23:32
egy rajzfilmben élek együtt veled
23:32Két hónapja lézengek Budapest gyönyörűen koszos utcáin, és furcsán egyszerűen alkalmazkodtam eddig az új élethelyzethez. Valahogy a pozitív ...
Két hónapja lézengek Budapest gyönyörűen koszos utcáin, és furcsán egyszerűen alkalmazkodtam eddig az új élethelyzethez. Valahogy a pozitív csalódások két hónapjává vált ez az időszak, és most már rettegve várom, mikor ér el az első hatalmas törés, aminek akárhonnan nézzük, lassan el kell jönnie. Hogy mi történt velem ebben a két hónapban? Majdnem minden, aminek egy elsőéves egyetemistával meg kell, hogy történjen.
Mesélhetnék arról, mennyit buliztam for instance. Sosem éreztem magam egy partihercegnőnek és továbbra sem aggatnám magamra ezt a jelzőt, de mint minden klasszikus (NEM) lányregényben, nálam is eljött ez az időszak. Rá kellett jönnöm, hogy minőségi társasággal lényegében teljesen mindegy, milyen formális keretek között töltöm el az időmet, így aztán engedve mindenféle csábításnak, párszor adtam az éjszakának ilyen-olyan módon. Persze a magam sajátos módján és abszolút felvállalható keretek között.
Rájöttem, hogy képtelenség teljesen egészségesen étkezni. Egyszerűen ha nagyon igyekszem, akkor sem sikerül napi ötször valami egészségeset magamba lapátolni adott pénzügyi és időbeli keretek között. Persze felfedeztem már az egyetem környéki csodás kifőzdéket és egyéb gyorsétterem jellegű színtereket, de nem élhet az ember mindig kínai, levesen és kétszáz forintos pizzaszeleten. Főzni is lehet(ne), de permanens időhiányra hivatkozva nagyobb fába még nem vágtam a fejszém, és inkább csak a biztonságos tészta valamilyen szósszal verziónál maradok. Így sajnos ráfanyalodtam már (újra) a zacskós levesekre, ilyen-olyan porokra, így viszem be a szervezetembe az e-betűk tömkelegét. Annyira nem vészes egyébként a helyzet, csak a töménytelen mennyiségű péksütiről próbálok leszokni, mert túl könnyen elérhető és túlzottan tele van szénhidráttal.
Természetesen egyetemre is járok. Borzasztóan megvisel, ha reggel kell járnom órákra, de ha a 11:40-es idősáv az első, akkor már van rá sansz, hogy bóbiskolás nélkül ülöm végig az órákat. Eddig viszonylag szorgalmasnak bizonyultam, de azért egy-két előadás már lekerült a keverőpultról, és az elmúlt hetekben hiányozgattam. De magamhoz képest szerintem így is jól állok, és a fontosabb gyakorlataimon még figyelni is tudok. Nagyjából még értem is a dolgokat, leszámítva természetesen a csodálatos mikroökonómiát, de olyan megnyugtatóan messzinek tűnik még a vizsgaidőszak (pedig mindjárt itt van). Írtam már ZH-kat is, közepes sikerekkel, de lehetne minden sokkal rosszabb. A héten pedig az első beadandóim várnak megírásra, ettől azért egy kicsit rettegek, mert mindig is utáltam ilyen hivatalos stílusban írogatni. Mindegy, szeretem a kihívásokat.
A kulturálódás kereteit még nem merítettem ki teljesen, de a Rembrandt kiállításra például eltökélt célom eljutni és valakit el szeretnék csábítani a Mester és Margaritára a színházba. Mozirajongó énem viszont csak úgy lubickol fővárosunkban, egyszerűen imádom, hogy mindig van valaki, aki kapható filmnézésre, és hogy nincsenek távolságok, és mindig találni megfelelő időpontot (more or less). Az már más kérdés persze, hogy anyagilag ez mennyire fér bele, így aztán igyekszem nem minden időmet a vetítővászon előtt tölteni.
Igazából arra kellett viszont szomorúan rájönnöm, hogy haza csak azért a dolgokért járok, amiket nem tudok véghezvinni Pesten. Sokat alszok, sokat eszek és tanulok (nem sokat). Tényleg magával ragadó, hogy milyen könnyen el tudom tölteni az időmet a kollégiumban például, a probléma csak az, hogy ez általában a tanulás és az alvás rovására megy. Nem egyszer előfordult már, hogy hajnalig beszélgettünk, ez viszont azt eredményezte, hogy másnap mosott rongyként vánszorogtam mindenhol és bekerültem ebbe az ördögi spirálba. Így aztán ha véletlenül hazatévedek, simán 12-15 órákat alszok. Ezen persze jó lenne változtatni és igyekszik is az ember, de nagyon nehéz beállítanom magamnak egy kezelhető bioritmust.
Szeretnék majd írni összeszedettebb dolgokat is, csak ez nem az az időszak.
Mesélhetnék arról, mennyit buliztam for instance. Sosem éreztem magam egy partihercegnőnek és továbbra sem aggatnám magamra ezt a jelzőt, de mint minden klasszikus (NEM) lányregényben, nálam is eljött ez az időszak. Rá kellett jönnöm, hogy minőségi társasággal lényegében teljesen mindegy, milyen formális keretek között töltöm el az időmet, így aztán engedve mindenféle csábításnak, párszor adtam az éjszakának ilyen-olyan módon. Persze a magam sajátos módján és abszolút felvállalható keretek között.
Rájöttem, hogy képtelenség teljesen egészségesen étkezni. Egyszerűen ha nagyon igyekszem, akkor sem sikerül napi ötször valami egészségeset magamba lapátolni adott pénzügyi és időbeli keretek között. Persze felfedeztem már az egyetem környéki csodás kifőzdéket és egyéb gyorsétterem jellegű színtereket, de nem élhet az ember mindig kínai, levesen és kétszáz forintos pizzaszeleten. Főzni is lehet(ne), de permanens időhiányra hivatkozva nagyobb fába még nem vágtam a fejszém, és inkább csak a biztonságos tészta valamilyen szósszal verziónál maradok. Így sajnos ráfanyalodtam már (újra) a zacskós levesekre, ilyen-olyan porokra, így viszem be a szervezetembe az e-betűk tömkelegét. Annyira nem vészes egyébként a helyzet, csak a töménytelen mennyiségű péksütiről próbálok leszokni, mert túl könnyen elérhető és túlzottan tele van szénhidráttal.
Természetesen egyetemre is járok. Borzasztóan megvisel, ha reggel kell járnom órákra, de ha a 11:40-es idősáv az első, akkor már van rá sansz, hogy bóbiskolás nélkül ülöm végig az órákat. Eddig viszonylag szorgalmasnak bizonyultam, de azért egy-két előadás már lekerült a keverőpultról, és az elmúlt hetekben hiányozgattam. De magamhoz képest szerintem így is jól állok, és a fontosabb gyakorlataimon még figyelni is tudok. Nagyjából még értem is a dolgokat, leszámítva természetesen a csodálatos mikroökonómiát, de olyan megnyugtatóan messzinek tűnik még a vizsgaidőszak (pedig mindjárt itt van). Írtam már ZH-kat is, közepes sikerekkel, de lehetne minden sokkal rosszabb. A héten pedig az első beadandóim várnak megírásra, ettől azért egy kicsit rettegek, mert mindig is utáltam ilyen hivatalos stílusban írogatni. Mindegy, szeretem a kihívásokat.
A kulturálódás kereteit még nem merítettem ki teljesen, de a Rembrandt kiállításra például eltökélt célom eljutni és valakit el szeretnék csábítani a Mester és Margaritára a színházba. Mozirajongó énem viszont csak úgy lubickol fővárosunkban, egyszerűen imádom, hogy mindig van valaki, aki kapható filmnézésre, és hogy nincsenek távolságok, és mindig találni megfelelő időpontot (more or less). Az már más kérdés persze, hogy anyagilag ez mennyire fér bele, így aztán igyekszem nem minden időmet a vetítővászon előtt tölteni.
Igazából arra kellett viszont szomorúan rájönnöm, hogy haza csak azért a dolgokért járok, amiket nem tudok véghezvinni Pesten. Sokat alszok, sokat eszek és tanulok (nem sokat). Tényleg magával ragadó, hogy milyen könnyen el tudom tölteni az időmet a kollégiumban például, a probléma csak az, hogy ez általában a tanulás és az alvás rovására megy. Nem egyszer előfordult már, hogy hajnalig beszélgettünk, ez viszont azt eredményezte, hogy másnap mosott rongyként vánszorogtam mindenhol és bekerültem ebbe az ördögi spirálba. Így aztán ha véletlenül hazatévedek, simán 12-15 órákat alszok. Ezen persze jó lenne változtatni és igyekszik is az ember, de nagyon nehéz beállítanom magamnak egy kezelhető bioritmust.
Szeretnék majd írni összeszedettebb dolgokat is, csak ez nem az az időszak.
