Nagyon sokat szenvedtem a legjobb dalok összeszedésénél, mert túl sok jelölt volt a listára, és az istennek sem tudtam eldönteni, melyiket szerettem jobban a másiknál, ezért a saját magam gyötrésére meg a ti kínzásotokra kettészedtem a listát, így most csak azok a dalok jönnek, amik ebben az évben kislemezek voltak/videóklip készült hozzájuk, szóval tudjátok, nem ilyen elrejtett dalocskák random albumokon. És ha azt hiszitek, így sokkal egyszerűbb volt döntenem, azért maradjunk annyiban, hogy nincs igazatok. A nem kislemezes lista meg a napokban érkezik. Az előző évek listáit pedig itt elérhetitek: 2014 2013 2012 2012B 2011

50. Simple Plan - Boom
49. Drake - Hotline Bling
48. Muse - Dead Inside
47. Florence And The Machine - Ship To Wreck
46. Fleur East - Sax
45. The Weeknd - Can't Feel My Face
44. Brandon Flowers - Still Want You
43. Olly Murs - Kiss Me
42. Demi Lovato - Confident
41. Selena Gomez - Same Old Love

Alapvetően ide szoktak kerülni azok a dalok, amik a listaírás végén jutnak eszembe, hogy "úúúrég még ezt sem raktam bele", és akkor egyes elemeket ki kell törölnöm, hogy ezeknek jusson hely. A Simple Plan nyári koncertjére ugyan nem jutottam el, de ez a Boom tökéletes hangulatot teremtett nekem itthon is. A Hotline Blinget pedig egyszerűen nem tudtam kihagyni, márcsak Drake cuki táncmozdulatai miatt sem. A Dead Inside nem a kedvenc Muse singlem, az biztos, de a listára kerüléshez ez is elég volt. Florence szigetes koncertjén sem voltam a változatosság kedvéért, és annyira nem is tartom magam nagy rajongónak, sőt, az új albumot nem is hallottam még, de a ship to wreck meggyőzött azért. Fleur Eastnek NEM szurkoltam az X-Factor alatt tavaly, de a debütáló dala meglepően dallamos lett. A The Weeknd slágerét sem szerettem volna elhagyni, mert partiképessé tette a nyaram meg hát nem érzem az arcom. Brandon Flowersről már regéltem eleget, cuki a dal, na. Olly Murs szerintem jó volt műsorvezetőnek, de erről a daláról sem szerettem volna megfeledkezni, a Confident és a Same Old Love pedig Demi és Selena remek választásai, mindkettőt imádom.

40. Who Is Fancy - Boys Like You
39. Rudimental - Lay It All On Me
38. X Ambassadors - Renegades
37. Years & Years - King
36. Major Lazer - Lean On
35. Walk The Moon - Shut Up And Dance
34. Nico & Vinz - That's How You Know
33. 5 Seconds Of Summer - She's Kinda Hot
32. Bebe Rexha - I'm Gonna Show You Crazy
31. Elle King - Ex's and Oh's
30. Loic Nottet - Rhythm Inside

Ariana Grande és Meghan Trainor sem került volna fel a listára Who Is Fancy nélkül, de ez a boys like you elképesztő fülbemászó dal és élőben olyan cukin adják elő. A Rudimental is csak Ed Sheerannek köszönheti a helyét a listán, itt emlékeznék meg arra, Ednek milyen elege volt a konfettiből az X-Factoros fellépésén. A Renegades elméletileg egyáltalán nem vág az ízlésembe, gyakorlatilag meg imádom. A Kinggel kezdődött közelebbi kapcsolatom Olly Alexanderékkel, úgyhogy sokat köszönhetek ennek a dalnak. A Lean Ont akkor kezdtem el hallgatni, amikor még nem volt menő (poor me) és döbbenve nézem, hogy már majdnem 1 milliárd megtekintésnél jár. A Shut Up And Dace-ről viszont lemaradtam és későn találtam rá, azért is szerepel az idei listán. A Tha's How You Know szerintem olyan perfekt nyári dal és NORVÉGOK. A She's Kinda Hot tökéletes promó volt a 5SOS új albumához, Bebe Rexha pedig nálam az év egyik nagy felfedezettje. Elle King dala annyira király, hogy túl menő hozzám, Loic Nottet pedig az egyetlen, akinek a dala befért a válogatásomba az idei Eurovízióból.

29. Little Mix - Black Magic
28. All Time Low - Something's Gotta Give
27. Ellie Goulding - On My Mind
26. Troye Sivan - Youth
25. Little Mix - Love Me Like You
24. Panic! At The Disco - Hallelujah
23. Kygo feat. Ella Henderson - Here For You
22. Aurora - Running With The Wolves
21. Hayley Kiyoko - Girls Like Girls

A Little Mix első két kislemeze az új albumról jól belandolt a középmezőnybe, igazából mindkettőt imádtam, de a Love Me Like You teljesen levett a lábamról ezzel a doo-wop beütéssel, amire nem igazán számítottam a lányoktól. A Something's Gotta Give amúgy is az egyik kedvencem volt a Future Hearts albumról, az On My Mind pedig szerintem Ellie egyik legjobb eddigi dala és mmm tudom, hogy elméletileg nem Edről szól, de azért gyanús. A Youth az új kislemez Troye albumáról és ez mindenképp A+ döntés, mert imádom a dalt. A P!ATD új albumát nagyon-nagyon várom, a Hallelujah pedig igazi megváltásként jött tőlük. Kygoról (NEM KÁJGÓ, oké???) csak annyit, hogy NORVÉG (tehát NEM KÁJGÓ), Ella Henderson meg az egyik kedvenc ex faktorosom, szóval ez egy tökéletes kombináció volt. Aurora pedig szintén NORVÉG, most van befutóban, a running with the wolves pedig a skandináv könnyűzene magasiskolája. Hayley Kiyoko-val random sodort össze a sors youtube-on, de nem bántam meg, ez a girls like girls pl. rengeteget forgott nálam. Ó és igen, direkt szórakoztam a számokkal, nem véletlenül volt ebben a szakaszban 9, az előzőben 11 dal.

Szinte teljesen mindegy, hol kerestek rá először a brit Years & Years együttesre, az első mondatok között említik majd, hogy ők nyerték el a BBC Sound Of 2015 díjat. Ez sokáig nekem sem mondott semmit, de olyan elődök után jutott el hozzájuk az elismerés, mint Sam Smith, Ellie Goulding, Jessie J, Mika vagy Adele, akik azért azóta rendre álomszerű karriert tudhatnak maguk mögött. A rádiók által még itthon is felkapott King után így elég magas elvárásoknak kellett megfelelniük a srácoknak, Mike-nak, Emre-nek és Olly-nak, mikor kiadták debütáló albumukat, a Communiont, ami a héten került a boltokba és így hozzám is.

Ha a média és a kritikusok magas szintet vártak a fiúktól, akkor az én elvárásaim már felhőkarcolóknak voltak tekinthetőek. Nem is feltétlenül a King miatt, bár ez az első kislemez az év egyik, ha nem legjobb popdala és a szöveggel és a videóval együtt valami olyan egységet és konstrukciót alkot, amit abszolút nem várnék el egy épphogy megalakult friss bandától. Ami viszont még ennél is nagyobb hatást gyakorolt rám, az a többi, az elmúlt egy évben megjelenő dal volt, hiszen mind a Take Shelter, a Desire, a Shine és a Real is már jóval a lemez megjelenése előtt bezárta magát a szívembe. Nagyon nagy érdeklődéssel vetettem bele magam az anyag végighallgatásába, hiszen kíváncsi voltam, tudnak-e még meglepetéseket okozni Ollyék, vagy egyáltalán képesek-e azt a magas színvonalat hozni, amihez hozzászoktattak.

Könyörgöm, hadd mondjam ki a lehető legegyszerűbben: IMÁDOM EZT AZ ALBUMOT. Minden hibája, minden apró tökéletlensége ellenére vált a kedvencemmé már az első hallgatás után, mindezt úgy, hogy én hosszú-hosszú évekig arra szavaztam, hogy rendes, domináns gitárjáték nélkül márpedig nem létezik jó zene és az "elekronikus zene" (is this even a thing?) csak rossz lehet. Azóta persze már számtalanszor mea culpáztam, rá kellett jönnöm, hogy az élet nem ilyen egyszerű, és ebben azért a Communionnak is szerepe volt.

A Foundation számomra inkább egy introként és bevezetőként üzemel, mint teljes értékű dalként, annak viszont tökéletes: letisztult, és nagyjából megmutatja, mire várhatunk az elkövetkező bő egy órában. A Real szerintem azért is  válhat az egyik legnagyobb kedvenccé a későbbiekben, mert nagyon egyszerűen tud a dalszöveggel mindenki összhangba kerülni, aki próbált már másnak megfelelni, esetleg olyan emberbe szeretett bele, aki ezt nem viszonozta. Ez a sok bizonytalanság és önbizalomhiány egyébként az egész albumon végigvonul, szinte mindegyik dalban érezhető a sebezhetőség, amit Olly hangja szerintem remekül hoz vissza, abszolút tükrözi azt a törékenységet, amit a dalszövegek hordoznak. A Shine zenei alapja számomra telitalálat lett, a refrén pedig talán a legfülbemászóbb az egész albumról. Nem csoda, hogy ez a dal hozta a King után a legnagyobb sikert az együttesnek, a UK Top 40 második helyéig sikerült felkúsznia és kellemes nyári sláger lehet belőle. A Take Shelter olyan szempontból lóg ki a lemezről, hogy a dallamvilága erőteljesen az R'n'B-re támaszkodik, és így egy kicsit kaotikus, de mégis fülbemászó hangzásvilágot képvisel. Épp ezért lett ez a legtáncolhatóbb szám az összes közül, nagyon jó kiegészítője a Communionnak. A Worship követi a kicsit gyorsabb tempót, amit az előző két dal hozott, stílusban viszont leginkább a Kinghez hasonlít, és az egyik legkönnyebben fogyasztható popdal lett az összes közül. A szöveg teljesen beleillik abba a képbe, amit Ollyék eddig a Reallel és a Take Shelterrel kialakítottak. Ezek után viszonylag éles váltás az Eyes Shut, ami egy gyönyörű, zongorára írt balladaként indul, és Olly hangja teszi különlegessé. A "Nothing's gonna hurt me with my eyes shut, I can see through them" sortól meg megbolondulok, annyira tetszik. Ha további fülbemászó, de minőségi popdalokra vágynánk, akkor nem kell messzire menni, mindent megkapunk a Tiestól. Ezt követi a még mindig az album húzódalának számító King, majd a Desire, ami ugyan dallamában követi a popdalok szabályszerűségeit, a szövege viszont legalább annyira átélhető és érthető, mint a Realé. A Gold és a Without szintén szépen beleillik ebbe a mintába, mindkét dal szerethető, bár nem kimagaslóan különlegesek a többi dal között. Ehhez képest engem a Border egészen felpezsdít, talán ez a másik "táncolható" szám a Take Shelter mellett, ráadásul olyan, mintha egyszerre két refrént kapnánk. Az album egy balladával, a Memoval zárul, ami valahogy egy kerek egésszé teszi a Communion történetét. Mind szövegvilágában, mind zeneileg összefoglalja és lezárja az albumot, megmutatja az erősségeit és kiteszi azt a három pontot is a végére, ami egy szép folytatás reményét jelentheti.

A Years & Years nagyon szépen találta meg azt a csapásvonalat az indie és a mainstream pop között, ami mindkét oldal hallgatói számára fogyaszthatóvá teszi őket, és ezt szerintem gyönyörűen képviselik a debütáló albumon is. Az igényes popzene, bár ma már kevésbé hiánycikk, mint pár éve volt, még mindig közönségre talál és ezért reménykedek abban is, hogy a Years & Years-t is később úgy emlegethetjük, mint Adele, Sam Smith vagy Ellie Goulding nevét. Addig pedig, ha másnál nem is, nálam eddig az év egyik legerősebb debüt lemezét sikerült produkálniuk.