Mostanában indokolatlanul sok dolog idegesít fel, és nem is tudom, miért. Mintha én érezném magam azért rosszul, mert másokban nincs annyi tolerancia vagy empátia, vagy akármicsoda, hogy belegondoljanak más helyzetébe. Úgy magamra tudom venni a rasszista/szexista vagy bármilyen értelemben kirekesztő elmotyogott megjegyzéseket, hogy jobban megharagszom az emberekre, mintha az én érzéseimet bántották volna meg. Ez természetesen sok mindenkinek jót tesz, de nekem semmilyen értelemben sem, feszült és ideges vagyok, irritálnak az emberek és nem szeretek velük beszélni, és állandóan panaszkodom.

Mindezt teszem úgy, hogy egyébként az égvilágon semmi okom nem lenne rá, mivel minden rendben, nevetségesen hangzik, hogy ezt kb. minden posztban kijelentem, de alapjáraton olyan boldog és kiegyensúlyozott vagyok, mint talán soha eddig. Komolyan, a gimi is igazi felüdülés volt az általános iskola után, de mióta felkerültem Pestre, valahogy egészen másképp tekintek mindenre, pozitív vagyok és lelkes, már amennyire ez tőlem kitelik. Meg úgy nem tudom, boldog vagyok már csak attól is, ha néhanapjén egyedül eljutok az ikeába, és órákon keresztül csak bolyongok és nem kell foglalkoznom semmivel és senkivel. Aztán boldog vagyok, amikor új embereket ismerek meg, akikkel keresztül-kasul bejárjuk a belvárost csütörtöki éjjeleken. Boldog vagyok, amikor végre elmegyek moziba, amikor újra összefutok régi osztálytársakkal, amikor megveszem az egyetemi büfében a chai lattém, amikor egy-egy frusztráló hét után hazaérek és a szüleimet lelki szemetesnek használom. Boldog vagyok, amikor rég látott ismerősökkel kávézni megyek, amikor olyan előadásokon veszek részt, amik tényleg érdekelnek, amikor valamire jól emlékszem spanyolórákon, amikor végre kisüt a nap délutánonként és egy kardigánban kiszaladhatok a boltba, amikor a csoporttársaimmal végre sikerül együtt kajálnom, amikor pitét süthetek hétvégente, amikor a zh előtti este random elkezdünk borozgatni, amikor még félig részegen félig másnaposan érek be péntek reggel a tollasra a csajokhoz, amikor hirtelen felindulásból kihagyok órákat, amikor hosszú öngyőzködés után végre bemegyek egy órámra. Boldog vagyok akkor is, amikor végre ráakadok egy sorozatra, amiért tényleg rajongani tudok, amikor olyan embereket ismerek meg, akikkel van miről beszélni, amikor van kivel megbeszélnem a legnagyobb fangirl problémáimat. Összességében tényleg rengeteg szépsége vannak ennek a furcsa életmódnak, amit kialakítottam magamnak szeptember óta.

Csak mondjuk írni nem tudok olyan szabadon mostanában. Nem tudom, mi feszélyez, de egy bejegyzést sem tudok rendesen megírni. Úgyhogy most ezen dolgozunk.

Szeretek nyolcvanas években slágerré vált örökzöldekből idézgetni bejegyzéscím gyanánt, mert világmegváltó terveim között az is szerepel, hogy ha uralomra török, elrendelem, hogy minden buliban csak ezeket a csodákat lehessen játszani. Kezdhettek félni.

Nem azért nem írtam, mert nem lett volna mit mesélnem. Még csak nem is azért hanyagoltam el életem ezen részét, mert hirtelen minden kedvem elment az írástól. Arra sem igazán foghatom, hogy túl fáradt voltam hozzá, mert bár túl kellett élnem egy vizsgaidőszakot és egy hónapnyi "vissza az egyetemre" szenvedést, összességében bőven lett volna lehetőségem jelentkezni az elmúlt két hónapban.

Mégsem tettem, ennek pedig egyetlen nagyon egyszerű oka van. Nem tudtam eldönteni, miről meséljek és miről ne. Lassan másfél éve megvan a chameleon blonde, és még most sem igazán döntöttem el, mi a rendeltetése. Ahhoz, hogy ez az anyag vállalható legyen bármilyen közönség előtt, nagyjából két tonnányi személyes részt kellene eltüntetnem, valamiért viszont azt sem merném mondani, hogy csak egy "fogmosó-élményleíró" blogról beszélhetünk (Ugyanitt: mikor volt utoljára menő használni a fogmosós blog kifejezést? 2008 vagy 2009?)

Persze, érthetjük az egészet a személyiségemhez. Ha valami, ez a ziláltság és a kuszáltság rám ugyanannyira jellemző, mint a blogra. Mindenbe bele szeretnék kezdeni, egyszerre ezer dolgot csinálnék, kapkodok és sietek, és mi lesz a vége? Természetesen az, hogy semmit nem valósítok meg rendesen. Egyszerűen képtelen vagyok a seggemen maradni és véghezvinni, amiket elterveztem. Nem allokálom rendesen az energiáimat (és még ahhoz is lusta vagyok, hogy megkeressem, hogy egytől tízig terjedő skálán mennyire volt logikátlan lépés itt használni az allokál szót).

De ha már itt vagyok, mesélek. És közben csapongok majd ide-oda, hogy végképp követhetetlen legyen csodás visszatérésem a klaviatúrához. Elvégeztem az első félévet az egyetemen. Ami egyrészről örömteli, mert megint bizonyítottam magamnak egy kicsit, hogy akkor is tudok tanulni, hogyha sokkal kevesebb az ösztönző erő, mint eddig. Nem lett hármasom, ami szintén tekinthető jó hírnek, de természetesen örök maximalista énem valahol mélyen marcangolja magát azért a pár négyesért, ami becsúszott. De megtanultam már saját magammal együtt élni, és believe me or not, egyre jobban kezelem ezt a helyzetet.

Bele is kezdtem nagyon lelkesen a második félévembe.. nem, igazából nem ez történt. A félév első napján ugyanis rámtört a háromoldali emberiszony és úgy éreztem, képtelen lennék egész nap mosolyogni, kérdezősködni és úgy alapjáraton emberek között lenni, így rögtön az első hétfőmet az ágyban töltöttem. Ami azért is nevetséges, mert ha valaki, én nem vagyok az a típus, akit könnyen elér a rosszkedv és a letargia, és az elmúlt fél-háromnegyed évben minden okom meg is volt arra, hogy könnyed és boldog és vidám és kedves és aranyos legyek. De összeomlottam, mint egy kártyavár és tényleg röpke egy hónapra volt szükségem, hogy rendbe tegyem magam lelkileg. Most már tényleg újra a régi vagyok, és nem is értem mi ütött belém és melyik varázskalapból húztam elő ezt a téli depresszió kártyát.

Erről a második félévről röviden annyit szeretnék elejteni, hogy borzalmas. Hosszabban, rengeteg órám van és bár a többségük érdekel, a beadandó és zh-mennyiség sokszorosa az előző félévinek, és úgy általában nem látszok ki a milliónyi tennivaló körül. Ennek ellenére mint egy őrült pakolom magamra az újabb és újabb súlyokat. Március közepétől ugyanis valószínűleg sikerül elkezdenem a norvégtanulást is a spanyol mellett, és igen, szavakkal nem lehet kifejezni, mennyire izgatott vagyok. Remélem, tényleg minden a tervek szerint fog haladni és pár hónap múlva már mindenkinek menőzhetek azzal a pár kifejezéssel, amit magamba szívok.

Próbálom közben eldönteni azt is, hogy mit akarok kezdeni az életemmel. Igazából pont azt imádom a nemzetközi gazdálkodásban és ezt tartom a legnagyobb előnyének, hogy nem érzem, hogy bármiben is korlátozna. Tudom, tudom, pontosan tudom, hogy nagyon sok ember számára az a legfontosabb, hogy tudja, mi legyen. Hogy megmondják neki, hogy kislányom, ha elvégzed ezt a szakot, akkor ügyvéd, könyvelő, orvos vagy építészmérnök lehetsz. Valamiért viszont a környezetemben lévők többsége nem tudja elfogadni, hogy én nem erre vágyom. Nem látom magam a jövőben, ahogy egyetlen szakmánál leragadva, egész életemben ugyanabban a közegben mozgok. Ahhoz egyszerűen túl sok minden érdekel. Mindenbe belekóstolnék egy kicsit, belenéznék, aztán keresnék mást. Ilyen szempontból pedig nem érzem úgy, hogy rossz döntés lenne az ng, sőt. Ennek ellenére persze mindenképp szeretnék majd sunyiban egy második szakot is elvégezni, és egyelőre, akármennyire is viccesnek tűnik, a szabad bölcsészet tűnik befutónak, azon belül is a filmelmélet és filmtörténet szakirány. Elég éles váltásnak tűnhet a régi terveimhez képest (hol van már a pszichológia ingoványos talaja és a nemzetközi tanulmányok?), de mindenképp szeretnék olyat is tanulni, amit szeretek. Amiért tudok rajongani. Amihez nem úgy ülök le, hogy jajj, már megint ilyen hülyeséggel kell foglalkozni, hanem ami leköti a figyelmemet és magával ragad. És kerülgethetjük a forró kását akármeddig, a vége úgyis az lesz, hogy az elmúlt egy-két évben ezt a szerepet az életemben a filmek töltötték be. De messze van még az, hogy én nekiálljak a szabad bölcsészetnek, egyelőre pezsgőt bontok majd akkor is, ha ezt a félévemet sikerül abszolválnom.

Ennyi nyafogás és értelmetlen filozofálgatás után viszont megérdemli mindenki, hogy egy minimális kontent-szaga is legyen ennek a bejegyzésnek, így nagyon röviden összefoglalom, milyen gyöngyszemekre bukkantam kéthónapos száműzetésem alatt.
Nagyjából végigdaráltam az Oscar-esélyes filmeket még a díjátadó előtt, és egyértelműen a Whiplash nyerte nálam a kört, ha és amennyiben arról szólt a verseny, hogy melyik produkció érintett meg a legjobban. Sőt, kijelenthetem, hogy igazi érzelmi töltettel csak ez a film (és a Hős6os) látott el, de természetesen a maga nemében valahol a Birdman is belopta magát a szívembe, csak egészen más megközelítésből. Az Imitation Game sem volt kifejezetten rossz, sőt, összességében tetszett, csak az előző két film plusz a rengeteg meg nem értett zseni Oscar-film mellett nálam nem robbant akkorát. Ahogy a Theory of Everythingnek is megtaláltam a saját hibáit, bár Eddie Redmayne szerintem jó volt, és képes vagyok őt megvédeni a furcsa kritizáló fazonok elől. Leszámítva az akadémiai kötelezőket, nagyon tetszett még az idei felhozatalból a Kingsman, a legnagyobb meglepetés volt, abszolút nem vártam tőle sokat és a humora teljesen lenyűgözött. "Szerencsém" volt már a Szürke 50 árnyalatához is, és bár szerintem lehetett volna sokkal-sokkal rosszabb is, természetesen messze a leggyengébb dolog volt, amivel az elmúlt pár hónapban találkoztam.

A sorozatokkal sem haladtam úgy, ahogy kellett volna, de pár elmaradást legalább sikerült pótolnom. Átestem a House of Cards tűzkeresztségemen, le is daráltam szépen az első két évadot, hát megér egy misét ez a sorozat, meg Kevin és Robin (ez így olyan, mint egy ZS kategóriás képregénycím). Megismerkedtem az In The Flesh-sel is, és nagyon örülök, hogy így tettem, hiányoztak már a brit sorozatok az életemből. Elkezdtem végre, így egy évtizednyi késéssel a Supernaturalt is, az első évad nagyon kellemes meglepetés volt, de el nem tudom képzelni, mikorra fogom majd behozni a lemaradásom. A Glee is folytatódott, de bár ne tették volna, nem is tudok mit kezdeni ezzel a hatodik évaddal, gyengébb, mint valaha, de ezt a pár részt csak kibírom valahogy, aztán majd megszakadhat a szívem, hogy ennek a sorozatnak is vége van. Tv-t nem sokat néztem ebben a két hónapban, egyedül a Rising Start követtem többé-kevésbé, mert nem csalhatom meg a tehetségkutató-rajongó énemet sem. Örültem Mira győzelmének, bár nálam az abszolút favorit Fehérvári Gábor Alfréd volt, ölni tudnék egy ilyen hangért, szerintem zseniális tehetség. Megy A Dal is, igazából rettentő lázban kellene égnem, hogy kit küldünk ki az Eurovízióra, de egyszerűen egyik dal sem fogott meg annyira, hogy szurkoljak neki. De a májusi bécsi hacacárét már nagyon várom.

Zene, zene, zene. Ilyenkor télen mindig nyitott vagyok az újdonságokra, így rengeteg kis csodára leltem a spotify segítségével. a Catfish and the Bottlemen albumáról posztot is tervezek írni, egyelőre legyen annyi elég, hogy nagyon nagy kedvenceimmé váltak, ahogy belopta magát a szívembe Catey Shaw és Katie Herzig is. Azért természetesen az év elejét zeneileg nálam elég erősen a Fall Out Boy új albuma uralta, az AB/AP erős anyag lett, és elképesztően fülbemászó dalokkal jöttek elő Pete-ék, az Uma Thurman, a Jet Pack Blues és a 4th of July konkrétan hetekig jártak a fülemben.

Véget ért a mese mára, ha minden igaz. Igyekszem gyakrabban jönni, de azt hiszem, ígérgetnem már teljesen felesleges.

2. Sikerült eldöntenem, milyen sorrendben jelölöm be a különböző szakokat. 
6. Meghibásodott a metró, épp akkor, amikor utaztam rajta.
19. Ezért juthattunk el Dombóvárra, az országos fesztiválra, ami életem egyik legjobb élménye volt. 
21. Nem készültem az OKTV döntőre, de így is 27. lettem, és beszámíthattam a pontokat.
49. Meglátogattam a Volt fesztivál utolsó napját, ahol
51. Ugyanitt végigénekelhettem életem harmadik Intim Torna Illegál koncertjét.

50. Coldplay - Ink
49. Echosmith - Cool Kids
48. Grouplove - Let Me In
47. The Pretty Reckless - Heaven Knows
46. Charli XCX - London Queen
45. Iggy Azalea - Goddess
44. Maroon 5 - Maps
43. One Direction - Stockholm Syndrome
42. Pharrell Williams - Gust of Wind
41. Duke Dumont - I Got You

A Coldplay új dalai hatalmas csalódás keltettek bennem, és egyedül az Inket sikerült valahogy bepréselnem a listára, nem csoda, hogy az albumlistánál fel sem merült a Ghost Stories esélyesként. A Cool Kids tipikusan rádióban elhallgatós dal, míg a Grouplove új dalát a TFIOS ismertette meg velem. Taylor Momsem zenekarának erős visszatérését ígérte a Heaven Knows, szerintem a TPR egyik legjobb dala lett. A London Queen nem kifejezetten az én ízlésemnek szól, viszont szerintem tökéletes mood booster lehet. Iggy albumáról engem legjobban a Goddess fogott meg, a Maroon 5 pedig hozta a tőle elvárt minőséget a Mapsben (bár eleinte kicsit idegesített). Nagyon csalódott voltam a Fourral kapcsolatban, a Sockholm Syndrome az egyetlen 1D-dal a listán. Az új Pharrell albumról szerintem messze a Gust of Wind a legjobb szám, Duke Dumont pedig egy általam nem preferált zenei stílusban alkotott nagyot és szerethetőt, ezért kerülhetett fel a listára.

40. Sigma - Nobody to Love
39. Kaiser Chiefs - Coming Home
38. The Kooks - Down
37. Lea Michele - Cue The Rain
36. Jamie T - Zombie
35. Sam Smith - I'm Not The Only Me
34. Troye Sivan - Happy Little Pill
33. Lorde - Yellow Flicker Beat
32. Lilly Wood & The Prick - Prayer in C
31. Ellie Goulding- Goodness Gracious

A Nobody To Love lett nálam az év bulizós partidala, a Kaiser Chiefs pedig bár az egyik kedvenc zenekarom, az idei lemezével nem nyűgözött le, és így a Coming Home is a vártnál hátrébb került. A Down nagyon jó volt élőben a Szigeten, Lea Michele albumáról pedig valamiért a Cue The Rain lett a favoritom. Jamie T zseniális, ahogy a Zombie videója is, Sam Smith hangja pedig elképesztő, és lehetséges, hogy ha végighallgattam volna az egész lemezét, módosult volna sokminden. Troye Sivant előbb ismertem meg vloggerként, így eléggé meglepődtem, amikor először hallottam meg a rádióban. Lorde és a Mockingjay "közreműködése" megint remekbeszabott lett, ahogy a Prayer in C is már első hallásra is belopta magát a szívembe, amire nem nagyon számítottam. Ellie a klipet az év elején adta ki, így mertem beletenni a listába is a Goodness Gracioust.

30. Ariana Grande feat. Zedd - Break Free
29. Ed Sheeran - Don't
28. Foster The People - Coming Of Age
27. Glee Cast - Pumpin Blood
26. Gwen Stefani - Baby Don't Lie
25. The Kooks - Sunrise
24. Taylor Swift - Welcome To New York
23. Iggy Azalea feat. Charli XCX - Fancy
22. 5 Seconds of Summer - She Looks So Perfect
21. Clean Bandit - Rather Be

Ariana Grande különösebben nem fogott meg a Problemmel, a Break Free viszont beégett a bőröm alá és nem tudom elüldözni. A Don't-nak nagyon-nagyon örültem megjelenésekor, ahogy a Foster The People új dala is megváltás volt a hosszú szünet után. A Glee-s feldolgozások közül a legnagyobb hatással rám idén a Pumpin Blood volt, nem ismertem az eredetit, de megszerettem ezzel. Gwen Stefani visszatérő száma szerintem zseniális, a Sunrise pedig az első nem kislemezes dal volt a Listenről, amit megszerettem. A Welcome To New York nagyon jó felütést az a 1989-nak, a Fancy pedig akaratlanul is kötődik már hozzám. A 5 SOS az első dalukkal győzött meg arról, hogy többek is lehetnek, mint a 1D előzenekara, a Clean Bandit Rather Be-je pedig korszakalkotó, de így év végére akaratlanul is besokalltam belőle, mert tényleg még a csapból is ez folyt.

20. Fall Out Boy - American Beauty/American Psycho
19. The 1975 - Medicine
18. Lily Allen - Hard Out Here
17. Mark Ronson feat. Bruno Mars - Uptown Funk
16. Vance Joy - Riptide
15. Hozier - Take Me To Church
14. Bombay Bicycle Club - Feel
13. Imagine Dragons - I Bet My Life
12. Sheppard - Geronimo
11. 5 Seconds of Summer - Good Girls

Nem is számítottam ilyen aktív zenegyártásra a FOB-tól, annyira hozzászoktam ahhoz, hogy hallgatnak. Az új dalok közül nekem az AB/AP lett a kedvencem, és nem azért, mert két kedvenc filmcímemről lett elnevezve. Az új the 1975 dal a Drive újrazenésítéséhez készült, és szerintem Mattyék nagyon eltalálták a film hangulatát. Lily Allen visszatérő dalának szövegétől konkrétan lehidaltam, feminizmust mindenkinek komolyan. Az Uptown Funk meg a párostól elvárható stílust hozza, szerintem szemtelenül vagány videóval. A Riptide nagy sláger lett az idén, aminek azért örültem, mert végre értelmes zene is szólt néha a csapokból. A Take Me To Church meg aztán tényleg non plus ultra szövegileg, nem  is értem, hogy lehet ilyen dalokat írni. A Feel előkelő helyezéséhez természetesen hozzájárul, hogy élőben is hallottam őket, az Imagine Dragons új dala pedig teljesen feldobta az elmúlt egy hónapomat. A Sheppardot nem kifejezetten azért szerettem meg, mert van benne egy türkizhajú lány (DE), mindenesetre a Geronimo szerintem az egyik legjobb "nyáronautóbanutazgatósfeelinges" szám, ami az elmúlt pár évben keletkezett. a 5SOS volt már terítéken ma, a debütáló lemezük legjobbja szerintem a Good Girls volt.

Ezekkel az albumlistákkal mindig hadilábon állok. A tavalyi listát ITT elolvashatjátok a blogon, de sajnos jelen pillanatban azzal sem értenék egyet. Pontosan azért, mert általában nem a megjelenés után egyből kapok rá albumokra, hanem hónapokkal később, így aztán minden évben vannak olyan albumok, amik kicsúsznak a listáról, pedig az élvonalban lenne a helyük. Idén például messze a The 1975 ugyanerre a névre hallgató albumát hallgattam a legtöbbet, de ez még 2013 szeptemberében jelent meg. Ugyanígy előfordulhat, hogy idén is kihagyok valami olyat a listáról, amit januártól agyonhallgatok majd (lennének is tippjeim, hogy mik lesznek ezek). Ugyanitt: 2014 azért nem volt a zenei élet csúcsa, semmilyen szempontból.

9. The Fault In Our Stars Soundtrack
Ritkán hallgatok filmzene albumokat, és a TFIOS album is leginkább azért került ide, mert nem nagyon volt mást tennem a helyére. Az viszont biztos, hogy ez a lemez tele van remek előadók még királyabb dalaival, ráadásul természetesen a filmmel kapcsolatban is túlzottan elfogult vagyok. Egyébként pedig: BOOMFARELLALALAALALALA
Miért érdemes? Boom Clap, Long Way Down, Let Me In, All of the stars, While I'm Alive

8. 5 Seconds of Summer - 5 Seconds of Summer
A srácok, akik valószínűleg fele ennyire sem lennének híresek a One Direction nélkül, miközben - legalábbis szerintem - sokkal jobb zenét játszanak, mint a fent említett egyedek. A bemutakozó albumuk is meglehetősen jól sikerült, rengeteg nagyon fülbemászó dallammal és értelmes dalszöveggel, a videókat meg mindennél jobban imádom.
Miért érdemes? Good Girls, She Looks So Perfect, 18, End Up Here, Don't Stop

7. Lea Michele - Louder
A glee dívájának albuma az egyik kedvenc poplemezem lett az idén. Bár Rachel karakterét sokáig ki nem állhattam, Lea képességét és tehetségét soha nem vontam kétségbe, és ez ezen az albumon nagyon jól megmutatkozott. Még a lassú balladák túlsúlyát is elviseltem, és amikor először hallottam a Corynak szóló dalt, könnyekben kötöttem ki.
Miért érdemes? Battlefield, Cannonball, Louder, On My Way, Cue The Rain, If You Say So

6. Ivan & The Parazol - Mode Bizarre
Nagyon rég volt már olyan, hogy egyáltalán eszembe jusson, hogy végiggörgessem az idei magyar albumokat is a listakészítéshez, de Ivánék messze felülmúlják mindig, amit a magyar könnyűzenéről gondolok. Az új album is nagyon pörgős lett és méltó utódja az első, bemutatkozó lemeznek. Az meg csak a hab a tortán, hogy élőben is láhattam a fiúkákat idén, nem is egyszer.
Miért érdemes? Wish You The Best, Don't Wanna Die, Baby Blue, I Won't Make It All Alone, Love is Like

5. Bombay Bicycle Club - So Long, See You Tomorrow
A BBC-vel nagyon sokáig csak a rádión keresztül ismerkedtem, ott néhanapján lejátszották egy-egy dalukat, de amikor meghallottam, hogy jönnek a Szigetre, intenzíven elkezdtem velük foglalkozni, és rá kellett jönnöm, hogy végtelenül édesek és zseniálisak és bátran merem őket ajánlani szinte mindenkinek.
Miért érdemes? Feel, Carry Me, It's Alright Now, Home By Now, Come To

4. Taylor Swift - 1989
Nagyon-nagyon sokáig hadilábon álltam Taylorral és a zenéjével kapcsolatban, viszont az Out of the woods megjelenése után eldöntöttem, adok egy esélyt az egész albumnak, és úristen mennyire megérte. Az elmúlt pár év egyik legfülbemászóbb popalbuma a 1989, remek dalokkal és szövegekkel, és na. Bevallom férfiasan, abszolút a legpozitívabb meglepetés volt az évben.
Miért érdemes? Out Of The Woods, Welcome to New York, All You Had To Do Was Say, Blank Space, How You Get The Girl, I Wish You Would, Bad Blood, Style

3. Ed Sheeran - X
Ed drága első albumát a rajongásig hallgattam, valamiért viszont a Multiply-jal (ez vajon hogy kell helyesen írni?) eleinte gondjaim akadtak, és jópár hónapig szinte hallgatatlanul pihent a gépen. Ősszel viszont visszataláltam a lemezhez, és meg kellett állapítanom, hogy ugyanolyan gyönyörűségek találhatóak rajta, mint elődjén.
Miért érdemes? Runaway, Thinking Out Loud, Nina, Don't, Bloodstream, The Man, Sing, Afire Love, Photograph

2. Foster The People - Supermodel
A FTP új albuma sem lett olyan könnyen fogyasztható, mint számítottam rá, de miután háromszor-négyszer végigszaladtam rajta, már nem tudtam tőle elszakadni, és végérvényesen belemászott a fülembe. Pedig itt is magasra volt téve a léc, a Torches anno szerelem volt első hallgatásra, és bár a Supermodel nem lett annyira slágeres, én totálisan imádom.
Miért érdemes? Best Friend, Coming of Age, Are You What You Want to Be?, Goats in Trees, The Truth, Ask Yourself

1. The Kooks - Listen
Egy éve megtippelni sem mertem volna, hogy a The Kooks végez majd a lista élén, de a Sziget után nem sokkal megjelenő Listen albumukat egyszerűen imádtam. Alapjáraton jóban voltam a brit zenekar zenéjével, szerettem az eddigi dalokat is, de ez a lemez még azokat is felülről nézi csak - legalábbis nálam. Tele gyönyörű dalokkal és ritmusokkal, az egészben van valami mágikus. Szeressétek, hallgassátok.
Miért érdemes? Sunrise, Bad Habit, Down, Around Town, Sweet Emotion, It was London, See Me Now, Forgive and Forget, Murderer, Keep Your Head Up