komolyan emberek, nem hittem volna, hogy ilyen hosszú életű lesz pályafutásom a jó bloggeres rendszerben, úgy rá voltam kattanva a g-portál egyszerűségére évekig. de kellett a váltás, és szerintem a chameleon blonde hozzám nőtt már annyira, hogy a továbbiakban is velem maradjon. nem mondom, hogy túlzottan aktív voltam az évben, és rengeteg mélyen szántó gondolattal gazdagítottam az internetet, de a szemfülesek így is tanúi lehettek utolsó gimis évem főbb pillanatainak. egy évvel ezelőtt, amikor kinyitott az oldal, még arról kérdeztelek titeket, hogy vajon melyik egyetemet kellene választanom. ehhez képest mára itt állok, éretten, tele tapasztalattal (nem), készen arra, hogy ősszel belevessem magam a pesti életbe. ugyanis, hogy akkor itt is hivatalossá váljon, felvettek, felvettek, felvettek. a corvinuson fogok nemzetközi gazdálkodást tanulni. nem tudom, hogy jó döntés volt-e, folyamatos a kétségbeesés, hogy mégis a bölcsész énemnek kellett volna engednem, de majd eldől, mi lesz belőle.

na de akkor a blog szülinapról, amit terveztem megünnepelni valahogy, de aztán annyi minden közbejött ( ma például meghúztam a hátam, és egyből rokkantnyugdíjassá váltam, szenvedek, nem bírom én a fájdalmat) soo szeretném megköszönni mindenkinek, aki látogatta az oldalt ebben az egy évben, aki néha írt kommentet (repesett a pici szívem az örömtől), aki beleolvasott néhány eszmefuttatásomba, és így tovább. fontos nekem ez az egész valamilyen szinten, meg szükségem van a visszaigazolásra is, szóval nem tudom. nem ígérhetem, hogy ezentúl rendszeresebben jövök, mert jelen pillanatban minden törékeny és bizonytalan, de igyekszem. mert annyi jó tervem van. tervek mindig vannak. csak ugye a lustaság nagy úr, főleg az én életemben. de ha már itt vagyok, azt elmondom, hogy voltam brüsszelben és szuperbrutál jó volt. bár lehet ezt már említettem. de nem árt kétszer elmondani. és a nagycsaláddal most értünk haza olaszországból. pisában szakadt az eső, azt imádtam a legjobban. volterrában meg ilyen vámpírpizzákat árulnak, nagyon ráálltak az alkonyat-businessre (jól teszik). firenze meg hát gyönyörű. leégett a lábszáram a tengerparton. vettem kiko körömlakkokat, felszínes kis liba vagyok, ehh. megnéztem az only lovers left alive-ot, és hiddleston olyan benne mint egy kis szomorú puppy rocksztár jared leto, és hát imádom hát hogy lehet ilyen kis kuncifunci? meg újranéztük a tökéletes trükköt kb. ötödszörre, és most furcsa mód nagyon angier-párti lettem, pedig régen valamiért mindig bordent bírtam, nem tudom.  azt sem tudom, menjek-e gólyatáborba, mert a 22K nagyon sok, és előtte még ott a sziget, de közben meg obvi szükségem lenne rá. csak így is viszi el ez a hülye egyetem a hülye sok pénzt. megyek inkább hippinek, aztán kész.

Nagyon régóta nem meséltem arról, hogy mi minden történik velem, és kivételesen nem azért, mert 0-24ben csak álmodoztam, és elszáguldott mellettem az élet. Inkább csak olyan fontosnak álcázott semmiségek történtek, amikről csak bizonyos távlatokból lehet mindenféle hülyeségtől mentesen beszélni, és ezt próbálnám meg most, a tőlem telhető legnagyobb lelkesedéssel teljesíteni.

Ha a bevezetőből semmit sem értettek meg, ne aggódjatok. Mostanában felszedtem egy ilyen különleges képességet, amivel úgy tudom szaporítani a szavakat, hogy közben tulajdonképpen nem is mondtam semmit. Ennek ellenére azért valahol mélyen biztos nagyon fontos igazságokat rejtek el a sorok mögött, úgyhogy érdemes minden szó mögött rejtett értelmet keresni.

Nem. Tényleg nem. Igazából nyílván arról szeretnék mesélni, hogy mi a helyzet továbbtanulás-érettségi-végzős lét fronton. Visszaolvasva a szeptemberi aggódásomat, fogalmam sem volt, mire vállalkoztam ezzel az évvel. Természetesen nem a tanulásba szakadtam bele, erről szó sem volt. De azért az állandó szervezkedés, az osztályban újra és újra fejét felütő és tomboló vitahullám, meg persze a rengeteg, így utólag feleslegesnek tűnő agyalás a jövőmmel kapcsolatban rendesen leszívta az energiámat, ezért is sikerült a blogot is rendesen elhanyagolnom és magára hagynom.

A döntés viszont úgy-ahogy megszületett, leadtam a jelentkezésemet, és az már szinte ezer százalékosan biztos, hogy egyetemre fogok járni, méghozzá itthon, Magyarországon. Bécs nagyon sokáig csábított, és természetesen sokkal nagyobb kihívás lenne, mint Budapest, de megpróbáltam tanulni a hibáimból. Az, hogy anno 12 évesen elkerültem itthonról és kollégistaként próbáltam boldogulni az ország egyik legerősebb gimijében, bár racionális szinten abszolút tökéletes döntésnek látszott, érzelmileg igenis megviselt. Így utólag visszanézve, biztosan túl korai volt, de az első hónapok kifejezett szenvedést jelentettek, és nagyon sok önbizalmam elveszett az első két évben. Érzelmileg igenis is túl nagy akadályokat görgettem magam elé, és hiába ment a tanulás, mint a karikacsapás, mire igazán elkezdtem élvezni az iskolát, a koleszt, egyáltalán a győri életet, már majdnem két év eltelt. És ezt nem szeretném megismételni. Szóval, még ha valószínűleg sokkal nagyobb kihívást is jelentene tanulmányilag Bécs, egyelőre maradok itthon mindenki örömére vagy bánatára.

A szakokkal kapcsolatban is kitisztult azért az ég, és viszonylag magabiztosan írtam be a jelöltjeimet, amik aztán szépen le is redukálódtak, és mostanra igazából csak és kizárólag egy cél lebeg a szemeim előtt. Ez pedig... drumroll... a Corvinus nemzetközi gazdálkodása. Sokan meglepődtek a döntésemen, úgyhogy egy kicsit részletezném. A pszichológiáról még januárban tettem le a pályaválasztási tanácsadó után (talán erről írtam is itt), és a fennmaradó lehetőségek közül mégis elvetettem a kommédiát, mert egy kicsit túl szabadnak és túl bölcsésznek éreztem a jelenlegi énemhez képest. Ez persze nem jelenti azt, hogy két félév után nem ott fogok kikötni, ugye. A skandinavisztikát, mint biztos pontot, beírtam harmadik helyre, de már régóta nem ez az életcélom. Az ng meg hát... barátságos középútnak tűnik, ahonnan még bármerre vihet az utam. Az egyetlen célom az volt a választásnál, hogy olyat keressek, ami nem korlátoz be teljesen, és ahonnan szerteágazóan lehet még továbbmenni, és ilyen szempontból szerintem keresve sem találtam volna jobban nekem valót, mint az ng. A nyelvek pedig továbbra is előnyt jelentenek így a két felsőfokú tudatában.

És egy kicsit a Corvinusról, mert már messziről hallom a BME-n tanulók elégedetlen mormogását. Mondjuk kezdjük ott, hogy ha valahol, akkor a műegyetemen nekem semmi keresnivalóm, mert a műszaki érzéke még egy szőke varangynak is jobb, mint nekem. Igen, valószínűleg nem fogom magam összetörni a tanulásban a Corvinuson sem, de ez elképzelhetetlen mennyiségű lehetőséget biztosít arra, hogy ezt megtegyem máshol. Vagy nem. Annyira nem kell engem félteni, na. Másrészt pedig az, hogy a Corvinuson kezdek el valamit, nem jelenti azt, hogy ott is fogom befejezni.

Aztán mi minden történt velem? Voltam német OKTV-n, amire természetesen semmit sem készültem, és még így is becsusszantam a 27. helyre. Milyen szerencse, hogy semmire sem tudom használni ezeket a pontokat, right? Megnyertünk egy országos csapatversenyt is, ezzel pedig kaptunk pár osztálytársammal egy nyári brüsszeli utat, ami azért akárhonnan nézzük, elég csábító. A színjátszó-business sem maradt tétlen, arany minősítést kapott a csapatunk a regionális fordulón, így áprilisban még országos találkozóra is megyünk. A változatosság kedvéért a német színjátszós csapatnak is besegítek egy kicsit, mert csak. Így szűk egy hónappal az érettségi előtt háromszor is eljutottam moziba, előbb a lánykákkal a Beavatottat néztük (kritika nemsokára), majd barátnőmmel beültünk a Grand Budapest Hotelre (jajj de jó volt), múlt héten pedig öcsémmel és szobatársával megnéztük a Noét(hoztál bogyót?).Elolvastam az Útvesztőt is, jártam színházban, egyszóval telik az élet erre felém is. Újra elkezdtem zumbázni is, hátha a testmozgás felfrissíti az agyam két tanulási periódus között, és igen, valamennyire már arra is rá tudtam venni magam, hogy nekiálljak tanulgatni. Májusra négy középszintű érettségim maradt csak, egy töri, amitől félek, egy magyar, amivel kapcsolatban tehetetlennek érzem magam, egy matek, amit 95 százalék körül kellene megírnom és egy angol, amire nem készülök. Szép az élet, az a lényeg.

Sokat gondolkodtam azon, hogy írjak-e erről az egész mizériáról, mert hogy valószínűleg ténylegesen mindenkinek az agyára megyek már a "két percre van a felvételi jelentkezés leadása, most mégis mit csináljak, hova menjek, mi legyen" kiakadásaimmal. Megnyugtat a tudat, hogy a környezetemben még mindig sok hasonlóan kétségbeesett és tanácstalan arcot látok, de azért mindenkinek jobb lenne, ha sikerülne eldöntenem, mit is kezdjek magammal a jövőben.

Anyuék is megérezhették, hogy semmiben sem vagyok biztos és ezért egyre inkább magáévá tesz a pánik ( mivel nem egyeztem bele ebbe a kapcsolatba, akár megerőszakolásról is beszélhetnék, de mint robin thicke olyan szíves-örömest elmagyarázta nekünk, én tulajdonképpen ezt akarom), úgy döntöttek, hogy egy kicsit megpróbálják terelgetni a dolgokat, így a hétvégén eljutottam egy elég komoly pályaválasztási tanácsadásra, ami nem merül ki az ilyen sablonos "személyiségtesztekben" és lehetetlen valamint indokolatlan szakmákban, hanem tényleg nagyon fontos dolgok kiderültek elsősorban saját magamról, ami alapján meg aztán tényleg sok lehetséges elemet kihúzhattam a "mi leszek, ha nagy leszek" listámról.

Nem tudom, ki mennyire követi figyelemmel nyár óta a továbbtanulós szenvedéseimet, de az akkori tizes listámban azért döntőre a pszichológia, a skandinavisztika és a Corvinus nemzetközi gazdálkodása állt előkelő helyeken. Na most ebből kettőt alapból kilőhettem a hétvége után. Kiderült ugyanis többek között, hogy történetesen rengeteg olyan tulajdonságom van, ami nem passzol a pszichológusi foglalkozáskörhöz, magyarul valószínűleg nyűgnek érezném az egész életemet. Ennek a hírnek megsúgom örültem, mert az utóbbi időben egyre inkább eltávolodtam ettől a tervemtől, csak nem tudtam ezt hogyan közölni a külvilággal. Most már viszont boldogan kijelenthetem, hogy nem leszek pszichológus, szóval egy gonddal kevesebb. A skandinavisztika viszont tökéletesen belevágna minden elképzelésembe olyan szempontból, hogy a tolmács, a fordító és a nyelvész az egyik legelőkelőbb helyen volt az ajánlott szakmák között. Ennek ellenére mégsem hiszem, hogy a skandinavisztikán fogok kikötni. Arra jutottam ugyanis így a finish előtt két perccel, hogy a skandinavisztika mégis csak lekorlátoz, elég kevés lehetőséget és kiutat ad és a nyelvet annyira, amennyire én szeretném, máshol is megtanulhatom.

De akkor még is mi maradt? Nemzetközi gazdálkodást fogok tanulni? Vagy igen, vagy nem. Egyrészt ugyanis nem épp ez lenne az ideális foglalkozás a kitöltött tesztek alapján, viszont ez az a szak, ahonnan rengeteg irányban el lehet indulni, és  ezek között az irányok között már lenne olyan, amit élveznék. De akkor mi került még a levesbe? Akármennyire megdöbbentő és sokkoló számotokra, a hétvégén kiderült, hogy az, ami engem a legjobban érdekel, amit valószínűleg legjobban élveznék és amihez a képességeim is adottak az nem más, mint a..... média. A pop art, a művészetek, az írás, a divat, a mozgókép, a kritika. Na most a szüleim ezt nem nyelték le olyan könnyen, de ez alapján meg a legoptimálisabb szak persze a kommunikáció és média lenne. Ami egyrészt titkos esélyesként rajta volt a nyári listámon (hát ismerem magam vagy ismerem magam?) másrészt viszont rengeteg kockázattal jár, telített a piac, kicsi az igény, nyomulni kell (ami nem az erősségem), és bármikor előfordulhat, hogy egy call centerben vagy egy mekiben kötök ki. Így aztán nem vagyok biztos abban még, hogy belevágok-e. Ami viszont biztos, és ami a nap tanulsága volt számomra, hogy akármit is kezdek majd magammal, a médiát egyszerűen nem fogom tudni kikerülni, Ady módjára föl-földobott kőként visszatérek még hozzá. Hogy ez majd újságírás, blog, könyvkiadás, forgatókönyv-írás vagy valami egészen más formájában fog kiteljesedni, azt nem tudom, de hogy nem fogom annyiban hagyni, az ezer százalék.

A személyiségemről is nagyon sok minden kiderült amúgy, sok tulajdonságomra és jellemzőmre megtaláltam a magyarázatot és jópár kijelentés hatalmas önigazolásként szolgált, úgyhogy mindenképp megérte ezt az egy napot a történet. Aztán persze ez sem garancia arra, hogy boldog hercegnőként fogom élni elkövetkező napjaimat, de egy biztos, hogy jópár lehetséges buktatót sikerült így még időben elkerülnöm.

Hova tovább hova?
	ELTE- pszichológia
	ELTE - skandinavisztika
	ELTE - kommunikáció
	ELTE - tanár
	CORVINUS - nemzetközi gazdálkodás
	CORVINUS - nemzetközi tanulmányok
	KÁROLI - pszichológia
	BÉCS - pszichológia
	BÉCS - közgáz
	MENJ SZAKÁCSNAK
pollcode.com free polls