Hova tovább hova: EGYETEMEK

Azt hinné az ember, hogy ahogy közeledik az érettségihez, a felvételihez, és egyéb gimnazistakínzó eljárásokhoz, annál konkrétabban körvona...

Azt hinné az ember, hogy ahogy közeledik az érettségihez, a felvételihez, és egyéb gimnazistakínzó eljárásokhoz, annál konkrétabban körvonalazódik benne, milyen irányba is indulna el legszívesebben. Saját magamból kiindulva, ez egyáltalán nem így van. Sőt... Soha nem éreztem még magam annyira bizonytalannak a jövőmmel kapcsolatban, mint ebben a pillanatban. Próbáltam mindent sorra venni már, észérveket, véleményeket, megérzéseket, de egyszerűen semmi sem segít.

Alapvetően ott kezdődnek az igazi gondjaim, hogy fogalmam sincs, milyen irányt lőjek be magamnak. Tudjátok, én vagyok az a furcsa gyerek, aki egyszerre imádja a matematikát és az irodalmat, minden idegen nyelvért lelkesedik, de még van egy ilyen viszonylag erős kötődése a törihez és a bioszhoz is. Így aztán az alapján elindulni, hogy tantárgyilag mi vonz a leginkább, szinte teljesen felesleges. Persze jön is a következő pont, hogy a választás nem is igazán tantárgyak, hanem szakok között van, azaz ha lenne olyan foglalkozás, olyan szakterület, ami érdekel, elég lenne csak arra rágyúrnom. Sokáig úgy éreztem, a pszichológia az, ami igazán nekem való lenne, de hogy teljesen őszinte legyek, az utóbbi egy évben egy kicsit elbizonytalanodtam. Szép-szép ez a pszichológia, nem mondom, de egy kicsit mégis tartok tőle. Aztán vannak még ilyen légbőlkapottabb, új ötleteim is, mint a nyelvészet-tolmácsolás akármicsoda, itt természetesen valami skandináv csodanyelv vonzana, de ott vannak a gazdasági szakok is, amik furcsamód mégiscsak csábítóak a maguk perverz módján, meg persze a gyermekkori vágyálmaim, mint a kommunikáció-médiatudomány, az újságírás, vagy épp a lakberendezés.

Csak tételezzük fel azt, hogy esetleg, rengeteg szenvedés után végre kiválasztottam, melyik szakot célzom meg. De még ezzel sem jutnék sokkal közelebb a célhoz, mivel magyar és külföldi egyetemek tömkelege csak arra vár, hogy engem okosítson (érzitek az iróniát, ugye?) Nem, a szemezgetés itt sem egyszerűbb, mivel földrajzilag konkrétan bepottyantam Bécs és Budapest közé, és mindkét városnak megvannak mind az előnyei, mind a hátrányai, nekem elhihetitek. Hogy egy kicsit viszont szűkítsem a kereteimet és a lehetőségeimet, összeszedtem 10 egyetemi szakot, ami úgy istenigazából beleesik a pakliba. Szeretnék mindenkit megkérni, hogy az ő lehetőségeihez mérten adjon véleményt arról, ő mégis melyik szakot szánná nekem, hátha ezzel is egy kicsit jobban összezavar. Ne tessék megijedni, nem egy internetes szavazás alapján fogom eldönteni, milyen is legyen a jövőm, viszont szavazni mindenki szeret, mert az vicces, meg megadok pár troll választ is, arra még viccesebb szavazni... de a vicceket félretéve pár tapasztalatnak, jótanácsnak meg egyéb hasonlónak azért örülnék.

>> ELTE - Pszichológia
A legegyértelműbb választás lenne, minden szempontból. Kb. három éve találtam ki, hogy ha beleszakadok is, de bekerülök az ELTE pszichójára, hogy nekem ott majd milyen jó dolgom lesz, és hogy évekkel később, mint a norvég síugrócsapat sportpszichológusa fogok nyilatkozni valamilyen norvég pletykalapnak, vagy épp kriminálpszichológusként hírhedt sorozatgyilkosokról okoskodom. Aztán azóta ugye sok minden változott, de ha valamit A tervnek kellene nevezni, még mindig ezt mondanám.

>> Károli - Pszichológia
Idén már a pontszámokban is megmutatkozott, de már amúgy is több helyről suttogták a fülembe, hogy a Károlin sokkal erősebb a pszichológia szak, és ha egy mód van rá, inkább errefelé orientálódjak. Bizonytalanságfaktor viszont itt akad bőven, meg egy kicsit félek ettől az egésztől.

>> Bécs - Pszichológia
Igen, tudom, hogy felvételizni kell itt speciel, de ezt még átvészelném valahogy, elvégre papíron tudok németül, vagy mi a halál. Ami sokkal rémisztőbb Bécs esetében, az a megélhetés, mivel hiába lakok viszonylag közel Ausztriához, a koleszért ugyanúgy fizetnem kellene, és a rohadt életbe is, nem érzem magam elég millernek ehhez az egészhez.

>> ELTE - Skandinavisztika
Na, a nyelvész szakokról is lehet aztán hallani hideget-meleget vegyesen, így fogalmam sincs, szeretném-e én egyáltalán, hogy bekerüljek a skandinavisztika bűvkörébe. Egyrészt ez lenne ez a szak, amit szerintem a legjobban tudnék élvezni, és lubickolnék benne, másrészt viszont ott van a rohadt nagy kérdés, hogy mihez kezdenék a diploma után... Norvégul meg ugye más szakok végzése mellett is meg lehet tanulni, ha nagyon szeretnék.

>> Corvinus - Nemzetközi Gazdálkodás
Igen, ez most a legújabb őrületem, nyílt titok, hogy egy kicsit elcsábított a Corvinus és a közgazdaság... Eddig nem is igen gondoltam erre, mint opcióra, így utólag viszont már azt nem értem, hogy  nem kerülhetett be eddig a pakliba, mikor valamilyen szinten azért illik hozzá. Annyit azért itt hozzátennék, hogy ha nem lesz állami hely, akkor azért natürlich meg sem fordul a fejemben ez a lehetőség.

>> Bécs - Közgazdaság
Ez a legújabb őrületem, de tudni kell, hogy a bécsi kg most költözött egy vadonatúj épületközpontba, ami egyszerűen borzasztóan és elképesztően fantasztikusan modern, és engem ez totálisan megvett, és el tudnám képzelni, ahogy a folyosókon cirkálók, mint egy bolygó hollandi. A kifogásaim itt is, mint minden bécsi dolognál, a pénzügyekben  gyökereznek. Istenem, bár gazdagok lennénk..

>> ELTE - Kommunikáció-média izé
Szerintem nem vagyok egyedül azzal, hogy megfordult a fejemben ez a médiás-kommunikációs dolog. Annyira azért ezt még most nem gondolom komolyan, és igazából talán ez a leggyengébb láncszem a listámon, de ha erre tévedne véletlenül valaki, aki ilyen helyre jár/járt, eresszen meg már annyit, hogy érdemes-e egyáltalán belevágni.

>> Corvinus - Nemzetközi Tanulmányok
Ez is már egy viszonylag régebbi múltra visszavezethető B tervem, mert valami megmagyarázhatatlanul vonz a politikában és a nemzetközi diplomáciában is, tényleg falom az ilyen EU-s prospektusokat is mindig, és lehet, hogy ehhez megfelelő lenne ez a nemzetközi tanulmányok szörnyedmény. Itt az álommunka az természetesen a norvég nagyköveti poszt lenne, ha nem lett volna egyértelmű.

>> ELTE - akármilyen tanárszak
Nevetségesen hangozhat, de egy icipicit tényleg szeretnék tanár lenni. Ötletem sincs, egyáltalán milyen tantárgyak tanításában lennék jó, de azért talán a nyelvek és az irodalom mellett tenném le a voksom. Persze, a fizetés nevetséges és ez természetesen rendesen demotivál, de ha hinnék itt mindenféle béremelésekben, esküszöm nagyon szívesen belevágnék.

>> Bécs - Skandinavisztika
Kisebb öngyilkosságnak tűnhet németül más nyelveket tanulni, és igen, tényleg fejesugrás a mélyvízbe, viszont az biztos, hogy ha sok küzdés árán is, de a végére nem állnék rosszul nyelvek területén és elmehetnék tolmácsolni valami norvég-német céghez, vagy nem is tudom. Csábító, csábító, ugye?

Hát, most mondanám, hogy a döntés tiétek, de azért mégsem. Mindenesetre ténylegesen az építő jellegű kommenteknek roppantul örülnék, de ha csak a szavazásra van energiátok, hát ott éljétek ki magatokat rendesen. Köszönöm előre is.

Hova tovább hova?
  
pollcode.com free polls 

You Might Also Like

3 megjegyzés

  1. én a corvinus nemzetközi tanulmányokat céloztam meg, de igazából pont úgy vagyok vele, ahogyan te is, fogalmam sincs mi lesz velem, pedig itt vagyok tizenkettedik előtt.. :D hát sok sikert a döntéshez!:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. mindig megnyugtat, ha nem vagyok egyedül a nyűgjeimmel (: sok sikert neked is, meg a lehetőségekhez képest egy nyugis utolsó gimis évet. aztán még az is lehet, hogy a corvinuson összefutunk :D

      Törlés
    2. köszi:D hát az lehet! és remélem mind a ketten azt mondjuk majd hogy megtaláltuk életünk egyetemét :D

      Törlés

Flickr Images