáltást bezsebelhetek. És imádom a lányos, de nem nőcis egyberuhákat, ebből is van most már tömérdek, azt sem tudom, mikor vegyem fel őket, mert egyébként meg nem vagyok szoknyás-lányos lány, if you know what I mean. Egyszer majd, ha egyetlen elcseszett lelket is érdekel, csinálok róluk menő fotókat, hogy még menőbb divatblogger legyek.Szoknyám meg össz-vissz van kb. három normális, egy norvégmintás, egy türkiz ilyen lengősbengős meg egy sima fekete. Ha szoknya nem is, akkor meg ugye nadrág... Amit elég nehéz találnom az elefántcombjaimra ugyebár. Mindegy, imádom az ilyen színes farmereket, van most egy ilyen drapp barnás, egy indigókék, egy kékeszöld, egy piros, egy bordó... ezeken élek, szó szerint. Vagyis ezekben. Illetve néha megengedek magamnak egy-két szürke vagy sima farmeres napot, de nadrágilag nem vagyok eleresztve. Jajj, még van egy fekete és egy türkiz rövidnadrágom, ezekben vészelem át a negyven fokokat. Mit hagytam még ki? Jajj, a pulcsik... Imádom az ilyen rohadt lezser, össze-vissza lógó kardigánokat, amiket be sem gombolok meg semmi, ilyen batmanként szárnyalok a tömegben. Sálak, azok viszont jöhetnek bármilyen formában, de azokat meg mindig elhagyom. Mondtam, hogy elcseszett az ízlésem... Meg van egy olyan menő egyetemi dzsekim vagy mim, az még a masszív Zayn-korszakom eredménye. Lefordítom nektek: Az átlagosnál is átlagosabb az ízlésem, de legalább az enyém, és nem ilyen kis más nyommancsoké. 

Kiegészítőket meg nem szeretek hordani, általában idegesítenek a nyakláncok és a karköttyők is, a gyűrűt soha fel nem venném, a fülem meg nincs kilyukasztva. Most ilyen menő kis fonott karkötőkkel próbálkozom, hátha azokat megszokom egy idő után. Cipellőkben meg még kaotikusabb az ízlésem, ugyanúgy imádok vans cipőket venni, mint balerinákat, van egy-két magassarkúm is, amit szeretek, meg az elmaradhatatlan tornacipőkből is van pár példány. 

Most persze szörnyülködhettek, de higgyétek el, sokkal jobb nekem így. Párszor így megpróbálom elolvasni, mennyi mindenre figyelnek az emberek öltözködéskor, meg a stílus így meg úgy, meg a mit vásároltam mennyiért, és rövidtávon leszek nagyon-nagyon rosszul és unom halálra magam. Emellett persze nem ítélek el senkit, aki mindig halál jól néz ki, sőt, inkább felnézek rá, de tudjátok, én csak túl lusta vagyok ehhez az állandó tortúrához. Komolyan, el sem tudjátok hinni, mennyi stresszt száműzök így az életemből. 

De! Ti  nehogy ezt tegyétek, maradjatok olyan csodaszépek és stílusosak, mint eddig, biztos kifizetődik, én meg elnyerem majd a büntetésem.