Nem véletlenül indítottam a blogot az egyetemes közvéleménykutatásommal, számítottam rá ugyanis, hogy ez egy olyan téma lesz, amiről mindenkinek megvan a saját véleménye, és ezt szívesen meg is osztja velem. ( Aki esetleg még nem szavazott arról, szerinte hova érdemes egyetemre menni, megteheti ITT) Nem is csalódtam, tényleg sok embernek megvoltak a saját tapasztalatai, kérdései a továbbtanulásommal kapcsolatban, sokaktól viszont azt is megkaptam, hogy ezt a döntést csak én hozhatom meg, és az egész szavazás teljesen felesleges. 

Mindez persze szép és jó, meg teljes igazság, de a valóság ennél azért egy kicsit árnyaltabb, ezt bizonyítja talán az is, hogy csak eddig több mint negyvenen gondolkodtak el az én kérdésemen. És akármennyire "a saját döntésem", érdekes módon szinte mindenki könnyebben tud ebben a témában választani és voksolni, mint én. Elég sokat szenvedtem a nyári szünetben azzal, hogy akárkivel szembetalálkoztam az utcán, boltban, kocsmai egységekben, előbb-utóbb szóbakerült a továbbtanulás téma. Teljesen mindegy, hogy a fodrászomról, a volt osztálytársaimról, a gyógyszertárban dolgozó nőről, vagy a távoli rokonságról beszélek, miután szépen felvázoltam nekik bonyolult és kétségbeejtő helyzetemet, mindegyikük rá tudott bökni valamire "Ezt válaszd, ez éri meg a legjobban!" felkiáltással. Hát hogy ne vehetném számításba én  ezeket a tanácsokat is? Hogy ereszthetném el a fülem mellett a különböző érveket? Minden ilyen tanácsra úgy csaptam le, mint hangya a rafaelloról véletlenül lehulló kókuszra. 

Mert sokszor én is úgy érzem, hogy kívülről sokkal jobban látom, milyen jövő vár egyes emberekre, mint ők azt belülről fel tudnák mérni. Nem fogok neveket mondani, nem fogok példákkal előállni, de legyen elég annyi, hogy csak a mikrokörnyezetemben, az osztályomban és a koleszban is rengeteg olyan embert ismerek, aki  szerintem ( és még sok velem együtt hallgató személy szerint ) alapjáraton rossz felé indult el. Persze, ne legyen igazam, és legyen minden reál beállítottságú ismerősömből nagyon jó bölcsész, minden történészalapanyagból csodás gépészmérnök és minden művészlélekből gazdasági elemző. Kérdés, hogy ilyen esetekben mit lehet tenni? Én magamtól nem fogok odaállni xy elé, hogy "héé, barátom, már meg ne haragudj, hogy így belepofátlankodok, de ha tényleg így döntesz, fél év után fogod otthagyni az egyetemet, mert nem fog neked tetszeni", mert a, hogy jövök én ehhez? b, honnan tudhatom? A b kérdésre egyébként az a válasz, és azért is tettem fel én is a "mi legyek, ha nagy leszek?" kérdést a blogon, hogy kívülről tényleg sokkal egyszerűbb néha belőni a fő irányokat, látni a sárga köves utat és megérezni a határokat. Viszont ha megkérdeznek, én a lehető legfinomabb módon elmondom a véleményemet, hiszen velem is ezt teszik. 

Mondjuk nem mondom, megkönnyítenék a dolgomat, ha egységes válaszokat adnának. Ott van például a skandinavisztika, amit én mindig olyan tingli-tangli szaknak tartottam. Nem akarok senkit megbántani, és ezzel nem azt állítom, hogy a nyelvész szakokon nem kell sokat tanulni, mert tudom, hogy rengeteget kell. Viszont, és ebben talán tényleg a szüleimnek van igaza, a skandinavisztika elég rendesen bekorlátolná a lehetőségeimet. Onnan már nem lenne visszaút, és nem is lehet vele annyi irányban tovább menni. Pedig nekem leginkább erre lenne szükségem: Hogy egy olyan ugródeszkát kaphassak, ahonnan még bármi lehetek. Hiszen ha belegondolunk, nagyon sokan nem az eredeti szakmájukban dolgoznak. Viszont, míg egy skandinavisztika diplomával alig-alig találni lehetőségeket, addig valami gazdasági pályával, vagy a jól bejáratott pszichológiával sokkal szélesebb és kacskaringósabb utakat járhatok be. Ezen gyönyörű elvek mentén szép lassan kezdtem lemondani a skandinavisztikás álmaimról, hát erre meg nem azzal jön most minden bájos tanácsadó-jelöltem, hogy az milyen nekem való lenne... Így legyen okos az ember.

Ott van aztán a másik tábor is, akik most nagyon ráharaptak az új gazdasági vonalra, amit igazából idén nyáron vettem be a terveim közé. Ennek is órákig lehetne aztán sorolni az előnyeit, vitatkozni arról, hogy mennyit ér a bécsi, és mennyit a corvinusos diploma, de itt is vannak azért rizikók bőven, például az, hogy mág halványlila közöm sem volt a közgazdaságtanhoz, soha nem vonzott a tőzsde, és bár matekból mindig úgy-ahogy jó voltam, azért mégsem biztos, hogy a humános-művészlelkes énemnek tetszenének a szigorú szabályok és az algoritmusok. 

Így maradna a pszichológia, mi? Az eredeti, most már több, mint három éves tervem, amihez a faktjaimat igazítottam, amiről a legtöbbet álmodoztam. Akkor még is mi a franc a bajom? Az, hogy a környezetem valamiért vagy nagyon alapvetőnek veszi ezt az opciót ( tehát nem is gondolkodik másban, én pszichológus leszek és kész), vagy épp ellenkezőleg, megfeletkezik róla, miközben magában összeveti a nyelvészetet a gazdasággal. Meg aztán az is olyan furcsa és tőlem szokatlan lenne, ha valami, amit ilyen régóta tervezek, tényleg összejönne. 

Hogy okosabb lettem-e a sok tanáccsal, amit a nyár folyamán kaptam? Igen. Hogy megkönnyítik-e majd a döntésem, ha eljött az ideje? Igen. Hogy szükségem lenne-e még tanácsokra, akár ismeretlenektől is? IGEN. Mert tanácsokból, érvekből és főleg tanácsadókból sosem elég. 

Azt hinné az ember, hogy ahogy közeledik az érettségihez, a felvételihez, és egyéb gimnazistakínzó eljárásokhoz, annál konkrétabban körvonalazódik benne, milyen irányba is indulna el legszívesebben. Saját magamból kiindulva, ez egyáltalán nem így van. Sőt... Soha nem éreztem még magam annyira bizonytalannak a jövőmmel kapcsolatban, mint ebben a pillanatban. Próbáltam mindent sorra venni már, észérveket, véleményeket, megérzéseket, de egyszerűen semmi sem segít.

Alapvetően ott kezdődnek az igazi gondjaim, hogy fogalmam sincs, milyen irányt lőjek be magamnak. Tudjátok, én vagyok az a furcsa gyerek, aki egyszerre imádja a matematikát és az irodalmat, minden idegen nyelvért lelkesedik, de még van egy ilyen viszonylag erős kötődése a törihez és a bioszhoz is. Így aztán az alapján elindulni, hogy tantárgyilag mi vonz a leginkább, szinte teljesen felesleges. Persze jön is a következő pont, hogy a választás nem is igazán tantárgyak, hanem szakok között van, azaz ha lenne olyan foglalkozás, olyan szakterület, ami érdekel, elég lenne csak arra rágyúrnom. Sokáig úgy éreztem, a pszichológia az, ami igazán nekem való lenne, de hogy teljesen őszinte legyek, az utóbbi egy évben egy kicsit elbizonytalanodtam. Szép-szép ez a pszichológia, nem mondom, de egy kicsit mégis tartok tőle. Aztán vannak még ilyen légbőlkapottabb, új ötleteim is, mint a nyelvészet-tolmácsolás akármicsoda, itt természetesen valami skandináv csodanyelv vonzana, de ott vannak a gazdasági szakok is, amik furcsamód mégiscsak csábítóak a maguk perverz módján, meg persze a gyermekkori vágyálmaim, mint a kommunikáció-médiatudomány, az újságírás, vagy épp a lakberendezés.

Csak tételezzük fel azt, hogy esetleg, rengeteg szenvedés után végre kiválasztottam, melyik szakot célzom meg. De még ezzel sem jutnék sokkal közelebb a célhoz, mivel magyar és külföldi egyetemek tömkelege csak arra vár, hogy engem okosítson (érzitek az iróniát, ugye?) Nem, a szemezgetés itt sem egyszerűbb, mivel földrajzilag konkrétan bepottyantam Bécs és Budapest közé, és mindkét városnak megvannak mind az előnyei, mind a hátrányai, nekem elhihetitek. Hogy egy kicsit viszont szűkítsem a kereteimet és a lehetőségeimet, összeszedtem 10 egyetemi szakot, ami úgy istenigazából beleesik a pakliba. Szeretnék mindenkit megkérni, hogy az ő lehetőségeihez mérten adjon véleményt arról, ő mégis melyik szakot szánná nekem, hátha ezzel is egy kicsit jobban összezavar. Ne tessék megijedni, nem egy internetes szavazás alapján fogom eldönteni, milyen is legyen a jövőm, viszont szavazni mindenki szeret, mert az vicces, meg megadok pár troll választ is, arra még viccesebb szavazni... de a vicceket félretéve pár tapasztalatnak, jótanácsnak meg egyéb hasonlónak azért örülnék.

>> ELTE - Pszichológia

A legegyértelműbb választás lenne, minden szempontból. Kb. három éve találtam ki, hogy ha beleszakadok is, de bekerülök az ELTE pszichójára, hogy nekem ott majd milyen jó dolgom lesz, és hogy évekkel később, mint a norvég síugrócsapat sportpszichológusa fogok nyilatkozni valamilyen norvég pletykalapnak, vagy épp kriminálpszichológusként hírhedt sorozatgyilkosokról okoskodom. Aztán azóta ugye sok minden változott, de ha valamit A tervnek kellene nevezni, még mindig ezt mondanám.

>> Károli - Pszichológia

Idén már a pontszámokban is megmutatkozott, de már amúgy is több helyről suttogták a fülembe, hogy a Károlin sokkal erősebb a pszichológia szak, és ha egy mód van rá, inkább errefelé orientálódjak. Bizonytalanságfaktor viszont itt akad bőven, meg egy kicsit félek ettől az egésztől.

>> Bécs - Pszichológia

Igen, tudom, hogy felvételizni kell itt speciel, de ezt még átvészelném valahogy, elvégre papíron tudok németül, vagy mi a halál. Ami sokkal rémisztőbb Bécs esetében, az a megélhetés, mivel hiába lakok viszonylag közel Ausztriához, a koleszért ugyanúgy fizetnem kellene, és a rohadt életbe is, nem érzem magam elég millernek ehhez az egészhez.

>> ELTE - Skandinavisztika

Na, a nyelvész szakokról is lehet aztán hallani hideget-meleget vegyesen, így fogalmam sincs, szeretném-e én egyáltalán, hogy bekerüljek a skandinavisztika bűvkörébe. Egyrészt ez lenne ez a szak, amit szerintem a legjobban tudnék élvezni, és lubickolnék benne, másrészt viszont ott van a rohadt nagy kérdés, hogy mihez kezdenék a diploma után... Norvégul meg ugye más szakok végzése mellett is meg lehet tanulni, ha nagyon szeretnék.

>> Corvinus - Nemzetközi Gazdálkodás

Igen, ez most a legújabb őrületem, nyílt titok, hogy egy kicsit elcsábított a Corvinus és a közgazdaság... Eddig nem is igen gondoltam erre, mint opcióra, így utólag viszont már azt nem értem, hogy  nem kerülhetett be eddig a pakliba, mikor valamilyen szinten azért illik hozzá. Annyit azért itt hozzátennék, hogy ha nem lesz állami hely, akkor azért natürlich meg sem fordul a fejemben ez a lehetőség.

>> Bécs - Közgazdaság

Ez a legújabb őrületem, de tudni kell, hogy a bécsi kg most költözött egy vadonatúj épületközpontba, ami egyszerűen borzasztóan és elképesztően fantasztikusan modern, és engem ez totálisan megvett, és el tudnám képzelni, ahogy a folyosókon cirkálók, mint egy bolygó hollandi. A kifogásaim itt is, mint minden bécsi dolognál, a pénzügyekben  gyökereznek. Istenem, bár gazdagok lennénk..

>> ELTE - Kommunikáció-média izé

Szerintem nem vagyok egyedül azzal, hogy megfordult a fejemben ez a médiás-kommunikációs dolog. Annyira azért ezt még most nem gondolom komolyan, és igazából talán ez a leggyengébb láncszem a listámon, de ha erre tévedne véletlenül valaki, aki ilyen helyre jár/járt, eresszen meg már annyit, hogy érdemes-e egyáltalán belevágni.

>> Corvinus - Nemzetközi Tanulmányok

Ez is már egy viszonylag régebbi múltra visszavezethető B tervem, mert valami megmagyarázhatatlanul vonz a politikában és a nemzetközi diplomáciában is, tényleg falom az ilyen EU-s prospektusokat is mindig, és lehet, hogy ehhez megfelelő lenne ez a nemzetközi tanulmányok szörnyedmény. Itt az álommunka az természetesen a norvég nagyköveti poszt lenne, ha nem lett volna egyértelmű.

>> ELTE - akármilyen tanárszak

Nevetségesen hangozhat, de egy icipicit tényleg szeretnék tanár lenni. Ötletem sincs, egyáltalán milyen tantárgyak tanításában lennék jó, de azért talán a nyelvek és az irodalom mellett tenném le a voksom. Persze, a fizetés nevetséges és ez természetesen rendesen demotivál, de ha hinnék itt mindenféle béremelésekben, esküszöm nagyon szívesen belevágnék.

>> Bécs - Skandinavisztika

Kisebb öngyilkosságnak tűnhet németül más nyelveket tanulni, és igen, tényleg fejesugrás a mélyvízbe, viszont az biztos, hogy ha sok küzdés árán is, de a végére nem állnék rosszul nyelvek területén és elmehetnék tolmácsolni valami norvég-német céghez, vagy nem is tudom. Csábító, csábító, ugye?

Hát, most mondanám, hogy a döntés tiétek, de azért mégsem. Mindenesetre ténylegesen az építő jellegű kommenteknek roppantul örülnék, de ha csak a szavazásra van energiátok, hát ott éljétek ki magatokat rendesen. Köszönöm előre is.