10 dance practice, ami életet ad

Eltelt már egy kis idő a legelső k-pop bejegyzés óta, de már ott is említettem, mennyire tetszenek a so called dance practice videók, ahol a csapatok egy-egy dal koreográfiáját adják elő egy ilyen kis cuki próbateremben. Nem tudom, amúgy is mindig imádtam a különböző koreográfiákat, de így látni őket még igazibb valahogy. Anyway, összeszedtem nektek 10 személyes kedvencemet, ezeket még akkor is érdemes megnézni, ha nem érdekel különben titeket a koreai zene, de szeretitek a jól mutató impressive táncokat.

10. Monsta X - Hero
Sajnos még nem merültem eléggé a Monsta X fiúk világában (és még nem is tudom őket teljesen elkülöníteni), de a Hero című dalukat imádom és valahogy rábukkantam erre a halloweeni dance practice videóra is, ami ha lehet, még közelebb hozta őket a szívemben. Maradjunk annyiban, hogy elég szexi vámpírok lennének, ha az idolélet nem jönne be nekik.


9. BTS - War Of Hormone
Igazából valószínűleg célszerűbb lett volna külön listát készítenem a kedvenc BTS dance practiceimről, mert hála az égnek minőségi munkákból nincs hiány a BTS táján. Aztán azért is választottam a war of hormone-t, mert ez a real war verzió teljesen megvitt. Egyszerűen imádom, ahogy végigordítják az egész dalt, nem is értem, hogy lehetnek ennyire imádnivalóan idióták.


8. EXO - Growl
Mindenképp szerettem volna EXO videót is a listára, mert szerintem akad azért egy-két menő koreójuk, meg hát jó rájuk nézni, de a wolfhoz csak egy nagyon gagyi minőségűt találtam, így "kénytelen" voltam a Growlt bemutatni nektek. Szóval of course az EXO 12 taggal volt az igazi, és ez az egész tánc meg a számhoz készült klip is kurvajól van összerakva.


7. GOT7 - I like you
Hadd kezdjem azzal, hogy már most bánom, hogy az If You Do valamelyik táncvideóját nem raktam rá a listára, mert az a lábmunka, amit a fiúk végeznek, egyszerűen zseniális! Na de. Muszáj volt helyet szorítanom az I Like You-nak is, mert ezt a koreot annyira imádom. Egyszerűen megölnek mind a heten. És az a vállmozgás... aranyat ér.


6. BIGBANG - Bang Bang Bang
Oké, csak egy hajszállal nyert a bang bang bang a zutterben fellelhető csodálatos T.O.P mozdulatok előtt, és az a hajszál G-Dragon combjai voltak. Komolyan, a rövidnacija miatt sokáig konkrétan nem tudtam másra koncentrálni, mint a combjaira. De egyébként meg az egész bang bang bang koreo annyira élhető, állandóan ezt táncolnám, ha lehetne.


5. iKON - Rhythm Ta
az iKON háza táján sem vagyok kifejezetten járatos, de ez a dance practice videó vett rá, hogy megpróbáljam elkülöníteni az embereket és megtanuljam, ki kicsoda. Nem állítom, hogy teljes a siker, de igyekszem. A Rhythm Ta egyébként is remek dal, de ez a koreo még jobbá teszi, főleg a legeleje, az első fél perc mozdulatai engem konkrétan tönkretesznek, annyira királyak.


4. 2PM - Go Crazy
Én megpróbáltam nem szeretni a 2PM-et, but then Go Crazy happened, ami egy annyira király dal és olyan jót buliztam rá múlt pénteken, mint egyszer. És aztán megnéztem a klipet, meg ezt a dance practice videót és most már olyan lowkey stan lettem, hogy tudom a neveket, nagyjából van kedvencem is, de EZ A VIDEÓ mindenem. Konkrétan imádom, hogy ekkora idióták.


3. GD X TAEYANG - Good Boy
Oké, kezdjük azzal, hogy ez a dal az életem. Komolyan. Mindig azt hittem, tudom melyik a kedvenc k-pop dalom, és akkor meghallom a good boyt és így mmm... mégis maradjon ez. Szóval nagyon élem GD és Youngbae kettősét, meg ezt a zenét és a koreot már a klipben is imádtam, de így egyben látva még zseniálisabb, minden vágyam, hogy egyszer én is eltáncolhassam. Másrészről pedig: Taeyang pufi kabátja.


2. BTS - Boy In Luv
Nem szeretném sokáig ragozni, ha ez a videó nincs, valószínűleg sokkal több idő kellett volna, hogy így elmerüljek a k-popban. De sikerült végignéznem ezt a pár percet és megváltoztatta az életem. Vallásosan imádom ezt a koreográfiát, minden egyes pillanatát, de főleg az ugrálásokat, I live for these jumps, seriously. Az outfitek is on point vannak, minden tökéletes.


1. GOT7 - Just Right
Az a baj, hogy minden fontos jelzőt eldobáltam eddig, de ez a videó... konkrétan igazából semmi mást nem szeretnék az élettől, mióta ezt láttam. először is, kibaszottul elviselhetetlenül cuki mindenki ebben a videóban, imádom, mikor Jackson nekimegy a tükörnek, Bambam letörölhetetlen vigyorát, Mark aegyo pillanatait meg ahogy beletúr Bamboo hajába, JB szexi mozdulatait, Junior közeli felvételeit, Yugyeom pillanatait markkal, ahogy Youngjae meglöki Bamboot... MINDENT.

Oké, elméletileg ennek kellene a legkönnyebb posztnak lennie az eddigi három közül, merthogy semmi másról nem kell írnom, csak arról, kik a legújabb kedvenceim és miért szeretem őket. Sima liba, nem? Hát rohadtul nem. Annyira nem, hogy  minden csapatból (I'm having trouble with the magyar kifejezések you know) nem is tudtam csak egy-egy kedvencet választani, inkább alakítottam három kategóriát és ebben helyeztem el tíz embert. De mivel igazából a másik kilenc embert kb. ugyanannyira szeretem és csak ilyen full apróságok döntenek, természetesen róluk is írni fogok. Mert ahh olyan nehéz dönteni. Értitek? waah. Mom it's so hard. Oh man holy shit, vágjunk bele.

Jaj a három kategória:
- I got my eyes on you: akiken először megakadt a szemem, akik először elkezdtek érdekelni és akiket először megjegyeztem
- From hate to love: azok, akikről első látásra meg voltam győződve, hogy nem fogom szeretni, aztán valamiért meg mégis imádom őket és a legnagyobb kedvenceim
- Can't get you out of my head: azok, akik valamiért egy kicsit később férkőztek a szívembe, de mióta felfedeztem őket magamnak, iszonyatosan megszerettem őket, és ezért általában, ha nagyon-nagyon muszáj és fegyverrel kényszerítenek, talán őket mondanám kedvencemnek.

Oké, szóval tegnap pont a legizgalmasabb résznél hagytam abba, nem? Már amennyiben ezek a szösszenetek izgalmasak lehetnek. Mert most jön az a rész, ahol elárulom, hogy hogyan jutottam el onnan, hogy "hééé ezek ugyanúgy néznek ki" oda, hogy legszívesebben mindegyiket megölelgetném és nem tudok róluk nem csillogó szemekkel meg becéző szavakkal beszélni.

Well, elég gyorsan megtaláltam a Boy In Luv dance practice-hez "tartozó" videóklipet és nagy vagányan elhatároztam, hogy én most beazonosítom ki kicsoda. Először is, segítségül hívtam öreg barátomat, a guglit és rátaláltam g-portálos BTS rajongói oldalakra. Szerintem utoljára 11 évesen a Fall Out Boy tagjait azonosítottam be utoljára így, de valahol el kell kezdeni. Ezen a csodás és nagyon informatív lapon mind a hét fiúról volt egy-egy kép, ilyen alapvető információk, mint hogy mi a nevük és a becenevük és szerepük a csapatban (SZEREP? gec? ezek mik? Leader? heh? Maknae? HEH? Visual?) illetve olyan érdekességek, mint a vércsoportjuk és a kedvenc ételük. Mindez nagyon sokat segített abban, hogy legalább 2 percet nevessek Rap Monster nevén (tudom, hogy nehéz elhinni, de simán el lehet oda jutni, hogy mindenféle irónia nélkül mondod ki ezt a nevet), vagy hogy az egyiknek az a beceneve, hogy Pink Princess, egy srácot kajakra Suga névvel sikerült ellátni, és hogy van egy gyermek, aki fiatalabb nálam. Ez amúgy tök jó volt, de ránéztem arra az egy-egy kitett képre, összehasonlítottam a klipben látottakkal és szerintem talán Rap Mont ha sikerült beazonosítanom. Jó semmi baj, a google még mindig a barátunk, nagy okosan beírtam, hogy BTS boy in luv who's who. És lássatok csodát, léteznek oldalak olyan gyökereknek, mint én, találtam is egy helyet, ahol kb. minden klipből kivágtak egy-egy képet az emberkékről és így nagyjából be lehetett őket azonosítani. És igen, ezzel valamivel közelebb kerültem a célomhoz, csakhogy a legtöbben full különbözően néztek ki a videókban, vagy csak egy-egy klipben nagyon hasonlítottak egymásra és így csak még nagyobb lett a fejemben a káosz.

Oké, ki vagyok én, hogy csak így feladjak dolgokat? Akkor is meg fogom őket különböztetni, ha beleszakadok! Nagy drámára nem kell számítanotok, de sikerült elérnem megalázásország legalját akkor, amikor megnyitottam a tagok - jézus de nehéz ezt leírni - starity profilját. Jó, oké, kétségbeesett voltam, jó? Szóval a srácok starity profilja még rengeteg izgalmas "információval" látott el, csak már akkor gyanítottam, hogy ezek olyan szintű infók lehetnek, mint amikor a One Directionről olyanokat írnak, hogy Louis szereti az olyan lányokat, akik répát esznek, Liam meg fél a kanalaktól. Na, ennyi random információ és megnézett videó után úgy éreztem, lassan jó lenne első kedvencet választanom.

Első kedvencnek hívom mert visszautasítom, hogy egyetlen kedvenc tagot kelljen csak kiemelnem, azzal meg pláne nem fárasztanálak titeket, hogy olyan szakzsargont használjak, mint a bias és bias wrecker (ugyanitt megfontolandó lenne egy k-pop kezdőknek poszt, hogy ne kelljen olyan kínos kereséseken keresztülmennetek, mint nekem kellett). És most hirtelen rájöttem, hogy el sem fogom árulni, ki volt az, mert mm... lesz egy külön poszt csak arról, kit miért szeretek Örvendjetek, vagy sírjatok, csak rajtatok múlik. Lényeg a lényeg, beleszerettem a BTS jópár koreográfiájába és ezáltal a dalokba is: Ott volt az I Need U, aminek a videója egyszerűen gyönyörű, és így sokadszorra már jobban értékelem, mint először tettem, aztán a Boy In Luv, amit ma már sokszor emlegettem, de fontos szerepet játszott a történetben, és szépen lassan előtérbe került a Dope is, aminek a koreoját és a videóját is egyszerűen imádom, és akkor még nem említettem a War Of Hormone-t, ami valamilyen szempontból fontos szerepet kapott, de erről majd később.




Szóval oké, hallgattam a zenét, néztem a videókat, elájultam a táncoktól, de ez elég lett volna, hogy most már egy percet se bírjak ki anélkül, hogy megemlítsem valahogy a k-popot? Valószínűleg nem, sőt, szinte biztos vagyok benne. Na hát ugye interjúk, mint olyanok. Vagyis az ilyen talk show jellegű dolgok. És az egyéb random videók, amikben a világ legszórakoztatóbb játékait játszák, táncolnak, énekelnek, alszanak vagy csak úgy... esznek. IDK, elsőre furcsára tűnhet, hogy azt nézem tök nyugodtan fél óráig, ahogy egy koreai fiú zabál, de egyébként meglepően szórakoztató. Főleg ezek a kihívásaik meg challenge-k, amik alapján elég sok mindent megtudhatunk róluk, iszonyatosan szórakoztatóak, ötletesek, és konkrétan néha a földön fetrengek a röhögéstől miattuk. Már nem emlékszem, mi volt az első ilyen videó, amit megnéztem, talán EZ, ahol három tag sírja el bánatát egy dal tetején, de az egész annyira random, hogy egyből több ilyenre volt szükségem. Aztán újabb mérföldkőt jelentett EZ a videó, ahol a fiúk a jó öreg mutogatósdi kicsit felpörgetett verzióját játszák, és hát eszméletlen pillanatok vannak, az utolsó fél perc pedig külön közel áll a szívemhez, mert.. na.. sportok (különösen egy. ahhh itt kezdtem el szenvedni teljesen). De most nem fogok itt belinkelni minden videót, össze sem merem számolni, mennyi ilyet végignéztem már, érdemes ezeknek esélyt adni siralmasan haláliak. Valahogy így keveredtem bele az egész BTS bizniszbe, most már meg a csapból is ők folynak nálam, tele van képekkel a telefonom és a gépem, és a youtube videóik nézettségét sem eggyel növeltem az elmúlt két hétben.




Na de! ki vagyok én, hogy hét új kedvencnél megálljak, neeem, nekem tovább kellett rontanom az életem további 11-gyel (+3 és ez egyre csak növekszik). Következő áldozatom a GOT7 volt, akikhez eleinte mindig csak úgy jutottam el, hogy a sok BTS hallgatás közben kidobta egy-egy videójukat a youtube. Én meg szeretek kísérletezgetni, meg hát az If You Do dalt alapból is menőnek tartottam. Aztán egyszer-kétszer-sokszor rákattintottam a Just Rightra és utálom itt leírni, de egyből imádtam. Na most ha még soha nem láttatok egyetlen k-pop videót sem és vannak előítéleteitek, akkor kérlek titeket ne a just right legyen az első, amit megnéztek, mert könnyű rámondani, hogy ebben minden benne van, amit soha nem szeretnétek többé látni. DE! mindenki tudja (vagy legalábbis sokan), hogy i have a weak spot called BABY BOYS, azaz imádom a kisfiús fiúkat. És lenyűgöz, hogy azok a srácok, akik az if you do-ban szexik, itt úgy néznek ki, mint az ovisok, és mindkét stílus kegyetlenül jól áll nekik (like... literally mindenkinek. Még annak is, akiből nem néztem volna ki). És ez a Just Right egyszerűen annyira édes. Viszont csak a videó nem lett volna elég ahhoz, hogy olthatatlan vágyat érezzek az elkerülhetetlen gugli-csatákhoz, nem, ehhez kellett EZ a dance practice videó. Mert ennél cukibbat én még a világon nem láttam. Mármint komolyan, ez a négy perc engem bármikor felvidít. Maradjunk annyiban, hogy ezek után muszáj volt kiderítenem két srácról, hogy kicsodák, és ha már itt tartottam, lenyomoztam az egész csapatot. Már ügyesebb voltam, mint először, egyből segítségül hívtam a videós who1s who-kat, és így valamiért sokkal korábban sikerült megkülönböztetnem a tagokat egymástól. Jó, ebben lehet, hogy az is segített, hogy hárman a csapatból, Bambam, Mark és Jackson nem koreaiak (és emberibb nevük/becenevük van). Igazából itt is elkezdtem videókat és interjúkat nézni, olyan simán végigpörgettem egymás után három 40 perces interjút, hogy azt rossz volt nézni, és így a szerelem instant volt a GOT7-nel is. Az egyik kiemelendő videó volt a GOT7 történelemben EZ, ahol egyesek a hófehérkét játszák el csodálatos beleéléssel, öröm nézni. Jaj és muszáj megemlítenem, hogy elképesztő mennyiségű GOT7 kép került fel a gépemre. Egyszerűen ezek a gyermekek annyira fotogének, nem lehet velük mit kezdeni. És azt is szeretném megemlíteni, ha már itt tartunk, hogy napok óta a fiúk saját kis miniyoutubeshowját, a Real Got7-t nézem, és ez egyáltalán nem segített az ügyemen, hogy kedvencet válasszak közülük, mert lassan (igazából nagyon gyorsan) már ott tartok, hogy mind a hetüket túlságosan szeretem. Mármint komolyan, annyira csodálatos emberek. És olyan viccesek. Hajnalban is néha olyan hangosan nevettem miattuk itthon, hogy a ház másik végében élő szüleim felébredtek rá. Ugyanitt, már ezt a kedvenceimről szóló következő részben úgyis kifejtem majd: a girl group dancekben mind a BTS, mind a GOT7 produkált már gyönyörű dolgokat.




A BIGBANGgel kicsit több dolgom volt, vagy legalábbis talán egy picivel hosszabb időbe telt, hogy igazán megszeressem, bár ennek valószínűleg ahhoz is köze volt, hogy túl sok megnézetlen BTS és GOT7 videó várt még rám, így nem volt rá szükségem, hogy utánuk járjak. Végül mégis megtettem és milyen jól tettem! Említettem, hogy a Bang Bang Bang már elsőre is nagyon bejövős volt, sokat is hallgattam relatíve, aztán megtaláltam hozzá a dance practice-t is, és ez nagyban előrelendítette érdeklődésemet. De az igazi választóvizet nem ez jelentette, hanem egy élő fellépés egy ilyen zenei díjátadó történeten, egészen pontosan EZ. Kisregényeket tudnék arról írni, mennyire tökéletes ez az egész. Először is imádom az energiáikat: nagyon szeretek koncertekre járni és különböző előadók koncertfelvételeit nézegetni, de még így is meglepett, hogy ez az öt srác mennyi energiát képes felszabadítani a színpadon, egyszerűen minden mozdulatukon érződik, hogy mennyire fontos nekik ez az egész, hogy azért állnak színpadra, hogy átadhassanak valamit, és ez egy egészen varázslatos dolog. Konkrétan számítógép előtt ülve is táncolni támad kedvem. Aztán imádom benne a koreográfiákat, azt, hogy három kedvenc dalomat adják elő, az outfiteket, úrég, G-Dragon pink szőrös kabátja engem konkrétan levett a lábamról. Ránézel arra a darabra és biztos vagy benne, hogy nincs ember a földön, aki ezt hordani tudná, és akkor jön ez a srác, és idk kibaszott jól néz ki benne? És meg sem fordul a fejemben, hogy nevetséges lenne. Szóval ja, ez a fellépés a mindenem, és ennek segítségével jutottam el a bigbanghez. Azóta persze milliónyi hülye videót és interjút megnéztem, és furcsa módon itt is mindenkit megszerettem, és ha BIGBANG, akkor muszáj azt is megemlítenem, hogy végtelenül tisztelem is mind az ötüket. Elég epikus sztori, amit leraktak az asztalra, és mégis annyira tiszta emberek, én ezt nem is hiszem el. De emellett meg komplett idióták is, konkrétan hangosan szoktam visítani egy-egy megszólalásuktól, de hát ez már megszokottá vált az elmúlt két hétben.




Nem mondom azt, hogy itt teljesen megállt az élet, de maradjunk abban, hogy a BTS, a GOT7 és a BIGBANG életem Bermuda-háromszöge. Viszont! Ha már itt vagyok, gyorsan megemlítem, hogy nagyon szeretem még az EXO zenéjét és egyre jobban vonzanak maguk a fiúk is (csak félek a sok drámától... egy zayn elég volt nekem, az EXO meg már alapból három Zaynen túlvan). De az biztos, hogy az EXO egyszerűen remek rádiópopban utazik, konkrétan minden daluk már első hallgatás után belement a fejembe, és a koreoik is eléggé adják. Illetve pár interjú után megállapítottam, hogy nagyon tündéri emberek is, és lassan már mind a tizenkettejüket/tizüket/kilencüket meg tudom különböztetni. Külön kedvencem Lay, akinek a könyvébe is beleolvastam már, és lenyűgözött két oldal után is. Meg hát ENNEK a videónak ki tudna ellenállni? De Chent, Sehunt, D.O.-t, Chanyeolt és Baekhyunt is nagyon szeretem, meg vérzik a szívem Taoért, Krisért és Luhanért, akik mind nagyon tündérnek néztek ki. Aztán vannak még dalok, amiket megszerettem az elmúlt időszakban, de a fandomban még nem mélyültem el, ilyen pl. a Bad az Infinite-től, de hogy egy kicsit a női vonalat is erősítsem, jópár 2NE1 dal is megtetszett, CL Hello Bitches-e pedig a himnuszom, komolyan. A legbűnösebb élvezetem pedig az Ice Cream Cake címre hallgató dal, mert az I scream, you scream give me that give me that ice cream sor túl zseniális erre a világra.

Remélem alig várjátok a következő részt, ahol részletesen fogok ömlengeni vagy... tizenkilenc fiúról. Nagyon izgalmas lesz. Komolyan. Fúú. Elképesztő.

FOLYTATÁS KÖVETKEZIK

Általában onnan lehet tudni, hogy valamit nagyon fogok szeretni, hogy amikor először (másodszor, harmadszor) ajánlja valaki, azt mondom, hogy DE nekem ez biztos nem fog tetszeni. Így volt ez anno a síugrással, a one directionnel, a gleevel halmozottan, de még a teen wolfra is igaz ez a tétel. Ezért aztán végülis annyira nem is lepődtem meg, hogy legújabb mániám ilyen gyorsan magával ragadott, mert az első reakcióm arra, hogy k-popot hallgassak, valami olyasmi volt, hogy "de hát én nem is szeretem az ázsiai embereket".

Ami egyrészt rude af, másrészt rasszista, felszínes és mindenekelőtt nagyon buta kijelentés volt tőlem, de sajnos nem újszerű. Hogy is mondjam? Nem kifejezetten érdekelt korábban, hogy mi történik Ázsiában. Középiskolában végiguntam a Japánról és Kínáról szóló föci és töriórákat, rohadtul idegesített, ha a síugróversenyeket Japánban rendezték, és összes kapcsolatom a kontinenssel abban merült ki, hogy néha "kínait" ettem, meg az amerikai sorozatokban fel-feltűnő ázsiai származású színészek közül párat megjegyeztem magamnak. Ami szánalmasan kevés, belátom, és tudom, hogy ez az én hibám. I was a mess. De! Mikor kezdjen el jobbá válni az ember, mint a huszadik születésnapja közelében?

Na jó, azt azért én sem gondoltam volna, hogy koreai fiúk fogják tönkretenni az életem és hogy egy hét alatt annyi információt és érzelmet halmozok fel magamban, ami egyszerűen kezelhetetlen. Úgyhogy most kicsit önző módon a blogot is arra fogom használni, hogy elárasszam legújabb mániámmal. Hogy a legelejéről kezdjük, mint minden, ez is a saját hibám volt. Illetve azé is, hogy a Gleenek vége, a One Direction szüneten van, Schlierenzauer sem versenyez, így igazából eléggé szűk vágányon volt azon dolgok száma, amiért nagyon aktívan rajonghatok. És ha ez eddig a blogból, a twitteremből és úgy az egész életemből nem lett volna eddig leszűrhető, az életem nagyon lényeges részét képezi, hogy rajongok dolgokért. Mert szeretni valakit a tehetségéért, azért, amit csinál, úgy, hogy nem is ismered az adott illetőt személyesen, tök király dolog. Próbáljátok ki, megéri. Szóval úgy állt a helyzet, hogy nem nagyon volt miért lelkesednem (kivéve a szokásos 1D drámát, de conchobar már nem okozott szívfájdalmakat, maradjunk őszinték). Ezért ártatlanul feltettem a kérdést twitteren, hogy mibe kellene időt és energiát invesztálnom. Tettem ezt azért, mert ha zenéről, filmekről, de főleg, ha sorozatokról van szó, általában a  twitteres követettjeimre és az öcsémre hallgatok. Utóbbira azért, mert nálam sokkal jobb ízlése van, a twitteren viszont inkább praktikus okai vannak ennek: így sokkal nagyobb százalékát értem meg a posztoknak, hozzá tudok szólni témákhoz és nem vagyok egyedül rajongásom tárgyával. Na jó, meg obvi tök sokra becsülöm azokat az embereket, akiket követek és abszolút adok a szavukra, mert nagyon sok jó dolgot köszönhetek nekik (ez volt az ultimate benyalás rész, aki csak ezért jött, megnyugodhat, mehet aludni). Lényeg a lényeg, hogy az első opció, amit my fellow sinnereim ajánlani tudtak, az a k-pop volt. És akkor jött a fenti mondat, majd egy nagyon gyors, de azért mutathattok pár videót válasz is, mert A) bár próbálok keménynek tűnni, mindenre nyitott vagyok B) meg akartam érteni, másokat hogy szippanthat be ez olyan gyorsan C) I trust you, fam.

Innentől kezdve meg minden viszonylag gyorsan történt?? Én sem értem, hogy lehet valamiben ennyire elmerülni másfél hét alatt, de biztosan segített, hogy a vizsgáimmal nagyjából végeztem már, így lényegében semmi más dolgom nem volt, mint videókat nézni. Szóval vegyük a bermuda-háromszöget, azaz az első három videót, amit kaptam:




Próbálom felidézni az első gondolataimat, valami ilyesmi játszódott le a fejemben, mikor megnéztem először az If You Do videót: okééé ez a fiú aranyos. wait, mennyien lesznek ezek? ohh ez hét. gecc. okééé, a rap hogy jön ide? I mean it's okay de nem számítottam rá .Ugyanitt: SZŐKE? hmm érdekes. A pöttyös ing király, outfit is on point. Meg ez a mély hang bejön.Okay wait a minute, ki ez a gyermek a borszínű öltönyben és csíkos pólóban? És ez az everydaay every night rész menő. Bár minek énekelnek random angol sorokat? ÚRISTEN MEKKORA KIRÁLY A KOREOGRÁFIA. úúú ez a srác is elég menőnek tűnik itt a refrén után. De a dal egy kicsit furcsa... és az még furcsább, hogy nem értek belőle semmit. What is happening? okay, I can deal with the every day, every night part.Nem de komolyan, a tánc mekkora királyság. this is some serious shit.húú de sok az érzelem itt valakikben. Okay, I'm not saying I'm a fan, de ez sokkal minőségibb volt, mint számítottam, a srácok cukik, bár meg nem tudnám őket különböztetni, a videó menő és a tánc nagyon király??? kb. ennyi.




Ezt követte a BTS videója, ami közben kb. ez játszódott le bennem: 2 seconds into "k-pop and chill" and somebody's already crying I didn't sign up for this... miért is gondoltam azt, hogy a k-pop valami olyasmi, mint avril hello kittyje? ja igen, mert egy előítéletes hülye barom vagyok, calm down fanni. Okéé, megint rap. I can deal with this. Ugyanitt: wow nagyon menő a gyermek haja. Vajon ők mennyien vannak? Imádom a liliomokat. Ezek a random angol sorok annyira catchyk.Okaay, these kids look cool. Megszámoltam. HÉT. ők is heten vannak. Coincidence? I  think not. Olyan furcsa, hogy nem is értem mit beszélnek, de a videón meg a dalon keresztül egy csomó érzelem átjön? ez hogy lehetséges? Ó nézd már, itt is van egy szőke. hmm. but stop crying pls. Azért ez a nyelv vicces. This is cool. It was cool. I'm not saying I'm a fan, de ez is sokkal menőbb volt, mint gondoltam.




És harmadik nagyágyúként jött a bang bang bang, kb. így kommenteltem magamnak: Wow this is something different. Jó ez a zene ember. Okééé, ez a rózsaszín haj nagyon menő. De nem biztos, hogy ez a csávó lesz a kedvencem, valamiért furcsa a feje. Azok a háttérben táncosok vagy a többi tag? (ez nálam örök kérdés, komolyan). Jön a rap, már meg sem lepődöm, de cowboyok az űrlények ellen? ÉÉÉS megvan a szőke tag is. Ő mondjuk cuki?? Meg ez a homokszórás meg a színek menők. Ó ők csak öten vannak. de ez a refrén rohadt jó. Már most gengszternek érzem magam. Hééé ennek nincs szeme. Okéé ez a csávó ezzel a pirosas-pinkes hajjal NAGYON MENŐ. like... nagyon. És make up is on point. OKééé, ezzel tudok együtt élni. BANG BANG BANG!!! And now the party scene. I'm ready, I'm so ready. Oké hát ez nagyon jó I wanna dance with somebody. Komolyan, én nagyon rég hallottam ilyen táncolható zenét. Bennem van a boogie. I'm not saying I'm a fan, de ez nagyon menő volt és abszolút nem erre számítottam.

De ha csak ezt a három videót nézem meg, valószínűleg több idő kellett volna, hogy ennyire érdekelni kezdjen a koreai popkultúra. A ráadás videó, ami aztán tulajdonképpen fordulópontnak vagy mérföldkőnek is nevezhető a k-poppal való kapcsolatomban, a következő volt:




Igeen, egy dance practice. Ha eddig nem hittem abban, hogy ezek az emberek tehetségesek, akkor ez a videó teljesen meggyőzött. Majdhogynem végig tátva volt a szám, és most ezt nem azért mondom, mert One Direction-ön nevelkedtem, akiknek a tánchoz finoman szólva sincs közük. De ez a koreográfia... ÁLLATI KIRÁLY. like... királyság on a whole new level. Ilyen nem is létezik. Mi ez a videó? Oké, miután megnéztem egymás után kb. négyszer ezt a videót, valahol félúton leesett, hogy ezek ugyanazok a fiúk, akik a második dalt énekelték... és itt kezdődtek az igazi problémáim, merthogy akkor meg voltam róla győződve, hogy teljesen máshogy néznek ki a két videóban és egyszerűen képtelen voltam eldönteni, hogy hogyan lehetséges őket megkülönböztetni. Mármint komolyan. Hogy leszek én képes hét tök hasonló srácot megkülönböztetni???

FOLYTATÁS KÖVETKEZIK (de tényleg, ne higgyétek, hogy megússzátok ennyivel)

Ahogy említettem, az előző dallista közel sem volt teljes, hiszen rengeteg olyan nem kislemezes/videós/menőséges dal is beférkőzött a szívembe, ami abba a felsorolásba egyszerűen nem kerülhetett bele. Most jöjjenek tehát azok a kedvenceim, amik még nem kapták meg a nekik megfelelő figyelmet a zenepiactól, de ez nem jelenti azt, hogy nem tökéletesek. (Néha csaltam, mert volt olyan dal, ami végülis kislemezesnek is vehető, de igazából nem kapott nagy hype-ot, szóval inkább idetettem. Such a rebel)

50. Brandon Flowers - Diggin' Up The Heart
49. One Direction - Temporary Fix
48. Halsey - Drive
47. Fall Out Boy - Jet Pack Blues
46. Twenty One Pilots - The Judge
45. Little Mix - Weird People
44. Imagine Dragons - Hopeless Opus
43. Fifth Harmony - Top Down
42. Nick Jonas - Wilderness
41. Catfish And The Bottlemen - Business

Nem mondom, azért egy kicsit nehezebb volt nem kislemezes dalokból összegyűjtenem ötvenet úgy, hogy visszafogjam magam, és ne pakoljam rá az egész Made In The A.M.-et úgy, ahogy van, de összességében meglepően gyorsan végeztem vele. Brandon albumáról első hallgatás után is kiemelkedett már számomra ez a dal, a Temporary Fixről pedig már zengtem ódákat nem egyszer, Niall Horan you naughty boy. (Ki kellett törölnöm egy dalt, hogy valahogy ez mégis ráférjen). A Drive refrénje aranyat ér és mindig jópár otp-met eszembe juttatja, ezért került ide is. A Jet Pack Blues nagyon popos-lightos lehet azoknak, akik a kétezres évek végén hallottak utoljára FOB-dalokat, de én (lehet pont ezért is) nagyon megszerettem. A twenty one pilotsról sem nagyon tudok már újat mondani, a The Judge szövegét is imádom, mint mindig. A Weird People a Little Mix lemezének címadó dala, és szerintem elég jó ars poeticája is lehetne a lányoknak. Vagy nekem, ami azt illeti. A Hopeless Opus csak szimplán cuki, a Top Down viszont az egyik legalulértékeltebb dal a Fifth Harmony debütáló lemezéről, szerintem zseniális. Nick Jonas nem kislemezes dalai is nagyot tudnak ütni, ez a Wilderness például nagyon kedves kis dal lett hallgathatóság szempontjából. Cafishéket már említettem az albumlistán is, a The Balcony minden szempontból figyelemreméltó, ezt a Businesst meg külön szerettem.

40. Shawn Mendes - Kid In Love
39. DNCE - Pay My Rent
38. Bastille - Hangin
37. Demi Lovato - Old Ways
36. Troye Sivan feat. Betty Who - Heaven
35. Halsey - Srange Love
34. Nick Jonas - Take Over
33. Adele - Send My Love
32. James Bay - Craving
31. One Direction - What A Feeling

Ez a Kid In Love egy olyan cuki szám, amitől a tizenöt éves énem konkrétan hátast dobott volna, és biztos, hogy akkor nem 1D poszterekkel lett volna telerakva a falam (de, azzal is). A Pay My Rent meg szerintem tök jól viszi tovább a DNCE stílusát a Cake By The Ocean után is, úgyhogy csak így tovább nekik. A Bastille nem kényeztetett el idén, de majd jövőre! Mi év lesz az is, te jó ég. Demi albumáról elsőre ez az Old Ways tetszett meg legjobban, így többet pörgött nálam, mint a többi dal a Confidentről.  A Heaven pedig annyira jó, főleg azért, mert Troye mellett Betty Who-t is egyre jobban szeretem mostanában. A Strange Love szerintem kiemelkedik a Badlandsről, amivel talán nem mindenki értene egyet, DE AZ A SZÖVEG. A Take Over szintén Nick Jonas szólóalbumáról jött, hiába, a Jonas tesók rendesen odarakták ezt az évet (kivéve Kevint, akinek egyetlen megjegyezhető dolga az volt, hogy valamelyik közösségi médián elkezdte követni trumpot és családját). Én végighallgattam a 25-t, igazából nem is volt rossz, de a balladákkal mindig hadilábon álltam, de ez a Send My Love ez hatalmas jamem lett, ha lenne spotify-on, még előrébb végzett volna. A Craving az egyik abszolútkedvencem James Baytől, nem csoda, hogy ide is felkerült, ahogy a What A Feeling is a 1D-től, mert mm... 70-es évek much? Abszolút nem várt stílus much?

30. Kasabian - Doomsday
29. Fall Out Boy - Novocaine
28. 5 Seconds Of Summer - Safety Pin
27. All Time Low - Dancing With A Wolf
26. One Direction - Wolves
25. Twenty One Pilots - Polarize
24. All Time Low - Bail Me Out
23. Fifth Harmony - Reflection
22. One Direction - Olivia
21. Muse - Reapers

Erről is írtam már, de a Kasabian albumáról teljesen elfeledkeztem tavaly, idén viszont a Szigetes koncertjük miatt újra visszatértem hozzájuk, és nagyon megszerettem ezt a pink csodát. A Doomsday pedig rohadtul bentragadt a fejemben, volt, hogy napokig ezt énekeltem. A Novocaine az AB/AP egyik csúcspontja ennél sokkal többet most nem is tudnék róla mondani. A Safety Pin is azok közé tartozott a Sounds Good, Feels Good-on, amiket elsőre is megjegyeztem és dúdoltam magamban. A Dancing With A Wolfnak már a címe is kiváló, és a Bail Me Out-tal nálam vitték a pálmát, ha a Future Heartsról van szó. Ha meg már farkasok, akkor a 1D Wolves című dala nálam telitalálat volt, annyira királyságos a szövege, meg az egész költői kép, amire felépítették. A Polarize mindent tud, amit minden jó twenty one pilots dalnak tudnia kell, a Fifth Harmony albumának címadó dala meg mindent tartalmaz, amit én egy girlpower számtól elvárok, Az Olivia azért is csodálatos, mert Harry Styles tud dalt írni, meg mert THE BEATLES FEELINGS, oh god. A Reapers meg valamiért megragadt a Muse albumról, pedig azért nem hallgattam agyon a Dronest. Majd jövőre.

Bár sok dolgot nem kezdek az életemmel, szerencsére a mainstream kultúra még mindig rettenetes módon érdekel, úgyhogy ismételten hoztam egy olyan kis válogatást, mint amilyennel jelentkeztem már korábban az év folyamán. Olvassátok, hallgassátok, nézzétek, szeressétek! És vegyétek úgy, hogy ezekről mind külön-külön szerettem volna írni, csak reménytelenül lusta vagyok.

5 Seconds Of Summer: Sounds Good Feels Good
Már a második albuma jelent meg az ausztrál négyesnek és szerintem ebben sikerült csak igazán definiálniuk, milyen szerepet szeretnének betölteni a piacon és egyáltalán kik ők a mai könnyűzenében. Valahol pont a One Direction és az All Time Low/ Good Charlotte közé félútra lőtték be a Sounds Good Feels Good dalait, és nemcsak nálam működött, hanem például Amerikában is, mert az album első helyen nyitott a billboardon is (bár sok vetélytársa nem volt). Nagyon érezni a dalokon, hogy Luke, Calum, Ashton és Michael szinte végig a Madden testvérekkel dolgozott, és ez jót is tett az albumnak: A Sounds Good Feels Good sokkal átgondoltabb, érettebb hangzásvilágot hozott igazi slágergyanús darabokkal. És most nem csak a Hungry Like a Wolf dallamára felépített Hey Everybody!-ra és a sikeres első kislemezre, a She's kinda hot-ra gondolok, hanem a borzasztóan fülbemászó Permanent Vacation, az erős nyitásnak számító Money, vagy az Alex Gaskarth közreműködésével írt Catch Fire című dalokra. Jó ez a lemez, bár több időm lenne hallgatni.
J'ai tué ma mère (2009)

1. Azért, mert egy nagyon király album.

Holnap újra kilátogatok a Szigetre, ami nagyon furcsa élmény lesz azok után, hogy a múlt évben végigsátraztam ezt a hetet a Hajógyári szigeten. Viszont aki a kicsit nem becsüli,..
Azért választottuk a pénteki napot, mert én évek óta imádom a Marina and the Diamonds zenéjét, öcsém pedig kifejezett rajongója a Kasabian dalainak, így aztán ez tűnt a legoptimálisabb kompromisszumnak. A holnapi koncertnek előre örülve úgy gondoltam, eljött az ideje, hogy összeállítsam a kedvenc Marina dalaim listáját, még ha a szívem szakad is meg pár dalért, amit ki kellett hagynom a legjobb tízből.

11. How To Be A Heartbreaker
Oké, tudom, hogy azt ígértem, hogy csak 10 dal lesz, de az utolsó pillanatban eszembe jutott ez a szám, és egyszerűen nem mertem/akartam kihagyni a listámról. A sztori nagyjából annyi, hogy régen egyáltalán nem tartozott a kedvenc Marina dalaim közé, de aztán megjelent a glee-s feldolgozás, és ahogy ez lenni szokott, az teljesen visszaszoktatott az eredetire és onnantól nem volt megállás.

Szinte teljesen mindegy, hol kerestek rá először a brit Years & Years együttesre, az első mondatok között említik majd, hogy ők nyerték el a BBC Sound Of 2015 díjat. Ez sokáig nekem sem mondott semmit, de olyan elődök után jutott el hozzájuk az elismerés, mint Sam Smith, Ellie Goulding, Jessie J, Mika vagy Adele, akik azért azóta rendre álomszerű karriert tudhatnak maguk mögött. A rádiók által még itthon is felkapott King után így elég magas elvárásoknak kellett megfelelniük a srácoknak, Mike-nak, Emre-nek és Olly-nak, mikor kiadták debütáló albumukat, a Communiont, ami a héten került a boltokba és így hozzám is.

Ha a média és a kritikusok magas szintet vártak a fiúktól, akkor az én elvárásaim már felhőkarcolóknak voltak tekinthetőek. Nem is feltétlenül a King miatt, bár ez az első kislemez az év egyik, ha nem legjobb popdala és a szöveggel és a videóval együtt valami olyan egységet és konstrukciót alkot, amit abszolút nem várnék el egy épphogy megalakult friss bandától. Ami viszont még ennél is nagyobb hatást gyakorolt rám, az a többi, az elmúlt egy évben megjelenő dal volt, hiszen mind a Take Shelter, a Desire, a Shine és a Real is már jóval a lemez megjelenése előtt bezárta magát a szívembe. Nagyon nagy érdeklődéssel vetettem bele magam az anyag végighallgatásába, hiszen kíváncsi voltam, tudnak-e még meglepetéseket okozni Ollyék, vagy egyáltalán képesek-e azt a magas színvonalat hozni, amihez hozzászoktattak.

Könyörgöm, hadd mondjam ki a lehető legegyszerűbben: IMÁDOM EZT AZ ALBUMOT. Minden hibája, minden apró tökéletlensége ellenére vált a kedvencemmé már az első hallgatás után, mindezt úgy, hogy én hosszú-hosszú évekig arra szavaztam, hogy rendes, domináns gitárjáték nélkül márpedig nem létezik jó zene és az "elekronikus zene" (is this even a thing?) csak rossz lehet. Azóta persze már számtalanszor mea culpáztam, rá kellett jönnöm, hogy az élet nem ilyen egyszerű, és ebben azért a Communionnak is szerepe volt.

A Foundation számomra inkább egy introként és bevezetőként üzemel, mint teljes értékű dalként, annak viszont tökéletes: letisztult, és nagyjából megmutatja, mire várhatunk az elkövetkező bő egy órában. A Real szerintem azért is  válhat az egyik legnagyobb kedvenccé a későbbiekben, mert nagyon egyszerűen tud a dalszöveggel mindenki összhangba kerülni, aki próbált már másnak megfelelni, esetleg olyan emberbe szeretett bele, aki ezt nem viszonozta. Ez a sok bizonytalanság és önbizalomhiány egyébként az egész albumon végigvonul, szinte mindegyik dalban érezhető a sebezhetőség, amit Olly hangja szerintem remekül hoz vissza, abszolút tükrözi azt a törékenységet, amit a dalszövegek hordoznak. A Shine zenei alapja számomra telitalálat lett, a refrén pedig talán a legfülbemászóbb az egész albumról. Nem csoda, hogy ez a dal hozta a King után a legnagyobb sikert az együttesnek, a UK Top 40 második helyéig sikerült felkúsznia és kellemes nyári sláger lehet belőle. A Take Shelter olyan szempontból lóg ki a lemezről, hogy a dallamvilága erőteljesen az R'n'B-re támaszkodik, és így egy kicsit kaotikus, de mégis fülbemászó hangzásvilágot képvisel. Épp ezért lett ez a legtáncolhatóbb szám az összes közül, nagyon jó kiegészítője a Communionnak. A Worship követi a kicsit gyorsabb tempót, amit az előző két dal hozott, stílusban viszont leginkább a Kinghez hasonlít, és az egyik legkönnyebben fogyasztható popdal lett az összes közül. A szöveg teljesen beleillik abba a képbe, amit Ollyék eddig a Reallel és a Take Shelterrel kialakítottak. Ezek után viszonylag éles váltás az Eyes Shut, ami egy gyönyörű, zongorára írt balladaként indul, és Olly hangja teszi különlegessé. A "Nothing's gonna hurt me with my eyes shut, I can see through them" sortól meg megbolondulok, annyira tetszik. Ha további fülbemászó, de minőségi popdalokra vágynánk, akkor nem kell messzire menni, mindent megkapunk a Tiestól. Ezt követi a még mindig az album húzódalának számító King, majd a Desire, ami ugyan dallamában követi a popdalok szabályszerűségeit, a szövege viszont legalább annyira átélhető és érthető, mint a Realé. A Gold és a Without szintén szépen beleillik ebbe a mintába, mindkét dal szerethető, bár nem kimagaslóan különlegesek a többi dal között. Ehhez képest engem a Border egészen felpezsdít, talán ez a másik "táncolható" szám a Take Shelter mellett, ráadásul olyan, mintha egyszerre két refrént kapnánk. Az album egy balladával, a Memoval zárul, ami valahogy egy kerek egésszé teszi a Communion történetét. Mind szövegvilágában, mind zeneileg összefoglalja és lezárja az albumot, megmutatja az erősségeit és kiteszi azt a három pontot is a végére, ami egy szép folytatás reményét jelentheti.

A Years & Years nagyon szépen találta meg azt a csapásvonalat az indie és a mainstream pop között, ami mindkét oldal hallgatói számára fogyaszthatóvá teszi őket, és ezt szerintem gyönyörűen képviselik a debütáló albumon is. Az igényes popzene, bár ma már kevésbé hiánycikk, mint pár éve volt, még mindig közönségre talál és ezért reménykedek abban is, hogy a Years & Years-t is később úgy emlegethetjük, mint Adele, Sam Smith vagy Ellie Goulding nevét. Addig pedig, ha másnál nem is, nálam eddig az év egyik legerősebb debüt lemezét sikerült produkálniuk.

Június harmincadika mindig nagyon ijesztő nap a számomra, mivel elérkezünk az év feléhez és az ember akaratlanul is végiggondolja, mit sikerült ebben a hat hónapban teljesítenie. Mivel nagyon szeretek saját magam elé teljesen értelmetlen kihívásokat állítani, idén is nagy volt a tét: sikerül-e tartanom az ütemtervet, s megnézem 100 filmet június végéig? Vajon több könyvet olvasok el, mint tavaly ilyenkor? Mennyi és milyen új albumokat hallgatok végig? (Igen, ennyire unalmas az életem.)

Bár a blogolásban nem jelentkeztem, a kultúrát ilyen szempontból elég szépen sikerült megkörnyékeznem. Pont 100 új filmnél tartok az éves listámon, 12-szer moziba is eljutottam. Voltam 5-6 koncerten, meghallgattam egy csomó új dalt és albumot és elolvastam 20 könyvet is, ami így elsőre nem tűnhet soknak, de tavaly összesen 25 darabig jutottam, úgyhogy büszke vagyok magamra. Most ebben a posztban próbálom összegyűjteni a legnagyobb kedvenceimet, és meleg szívvel ajánlom bárkinek, aki a nyári szünet kitörésével máris azon kapná magát, hogy unatkozik.

Filmek

Mysterious Skin (2004)
Az itthon Titokzatos bőr címen futó film egyik főszereplője az akkor még kölyökképű, de már nagyon tehetséges Joseph Gordon-Levitt, de meglepő módon nem rajta keresztül találtam rá Gregg Araki rendezésére, hanem a témája ragadott meg teljesen. A Titokzatos bőr két fiú történetét meséli el, akiket összeköt a múlt a tragédiája, de ezt két nagyon eltérő módon dolgozzák fel. A Lolita elolvasása után került elém a történet, talán akkor így jelezném, hogy mire számítsatok. Nagyon kevés igazán mély, elgondolkodtató filmhez volt szerencsém mostanában, de a Mysterious Skin az volt.

Coffee and Cigarettes (2003)
Remélem, Jim Jarmusch rendező neve ma már nem ismeretlen számotokra, hiszen ez a furcsa fazon olyan filmeket álmodott képernyőre, mint a Ghost Dog vagy az Only Lovers Left Alive. Számomra mégis a Coffee and Cigarettes a legkedvesebb, ebben a szkeccsfilmben 11 történetet ismerhetünk meg, melyek mindegyike egy-egy csésze kávé és pár szál cigaretta mellett játszódik. A fekete-fehérben forgatott jelenetekben ráadásul olyan arcokkal futhatunk össze, mint Jack és Meg White, Steve Buscemi, Iggy Pop vagy Cate Blanchett.

Viharsarok (2014)
Nagyon ritkán nézek magyar filmeket, bár az elmúlt egy évben több nagy sikerű mozi is eljutott hozzám, a Liza, a rókatündér és a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan is messze felülmúlta az elvárásaimat. Én most mégsem ezekről beszélnék, hanem a Viharsarokról, ami remek kontrasztot ad az enyhén szólva bugyuta és nevetséges Coming Out mellé, egy olyan filmről beszélünk ugyanis, ami két magyar fiatal srác kapcsolatát mutatja meg. Azért is tartom kiemelkedőnek, mert eddig nem nagyon láthattunk a vásznon olyan meleg fiúkat, akik a magyar vidéken, egy apró faluban élnek. Érdemes megnézni, minden apró hibája ellenére tanulságos és FONTOS magyar film.

Kingsman: The Secret Service (2015)
Nem voltak nagy elvárásaim, amikor beültem a moziba megnézni ezt a filmet, őszintén szólva azt sem igazán tudtam, miről fog majd szólni. Ehhez képest rég nevettem ennyit és ilyen jót moziban, ennek a filmnek minden mozzanata aranyat ér, hatalmas színészi alakításokkal, egetrengető poénokkal és szerethető motívumaival engem teljesen levett a lábamról. Ha szeretitek a kémfilmeket, akkor azért, ha ki nem állhatjátok őket, akkor azért ajánlom. A zene és a látványvilág is megérne egy misét, és akkor is nézzétek meg, ha tetszettek Zendaya harci mozdulatai Taylor Swift új videójában, mert itt még menőbbeket láthattok.

Big Hero 6 (2014)
Nagyon mérges voltam, hogy a Lego Movie-t nem jelölték az Oscarra, de ha már így történt, a Big Hero 6 abszolút és teljes mértékben megérdemelte az aranyszobrocskát, ugyanis azon kevés (hahh) mese közé tartozik, amin úgy elsírtam magam, mint egy kisbaba. Egyszerűen gyönyörű történet, de tele édes poénokkal és a világ legszerethetőbb robotjával, akiből kérek egyet én is itthonra. Évek óta a legértékelhetőbb film, ami kikerült a Disney gyárból és bele tudnék nyugodni, ha a jövőben is hasonló minőségben dolgoznának.

Könyvek

Andy Weir: A Marsi
Amikor eljutott hozzám a film híre, egyből lecsaptam az öcsém szobájában leledző könyvre, pedig engem általában abszolút nem érdekel a sci-fi, mint műfaj, sem filmekben, sem könyvekben. Ennek ellenére a Marsi egyszerűen lenyűgözött, teljesen magával ragadott és egyetlen nap alatt végeztem az olvasással. Valamiért teljesen magával ragadott a Mars világa, az, hogy milyen lehet ott egyedül túlélni, a könyv sajátságos humora pedig még emberibbé, még elképzelhetőbbé varázsolta számomra a történetet. Alig várom a filmes verziót.

J. D. Sallinger: Franny és Zooey
Kétféle ember létezik a világon, a "Zabhegyező zseniális könyv és mindenkinek el kellene olvasnia" és a "a Zabhegyező aaaannyira túlértékelt, nem értem, mit esznek rajta annyira" csoport tagjai, és ha ez utóbbiba tartoztok, nos akkor... inkább nem mondok semmit,  (Bár sokat elárul a személyiségetekről. Nem mondom meg, miért meg hogyan. De higgyétek el.) Szóval igazából még annak is ajánlanám a Franny és Zooey-t, aki nem rajongott a Zabhegyezőért, mert teljesen más értékei vannak és kicsit nehezebb is olvasni. Lenyűgöző, de nagyon selejtes karakterekkel dolgozik Sallinger, akiket érdemes a regényen keresztül megismerni. Bár beszélhetek itt akármit, a tamáskodók továbbra is tamáskodni fognak.

Erlend Loe: Elfújta a nő
Szégyen nélkül promózom a norvég írókat a blogon, mivel úgy érzem, muszáj az egész világnak megismernie, mire képes ez a kis ország. Szóval Erlend Loe-t legtöbben talán Doppler című regénye által ismerik, ha ismerik. Ha esetleg még nem hallottatok róla, mindenképp guglizzatok rá, egy próbát megér. Az Elfújta a nő Erlend első regénye, és ez a kis tapasztalatlanság meg is érződik rajta, ennek ellenére egy kellemes, olvasható könyvről van szó, amelyben egy kapcsolat mindennapjait ismerhetjük meg kisebb pontokba foglalva. És *spoiler* VAN BENNE SÍUGRÁS. két mondat erejéig, de akkor is. *spoiler vége*

Albumok

Fall Out Boy: American Beauty / American Psycho
Gyönyörűen indult a januárom, hiszen megjelent gyerekkorom egyetlen kedvenc zenekara, a Fall Out Boy új albuma, ami ráadásul két kedvenc filmemről kapta a nevét. Ugyan szerintem nem feltétlenül lett a legjobb FOB lemez, de simán dobogóssá tenném, és nagyon sok dal belelopakodott a szívembe. Az Uma Thurman és a Fourth of July instant kedvencek lettek, de imádom a Centuries-t, a Jet Pack Bluest, és a Novocaine-t is. Igazán tudnám értékelni, ha Pete-ék a közeljövőben erre koncerteznének, mert szeretnék ezekre a dalokra élőben is tombolni.

Imagine Dragons: Smoke + Mirrors
Az unalomig emlegettem már itt a blogon is, de az Imagine Dragons második lemeze egyáltalán nem okozott csalódást, sőt, talán jobban is megszerettem egy-két dalt róla, mint a Night Visions-ről. Örökre szívembe zártam a Shots szövegét és videóját, de imádom még az I'm So Sorry-t, a Frictiont, az It Comes Back To You-t, a Trouble-t és a Hopeless Opust. oh meg a Summert, a Polaroidot... lényegében felsorolhatnám az egész albumot. Alig várom a januári koncertet.

twenty one pilots: Blurryface
Az év eddigi legnagyobb meglepetése számomra ez az album. Bár a fiúkról már hallottam, amikor a Fall Out Boy-jal és a Panic! At The Disco-val turnéztak, de a zenéjüket csak most ismertem meg, és a szövegeiktől egyszerűen lehidaltam. Komolyan, annyira erős ez az egész album, minden egyes dalban megtaláltam egy kicsit saját magamat és a környezetemet is, és rengeteg erőt és jókedvet lehet meríteni ezekből a számokból. Külön kedvenceim lettek: Tear In My Heart, Stressed Out, Ride, Polarize és a We Don't Believe What's On TV. Hallgassátok őket, nagyon-nagy királyság ez az egész.

Fifth Harmony: Reflection
Simon Cowell, hogy rohadjon meg, már megint megcsinálta. A Fifth Harmony ugye az amerikai X Factorban alakult csapat, nagyjából megfeleltethető a női One Directionnek, except like these girls really know how to sing and stuff. Nagyjából ennyi, de nem hittem volna, hogy ilyen remek debütáló albummal rendelkeznek, főleg hogy a verseny utáni első pár daluk nagyon kis gagyi volt. Kislányokból viszont igyekeztek most igazi nőkké válni, és a Reflection sokkal nőiesebb lett, ráadásul nagyon jól teletömködték feminista üzenetekkel is, és sikerült olyan poplemezt készíteniük, amit élvezet agyonhallgatni. A legnagyobb kedvencemmé a Sledgehammer vált, de nagyon jó a címadó Reflection, a Top Down, a Them Girls Be Like, és a Going Nowhere is.

Catfish and The Bottlemen: The Balcony
A tavalyi listámra sajnos nem került fel a The Balcony, mivel akkor még nem ismertem Catfishéket, idén viszont sikerült rongyosra hallgatnom debütáló albumokat és ha tehetném, még rengeteg embert erre köteleznék. Indie-ért dobogó szívem már az első taktusoknál tudta, hogy szeretni fogja ezt az albumot, komolyan. Kezdésnek szerintem tökéletes, a srácok nagyon-nagyon jók, és szeretném őket jó magasra jutni a ranglétrán, köszönöm szépen. Fogyasztásra ajánlom a Homesick-et és a Rango-t, de zseniális a Kathleen, a Cocoon, a Business, a 26 és az Hourglass is. Meg a borító. Az a legjobb.

Dalok

Azok számára, akiknek csak a mára négytagúra csökkenő, de még mindig brit-ír fiúbanda kislemezeihez volt szerencséjük, furcsa lehet, hogy a négy albumon milyen mélységekbe és magasságokba kalandoztak a One Direction tagjai. Most olyan dalokat próbáltam összeszedni, amikre abszolút nem számítani a Steal my girl és a Best Song Ever elképesztő sablonossága mellett, vagy ahol egy minimális kísérletet láttam kitörni a csodálatos skandipop alapokból. Magyarul olyan dalok, amiket azoknak ajánlanék, akik tényleg abban a tévhitben élnek, hogy a One Direction rajongók (ahonnan egyre biztosabban tudom magam végre kihúzni) hetven ugyanolyan dalt hallgatnak egyfolytában.

Stockholm Syndrome (FOUR)
Tulajdonképpen azon kevés dal közé tartozik, ami kihúzza az utolsó albumot a teljes jellegtelenségből és valószínűleg az egyetlen szám, aminél több kritikus is felkapta a fejét, hogy hoppá, itt még lehet valami (persze aztán ez el is múlt). Egyrészt, bár a Stockholm Syndrome is értelmezhető szerelmes dalnak, ha csak minimálisan is, de rétegeltebb a szövege, másrészt viszont a zene is jelentősen eltér a megszokottól, és valamiért a dallam is egészen máshogy fülbemászó, mint a többi. A dalhoz egyébként Harry Stylesnak volt a legtöbb köze szerzőileg, ami indikálja, hogy a gyermek tényleg érti egyébként ezt az egész populáris zenevilágot, csak viszonylag kevés lehetőséget kap kibontakozni.

Change Your Ticket (FOUR Deluxe)
Csak a deluxe dalok között kapott helyet ez a dal a 2014-es lemezen, pedig nálam több "standard" dalt is kenterbe ver. A sokak által csak a the 1975 és a One Direction szerelemgyerekének tartott számról nekem is először Matty Healy és bandája jutott eszembe, és valószínűleg ezért is került olyan kezül a szívemhez. Természetesen azért nem kell olyan minőséget elvárni sem szövegben, sem zenében, mint mondjuk a Girls-től vagy a Chocolate-től, de ez a slightly familiar dallamvilág is előrelépés a megszokottól. A szöveg viszont sajnos marad a szokásos szerelem témakörben, még ha nagy ritkán legalább elejtenek szexuális töltetű célzásokat, ezzel is összezavarva a tizenkét éves lánykákat, megijesztve viszont édesanyjukat. Fun fact: én is most tudtam meg, de a dalhoz a srácokon kívül annak a Sam Martinnak is köze van, aki mostanában David Guettával "zenélget" (feel the irony).

Act My Age (FOUR Deluxe)
Hangsúlyozni szeretném, hogy a lista nem a legjobb One Direction dalokat szedi össze, mivel az Act My Age a legnagyobb jóindulattal sem pakolható a leghallgathatóbb és legelviselhetőbb számok közé, viszont... iszonyatosan vicces. Konkrétan olyan, mintha a fiúk lennének az új részeg tengerészek, vagy valamilyen ír kocsmában ünnepelnének két pofa sör mellett. Abszolút elbírna egy videóklipet például, kifejezett felüdülés lenne. Biztos ilyen ajándéknak kapták a sok munka után.

Right Now (Midnight Memories)
Nem kisebb név jegyzi ezt a dalt, mint Ryan Tedder, akinek a OneRepublic összes slágerén kívül olyan dalokat köszönhetünk, mint a Bleeding Love, Beyoncé Halo-ja vagy Demi Neon Lights-a. Nem csoda tehát, hogy előbb-utóbb a One Direction is felkérte, így született meg a Right Now, aminek a producere ráadásul az a Jake Gosling, aki Ed Sheerannel dolgozik  már egy ideje. A Right Now egyébként egy középszerű Tedder dal, de még így is az egyik legerősebb One Direction dal. Az azóta normális huszonévesként tengődő Zayn Malik javára kell viszont írnom, hogy a refrén, és lényegében az egész dal miatta működik rendesen, talán az ő hangi adottságaihoz passzol a legjobban ez a dal Hogy nélküle milyen lesz, azt megtudják azok, akik pár héten belül ellátogatnak a bécsi koncertre. Bár fogalmam sincs, rajta van-e a setlisten.

Little Black Dress (Midnight Memories)
És itt jön Fanni kedvenc One Direction dala, amit valószínűleg azért szeretett meg ennyire, mert teljesen kilógónak és különlegesnek érezte a Midnight Memories albumon (meg mert Louis sokat énekel benne, de az ilyen gyenge pontokat nem illik nagy nyilvánosság előtt megvitatni). Kivételesen nem az az fő erőssége, hogy milyen rövid a dal (két és fél perc), és még csak nem is a hosszú gitárszóló miatt tetszett meg, hanem leginkább azért, mert teljesen olyan, mintha kereszteztük volna a Ramones-t a One Directiontől megszokott skandináv popzenével (ezzel a skandináv poppal tudom, hogy sokat jövök, de szerintem sokkal inkább arra hasonlít, mint a brit popra). Ez a szerelemgyermek pedig meglehetősen jól sikerült.

Rock Me (Take Me Home)
Fontos hozzávaló, hogy a Rock Me a második albumon jött ki, amikor a One Direction fiúk tényleg nagyon kisfiúsak voltak még, akkor épp a baby boy kinézet és image volt a divatban. Ezért is ért aztán meglepetésként, amikor kijöttek ezzel a fuck me-vel, pardon rock me-vel, ami ráadásul nyomokban tartalmazta a we will rock you tapsolós rendszerét is, meg egy egy kilencvenes évekbeli fiúbanda-érzetet is keltett az emberben. Én a mai napig a felnövési kísérletük egyik első állomásának tartom a dalt, ami egyébként egy Dr. Luke szerzemény. Hit the pedal, heavy metal,

Over Again (Take Me Home)
Azt talán többen is tudják, hogy Ed Sheeran több dalt is odaadományozott a világ kedvenceként kezelt fiúbandának, a Little Things-ből például kislemez is lett, az 18 pedig a FOUR egyik legszebb szerelmes dalának számít. Az Over Againről viszont sajnos hajlamosak elfeledkezni az emberek, pedig egyszerűen gyönyörű szövege van és a fiúk nagyon szépen, kimérten, finoman, nem túl nyálasan adják elő, és szerintem egyáltalán nem gyalázzák meg vele Ed munkásságát (nem egy ilyen kommentet olvastam, és még hatalmas Ed Sheeran rajongóként sem tudok vele egyetérteni).

Moments (Up All Night)
Ha már Ed Sheeran, emlékezzünk meg erre a dalra az első albumról, ami mindenkinek adott reményt azzal kapcsolatban, hogy a fiúk jó irányba haladnak majd. Nagyon egyszerű és visszafogott dal, és csodák csodájára mind az öten énekelnek benne (the good old days, amikor azon kellett izgulni, hogy az másfélórás lemezen Louis és Niall négy vagy ötpercnyi szólót kap összesen). Szóval egyértelműen a legszebb lassú dal az Up All Nightról, mérföldekkel veri nálam a Gotta Be You-t és mindig nosztalgikus hangulatba kerülök tőle, szóval engedjétek meg, hogy most átadjam magam ennek a csodának.

Az egyetem mellett egyáltalán nem volt egyszerű a Bécsben jövő héten megrendezésre kerülő Eurovíziós Dalfesztivál részleteire odafigyelnem, így aztán annyira nem is ismerem a dalokat, mint amennyire az elmúlt években. Ennek ellenére megpróbáltam összeállítani egy top 10-es listát, a változtatás jogát a szombati döntőig viszont fenntartom, mert vannak olyan dalok, amiket még csak félszer hallottam, és ki tudja, élőben milyen meglepetést okoznak majd.

Szerintem a mezőny amúgy kicsit egysíkú lett idén, nem meglepő módon túlsúlyba kerültek a balladák és a powerful women előadások, a dalok témája sem fogott meg annyira, és egyelőre hiányoznak a szokásos eurovíziós viccesen szörnyű dalok is, de az élő előadások talán még becsempésznek majd mókuskerekeket meg vajköpülő néptáncos lányokat. Ennek ellenére azért nehéz volt csak tíz dalt kiválogatnom, mert imádom például az orosz, az észt és az azeri dalt is, ezek épphogy kiszorultak csak a legjobbak közül.

10. Macedónia: Daniel Kajmakoski - Autumn Leaves
Igazi kis kuriózumnak tartom ezt a dalt a sok nagyívű éneklés között, megfogott ez a nyugalom és kedves báj, ami a verzékből árad. A refrén alapján pedig valamelyik befutott fiúbandának is simán odaadhatták volna ezt a dalt, simán elvitték volna. Danielnek pedig nagyon jó hangja van, és a videóklip külön megérdemelne egy pluszpontot.

9. Moldova: Eduard Romanyuta - I Want Your Love
Ez a dal egy valóságos nosztalgiabomba. Komolyan, mintha egy az egyben valami kilencvenes évek fiúbandáját hallanám, kicsit belecsempészve a refrénbe a keleties hangzásvilágot is. A srác hangjáról pedig a JLS jutott eszembe, úgyhogy duplán igaz a fiúbanda hatás. Ha idén nem lenne ennyire lassú az egész mezőny, valószínűleg nem került volna nálam a top 10-be, de nem volt túl széles a választék partidalokból.

8. Grúzia: Nina Sublatti - Warrior
Egy girlpower dallal indultak a grúzok és az egyetlen visszahúzó erő az lehet, hogy még egy warrior című dal is van a mezőnyben. A kettő közül mindenképp Nináé viszont az erősebb, a verzék kifejezetten erősek és fülbemászóak lettek, és ha jól megcsinálják a produkciót élőben, akkor a grúzok meglepően elől is végezhetnek szombaton.

7. Izland: Maria Olafs - Unbroken
Nagyot csalódtam az északi országokban idén, mivel a norvégokat és az izlandiakat leszámítva nem igazán azt hozták, amit vártam. A svéd indulót például már évek óta ismerem és szeretem, de a Lovers on the sunt már David Guettától sem bírtam, a finnekkel nem tudok mit kezdeni, a dánok pedig inkább átlagosak. Viszont ez az izlandi kiscsaj egészen odarakta magát, a dal fülbemászó, úgyhogy igazán remélem, hogy a döntőben is találkozunk vele.

6. Ausztrália: Guy Sebastian - Tonight Again
Szerintem teljesen jogos az ausztrálok ittléte, évek óta jobban érdekli őket ez a csinnadratta, mint sok európai országot, ráadásul ők nem is nagyon tudnának maguknak hasonló nagyságú dolgot szervezni, hát hagyjuk őket kibontakozni egy kicsit. Az énekest ráadásul én már évek óta ismerem, mint az ausztrál X Faktor zsűrijét, szóval nagy reményeim voltak. És igazából nem is csalódtam, elképesztően fülbemászó ez a dal, a bridge meg nagyon emlékeztet egy-két régebbi Elvis slágerre, így nekem már biztosan van egy down under szavazatom.