Június harmincadika mindig nagyon ijesztő nap a számomra, mivel elérkezünk az év feléhez és az ember akaratlanul is végiggondolja, mit sikerült ebben a hat hónapban teljesítenie. Mivel nagyon szeretek saját magam elé teljesen értelmetlen kihívásokat állítani, idén is nagy volt a tét: sikerül-e tartanom az ütemtervet, s megnézem 100 filmet június végéig? Vajon több könyvet olvasok el, mint tavaly ilyenkor? Mennyi és milyen új albumokat hallgatok végig? (Igen, ennyire unalmas az életem.)

Bár a blogolásban nem jelentkeztem, a kultúrát ilyen szempontból elég szépen sikerült megkörnyékeznem. Pont 100 új filmnél tartok az éves listámon, 12-szer moziba is eljutottam. Voltam 5-6 koncerten, meghallgattam egy csomó új dalt és albumot és elolvastam 20 könyvet is, ami így elsőre nem tűnhet soknak, de tavaly összesen 25 darabig jutottam, úgyhogy büszke vagyok magamra. Most ebben a posztban próbálom összegyűjteni a legnagyobb kedvenceimet, és meleg szívvel ajánlom bárkinek, aki a nyári szünet kitörésével máris azon kapná magát, hogy unatkozik.

Filmek

Mysterious Skin (2004)
Az itthon Titokzatos bőr címen futó film egyik főszereplője az akkor még kölyökképű, de már nagyon tehetséges Joseph Gordon-Levitt, de meglepő módon nem rajta keresztül találtam rá Gregg Araki rendezésére, hanem a témája ragadott meg teljesen. A Titokzatos bőr két fiú történetét meséli el, akiket összeköt a múlt a tragédiája, de ezt két nagyon eltérő módon dolgozzák fel. A Lolita elolvasása után került elém a történet, talán akkor így jelezném, hogy mire számítsatok. Nagyon kevés igazán mély, elgondolkodtató filmhez volt szerencsém mostanában, de a Mysterious Skin az volt.

Coffee and Cigarettes (2003)
Remélem, Jim Jarmusch rendező neve ma már nem ismeretlen számotokra, hiszen ez a furcsa fazon olyan filmeket álmodott képernyőre, mint a Ghost Dog vagy az Only Lovers Left Alive. Számomra mégis a Coffee and Cigarettes a legkedvesebb, ebben a szkeccsfilmben 11 történetet ismerhetünk meg, melyek mindegyike egy-egy csésze kávé és pár szál cigaretta mellett játszódik. A fekete-fehérben forgatott jelenetekben ráadásul olyan arcokkal futhatunk össze, mint Jack és Meg White, Steve Buscemi, Iggy Pop vagy Cate Blanchett.

Viharsarok (2014)
Nagyon ritkán nézek magyar filmeket, bár az elmúlt egy évben több nagy sikerű mozi is eljutott hozzám, a Liza, a rókatündér és a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan is messze felülmúlta az elvárásaimat. Én most mégsem ezekről beszélnék, hanem a Viharsarokról, ami remek kontrasztot ad az enyhén szólva bugyuta és nevetséges Coming Out mellé, egy olyan filmről beszélünk ugyanis, ami két magyar fiatal srác kapcsolatát mutatja meg. Azért is tartom kiemelkedőnek, mert eddig nem nagyon láthattunk a vásznon olyan meleg fiúkat, akik a magyar vidéken, egy apró faluban élnek. Érdemes megnézni, minden apró hibája ellenére tanulságos és FONTOS magyar film.

Kingsman: The Secret Service (2015)
Nem voltak nagy elvárásaim, amikor beültem a moziba megnézni ezt a filmet, őszintén szólva azt sem igazán tudtam, miről fog majd szólni. Ehhez képest rég nevettem ennyit és ilyen jót moziban, ennek a filmnek minden mozzanata aranyat ér, hatalmas színészi alakításokkal, egetrengető poénokkal és szerethető motívumaival engem teljesen levett a lábamról. Ha szeretitek a kémfilmeket, akkor azért, ha ki nem állhatjátok őket, akkor azért ajánlom. A zene és a látványvilág is megérne egy misét, és akkor is nézzétek meg, ha tetszettek Zendaya harci mozdulatai Taylor Swift új videójában, mert itt még menőbbeket láthattok.

Big Hero 6 (2014)
Nagyon mérges voltam, hogy a Lego Movie-t nem jelölték az Oscarra, de ha már így történt, a Big Hero 6 abszolút és teljes mértékben megérdemelte az aranyszobrocskát, ugyanis azon kevés (hahh) mese közé tartozik, amin úgy elsírtam magam, mint egy kisbaba. Egyszerűen gyönyörű történet, de tele édes poénokkal és a világ legszerethetőbb robotjával, akiből kérek egyet én is itthonra. Évek óta a legértékelhetőbb film, ami kikerült a Disney gyárból és bele tudnék nyugodni, ha a jövőben is hasonló minőségben dolgoznának.

Könyvek

Andy Weir: A Marsi
Amikor eljutott hozzám a film híre, egyből lecsaptam az öcsém szobájában leledző könyvre, pedig engem általában abszolút nem érdekel a sci-fi, mint műfaj, sem filmekben, sem könyvekben. Ennek ellenére a Marsi egyszerűen lenyűgözött, teljesen magával ragadott és egyetlen nap alatt végeztem az olvasással. Valamiért teljesen magával ragadott a Mars világa, az, hogy milyen lehet ott egyedül túlélni, a könyv sajátságos humora pedig még emberibbé, még elképzelhetőbbé varázsolta számomra a történetet. Alig várom a filmes verziót.

J. D. Sallinger: Franny és Zooey
Kétféle ember létezik a világon, a "Zabhegyező zseniális könyv és mindenkinek el kellene olvasnia" és a "a Zabhegyező aaaannyira túlértékelt, nem értem, mit esznek rajta annyira" csoport tagjai, és ha ez utóbbiba tartoztok, nos akkor... inkább nem mondok semmit,  (Bár sokat elárul a személyiségetekről. Nem mondom meg, miért meg hogyan. De higgyétek el.) Szóval igazából még annak is ajánlanám a Franny és Zooey-t, aki nem rajongott a Zabhegyezőért, mert teljesen más értékei vannak és kicsit nehezebb is olvasni. Lenyűgöző, de nagyon selejtes karakterekkel dolgozik Sallinger, akiket érdemes a regényen keresztül megismerni. Bár beszélhetek itt akármit, a tamáskodók továbbra is tamáskodni fognak.

Erlend Loe: Elfújta a nő
Szégyen nélkül promózom a norvég írókat a blogon, mivel úgy érzem, muszáj az egész világnak megismernie, mire képes ez a kis ország. Szóval Erlend Loe-t legtöbben talán Doppler című regénye által ismerik, ha ismerik. Ha esetleg még nem hallottatok róla, mindenképp guglizzatok rá, egy próbát megér. Az Elfújta a nő Erlend első regénye, és ez a kis tapasztalatlanság meg is érződik rajta, ennek ellenére egy kellemes, olvasható könyvről van szó, amelyben egy kapcsolat mindennapjait ismerhetjük meg kisebb pontokba foglalva. És *spoiler* VAN BENNE SÍUGRÁS. két mondat erejéig, de akkor is. *spoiler vége*

Albumok

Fall Out Boy: American Beauty / American Psycho
Gyönyörűen indult a januárom, hiszen megjelent gyerekkorom egyetlen kedvenc zenekara, a Fall Out Boy új albuma, ami ráadásul két kedvenc filmemről kapta a nevét. Ugyan szerintem nem feltétlenül lett a legjobb FOB lemez, de simán dobogóssá tenném, és nagyon sok dal belelopakodott a szívembe. Az Uma Thurman és a Fourth of July instant kedvencek lettek, de imádom a Centuries-t, a Jet Pack Bluest, és a Novocaine-t is. Igazán tudnám értékelni, ha Pete-ék a közeljövőben erre koncerteznének, mert szeretnék ezekre a dalokra élőben is tombolni.

Imagine Dragons: Smoke + Mirrors
Az unalomig emlegettem már itt a blogon is, de az Imagine Dragons második lemeze egyáltalán nem okozott csalódást, sőt, talán jobban is megszerettem egy-két dalt róla, mint a Night Visions-ről. Örökre szívembe zártam a Shots szövegét és videóját, de imádom még az I'm So Sorry-t, a Frictiont, az It Comes Back To You-t, a Trouble-t és a Hopeless Opust. oh meg a Summert, a Polaroidot... lényegében felsorolhatnám az egész albumot. Alig várom a januári koncertet.

twenty one pilots: Blurryface
Az év eddigi legnagyobb meglepetése számomra ez az album. Bár a fiúkról már hallottam, amikor a Fall Out Boy-jal és a Panic! At The Disco-val turnéztak, de a zenéjüket csak most ismertem meg, és a szövegeiktől egyszerűen lehidaltam. Komolyan, annyira erős ez az egész album, minden egyes dalban megtaláltam egy kicsit saját magamat és a környezetemet is, és rengeteg erőt és jókedvet lehet meríteni ezekből a számokból. Külön kedvenceim lettek: Tear In My Heart, Stressed Out, Ride, Polarize és a We Don't Believe What's On TV. Hallgassátok őket, nagyon-nagy királyság ez az egész.

Fifth Harmony: Reflection
Simon Cowell, hogy rohadjon meg, már megint megcsinálta. A Fifth Harmony ugye az amerikai X Factorban alakult csapat, nagyjából megfeleltethető a női One Directionnek, except like these girls really know how to sing and stuff. Nagyjából ennyi, de nem hittem volna, hogy ilyen remek debütáló albummal rendelkeznek, főleg hogy a verseny utáni első pár daluk nagyon kis gagyi volt. Kislányokból viszont igyekeztek most igazi nőkké válni, és a Reflection sokkal nőiesebb lett, ráadásul nagyon jól teletömködték feminista üzenetekkel is, és sikerült olyan poplemezt készíteniük, amit élvezet agyonhallgatni. A legnagyobb kedvencemmé a Sledgehammer vált, de nagyon jó a címadó Reflection, a Top Down, a Them Girls Be Like, és a Going Nowhere is.

Catfish and The Bottlemen: The Balcony
A tavalyi listámra sajnos nem került fel a The Balcony, mivel akkor még nem ismertem Catfishéket, idén viszont sikerült rongyosra hallgatnom debütáló albumokat és ha tehetném, még rengeteg embert erre köteleznék. Indie-ért dobogó szívem már az első taktusoknál tudta, hogy szeretni fogja ezt az albumot, komolyan. Kezdésnek szerintem tökéletes, a srácok nagyon-nagyon jók, és szeretném őket jó magasra jutni a ranglétrán, köszönöm szépen. Fogyasztásra ajánlom a Homesick-et és a Rango-t, de zseniális a Kathleen, a Cocoon, a Business, a 26 és az Hourglass is. Meg a borító. Az a legjobb.

Dalok

Pár éve már elkezdődött a listakészítési mániám, de mostanában már annyira ritkán találok más írnivalót, hogy a közeljövőben töménytelen mennyiségű olyan listára számíthattok, ahol megpróbálom egy-egy kedvenc előadóm számomra legfontosabb 10 dalát összeszedni.

Az Imagine Dragons a többséghez hasonlóan én is a radioactive-en keresztül ismertem meg, de nagyon sokáig nem vett rá a lélek, hogy meghallgassam debütáló albumukat,a Night Visions-t. Erre aztán csak 2014-ben került sor, amikor már a csapból is az On Top of The World folyt nestea helyett és a glee miatt megszerettem az It's Time-ot.  Onnan persze nem volt megállás, rongyosra hallgattam az első albumot és tavaly nyáron abban a szerencsében is részem lehetett, hogy előkelő helyről tombolhattam végig az ID Szigetes fellépését, sőt, felébresztve a bennem rejtőző tinilányt, még az énekes, Dan Reynolds kezét is sikerült megfognom, úgyhogy kimaxoltam az Imagine Dragons koncertélményt. Idén pedig végre megjelent a második album is, és bár eleinte fenntartásokkal kezeltem a Smoke+Mirrors dalait, mára rájöttem, hogy méltó utódja az első lemeznek, és legalább annyi kedvencem akad róla, mint elődjéről. Így természetesen nehéz volt csak 10 dalt kiválasztanom és közöttük a sorrendet megállapítanom, de tessék lássék módon olvashattok most a perpillanat kedvenc ID dalomról.

10. Hopeless Opus
A legelső dolog, ami megfogott ebben a dalban, természetesen a címe volt. Aztán első meghallgatásra még nagyon furcsának tartottam, főleg, hogy olyan volt, mintha az elején azt énekelgetnék, hogy scheiße, scheiße... Többszöri lejátszás után viszont beleszerettem a refrénbe és bár nem ezt tartom az új album legerősebb pontjának, megszoktam már annyira, hogy becsússzon a tizedik helyre.

9. I Bet My Life
Tudom, hogy sokaknak volt nagy csalódás az I Bet My Life, és a környezetem nagy része az egyik leggagyibb ID dalnak tartja a Smoke+Mirrors-t promózó kislemezt, de engem teljesen megfogott a világa, és még ha a refrén idegesít is egy kicsit, a verzékkel abszolút tudok azonosulni, ráadásként még a videót is szeretem, így aztán megérdemelte a helyet a listán. És valamiért a dallamnak napfény színe van.

8. Demons
A Demons volt az utolsó dal a Szigeten, így egy kicsit keserédes az emlék, hiszen akarta a fene, hogy abbamaradjon a koncert. Viszont minden kétséget kizáróan tökéletes választás zárásnak, hogy szép szavakkal éljek, ez a dal egyszerűen EPIKUS. Szerintem az ID egyik legnagyobb erőssége, hogy a Radioactive nagy sikere után is volt még mit előhúzni a tarsolyból, és a Demons nagy szerepet játszik abban, hogy így meg tudtak maradni.

7. Bleeding Out
Sok dal azért szerepel a listán, mert hallottam élőben, a Bleeding Outnak viszon direkt azért szorítottam helyet, mert nagy szívfájdalmamra nem játszották el Budapesten. Ha jól végignézem, ez az egyetlen lassabb hangvételű szám a listán, ami azért nem okoz meglepetést, mert Danéket mindig is inkább a vidám nyárias dallamaiért hallgattam. Hogy akkor a Bleeding Out miért került ilyen közel a szívemhez? Mert zseniális.

6. Fallen
Szövegileg talán nem a leglenyűgözőbb ID dal, és a Night Visions-ön is csak iTunes Bonus Ttrackként szerepelt, koncertet viszont remekül lehet vele indítani, és élőben tényleg nagyon nagy buli erre a számra ugrálni. Aztán persze talán azért is pakoltam ilyen előkelő helyre, mert így tiltakozom az ellen, hogy spotify-on nincs fenn a Fallen.

5. It's Time
Persze, szerettem én a Radioactive-et, de igazán csak az It's Time győzött meg arról, hogy az Imagine Dragonsnak van keresnivalója a telefonomon és a lejátszási listáimon. Nagyon szeretem a szövegét és szeretném azt is, hogy egyszer aktuális is legyen ez az érzés az életemben, aztán imádom a jellegzetes nyár hangulatát, a Glee-s feldolgozást, a dobokat, egyedül a klippel kapcsolatban vannak apró kifogásaim.

4. I'm So Sorry
És... elérkeztünk a kedvenc részemhez. Akkor győződtem meg arról, hogy a Smoke+Mirrors brutálisan jó album lett, amikon először meghallottam az I'm So Sorry-t. Valahogy teljesen eltért az eddigi számok hangulatától, de abszolút tökéletes irányban, tetszik ez a kicsit keményebb hangszerelés és a hangsúlyosabb basszus, és szerintem a zenekar legjobban eltalált refrénéről beszélhetünk.

3. Friction
Másik nagy kedvencem a Friction lett, lényegében teljesen hasonló okok miatt, mint az I'm So Sorry, de ennek a dalnak a hangzásvilága talán még különlegesebb és még eltérőbb, mint az előzőé. Nagyon-nagyon érdekel, hogy hangozna ez az egész téma élőben, így aztán természetesen nem utasítanék el egy újabb koncertet valahol a közelben, a mindenféle szervezőgárdák igazán összeszedhetnék magukat.

2. Tiptoe
Furcsa módon a Tiptoe sokáig abszolút nem tartozott a kedvenceim közé, aztán egyszer csak valamiért újra rátaláltam és onnantól kezdve egyértelmű volt a szerelem. Azért nem merném kijelenteni, hogy ez a legjobb dal a debütáló albumról, hozzám valamiért viszont mégis ez áll a legközelebb, persze emögött személyes okok is rejlenek. Mindenesetre fogyasztásra tudom ajánlani.

1. Shots
Szóval történt egyszer, hogy az Imagine Dragons névre hallgató zenekar írt egy dalt az életemről, és Shotsnak nevezte el, majd felpakolta a Smoke+Mirrorsra, hogy hozzám is eljusson és így egy életre beleírják magukat a szívembe. Hát sikerült nekik. Ennek a számnak minden sora aranyat ér (pun intended) és egyszerűen annyira megfogta ennek a "mindent elrontok" életérzésnek a lényegét, hogy még mindig fáj.