“Underneath this veneer of slightly crazy and mildly socially retarded, I'm a complete disaster"

SPOILERVESZÉLY!!!

1. Lidewij, play Bomfalleralla immediately !
2. Augustus V, mint Venedetta plakátja az ágya felett.
3. Hazel Pink Floyd pólója.
4. Ed Sheeran dala a stáblista alatt.
5. Hogy már a trailertől is elsírtam magam.
6. Some infinities are bigger than other infinities.
7. AMSZTERDAM
8. John Green backstage fotói a színészekkel
9. Ansel és Nat alternatív posztere (EZ)
10. Shailene hangja
11. It's a metaphor.
12. Hazel sötétkék körömlakkja
13. A hinta.
14. Az  An Imperial Affliction borítója
15. Ahogy Augustus megfordítja Isaac szájában a cigit a tojásdobálós jelenet előtt. 
16. A tojásdobálós jelenet.
17. A One Republic What You Wanted-e a trailerben.
18. Augustus reakciója a repülőben.
19. ANSEL TUD JÁTSZANI.
20. ÉS SHAILENE IS. NAGYON.
21. Ahogy megjelenítették az sms-eket a filmben.
22. BOOM CLAP THE SOUND OF MY HEART
23. A könyv filmposzteres kiadása
24. Nat Wolff volt a tökéletes Isaac (még ha a könyvben szőke is Isaac. emelett elsiklok)
25. Ahogy Hazel apukája erősebb karakter volt a filmben, mint a könyvben
26. Hazel könyvespolca, és a minta a falán.
27. A karácsonyfaégőkkel kivilágított fák az étteremben.
28. Literally the heart of Jesus
29. A lépcsők az Anne Frank múzeumban
30. Ahogy Isaac széttöri a kupákat vagy miket. 
31. Augustus kb. úgy vezet, mint én vezetnék, ha be mernék ülni a volán mögé.
32. Cancer perks.
33. I can't believe i have a crush on a girl with such cliché wishes
34. A rengeteg nevetés
35. És a könnyek is.
36. I love it when you talk medical to me.
37. A BENZINKÚT. ÖSSZETÖRTE A SZÍVEM.
38. Isaac búcsúbeszéde.
39. When the scientists of the future show up at my house with robot eyes and they tell me to try them on, I will tell the scientists to screw off, because I do not want to see a world without him.
40. HOGY FELIRATOSAN ADTÁK A FILMET KÖSZÖNÖM MINDENKINEK.
41. Ahogy Augustus nekimegy az ajtónak, amikor először találkoznak.
42. Hogy a kritikusok többségének tetszett a film.
43. Willem Dafoe pont olyan Peter Van Houten volt, mint amilyennek elképzeltem.
44. A pincér az étteremben. IMÁDTAM. 
45. Hazel Magritte pólója. 
46. A kis Hazel, és ahogy bemutatták a történetét.
47. Ahogy a doktornő egy icipicit sassy volt. 
48. Ahogy a filmben megcsinálták a csontváz-szobrot.
49. És ahogy tényleg kisgyerekek játszottak rajta. 
50. Hogy Hazel az AIA-ben préselte le a narancssárga tulipánjait.
51. That's the thing about pain. It demands to be felt.
52. Augustus kacsintása szintén az Oranjee-ben.
53. Az, hogy nem a világ legmenőbb cuccaiban, hanem sokszor tényleg melegítőnaciban voltak. 
54. Hogy Shailene tényleg csak nagyon minimális sminket kapott. 
55. I’m a good person but a shitty writer. You’re a shitty person but a good writer.
56. You gave me a forever within the numbered days and i can't tell you how thankful i am for our little infinity.
57. Hamartia.
58. A support group felépítése.
59. És Patrick éneke. Mindent vitt.
60. I'm a grenade.
61. I'm on a rollercoaster that only goes up, my friend.
62. Hogy Magyarországon előbb adták a filmet, mint Amerikában (HA. HA. HA)
63. You put the killing thing right between your teeth, but you don't give it the power to do its killing.
64. Monica kocsija. 
65. És ahogy Isaac letapizta like wtf.
66. A halmazok.
67. Ahogy Augustus meghajolt a csók után (you goofy bastard, you)
68. Jake Bugg és Tom Odell dalai.
69. A "szexjelenet" vagy hogy is hívjam. Annyira természetesen édes lett.
70. Hazel oxigéntankja vagy nem tudom mi. Teljesen olyan, mint amilyennek elképzeltem.
71. Amikor Hazel mindig magánál tartja a telefonját, hátha Gus ír neki. 
72. Gus apukája Just Hazelnek hívja Hazelt.
73. A párhuzam aközött, amikor Gus és amikor Hazel várakozik a kórházban.
74. Hogy kb. a film negyedét láttam már csak a különböző előzetesekből.
75. A jelenet, amikor Hazel és az anyukája arról beszélgetnek, hogy nincs pénz elmenni Amszterdamba.
76. Sorry. My bad.
77. A Lancaster család vacsorái. 
78. How are your eyes Isaac? They're good. They're not in my head is the only problem
79. Between the three of us we have 5 legs, 4 eyes, and 2.5 working pairs of lungs, but we also have two dozen eggs.
80. All your efforts to keep me from you are gonna fail. 
81. Gus piros pulcsija.
82. It would be a privilege to have my heart broken by you.
83. Ahogy elkezdődik, és ahogy vége lesz a filmnek. 
84. You don't take pot. That's the kind of thing I would know with a fake I.D.
85. Az, amilyen természetességel ebben a jelenetben Hazel a konyhapulton ül.
86. We're just friends. Well, she is, I'm not. 
87. Gus arca, amikor a repülőn Hazel odanyom egy puszit az arcára. 
88. A Grouplove dal. 
89. De lényegében az egész soundtrack, ha eddig nem jöttetek volna rá.
90. Az, hogy a majdnem tökéletes könyv majdnem tökéletes filmmé tudott változni.
91. Amikor Gus és Isaac videójátékoztak. 
92. Stop flirting with me!
93. Amikor Gus elmondja Hazelnek, hát tudjátok.
94. You never worry if she is smarter than you: You know she is.
95. Amikor Hazel rájön, hogy a levelet Gus írja. 
96. Minden jelenet, amiben telefonon beszélgetnek egymással.
97. You don’t get to choose if you get hurt in this world, but you do have some say in who hurts you. I like my choices. I hope she likes hers.
98. Okay?
99. Okay.

Abban a mérhetetlen szerencsében volt részem tegnap este, hogy megnézhettem a Csillagainkban a hiba című filmet egy premier előtti vetítésen. Ha már így történt, úgy gondoltam, megpróbálom magamhoz képest összeszedetten leírni, mit gondolok az egyik kedvenc kortárs ifjúsági regényem filmes adaptációjáról.

Aki egy kicsit is jártas a ma felkapott amerikai regények világában, minden bizonnyal összefutott már John Green nevével, s legnépszerűbb regényéről, a Csillagainkban a hibáról (angolul: The Fault In Our Stars).Már többször próbáltam én is összefoglalni, miért is vált ekkora kedvencemmé a könyv, de elég nehéz volt szavakba önteni az érzéseket, amik a regény olvasása közben elragadtak. Ha esetleg mégsem futottatok még össze a könyvvel, a történetről röviden talán annyit, hogy két rákos fiatal, Hazel és Augustus fantasztikus gondolataiba és nehéz sorsába tekinthetünk bele olyan remekbeszabott írói teljesítménnyel, értékes gondolatokkal és fontos mondanivalóval, hogy azt többen megirigyelhetnék.

Nem csoda hát, hogy a világhírű regényre felfigyelt a filmipar is, és az íróval szorosan együttműködve el is készítették a könyv alapján a csütörtöktől a mozikba kerülő filmet. És ebben a mondatban van elrejtve a kulcsszó: a regény alapján. Nagyon kevés ennyire pontos adaptációval találkozni manapság, és biztos vagyok benne, hogy a könyv rajongói élvezettel vetették bele magukat azokba az apró csodákba, amiket a filmbe rejtettek az alkotók. Fontos, s szinte klasszikusá vált mondatok és párbeszédek kerültek szó szerint a mozivászonra, és aprólékosan ügyeltek rengeteg részletre. Talán pont ez válhat a későbbiekben a film egyik legnagyobb előnyévé: sikerült megragadnia és a korlátaihoz képest pontosan visszaadnia azokat a momentumokat, amiért a könyv is ennyi fiatalnak kedvencévé vált.

Egy valamit tehát kijelenthetünk: a könyv olvasói szerintem kellemesen fognak csalódni a filmben, és meg fogják találni a szépségeit. Hogy a színészek munkáját is dicsérjem, a karaktereket meglepően pontosan és szerethetően sikerült ábrázolniuk. Ansel Elgort például brutálisan jól hozta Augustust, és hiába képzeltem el a karaktert a fejemben egy kicsit másképp, a gesztusaival, a grimaszaival és az egész mozgáskultúrájával és beszédével sikerült olyan élesen felidéznie bennem Gust, amire egyáltalán nem számítottam a film megnézése előtt. Abszolút tündöklött ebben a filmben, számomra még Shailene Woodley-nál is igazibbnak tűnt. Aki egyébként a megszokottnál kicsit erősebben tudta hozni a regény főhősnőjét, Hazelt, nekem legalábbis sokkal jobban tetszett itt, mint a Beavatottban. Vele kapcsolatban viszont még mindig azt tudom a legnagyobb előnyként felhozni, hogy egy szerep kedvéért bármikor képes ténylegesen átlagos lánnyá válni gyönyörű díva helyett. Külön kedvencemmé vált még Nat Wolff, s az általa hozott Isaac karakter, nagyon jól sikerült megoldania minden fontos mondatát, és kerek egésszé vált az ő történetszála is. De istenigazából a felnőtt mellékszereplőkre sem lehet panaszom. A szülők nagyon jól egyensúlyoztak azon a vékony cérnán, amit egy ilyen helyzet jelenthet számukra, Willem Defoe pedig - ahogy tőle várható - nagyon erősen hozta az élettől megundorodott író összes jellemvonását. A parádés színészi játékok mellett elemi erővel ütött a film zenéje, a vidámabb részek tempós popdalait nagyon jól egyensúlyozták a fiatal tehetségek balladái egy-egy szívszorító jelenetnél.



A zene, a színészek, és a flottul kiválogatott jelenetsorok alapozhatták meg a film egészét átölelő keserédes hangulatot. Nagyon vékony jégen táncoltunk nézőként a kitörő nevetések és a kicsorduló könnycseppek között, és a film végére mindkettőből akadt bőven. Pont ebben rejlett a film varázsa tehát: ugyanúgy magával rántott engem, lelkes rajongót, mint anno a könyv. Ugyanúgy belefeledkezhettem Hazel és Gus történetébe, ugyanúgy egy kicsit a magaménak érezhettem a kedvenc gondolataimat. A film végig pörgött, nem lehetett megunni, és bár néhány kihagyott jelenetért vérzett a szívem, be kellett látnom, hogy amennyire ez lehetséges volt, a legjobb és legfontosabb momentumok kerültek a két órás filmbe, és ezért megérte az a kevés áldozat.

A Csillagainkban a hiba tehát egy nagyon erős adaptációja egy méltán népszerű könyvnek, egy valamiről azonban nem sikerült meggyőződnöm a két óra alatt, és csak nagyon remélni tudom, hogy a könyvet nem olvasó kritikusok nem lesznek kőszívűek. Abban ugyanis nem vagyok biztos, hogy a történet annak isn ugyanennyire élvezhetővé vált, aki nem olvasta John Green könyvét. A jelenetek számukra akár túl gyorsan is pöröghettek, nagyon hirtelennek tűnhettek a hangulatváltások. Röviden: tényleg csak remélem, hogy az átlagos mozinézőknek is legalább olyan élményt nyújthat majd a film, mint nekünk, rajongóknak nyújtott.

Így aztán nagyon lelkesen tudom ajánlani a filmet mindenkinek, akinek tetszett a könyv. Tudom, hogy sokan fenntartásokkal vannak a filmes adaptációkkal kapcsolatban, de a Csillagainkban a hiba iskolapélda is lehetne ilyen tekintetben. Azoknak pedig, akik most találkoztak először a történettel és szívesen megnéznék a moziba, szintén csak bátorító szavakat tudnék üzenni és ezennel meg is kérném őket, hogy miután kijöttek a moziból, írják meg, hogy őket is megragadta-e őket a történet. A Csillagainkban a hiba június 5-től, csütörtöktől a mozikban!

Nem terveztem, hogy ilyen gyorsan kivégzem majd a második évadot is, de hétfő este már az utolsó részek kerítettek hatalmukba. Most már, a múlt héttel ellentétben hatalmas elvárásaim voltak, hiszen többen is mondtátok, hogy a második évad még az elsőre is rátett egy lapáttal. Egy részben egyet is tudtam érteni ezzel, ugyanis a színészek most talán még mesteribb munkát végeztek, mint elsőre. Az árnyalt karakterábrázolások néha olyan mélységekig mentek, amik abszolút nem megszokottak egy amerikai sorozattól, és az a libikóka, az a kötél, amin a szereplők többsége táncolt, nagyon szépen kihozta a kellő fájdalmat, bosszút, könyörtelenséget és gonoszságot a színészekből. Zachary Quinto és Jessica Lange szerintem ha kell, a csillagokat is lejátszották volna az égről, és nálam ebben a második évadban messze ők tündököltek a legfényesebben. Nagyon tetszett még a történetvezetés is, kicsit talán még jót is tett, hogy nem volt úgy teletömködve visszatekintésekkel ez az évad, mint az első. Látszott, hogy ez a 13 részes történet is szépen végig lett gondolva, nem jókedvükben írogatták a forgatókönyvet, és imádtam, ahogy az utolsó pár epizódra minden részlet a helyére került.


Ha már a történet, ezt is egy kicsit összetettebbnek éreztem az előzőnél. Nagyon tetszett, ahogy az egész évadot felfűzték a bűn, büntetés és bűnhődés örök hármasára, és ahogy kiemelt figyelmet kapott a különböző bűnök lelki háttere és okai. Ez tette ezt az évadot lényegesen hihetőbbé, mint az előzőt, még akkor is, ha útközben a gonoszról és űrlényekről beszélgettünk. A helyszínválasztást szintén dicsérnem kell. Hol máshol lehetne helyszínt adni egy amerikai horror történetnek, mint egy elmegyógyintézetben, amit ráadásul az egyház tart fenn? Furcsa módon egyáltalán nem zavart, ahogy a vallás belekeveredett a sztoriba, az pedig külön tetszett, ahogy egy kicsit a történelem is szerepet kapott.

De azért nem voltam maradéktalanul elégedett, engedjétek meg, hogy egy kicsi kritikát is megfogalmazzak. Nekem ez az évad valamiért sokkal kevésbé volt hátborzongató. Bár elméletben ugyanúgy megkaptam mindent, sőt, a vérből és a szörnyűségektől sokkal nagyobb dózist szántak nekem, valamiért sokkal nyugodtabban ültem végig minden jelenetet. Kezdem azt érezni, hogy ez egy ilyen egyéni probléma. Ha így visszagondolok, én magam sem értem, miért nem akasztott ki egyetlen Bloody Face jelenet sem, miért nem érte el az ingerküszöbömet, amit Jude-dal csináltak... Imádtam a sorozatot, de valami mégis hiányzott. Illetve, kicsit nálam az abszurd, nem tudom hova tenni jelenetek is ebben az évadban feltűnőbbé váltak. De ennek ellenére még mindig messze az egyik legjobb sorozatnak tartom az American Horror Storyt és as Asylum nem véletlenül örvend ekkora népszerűségnek mindenhol.

De most! a tovább alatt, mint mindig, jön a pure madness, aka egy challenge a második évadról, és egy, amiben összehasonlíthatom az első két évadot. wuhuu.

Egy valamire szerettem volna koncentrálni a könyv olvasása közben, hogy ne csak azért szeressem, vagy ne csak azért találjam különlegesnek, mert két fiatal fiú bimbozó románcát hivatott megjeleníteni. Próbáltam elvonatkoztatni a Levithan körül egyre csak gyűlő rajongók táborától, meg attól, hogy már az mennyire lenyűgöz, hogy valaki ilyen témákat hoz be a kortárs ifjúsági irodalomba.

Nem garantálom, hogy ez teljes mértékben sikerült, de azt mindenképpen el szeretném mondani, hogy Levithan írói stílusa az LGBT témától eltekintve is meggyőzött, és összességében a történet sem nyújtott semmivel sem kevesebbet, mint amit a fülszöveg ígért. Ez alapján ugyanis a könyv egy, a különböző szexuális hovatartozásokat szinte teljesen elfogadó közösség mindennapjaiban ábrázol egy középiskolás fiút, Pault, aki - micsoda véletlenek a Boy Meets Boy cím alapján - szerelmes lesz egy másik fiúba, Noahba. Látszólag a könyv tényleg nem is kínál nekünk semmi mást, mint egy átlagos tini szerelmi történetet, ezzel az apró különbséggel. Tökéletesen megtalálható a regény felépítésében az a szál, az a ritmus, amit kb. minden ilyen "lányregénynek" csúfolt társában megtalálhatunk.

Mégis, ha egy kicsit jobban belengondolunk, ebben a könyvben azért sokkal több volt, mint egy egyszerű tiniszerelem. Először is, mindenképp méltatnám azt az igencsak idealista és optimista környezetet, amibe Levithan belehelyezte a szereplőket. Igazából nagyon megfogott, amilyen természetesen hozta el nekem azt a világot, ami az én kicsi, szintén csak felettébb idealista lelkemnek tényleg természetes lenne, vagyis hogy teljesen mindegy, hogy te most fiúként fiút szeretsz, lányt szeretsz, mindkettőt szereted, nem tudod melyiket szereted, lánynak érzed magad, ez tökmindegy. És valójában persze nagyon jó lenne egy ilyen világban élni, de lássuk be, hogy ma ez még elég messze van (nem fogok belemenni a témába bővebben mert akkor napestig itt ülhetnénk)

Visszatérve a könyvhöz viszont, amit kifejezetten a pozitív oldalon említenék meg, azok a mellékkarakterek és az ő személyes történetük. Levithan a regényben azt is elérte - bár azt nem tudom eldönteni, hogy szándékos avagy teljesen véletlen módon - hogy a főszereplőnk Paul, és problémahalmaza tűnjön talán a legátlagosabbnak. Valamiért úgy éreztem, hogy hagyta, hogy az egész regényen át a többi személyiség tündökölhessen. Ott volt például Tony, aki számomra az egyik legnagyobb reménységet jelentette. Paul meleg legjobb barátjaként akármilyen lényegtelen problémát kaphatott volna, de neki pont a nagyon vallásos szülőkkel kellett megküzdenie, akik ugye, mint jó vallásos emberek, mélységesen elítélték fiuk szexuális hovatartozását. Tetszett ez az apró csavar, hogy azért akárhogy is, de belekerült az idillien rózsaszín társadalmi képbe egy szelet mindabból, amit Tonynak, Paulnak és Noahnak mondjuk a való életben kellene elviselnie. De a többi iskolai karakter is teljesen rendben volt, a kedvenceim között említeném meg még Infinite Darlenet, aki a helyi drag queen-ként az iskolai focicsapat quarterbackje volt (nem értek ehhez a játékhoz, nagyon nem, úgyhogy, maradjunk ennél)

Ami viszont talán számomra a csalódást jelentette a könyvben, s ami miatt nem varázsolt el teljesen, az a két középpontban álló karakter üressége volt. Azt már említettem, hogy Pault túlragyogták a többiek, és ezt nem is mindig éreztem bajnak. Igazából a karakterével épp emiatt volt könnyű azonosulni, ráadásul Levithan írói hangja abszolút magával ragadott, így aztán ezek a hiányosságok a regény közben fel sem tűntek. Csak utólag lett volna nehéz pár mondatban jellemeznem Pault. Ami pedig Noaht illeti, a rejtélyes fiúnk annyira rejtélyes maradt számomra, hogy egy-egy karakteres jellemvonáson képül semmi nem rajzolódott ki a személyiségéből. Persze, elragadó volt a maga módján és Paul szemszögéből az olvasó is könnyen megkedvelhette őt, de igazából nem ismertem meg teljesen, és így az a felemészthetetlen vágy, hogy a regény végére boldogságban egyesüljenek, ez nem érkezett meg.

Kicsit tehát maradt bennem hiányérzet, de a témaválasztás, Levithan írói stílusa és összességében a könyv könnyedsége és párbeszédei magával ragadtak és mindenképp pozitív élményként maradt meg bennem a Boy Meets Boy. A maga tanulságai is megvoltak, a nagyon nevetős meg az éppen pityergős pillanatai, úgyhogy könnyed nyári olvasmánynak meg előítélet-elűzőnek mindenképp ajánlanám.

Boy Meets Boy
Szerintem: 7/10
Kedvenc Szereplő: Tony
Kedvenc idézet: "We pencil-sketch our previous life so we can contrast it to the technicolor of the moment"

Már két napja halogatom ennek a kis értékelésnek a megírását, és egyáltalán nem azért, mert nem lenne mit mondanom a könyvről. Éppen ellenkezőleg, tulajdonképpen rengeteg gondolat fogalmazódott meg bennem egyszerre, csak egyszerűen tényleg nem tudom, hogyan kezdhetném el úgy a könyv bemutatását, hogy az méltó legyen magához a regényhez.

A legtöbbször az 500 nap nyár című film narrátora jut eszembe, amikor megpróbálom megfogalmazni, miről is szólt Aristotle és Dante története. Ő mondta azt, hogy "This is a story of boy meets girl, but you should know upfront, this is not a love story" Ha ezt egy kicsit átalakítjuk, máris sokkal könnyebb elmagyaráznom, mit is olvastam. A legkönnyebben talán így összegezhetném egy mondatban: This is a story of boy meets boy, but you should know upfront, this is much more than a love story.

Mert tényleg az. Sáenz regényében két tinédzser fiú, Aristotle és Dante életét ismerhetjük meg. Bár a narrátor Aristotle, az első pluszpontot mindenképp azért kapta tőlem a regény, mert mindkét karakter eszméletlenül pontosan volt kidolgozva, és nagyon szépen végig lehetett követni a fejlődésüket, s ezzel természetesen azt is elérte az író, hogy nagyon gyorsan megszeressen mindkét fiút. Aristotle sebezhetősége, azm, ahogy bezárkózott a világ elől, s közben néha mégis úgy érezte, muszáj beszélnie, az a kétségbeesett vágy a világ megértésére végig saját magamra emlékeztetett. S amilyen egyszerűen tudtam azonosulni vele, ugyanolyan egyszerű volt Dante szemszögéből vizsgálni mindent, még ha ő úgymond nem is kapott narrátori pozíciót. Lenyűgözött, amilyen egyszerűen behozta Dantén keresztül Sáenz az élet nagy kérdéseit a legegyszerűbb beszélgetésekbe, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Imádtam azt az őszinte érdeklődést, amit Dante minden mondatában olvastam, a hatalmas érzékenységét, és azt, hogy annak ellenére, hogy Ari sokszor őt érezte az erősebbnek, Dantének is ugyanúgy megvoltak a gyengéi.

Szóval igen, kaptam két olyan főszereplőt, akikre már régóta szükségem volt, akik nagyon sok dolgot megtanítottak nekem a saját életemről, akikkel azonosulni tudtam és akiket nagyon hamar megszerettem. De ez nem lett volna elég. A két fiú barátságának leírására én mostanában nem találtam szebb példát. Mindig is úgy gondoltam, hogy egy barátság kialakulásának leírása a legnehezebb írói feladatok közé tartozik (ezért is történik meg olyan sokszor, hogy az ifjúsági regények szereplői legtöbbször vagy már egy óvoda-óta-együtt-vagyunk-örökké legjobb barátot kapnak, vagy az újonnan kialakuló barátságaikat két-három mondatban elintézik) Ari és Dante kapcsolata viszont egyszerre fejlődött nagyon finoman és mégis rettentő dinamikusan, egyszer sem éreztem a megírt helyzetek irrealitását, egyszerűen minden egyes mozzanat a helyén volt. Az édes játékok mellett teljesen természetesen jelentek meg az intelektuális beszélgetések, és a minden tinédzsert foglalkoztató kérdések.

De Ari és Dante története nem csak a két fiúról szólt. Ami az egyik legkellemesebb meglepetés volt számomra a könyvvel kapcsolatban, az a szülők ábrázolása. Egy másik szűk keresztmetszet szokott lenni a hasonló stílusú könyveknél, hogy a szülők vagy szinte teljesen elhanyagoltak, vagy csak egy nagyon szélsőséges karaktert kapnak, akiktől végképp nem várhatjuk el, hogy bárhová fejlődjenek. Ennek azonban nyomára sem bukkantam a regény olvasása közben. Épp ellenkezőleg, egyszerűen faltam azokat az oldalakat, ahol Ari szüleit jobban megismertük, és az ő fejlődésük külön története- ami persze ezer szállal kapcsolódott a két fiúhoz - teljesen lenyűgözött, úgy éreztem, hogy Sáenz egy külön történetet is elrejtett magában a történetben. Pont ezért hiszek abban is, hogy Ari és Dante egyáltalán nem merül ki abban, hogy a 15-25 éves korosztály emészti magát rajta, ennél sokkal szebb sorsot érdemel.

Ha mindez még nem lett volna elég, Sáenz írói stílusa is hozzájárult ahhoz, hogy a könyvet ne lehessen kivenni a kezemből, és az éjszaka közepéig olvassam. Hála az égnek elmaradtak a Coelho-féle bemásolt bölcsességek, helyette kaptam rengeteg eredeti gondolatot, mindezt egy tizenéves fiú abszolút átélhető és hiteles tolmácsolásában, mindenfajta ciráda nélkül. Csodás ez a könyv, és ahogy már említettem, messze túlmutat egy egyszerű szerelmes történeten. Nem is merném annak nevezni, annyival több érték van ebben a párszáz oldalban.

Nem tudom eléggé hangsúlyozni, mennyire szeretném, hogy elolvasnátok ezt a könyvet. Egyszerűen annyira elvarázsol az a természetesség és az a könnyű sodrás, ahogy végigrepülsz a regényen, miközben igazán mély gondolatokat olvasol és fontos - de nem szájbarágós - leckéket kapsz életről, fiatalságról, szerelemről. Ari és Dante története mindenképpen felkerült a kedvenc könyveim listájára, és ha kedvet kaptatok az angol nyelvű olvasáshoz, ezt semmiképp ne hagyjátok ki. Csak remélni merem, hogy előbb-utóbb magyarul is megjelenik majd, hogy mindenki élvezhesse azt az élményt, amit Sáenz kínál nekünk.

Aristotle and Dante Discover the Secrets of the Universe
Szerintem: 10/10. nem kérdés.
Kedvenc szereplő: Ari és Dante, imádom őket.
Kedvenc idézet(ek): 
"The problem with my life was that it was someone else's idea."
"I had a rule that it was better to be bored by yourself than to be bored with someone else. I pretty much lived by that rule. Maybe that's why I didn't have any friends"

Nagyon nem követem a könyves trendeket, ez tény. Az Alkonyatig még képben voltam, de utána teljesen elhanyagoltam a manapság divatos könyveket és igazából nem is igen érdekelt. Elvoltam a saját kis klasszikusaimmal, a kultuszkönyvekkel meg a barátok és ismerősök ajánlásaival. Néha persze a tumblr legalább annyira elkényeztetett, hogy egy-egy fontosabb könyvvel arcon dobott (lást perks vagy bármelyik John Green regény), de egyébként teljesen kiestem a könyves körből. Főleg ebből az egész molyos őrületből, mert isten látja lelkem, én próbáltam megbarátkozni az oldallal, de nem igazán sikerült egyelőre. Tény ami tény viszont, hogy az olvasás mintha ténylegesen nagyon divatos lenne mostanában, de arról inkább nem nyitnék vitát, milyen minőségű könyvek kerülnek a kortársaim kezébe.

Azt sem érdemes tagadnom, hogy engem is rengeteg ilyen általam "egyestés"- nek hívott regény megfogott már, és hogy igenis vannak nagyon igényes, értékes fiataloknak szóló kortárs könyvek (hello John Green again), de fogalmazzunk úgy, hogy viszonylag nehezen veszem rá magam, hogy 3-4000 forintokat elköltsek olyan regényekre, amikben nem bízom (A legutóbbi ilyen csapda például az Anna és a francia csók volt. Azt kicsit még mindig bánom. Mindegy) Viszont, nem akarok kimaradni minden jóból, és az elmúlt két hónapban szembejött velem rengeteg olyan könyv, amit el szeretnék olvasni, és felkeltette az érdeklődésemet. És, hogy legalább ne legyen lelkiismeretfurdalásom a pénzköltések miatt, eldöntöttem, hogy angolul fogok olvasni, ezzel is fenntartva annak a látszatát, hogy én tulajdonképpen tanulok (pedig obvi nem). Szóval összeválogattam 12 könyvet angol nyelven, amit jó lenne elolvasnom idén, és - breaking news - még valamilyen féle értékelést is fogok róluk írni.

1. Chris Colfer - Struck By Lightning
Tény: Imádom Chris Colfert. Mivel a filmet már láttam, tulajdonképpen sok újdonságot nem várok a könyvtől sem, de nagyon-nagyon érdekel, hogy mégis hogyan bánik a szavakkal Chris. És ha esetleg a könyv is olyan jó lenne, mint várom, akkor elbújok valami sarokba, mert egyszerűen nincs olyan, hogy valaki ennyire szemtelenül tehetséges legyen mindenben, amibe belekezd, hát komolyan. Szóval ha nem lenne olyan fantasztikus, az talán még megnyugtatóbb lenne.

2. Benjamin Alire Sáenz - Aristotle and Dante Discover the Secrets of the Universe
Amikor úgy egy hete összeállítottam a listát, nem terveztem, hogy ez lesz az első a tizenkettes fogatból, amihez kedvet kapok, de végül így lett, és tegnap hirtelen felindulásból belegabalyodtam a könyvbe és hát nem fogok nagy titkokat elárulni, ez maradjon meg a véleményezős posztba, de... Így utólag nagyon örülök hogy belepaszíroztam a listámba.

3. David Levithan - Boy Meets Boy
Az, hogy ez a könyv is a listára került, viszont nem véletlen, Aristotle és Dante sztorija alapján találtam rá. Nem szeretném kerülgetni a forró kását, igen, mindkettő LGBT téma, és nem, engem tulajdonképpen egyáltalán nem zavar ez a közeg és ugyanolyan történetként tudom kezelni mint egy hetero kapcsolat leírását. Mmm.. azért érdekel, hogy Levithan mit hozott ki ebből a témából, mert a fülszöveg alapján érdekes történet lesz.

4. John Green, David Levithan - Will Grayson, Will Grayson
Ez a regény már jópár hónapja itt csücsül a könyvespolcomon, de eddig még nem igazán éreztem a késztetést, hogy nekiálljak. Na de ez  a 2014, majd most. Egyébként természetesen ezzel a regénnyel szemben kifejezetten magasak az elvárásaim a többihez képest, mert 1. John Green 2. John Green 3. Említettem már John Green nevét? A Boy Meets Boy után pedig valószínűleg már Levithan-nel kapcsolatban is konkrétabb elképzeléseim lesznek.

5. Claire LaZebnik - Epic Fail
Nem tudok értelmes indokokat hozni amellett, hogy a széles kínálatból miért pont ez az egy kapott tőlem esélyt, legyen elég annyi, hogy a címe miatt egyszerűen ellenálhatatlan késztetést éreztem, hogy végigolvassam. Fogalmam sincs mire számítsak, egyáltalán nincsenek elvárásaim, de hát ez a cím... Mindenért kárpótol egyelőre.

6. Rainbow Rowell - Fangirl
Ezzel a könyvvel hol máshol találkoztam volna, mint tumblin. Nagyon felkeltette az érdeklődésemet, mégis kétségeim vannak azzal kapcsolatban, hogy lehet-e valaki annyira ügyes író hogy mondatokba szorítsa bele azt az őrületet, amit a fangirlködés emberekből kivált. Na mindegy, próbálok nem szkeptikus lenni és remélem nem lesz túl nyálgombóc az egész.

7. Katja Millay - The Sea of Tranquility
Nem sokszor bízom meg az ilyen internetes kritikákban, de akármerre jártam, belebotlottam ebbe a könyvbe, és eddig egészen konkrétan csak jót olvastam róla, úgyhogy már majdnem John Green utóérzetem lett. Ezek után persze örülnék, ha a könyv tényleg jó lenne, és nem lőttem volna bele valami abszolút hülyeségbe.

8. Beth Revis - Across the Universe
Az a borító egyszerűen annyira gyönyörű, hogy teljesen és totálisan elcsábított, pedig ilyen szempontból viszonylag kőszívűnek számítottam eddig. Én igazán, tényleg, szívből csak remélni merem hogy ezt a külsőt nem pazarolták el holmi átlagos leányregényre, és lesz benne majd valami ,bármilyen apróság, ami megfog majd.

9. Cath Crowley - Graffiti Moon
Két ismerősöm is olvasta már ezt a könyvet és két teljesen eltérő véleményt kaptam, egyikük oda-visszavolt, másikuk pedig gyűlölte a sztorit, szóval természetesen nekem már ez is elég volt ahhoz, hogy felpakoljam erre a csodalistára. Hogy aztán kivel értek majd egyet a könyv kivégzése után? El fogom árulni, ne legyen kétségetek.

10. Kody Keplinger - The DUFF: Designated Ugly Fat Friend
Először is nem tudom hogy lehet valaminek ilyen fantasztikus címet adni, komolyan. Azon kevesek közé tartozik a listán amit már ténylegesen hosszabb ideje szeretnék elolvasni, és idén, idén tényleg eljött az idő, hogy belemerüljek. Gyanítom hogy egyes részeken rendesen magamra fogok ismerni, úgyhogy úgy saccolom, hogy ez egy pozitív élmény lesz az év során.

11. Michelle Ray - Falling for Hamlet
Na hogy ebbe hol akadtam bele, arra már egyáltalán nem emlékszem, az viszont ezer százalék, hogy a kis leírás totálisan megfogott, mivel alapjáraton imádom a Hamletet, de tuti, hogy képtelen lennék végigolvasni a shakespearei angolt. Na mindegy, nem is ez a lényeg, hanem hogy nagyon tetszik a könyv alapötlete, és csak remélni merem, hogy a megvalósítás is megfelelő lesz.

12. John Green - An Abundance of Katherines
Mi mással zárhatnám a listámat, mint egy olyan John Green regénnyel, ami bár már magyarul is megjelent, eddig nem mertem a kezembe venni, mert...nem tudom miért. Mindegy, a lényeg, hogy minden reményem ebben az angol kiadásban van és annyira tetszik az alapsztori, muszáj jónak lennie.

Hát ennyi lenne. Nem tudom, mit várok ettől az évtől olvasás terén mivel azért gyanítom, hogy az érettségi hajrában azért nem pont erre fogom pazarolni a drága időmet (legalábbis remélem). Ezt a 12 kötetet viszont mindenképp szeretném kivégezni és írni is róluk, így aztán nemsokára jövök is Aristotle és Dante történetével, valamint már a Boy Meets Boy-ba is beleolvastam.